Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
A VDK születésnapján Kádár János, Losonci Pham Van Dongnak, a Pál és Lázár György üd VDK kormánya elnökének közlő táviratot küldött Le a Vietnami Demokratikus Duannak, a VDK KB első Köztársaság megalakulásatitkárának, Ton Duc Thang- nak 30. évfordulója adtainak, a VDK elnökének és , mából. #•fcS:A kerek számú születésnapok nemcsak az emberek, hanem az államok életében is megkülönböztetett ünnepélyességre tarthatnak számot. Valahogy természetes, hogy az ilyen jubileumok a szokásosnál is jobban ösztönöznek vissza- és előrepillantásra, mérlegkészítésre és számvetésre. Ráadásul ebben az esetben olyan baráti-testvéri országról van szó, amely az emberiség gazdag történelmében is szinte páratlan hősiességgel, hihetetlenül rögös úton jutott el a mostani szép mérföldkőhöz: harminc esztendővel ezelőtt, 1945. szeptember 2-án kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Nem akármilyen előzmények után. 1940-ben a hírhedt Tanaka-terv alapján a japán imperializmus csapatai vonultak be a francia gyarmatra és a Vietnami Függetlenségi Liga (Viet Minh) vezetésével fellángolt a partizánharc a betolakodók ellen. Ebben az időben ismeri meg a világ a Viet Minh elnöke, Ho Si Minh nevét. 1945. augusztus 19-én, nem utolsósorban az általa vezetett hősi harc eredményeképpen, összeomlik a japán uralom és ezzel a báb, császárság is. Történelmi fordulópont: a hatalom a Viet Minh kezébe kerül és Hanoiban létrejönnek a népi igaz■gatás szervez ■ j > ... " Ezt követi a diadalmasjarmint esztendővel ezelőtti nap: a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltása. A francia kolonializmust alaposan meggyengítette a második világháború, úgy tesz, mintha belenyugodna a fejleményekbe. 1946. március 6-án Párizs egyezményt ír alá, amelyben elismeri a független Vietnamot és az okmányt szeptemberben megerősítik. 1946 decemberében mégis francia csapatok támadják meg Hanoit. Megkezdődik egy csodálatos hősköltemény újabb fejezete, a franiia kolonializmus elleni népi háború. Ennek során először történik meg, hogy egy gyarmatosító nagyhatalom látványos katonai vereséget szenved egy általa elnyomott kis országtól. 1954. május 7-én a francia elitcsapatok a híres Dien Bien Phu-i erődnél leteszik a fegyvert a VDK néphadserege előtt. Washington azonban úgy döntött hogy megfosztja a győzelem gyümölcseitől a vietnami népet. Segítségével bábrezsim alakult Dél-Vietnamban. 1964-ben az amerikaiak kiprovokálták a hírhedt „tonkini incidenst” és a vietnami nép most már a tőkés világ legnagyobb hatalmával áll háborúban. Áldozatos, vérzivataros évtized következett. De a tömeges hősiesség, a szocialista országok mindenoldala és a haladó nemzetközi közvélemény erkölcsi támogatása elvezetett a legnagyobb történelmi győzelemhez is: Dél- Vietnam immár szabad és független köztársaság, a VDK pedig végre minden erejét a békés építés nagy munkájának szentelheti. ^ Államaink, népeink kapcsolatai a legnehezebb időkben is töretlenül fejlődtek. Hazánk, a magyar dolgozók cselekvő szolidaritását a békés építés idején éppúgy tapasztalhatják a VDK-ban, mint a fegyveres küzdelem időszakában. Ennek a bizonyosságnak a jegyében köszöntjük harmincadik születésnapján a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. (KS) — —■■■ -i. i ii i . .ii.ii.i-i A perui új és régi elnök Államcsínnyel megfosztották tisztségétől Juan Velasco Alvarado perui államfőt (jobboldalt.) Az ország fegyveres