Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-28 / 73. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János Szabolcs-Szatmárban dogulásában. A 60-as évek elején az egykori kukoricaföldek helyén nőtt ki a gyár, amely fennállásának rövid évei alatt nemzetközileg is jó hírnevet vívott ki magának. Termékeit 30 országba exportálja, és egyebek között a világ kempingcikkeinek 17 százalékát termeli. A megye életére is jelentős befolyást gyakorol a nyíregyházi gumigyár tevékenysége. Ezt a többi között az is mutat(Folytatás a 2. oldalon) ! Kádár János, az MSZMP KB felső titkára Szabolcs-Szatmár megyei látogatása során szerdán délelőtt a megyei pártbizottság székházában találkozott a megyei pártvégrehajtó bizottság tagjaival. Dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte és tájékoztatta Szabolcs-Szatmár helyzetéről, fejlődéséről, s a további fejlesztés terveiről. •Kádár János válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást, s visszaemlékezve korábbi látogatásaira, elismeréssel szólt a megye életének fejlődéséről, és beszélt a további haladás főbb teendőiről. Ezután a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregységébe látogatott, dr. Horváth László, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója és Gergely Ferenc, a nyíregyházi gyár igazgatója tájékoztatta Kádár Jánost. A gyár jól példázza az iparosítás hatását az egykor elmaradott, szegény megye felemelkedésében, lakosainak bol- Kádár János a Taurus Gumigyár nyíregyházi üzemegységében. Kitüntetések a honvédelmi felkészítés területén végzett munkáért Tegnap bensőséges ünnepség keretében a megyei pártszékházban, K. Papp József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára kitüntetéseket adott át. A honvédelmi és népgazdasági felkészülés feladatai eredményes végrehajtásának elősegítése érdekében a honvédelmi bizottságokban, államigazgatási és társadalmi szervezetekben több éven keresztül végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréséül — elöljáró vezetőik javaslatára, hagárík felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából — a magyar forradalmi munkásparaszt kormány 2027/1964. sz. határozatával alapított , ,Haza Szolgálátáért Érdemérem” arany fokozatát kapta Rigóczky István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Paksi Járási Bizottságának első titkára, ezüst fokozatát Göttlinger József, a Szekszárdi Bőrdíszmű igazgatója, bronz fokozatát Horváth Kálmán, a megyei tanács kereskedelmi osztályának főelőadója. agy teljesítményű traktorok érkeztek megyénkbe . Megérkeztek a szekszárdi kukoricatermesztési szocialista együttműködés, a KSZE legújabb gépei a bátaszéki vasútállomásra. A 17 John-Deere traktor szerelése jelenleg folyik, s a hozzátartozó kiegészítő szerelvényekkel együtt jövő hét elején kapják meg a gépeket azok a gazdaságok, amelyek ez évtől tagjai az együttműködésnek. . . ________i_, __ CSÜTÖRTÖK 1974 márc. 28, XXIV. évi, 73. szám, ARA: 0.90 Ft. Losonczi Pál látogatása Baranya megyében Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden az esti órákban Baranya megyébe érkezett. Pécsett, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának székházában dr. Nagy József, a megyei pártbizottság első titkára, Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke és Bocz József, a megyei pártbizottság titkára fogadta a vendéget. Szerdán délelőtt Losonczi Pál eszmecserét folytatott Baranya és Pécs párt- és állami vezetőivel, s ennek során dr. Nagy József, a megyei pártbizottság titkára adott tájékoztatást a megye és a város politikai, társadalmi, gazdasági helyzetéről, fejlődésének eredményeiről és gondjairól. A megbeszélésen részt vett Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke, Bocz József, a megyei pártbizottság titkára és Ambrus Jerta, a városi pártbizottság első titkára. Az Elnöki Tanács elnöke ezután a helyi vezetők társaságában ellátogatott s város legfiatalabb felsőoktatási intézményébe, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, délután