Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-08 / 82. szám

i­lést tartott a Szakszervezetek A Szakszervezetek Országos Tanácsa pénteken ülést tartott az ÉDOSZ-székházban. Első napirendi pontként C.­ Lász­ló, a SZOT titkára beszámolt a szakszervezetek XXII. kong­resszusa óta végzett munkáról. Mint mondotta, a kongres­­­szus óta a szakszervezetek tár­sadalmi, politikai súlya to­vább növekedett, szocialista jellege erősödött. Valamennyi szinten bővült együttműködé­sük a párt- és állami szervek­­kel. A bérek alakulásáról szólva elmondta, hogy a népgazdaság különböző ágazataiban tavaly az állam egymilliárd-kétszáz­­kilencvenmillió forinttal segí­tette elő a bérarányok javítá­sát. Említést tett a családi pótlékok emeléséről, valamint a nyugdíjasok helyzetét javí­tó intézkedésekről is. A dolgozók biztonságát, szo­ciális ellátását, a gyermek­­intézmények hálózatának bő­vítését érintő kérdésekről szóló Országos Tanácsa va bírálta azokat a gazdasági vezetőket, akik beruházási gondjaikat a tervezett szociális létesítmények elhagyásával igyekeznek enyhíteni. A beszámoló a lakáshely­zettel is foglalkozott. Jelentős eredményként emelte ki, hogy 1971-ben 75 000 lakás épült. Hangsúlyozta azonban, hogy egyre nagyobb gondot okoz a negyedik ötéves tervidőszakra elhatározott lakások, s külö­nösen a tanácsi lakások fel­építése. Főként a költségek te­temes növekedése fékezi az építkezéseket. A szakszerve­zetek vizsgálják a lakásrende­lettel összefüggő gyakorlati problémákat is, és javaslatai­kat, állásfoglalásaikat eljuttat­ják majd a kormányhoz. A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülésén részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Koszigin iraki látogatása Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és az Irakban tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség tagjaina­k részvételével pénteken ünne­pélyesen felavatták a szovjet segítséggel kiépített észak-ru­­méliai olajmező létesítménye­it. Az ünnepélyes avatáson Sza­­dam Husszein Takriti az ira­ki forradalmi­­ parancsnokság tanácsának alelnöke és Koszi­gin szovjet miniszterelnök mondott beszédet. Szadam Husszein Takriti az ország történetében nagyje­lentőségű eseményként érté­kelte az iraki nemzeti olaj­­vállalat tulajdonában levő olaj­mező megnyitását. „Az iraki tömegek, a nem­zeti és a haladó erők egyik legjelentősebb követelése volt, hogy országunk olajkincsét mi magunk aknázzuk ki — mon­dotta Takriti. — Az imperia­listák és a velük együttmű­ködő reakciós erők azonban megakadályozták e cél valóra váltását­’. Ezután Alekszej Koszigin emelkedett szólásra. Megköszönte Takriti alelnök­­nek a Szovjetunió és a szov­jet nép iránti barátságra vo­natkozó szavait. Dicsérettel szólt az Irakban dolgozó szov­jet szakértők munkájáról. A gyarmatosítás és az im­perializmus elleni harc össze­köti a két országot — húzta alá­ Koszágin. Ez a tény elő­mozdítja az iraki—szovjet, kapcsolatok és együttműködés további kiszélesítését A Tolna megyei Állami Építőipari­­ Vállalat alkalmaz­ vízvezeték szerelőket komlói, dombóvári és szekszárdi munkahelyei. Sz­ükség esetén munkásszállást, étkezést és a kollektív szer­ződésünk szerint utazási kedvezményt biztosítunk. Kereseti lehetőség teljesítménytől függően. Fentieken kívül különélési pótlékot biztosítunk a kollektív szerződésünk értelmében. Jelentkezési lehetőség: Szekszárd, Tartsay V. u. Tolna megyei All. Építőipari Vállalat. Vízszerelési Épvez. Komló, Kossuth L. u. 83—85. Tm­ i Áll. Épip. Váll. épí­tésvezetőségen. (137) A szocialista imunkaverseny-m­ozgalom­ továbbfejlesztése ♦ .• a kormány előtt (Folytatás az 1. oldalról! a SZOT Elnökségét és a KISZ központi bizottságát, hogy a kormányhatározatban foglalt feladatok végrehajtásában működjenek közre. A kormány, módosította a közületi szervek személykocsi­­használatának szabályozására vonatkozó korábbi jogszabályt Az állami szervek, intézmé­nyek, vállalatok, szövetkeze­tek személygépkocsi-állomá­nyának növelésénél nem érvé­nyesültek eléggé a célszerűség és a takarékos kihasználás el­vei.