Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
India Megkezdődött a választó* Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Kilenc államban és a központi kormány igazgatása alatt lévő néhány területen kezdődött meg hétfőn Indiában a választás. Az ország nagy területén a választók nagy száma — mintegy 280 millió szavazásra jogosult személy járulhat az urnákhoz , és más nehézségek miatt a szavazás 10 napon át tart, s a végeredményeket csak március 11-én teszik közzé. A szavazás több államban két, illetve három napon át tart. A szavazatok számlálását azonban csak március 10-én kezdik meg, amikor a sorrendben h’tolsó állam, Nyugat-Bengália lakosai is az urnák elé járulnak. Ez az utolsó szavazás egyébként még a választás első napján is bizonytalan volt: az államban kialakult rendkívüli feszültség, szélsőséges izgatás és sok esetben a fegyveres összecsapásig terjedő erőszakosságok miatt egyesek javasolták a bengáliai választás elhalasztását. Ehhez azonban a központi választási bizottság egyelőre nem járult hozzá. A szavazás kezdetekor az indiai főváros sajtóköreiben úgy látják, hogy Indira Gandhi miniszterelnöknő pártjának, a kongresszusnak van esélye a parlamenti többség megszerzésére az 522 tagú képviselőházban, a lok-szabhaban. Az Indiai Kommunista Párt, amely Kerala államban és néhány más körzetben együttműködik Indira Gandhi kongresszus pártjával, hangsúlyozza, hogy a választásokon demokratikus, baloldali többségű parlamentet kell létrehozni. A párt 87 körzetben állított jelöltet. indokína A népi erők elfoglaltak egy támaszpontot Az AFP saigoni tudósítója katonai körökből úgy értesült, hogy káoszban a népi erők elfoglaltak egy tüzérségi támaszpontot, amelyet a délvietnami 1. gyalogoshadosztály egyik zászlóalja tartott Lao Baótól 15 kilométerrel délnyugatra. Hivatalosan a jelentést még nem erősítették meg, ugyanakkor azonban közölték, hogy dél vietnami tengerészgyalogosokat küldtek Laoszba, hogy segítséget nyújtsanak az ott szorult helyzetben levő dél-vietnami csapatoknak. Az UPI tudósítója szerint legalább tízezer dél-vietnami katonát szállítanak légi úton Laoszba és a légihidat helikopterek „egész ármádiája” bonyolítja le. Kambodzsából csupán kisebb összecsapásokat jelentettek, amelyek zöme a Phnom Penht körülvevő külső védelmi gyűrűre esett. Dél-Vietnamban eltemették Francois Suilyt, a Newsweek amerikai hetilap 44 éves tudósítóját, aki a múlt héten vesztette életét, amikor a kambodzsai határ közelében lezuhant az a helikopter, amelyen Do Cao Trn tábornok és több más magasrangú délvietnami tiszt tartózkodott. Az újságíró végakaratában azt kérte, hogy Vietnamban temessék el, ahol több mint húsz évig élt. Kairó Vasárnap megnyílt Kairóban a palesztínai nemzeti tanács, a palesztin parlament ülése. Megnyitó beszédében Szadat elnök aláhúzta, hogy kormánya továbbra is küzd a közelkeleti helyzet politikai rendezéséért. Biztosította azonban a gerillavezetőket, hogy Egyiptom mint ahogy eddig is megtette kötelességét a fegyveres harcban, ismét így tenne szükség esetén. Hangsúlyozta: az Egyesült Arab Köztársaság semmiféle különbékét nem köt Izraellel. Nincs — mondotta — egyiptomi megoldás, vagy Palesztinai megoldás, szíriai megoldás vagy jordániai megoldás. Csak egy van, ez pedig az arab megoldás. " Megerősítette Szadat elnök, hogy , az egyiptomi álláspont Változatlan: mindenfajta rendezésnek feltétele az izraeli csapatok teljes kivonása és a palesztínaiak jogainak megoltalmazása. „Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának (1967. november 22-i) határozata a menekültprobléma igazságos rendezéséről beszél, akkor a rendezés nem vonatkozhat másra, mint