pedig Szigetvárra, Kállai Gyula Szekszárdia Szerdán, a késő délutáni órákban Szekszárdra érkezett Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja,a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Kállai Gyulát K. Papp József, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Szabópál Antill, a megyei tanács elnöke és Ruzsa János, a szekszárdi városi pártbizottság első titkára fogadta. Kállai elvtárs előreláthatólag két napot tölt Tolna megyében. Ez idő alatt meglátogat több ipari és mezőgazdasági üzemet, ismerkedik megyénk politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életével. Április 2-től: ÚJ TELEFONKÖZPONT SZEKSZÁRDON Negyedórák Tegnap délelőtt menőséges ünnepség volt Szekszárdon a Tolna megyei Távközlési Üzemben. Átadták a város vállalatai, szervei, intézményei között közvetlen kapcsolatot biztosító új telefonközpontot. Losonczi László, a Pécsi Postaigazgatóság távbeszélő igazgatósága beruházási osztályának vezetője mutatta be a résztvevőknek az új BHG gyártmányú CA 1001 típusú Crosbar telefonközpontot. A berendezés, mely felügyelet nélkül működik, 300 állomás bekapcsolását teszi lehetővé. Célja az, hogy tehermentesítse a városi központot, s emellett gyors kapcsolatot létesítsen az egyes előfizetők között. Ezután Hermanek Ferenc a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár helyszíni szerelési gyáregységvezetője beszélt arról a kitűnő együttműködésről, mely a Pécsi Postaigazgatóság, a Tolna megyei Távközlési Üzem és a BHG egy-egy szerelőbrigádja között kialakult. Az új központ elkészítésében közreműködő három brigád néhány hónapja szocialista szerződést kötött, s az ebben foglaltak megvalósítása lehetővé tette, hogy a tervezett május elsejei határidő helyett már most átadják a berendezést. A készülék a legkorszerűbb elvek alapján készített modern berendezés, mely egyszerre a 30 vonalon 60 előfizető pgvióom beszélgetését teszi lehetővé. A hívó hangot, illetve a csöngető áramot tranzisztoros berendezések szolgáltatják, melyekből állandóan üzemel egy úgynevezett melegtartalék is, ami lehetővé teszi, hogy hiba esetén azonnal átkapcsoljanak. A készülék üzembe helyezése egy átmeneti állapotot jelent, mely addig fogja biztosítani a gyors kapcsolatteremtés lehetőségét az előfizető vállalatok között, míg az új, a meglévőnél többször nagyobb, és az országos távválasztó hálózatba is bekapcsolt városi központ elkészül. Jelenleg még sajnálatos módon egyes intézmények, vállalatok nem igénylik az új központhoz csatlakozó készülékeket, illetve azt, hogy az ide befutó vonalakat bekapcsolják a már meglévő alközpontjaikba. Pedig ez a berendezés a jelenlegi néha 20 percigig tartó várakozási idő helyett másodperceken belül összeköttetést létesítene a városban lévő többi vállalattal, intézménnyel, s ezen a készüléken is bejelenthetnék távolsági hívásaikat A telefonnévsort, mely háromszáz helyett egyelőre még csak hatvan állomás tulajdonosának számát közüli, április 2- re, mikor az új telefonközpont üzembe lép, megkapják az előfizetők, így a közvetlen készülékekről, vagy ahol alközpont van, az alközponton keresztül, hívhatják a megyei pártbizottság, az OTP, a megyei és városi tanács, a TOTÉV, a Volán, a Kórház, az SZMT, a Tűzoltóság, a BVK, a Vízmű, a MEZŐBER, a Patyolat, a Városgazdálkodási Vállalat, a Sütőmari Vállalat valamennyi mellékállomását is, és még jópár vállalat, intézmény vezetőjét osztályvezetőjét. A tegnap átadott köznek nemcsak azt teszi lehetővé, hogy sok vállalat pillanatokon belül kapcsolatba léphet telefonon egymással, hanem így tehermentesítik a városi központot is. Igen sok hívást nem azon keresztül bonyolítanak majd le, aminek következtében a gyakran negyedóráig tartó várakozás helyett a város 1200 előfizetője másodperceken belül kap vonalat. helyett másodpercek — Egyszerre harminc beszélgetés — Több mint kétszáz szabad vonal Az átadás előtti utolsó ellenőrzéseket végzik az új telefonközpont berendezésein a BHG és a posta szakemberei.