erői Francisco Morales Bermudez tábornokot, addigi miniszterelnököt és hadügyminisztert (baloldalt) nevezték ki a Perui Köztársaság új elnökévé, iTelefoto—AB—MTI—KS) I LONDON Edward Marsheft, Nagy- Britannia Kommunista Pártja végrehajtó bizottságának tagja, kiemelkedő szakszervezeti vezető, 62 éves korában elhunyt. Gordon McLennan, a KP főtitkára, a brit munkásmozgalom súlyos veszteségének minősítette halálát. ,,,£ ARAWA Vj Észak-Salamon néven hétfőn kihirdették az eddig Pápua—Új-Guineához tartozott Bongairiville függetlenségét. A 90 ezer lakosú sziget gazdag rézlelőhelyekkel rendelkezik. Pápua—Új-Guinea a függetlenség kinyilvánítását nem veszi tudomásul. ,v MADRID ,,if Tüntetőt lőtt agyon egy rendőr vasárnap a spanyolországi San Sebastianban. A lövés akkor dördült el, amikor a város lakossága a két baszk hazafira hozott halálos ítélet ellen tüntetett GENF itt Genfben, a Nemzetek Palotájában, az ENSZ szervezésében megnyílt a bűncselekmények megelőzésével és a bűnözők átnevelésével foglalkozó 5. kongresszus. A tanácskozás munkájában több mint nyolcvan ENSZ-tagország, különböző nemzeti felszabadítási mozgalmak, továbbá az ENSZ és szakintézményei képviseletében körülbelül ezer delegátus vesz részt BUDAPEST Barcs Sándornak, az Interparlamentáris Unió magyar csoportja elnökének vezetésével hétfőn. Londonba utazott az IPU magyar csoportjának küldöttsége. A delegáció tagja Darvasi István és Nagy Miklós országgyűlési képviselő. A küldöttség Londonban az IPU 62. konferenciáján. Vesz részt KINSHASA Egy zairei katonai bíróság halálra ítélt hét katonatisztet, akik idén júliusban összeesküvést szerveztek Mobutu elnök ellen. A tárgyalás folyamán még 34 embert ítéltek összeesküvés vádjával 20 évtől hat hónapig terjedő kényszermunkára. Magyar vezetők távirata szovjet államférfiakhoz a japán militarizmus leverésének 30. évfordulója alkalmából L. I. Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunistái Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, N. V. Podgornij elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. Koszigin elvtársnak, a Szovjetunió minisztertancsa elnökének, Moszkva Kedves Elvtársak! A japán militarizmus fölött aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsai és kormánya, az egész magyar nép tisztelettel emlékezik a nagy szovjet népnek az ázsiai népek szabadságáért, a távolkeleti béke helyreállításáért vívott dicsőséges harcára. Meghajtjuk a kegyelet zászlaját a hősök emléke előtt, akik életüket áldozták a japán militarizmus leveréséért folytatott harcban. A japán militarizmus szétzúzásában a szovjet hadsereg együtt harcolt a fasizmus elleni koalícióban részt vevő szövetségesekkel, vállvetve küzdött a mongol hadsereggel, a koreai partizánokkal, a kínai népi felszabadító hadsereg alakulataival A szovjet hadsereg győzelme a japán Kvantung-hadsereg fölött döntő mértékben járult hozzá a militarista Japán vereségéhez. E győzelem kedvező feltételeket teremtett a szocialista forradalom kibontakozásához Kínában, Koreában és Vietnamban, jelentősen hozzájárult az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalmának sikereihez. A Szovjetunió kormánya az elmúlt három évtizedben mindent megtett a béke és a biztonság megszilárdításáért az ázsiai térségben is. Pártunk és kormányunk teljes mértékben egyetért és támogatja a szovjet népnek az ázsiai kollektív biztonsági rendszer létrehozására irányuló erőfeszítéseit. Meggyőződésünk, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram nemcsak Európában, hanem Ázsiában is valóra válik, s jól szolgálja a népek szabadságát, fejlődését és nemzeti fölemelkedését. