Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
Egy hét a világpolitikában A tél még nem adta ki erejét, hideghullámmal és hótömeggel birkóznak az európai fővárosok, lavinaveszély kelt rettegést az Alpokban, de a nemzetközi diplomáciában úgy látszik, végérvényesen megkezdődött a tavaszi csúcsforgalom. CSÚCSFORGALOM A DIPLOMÁCIÁBAN Az utazási krónikákban rangos helyet foglaltak el a magyar külügyminiszter tárgyalásai. Valósággal „meleg-repülőgépváltás" történt: Péter János alighogy hazaérkezett Szófiából, Brüsszelbe indult. A magyar—belga párbeszéd során, a kétoldalú kapcsolatok problémái mellett, különleges hangsúlyt kapott az európai biztonság kérdése. Jóllehet, az egyetértés mellett — amint ez különböző társadalmi rendszerű és szövetségesi elkötelezettségű országok között természetes — bizonyos kérdésekben egyet nem értés is mutatkozott, aktív diplomáciánk kedvezően járul hozzá az európai kibontakozás meggyorsításához. Az európai értekezlet ügye került szóba azon a nagy jelentőségű, nem hivatalos látogatáson is, amelyet Kekkonen finn elnök tett Moszkvában. Köztudomásúlag Helsinki vállalta egy kontinentális biztonsági konferencia házigazdatisztét, s a finn kormány megkeresésére sorban megérkeztek az európai országok egyelőre nyilvánosságra még nem hozott válaszjegyzékei. Májusban a finn államfő ismét találkozik a szovjet vezetőkkel, akkor hivatalos látogatást tesz Moszkvában. Közben élénk lesz a belpolitika, választásokat tartanak Finnországban, de az alkotmányos szokások szerint éppen a köztársasági elnök a finn külpolitika folyamatosságának és változatlanságának biztosítója. Sűrű, szinte feszített munkaprogramot bonyolított le a demokratikus Berlinben megbeszéléseket folytató Gromiko szovjet külügyminiszter. Pénteken repült haza, — rövid varsói konzultációit is beiktatva —, mert a jövő héten várhatólag újrakezdik a szovjet— nyugatnémet eszmecserét. Bahr, Brandt kancellár bizalmi embere, vasárnap érkezik Moszkvába, mielőtt Bonnban egyik tanácskozás a másikat érte. Közben özönlenek a sajtókommentárok, a két német állam kormányfőjének márciusra esedékes első találkozójával kapcsolatosan is. Ebben a tárgyalási sokszögben, Berlinben most ismét nyomatékosan leszögezték a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság álláspontjának és érdekeinek messzemenő közösségét. Ezt nagyra értékelhetjük abból a szempontból is, hogy Bonnból vizsla szemekkel keresik a remélt „hajszálrepedéseket” a szocialista országok viszonyában. A nyugati külügyminiszterek közül Rogers villámutazáson „pinálta ki” Afrikát. Jóllehet, csak olyan országokba vezetett útja, amelyek többé-kevésbé közel állnak Washingtonhoz, megbeszéléseit nem kísérte túlzott siker. A Nixon-kormányzat beharangozott „új Afrikapolitikája” változatlanul homályban rejtőzik. Scheel bonni külügyminiszter Délkelet- Ázsiából sietett haza, hogy a szuperbiztonsági intézkedések közepette az NSZK-ba érkező izraeli kollégáját, Abba Ebant üdvözölje. Kitűnhetett, hogy Bonn változatlanul politikai és gazdasági támogatásban részesíti a Biztonsági Tanács határozatát szabotáló Izraelt. PÁRIZS ÉS WASHINGTON Egy régóta esedékes elnöki látogatásra is sor került a héten. „Egy francia Washingtonban”, hogy megfordítsuk a gershwini címet. Nixon megkülönböztetett szívélyességgel fogadta Pompidout, miközben tüntetések sora zajlott le az utcákon: a Líbiába irányuló francia Mirage-szállítások ellen tiltakoztak. A barátság tüntető hangoztatása nem zárta ki, hogy kölcsönösen ne történjék finom „kioktatás”, így értékelték Pompidou szavait a vietnami háborúról, az amerikai elnök viszont a közelkeleti helyzet kapcsán címzett egy-két megjegyzést Párizs részére. Nem lehet tehát azt állítani, hogy háborítatlan „mézeshetek’ lennének az Egyesült Államok és Franciaország között, de viszonyuk valamelyest normalizálódott a Johnson— De Gaulle-ellentétek mélypontja óta. támadás a kőedény-SÍKLÁGON Végezetül a hét eseményei Vietnam szomszédjára, Laoszra irányították a figyelmet. Az „egymillió elefánt országának" is megvannak a maga genfi egyezményei: 1962-ben nemzetközi megállapodással szabályozták a semlegességét és belső békéjét. Az amerikaiak