­­• A kormányrendelet értel­mében ez év közepétől folya­matosan mintegy felére kell csökkenteni a kizárólag sze­mélyszállítást szolgáló gépko­csik számát. A csökkentéssel egyidőben jelentősen szűkítik a személygépkocsi használatá­ra jogosító munkakörök szá­mát. A csökkentés azonban nem érinti a termelést és a szolgáltatást közvetlenül szol­gáló szerviz, oktató, taxi, az egészségügyi ellátást biztosító és hasonló feladatokat végző személygépkocsikat. Mivel az országban a személygépkocsik száma lényegesen megnőtt, ezért indokolt, hogy a magán­autókat az állami és a gazda­sági feladatok ellátásában az eddiginél jobban hasznosítsák. A magángépkocsik használa­tának bővítése érdekében emelkedik a térítési díj. A felszabaduló gépkocsikat a taxiforgalomban és a lakosság egyéb szolgáltatásai terén kell felhasználni. A kormány megtárgyalta az egészségügyi miniszternek az állami közegészségügyi és járványügyi felügyeletről szó­ló előterjesztését. A Miniszter­­tanács a jelentést, jóváhagyó­lag tudomásul vette és a ta­nácstörvénnyel összhangban kományrendelettel szabályozta, a közegészségügyi-járványügyi felügyeletet. A volt járási, va­lamint a megyei városi és ke­rületi tanácsok által fenntar­tott közegészségügyi-járvány­ügyi szervezet a jövőben a megyei tanács által fenntar­tott közegészségügyi-járvány­ügyi állomás kirendeltsége­ként működik. A kormány a járványügyekkel kapcsolatos feladatokat a megyei tanács elnökének hatáskörébe utalta. A Minisztertanács meghall­gatta a külkereskedelmi mi­niszter tájékoztatóját az ENSZ 3. világkereskedelmi konferenciájának hazai elő­készületeiről és jóváhagyta a tanácskozáson részt­­ vevő ma­gyar küldöttség tevékenységé­nek irányelveit. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI). Az amerikai parancsnokság bejelentette, hogy a 7. flot­tához tartozó „Lloyd Thomas” nevű rombolója találatot ka­pott a vietnami partok mentén, miután a dél-vietnami ha­zafias erők állásait ágyúzta. A tüzérségi lövedék okozta ta­lálat következtében három amerikai katona megsebesült és a hajóban károk­­ keletkeztek. Képünk az amerikai rombo­lót mutatja. (Telefoto — AP—MTI—KS). Dr. Tímár Mátyás fogadta Günther Wyschofskyt Dr. Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese pénteken délelőtt hivatalában fogadta Günther Wyschofskyt, az NDK vegyipari miniszterét. A megbeszélésen részt vett dr. Szekér Gyula nehézipari mi­niszter és dr. Herbert Plasch­­ker, az NDK budapesti nagykö­vete. Ezt követően a német vegyipari miniszter és az álta­la vezetett delegáció ellátoga­tott a Dunai Kőolajipari Vál­lalathoz. A pénteki program befeje­zéseként, dr. Szekér Gyula ne­hézipari miniszter vacsorát adott Günther Wyschofsky és az általa vezetett delegáció tiszteletére. (MTI) Erősödő hazafias egység Chilében Hazafias egység! Ez a lé­nyege annak a felhívásnak, amelyre Chile dolgozó népeit szerkesztőségi cikkében felszó­lította a Chilei Kommunista Párt lapja az El Siglo. Az utóbbi időben ugyanis fokozó­dott az imperialista veszély az országban. Nyílt katonai beavatkozás — mint annak idején például Guatemalában, Dominikában — nem történt persze. Az Egyesült Államok latin-ame­rikai politikája az utóbbi idő­ben finomodott”. Nem saját, csillagos-sávos katonáit küld­te el abba a dél-amerikai or­szágba, amelynek rendszere történetesen nem tetszik, mert haladó vonásokat mutat, ha­nem — »mint Bolíviában tör­tént legutóbb — megpróbál­kozik belső bomlasztással, a helyi hadsereg tisztjeinek, vagy tisztjei egy részének megnyerésével és velük­ vé­gezteti el a progresszív kor­mány megdöntésének „piszkos munkáját”. Vagy pedig, illetve ezzel párhuzamosan, gazdasági sza­botázsakcióval próbálkozik­ az USA. Ez történt Chilében. Az egyik legnagyobb amerikai konszern, az ITT, amely leg­utóbb Mitchell ex-igazságügy­­miniszterrel kapcsolatban nagy hazai korrupciós bot­rányba keveredett, ugyanez az ITT sűrűn szerepelt mostaná­ban a sajtóban chilei vonat­kozásban is. Ahogy az El Siglo cikkke rámutat: a CI­A (az amerikai titkosszolgálat) és az amerikai monopóliumok (első helyen az ITT) Chile­ellenes ténykedéseiről doku­mentumok kerültek nyilvános­ságra, letagadhatatlan bizo­nyítékok. Minden chilei szen­ved a szabotázsakciók követ­kezményeitől s az egész ország fasiszta államcsíny áldozata lett volna, ha a reakciónak si­került volna megvalósítania terveit­­, írja a lap, egység­be szólítva Chile dolgozóit a népi egység haladó kormányá­nak védelmében. A chilei radikális párt most zajló rendkívüli kongresszu­sán hasonló értelmű beszédet mondott dr. Salvador Allende­ elnök. „Chile történelme ne­héz óráit éli át. A súlyos hely­zetet elsősorban a külső el­lenség ama kísérletei teremtet­ték, amelyek csődbe akarták juttatni a chilei gazdaságot, másodsorban az ellenzék bi­zonyos részének törekvései, hogy összeesküvésekkel és­ aknamunkával bármi áron el­érje a chilei forradalom bu­­­­kását” — mutatott rá az el­nök, ugyancsak szoros egység­re szólítva fel a népet a belső és külső ellenséggel szemben^ William Whitelaw (középen), a brit kormány új észak­ír ügyek minisztere pénteken Belfastban sajtókonferenciát tartott, melyen egyebek között közölte, hogy az internált katolikusok közül 73 személyt azonnal szabadon bocsátanak. (Képtávírónkon érkezett).

Next