az 1947- óta hozott ENSZ-határozatokra” — mondotta. Vasárnap Kairóban „diplomáciai nagyüzem” volt. Szadat elnök megbeszélést folytatott a ceyloni, a chilei és a perui nagykövettel, majd fogadta a CSKP küldöttségét, amelyet Vasil Bilak vezetett. Mahmud Riad külügyminiszter eközben Otto Wintert, az NDK külügyminiszterét fogadta, később pedig Ajubi szíriai miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Mohszin Abul Nur, az Arab Szocialista Unió főtitkára ugyancsak vasárnap tájékoztatta az egyiptomi politika egyes kérdéseiről az EAK-ban vendégeskedő olasz parlamenti küldöttség tagjait. A palesztinai „parlament” kairói tanácskozásán négy beszámoló hangzik el, amelyek közül legjelentősebb téma a gerillaszervezetek egyesítése. Arafat tervezete szerint 150 tagú új nemzeti tanácsot alakítanának, ezen kívül 21 tagú központi bizottság és 9 tagú politikai iroda működnék, mint a palesztinai forradalom legmagasabb irányító szerve. Arafat ezen kívül javasolta egy forradalmi vezérkar megalakítását, amely alá tartoznának az összes fegyveres erők. Miközben folyik a kairói tanácskozás, az El Fatah bejelentette, hogy a jordániai hadsereg egységei a Jordán folyó völgyében gerillaállásokat támadtak meg. Szadat elnök beszéde Az amerikai Time című magazin szerint ,,tapogatózó megállapodás” született az izraeli—jordániai bizalmas tanácskozásokon, mely szerint nem lenne külön palesztinai állam, de a nyugati parton élők megtartanák jordániai állampolgárságukat és egy korridoron közelíthetnék meg a keleti partot. A Time értesülése szerint módosítanák az izraeli—jordániai határt is, Jeruzsálem pedig izraeli város maradna. Jordánia hivatalosan cáfolta az amerikai lap értesüléseit. A hétfői napon elérte a kétmilliót azoknak a száma, akik munkabeszüntetéssel tiltakoznak a kormány sztrájktörvénye ellen. Nagy-Britannia ismét napilapok nélkül marad. Csatlakoztak a sztrájkhoz a technikusok és a gépészek is. A megmozdulás elsősorban az autógyárakat érinti. * Hétfőtől kezdve több közszükségleti cikk árát szállították le a Szovjetunióban. Leszállították többek között a televíziókészülékek, mosógépek, motorkerékpárok, röhögök, villanyborotvák és más árucikkek árát. A tv-készülékek közül többeknek az árát 19—30 százalékkal, a mosógépekét 10 százalékkal szállították le. * Salvador Allende chilei köztársasági elnök hétfőn nyilatkozatot adott a moszkvai televízió riporterének.. Ismertetve a kormány államosítási és földreform-programját, a hitelek és bankkölcsönök államosítására, valamint az export és az import ellenőrzésére tett intézkedéseket, Allende elmondotta, hogy a kormány számára döntőek a gazdasági szempontok, de ugyanakkor az emberekről való gondoskodást sem tévesztheti szem elől. Arra törekszünk — hangoztatta —, hogy a nép, vagy legalábbis a nép túlnyomó többsége részt vegyen a népi kormányzat terveinek valóra váltásában. ■ Bombamerénylet a washingtoni Capitolium ellen „Igen tetemes anyagi károkat" okozott, az" amerikai kongresszus két házának székhelye, a washingtoni Capitoliums ellen " hétfőn reggel elkövetett bombamerénylet, sérülés azonban nem történt — közölte a Capitolium őrségének egyik szóvivője. Elmondotta, hogy hétfőn hajnalban titkos telefonáló hívta fel a Capitolium őrségének figyelmét a „küszöbön álló” bombamerényletre, de nem jelölte meg, hogy az impozáns épületnek pontosan melyik szárnyában helyezték el a robbanószerkezetet. Harminckét perccel a bejelentés után ha—;-------;—r—---------------——----: talmas erejű detonáció rázkódtatja meg a Capitoíium" épületét. ív. A robbanás a Capitoliurp épületének azt,a szárnyát ronogálta meg, ahol a szenátus székel. ... . " A szövetségi