által biztatott jobboldal felrúgta az egyezményt, s évek óta ténylegesen polgárháború dúl az országban. Az elmúlt hónapokban megélénkültek a harcok, az amerikai bombázógépek rendszeresen támadták a felszabadított területeket, s a CIA amerikai hírszerző központ emberének, Vang Pao reakciós tábornoknak harmincötezer főnyi hadserege nagy offenzívát tervezett. A Patet Lao szabadságharcos erők, miután ésszerű kezdeményezéseik nem találtak visszhangra, ellentámadásba mentek át, s az ország közepén elterülő Kőedény-síkságot gyakorlatilag elfoglalták. Az amerikaiak, akik a „vietnamizálás” után a „laoszizálással” sem értek el sok sikert, fokozták ismét a közvetlen beavatkozást. RÉTI ERVIN Dexion — Salgó perforált szerkezeti elemeket árusító üzletünket megnyitottuk Budapest VII., Landler Jenő u. 26. sz. alatt. Telefon: 428—073. Nyitva: hétköznap 8.30-tól 16.30 óráig, szombaton 8.30-tól 13.30 óráig. A perforált szerkezeti elemek sokoldalúan és gazdaságosan felhasználhatók garázsok, hétvégi házak építéséhez, raktári állványok, anyagmozgató berendezések, munkapadok sokféle variációban történő összeállításához. Kérjen katalógust, vegye igénybe ingyenes szaktanácsadásunkat! Kízületeket is kiszolgálunk! Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat t * (♦») A brüsszeli lapok Péter János látogatásáról Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: A szombat reggeli belga lapok részletesen foglalkoznak Péter János brüsszeli látogatásával. A LA DERNIERE HLURE első oldalán közli azt a nagyméretű fényképet, amely külügyminiszterünket Baudouin belga király társaságában ábrázolja. A LIBRE BELGIQUE részletesen ismerteti Péter János péntek délelőtti sajtóértekezletét, a LE SOIR pedig belga hivatalos körök véleménye alapján a közös közlemény szövegét elemzi. A LE SOIR a külügyminisztérium illetékeseire hivatkozva kiemeli, hogy a két külügyminiszter megbeszélése előbbre vitte az európai biztonság kérdéseivel foglalkozó konferencia előkészítését. Úgy vélik, hogy ebből a szempontból a következő lépés az atlanti tanács májusi római ülésszaka lesz, amelyen a NATO tagországai javaslatokat és módosításokat dolgozhatnak ki az értekezlet napirendjére vonatkozóan. A lap kiemeli a közös közleménynek az erőszak alkalmazásáról való lemondással és a fegyverzet csökkentésével foglalkozó részeit. A LE SOIR rámutat arra is, hogy haladás történt a kétoldalú kapcsolatok tekintetében. Ennek bizonyítására idézi a lap azt a bejelentést, hogy jövő kedden tárgyalások kezdődnek hosszú lejáratú gazdasági megállapodás kötéséről Magyarország és a Benelux államok között és azt, hogy a belga miniszterelnök, a külügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter elfogadta a magyar kormány meghívását egy Magyarországon teendő látogatásra. A LIBRE BELGIQUE kiemeli a közös közlemény két megállapítását: azt, hogy béke légköre csak a függetlenség, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, az egyenlőség, a mások belügyeibe való be nem avatkozás és minden nép önrendelkezési joga alapján lehetséges, másrészt pedig azt a bekezdést, amely szerint a két fél hangsúlyozta az esetleges részleges, vagy regionális leszerelési intézkedések kedvező kihatásait. Hírek képekben Andrej Gromiko (balról a harmadik) szovjet külügyminiszter Borin vendége volt. Képünk az NDK külügyminisztériumában készült. Gromiko balján: Otto Hinzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Diáktüntetés Rómában. Az olasz fővárosban folytatódnak az egyetemi zavargások. Képünkön: baloldali diákok felemelt ököllel tiltakoznak a rendőri beavatkozás ellen." Minden jel arra mutat, hogy Nagy-Britannia belépése a Közös Piacba csak idő kérdése. Az előkészítő tárgyalások különböző szinteken folynak. Képünkön: Poy Jenkins (baloldalt) brit pénzügyminiszter Párizsban megbeszélést folytat francia kollegájával Giscard d’Estainggel. ír kivándorlók. Mintha az elmúlt századok éhínség sújtotta Írországa elevenedne meg: az 54 éves John Kempson szamárszekerére rakta minden vagyonát és elhatárolta, hogy így jut el Ausztráliába. A kalandos vállalkozás első része, hogy valahogy átjusson a La Manche csatornán. (Képtávírónkon érkezett,j