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar dolgozók, valamint a magunk nevében kívánunk önöknek és a szovjet népnek további sikereket a kommunizmus építéséért, a békéért és a biztonságért, a nemzetközi enyhülés tartóssá tételéért vívott harcukban. Kádár János, Losonczi Pál, a Magyar Szocialista a Magyar Népköztársaság Munkáspárt Központi Elnöki Tanácsának elnöke, Bizottságának első titkára, Lázár György, A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Egyiptomi•izraeli katonai megállapodás A Rabin miniszterelnök vezette izraeli tárgyalócsoport hétfőn hajnalban elfogadta a Sinai-félszigetre vonatkozó újabb katonai megállapodás szövegét. A hírt — nyolcórás tanácskozás után — Kissinger amerikai külügyminiszter jelentette be Jeruzsálemben. Kissinger előzőleg Szadat egyiptomi elnök jóváhagyásának birtokában vasárnap este érkezett Izraelbe. Az izraeli kabinet hétfői ülésén 20 szavazattal egy ellenében — egy tartózkodás mellett — jóváhagyta az egyiptomi—izraeli katonai megállapodást — jelentették be Jeruzsálemben. Tahszin Basir egyiptomi elnöki szóvivő jelezte, hogy a megállapodás szövegének „véglegesítését” jelentő ceremónia után nyilvánosságra hozzák a szöveg részleteit. Az Al Ahram és az Al Gumhurija kairói napilapok hétfői száma szerint a hivatalos aláírásra három héten belül .Genfben kerül sor a genfi békekonferencia két társelnöke, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselőjének, valamint Siilasvuo tábornok, az ENSZ közel-keleti erői főparancsnokának jelenlétében. A dokumentum a jól értesült izraeli diplomáciai források szerint végleges formájában 26 cikkelyből áll. Megnyílt az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka Közép-európai idő szerint hétfőn 16 óra 10 perckor megnyílt New York-ban az ENSZ közgyűlésének 1. rendkívüli ülésszaka, amelyet a nemzetközi gazdasági kérdések és együttműködés megvitatásának szentelnek. Az ülésen, amelyen 138 ország képviselői — köztük több mint 50 állam külügyminisztere — vesznek részt először ügyrendi kérdéseket vitatnak meg és a határozatok megszövegezésére, többek között létrehoznak egy ad hoc plenáris bizottságot. A bizottság alakítja meg a későbbiekben a különböző témakörökkel foglalkozó munkacsoportokat Közép-európai idő szerint a késő esti órákban kezdődött meg az általános vita, amelyre már több mint százan jelentkeztek felszólalásra. A Szovjetunió nemzeti napja (Folytatás az 1. oldalról). 1 millió hektár öntözéses terület építését, 8—10 millió hektár egyéb meliorizációs munkát, 35 milliárd rubel költséggel. A kiállítás anyaga számos ipari kombinátot mutat be. A tulai terület Lenin kolhozát, amely 1000 férőhelyes tehenészeti kombináttal rendelkezik. A tyumenyi területi Borovszkij baromfiüzemet, ahol évente 250 millió tojást termelnek. A D pavilonban bemutatkozik az élelmiszeripar, a hús-, a tejfeldolgozó ipar. Ebben az ágazatban szovjet és magyar szakemberek, tudósok közös kutatásokat végeznek a hús és tejtermékek feldolgozása, tárolása, a munkafolyamatok gépesítése területén. A Szovjetunióban van egy privilegizált „osztály": a gyermek. Ezért állítottak ki a szovjet élelmiszeripari üzemek gyermekélelmiszereket, zöldség-, gyümölcs-, húspüréket, pépeket, különböző leveseket, konzerveket, készítményeket. BOGNÁR ISTVÁN l 1975. szeptember 2,