bűnügyi nyomozó hivatal (FBI) helyszíhére érkezett bűnügyi különítményei megindították a nyomozást. Újságírók és fotoriporterek nem közelíthetik meg a Capitolium hatalmas épülettömbjét, amely 1800-óta nyújt otthont az amerikai kongresszusi két házának, a szenátusnak és a képviselőháznak. s. Bomba robbant hétfőn a washingtoni Capitoliumon, ,az amerikai törvényhozási épületnél, azon a szárnyán, ahol a szenátus tartja üléseit. Az anyagi kár súlyos, sebesülés nem történt. A vizsgálat és a nyomozás folyik. (Képtávírónkon érkezett). Olaszországban folytatódtak a zavargások L’Aquilában vasárnap az est beálltával újra fellángolt az utcai harc a szélsőjobboldali tüntetők és a rendőrök között. A zavargást alaposan megszervezték. Az egyik keskeny utcán több hordó olajat öntöttek végig, majd felgyújtották és valóságos fáklyává változtatták az utcát. Másutt barikádokat emeltek a kendőkkel bekötött arcú zavargók és vasrudakkal, ütésálló sisakokkal felfegyverkezve vették fel a harcot a könnygázgránátok fedezete mögött előnyomuló rendőrökkel. A harmadik napja tartó zavargásokban 75 rendőr sebesült meg. A tüntetők, akik akárcsak Reggioban, itt is a tartományi - közigazgatási funkciók megosztása ellen tiltakoznak, elég világosan elárulják politikai hovatartozásukat: minden politikai párt irodáját feldúlták, csak az újfasisztákét és a monarchistákét nem. A város utcái vasárnap este csatatérre emlékeztettek. Gyilkos merényletre is sor került vasárnap Catanzarotól 75 km-re egy kisvársban,Capistranoban. Egy zsúfolt vendéglőben egy ismeretlen merénylő pisztolylövésekkel három embert megölt, kettőt megsebesített, majd egy kocsiba ugorva elrobogott. A rendőrség üldözi az elmenekült bűnözőt. Árcsökkentés^ Lengyelországban Márkus Gyula, az MTI varsói tudósítója jelenti: • A LEMP Politikai Bizottsága és a kormányelnökség február 15-i határozatának megfelelően hétfőn reggeltől ismét a múlt év december 13-a előtti élelmiszerárak érvényesek Lengyelországban. Egyidejűleg visszaállították a régebbi éttermi, étkezdei és büféárakat is. Ez a rendelkezés az idén 11 milliárd zlotyval növeli a lakosság vásárlóerejét. A fogyasztási iparcikkek csökkentett árának meghagyása pedig éves viszonylatban további 13 millió zloty többletet, jelent. a családi költségvetésekben. Ezen túlmenően az idény végi kiárusításokon a vásárlók kb. 2,5 milliárdot takarítanak meg. E nagyjelentőségű életszínű1vonal-emelést biztosító lépéseket döntően a Szovjetunió segítsége tette lehetővé. A szovjet kormány, mint ismeretes, 1 millió tonna kennyérgabonát adott el Lengyelországnak és igen komoly hosszú lejáratú hitelt is biztosított. Különösen lényeges dolog a hús- és hentesáru régebbi áráénak visszaállítása. A tavaly decemberi élelmiszerár-emelés különösen érzékenyen érintette a lakosság legalacsonyabb jövedelmű rétegeit, több mint 5,2 millió dolgozót, nyugdíjast és járulékost. Ezek helyzetének javítására a kormány január 1-én 8,6 milliárd zlotyt bocsátott rendelkezésre. Egyidejűleg két évre befagyasztották a mostani élelmiszer- árakat. 1 / Az elmúlt hetek tapasztalata azt mutatta, hogy a dolgozók megértik a pártvezetés, és a kormány életszínvonal- emelést célzó intézkedéseinek jelentőségét. Jellemző pl. hogy a bányászok januárban 90 ezer, februárban pedig 123 ezer tonna kőszenet termel» •tek a havi előirányzaton felül. A hétfői lengyel lapok vezető témája természetesen az élelmiszerek régebbi árának visszaállítása. A Trybuna Tudu vezércikkében a többi között hangoztatta, hogy „ez a lépés egyfelől a Szovjetunió segítőkészségének, másfelől pedig a LEMP KB decemberi és februári ülése határozatai következetes megvalósításának eredménye”.