Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-23 / 18. szám

1980. január 23. Életmód az egykori pusztán (!) Nem vonzza őket a város Nem igaz, bármennyi a vészharangok, hogy elnéptelenedik. Nem törvényszerű, éppen ellenkezőleg. Az a törvényszerű folya­mat, hogy ahol a gazdasági tevékeny­ség, a termelés meg­kívánja, ott inkább fejlődjék, modernizá­lódjon a kis lakóhely. Ez a meghatározó: a fekvés, a gazdasági szerep. Vele együtt természetesen az ott lakók életrevalósága, szorgalma, a szülő­helyükhöz való hűsé­ge sem mellékes. A hűségre Gyapa or­szágos példa lehet. Gyapa most Paks egyik külvárosi kerülete, vagy ta­lán ez a szó a legjobb: elő­városa. Gyapa-puszta már régóta nem puszta, tehát nem formális az elnevezés, az átkeresztelés. Száz család él itt, rendezett településfor­mában, olyan hosszú utcá­ban, hogy az autóbusz két helyen is megáll. Egyébként a távolság meg­lehetősen nagy a várostól: Paks széle és Gyapa eleje között hat kilométer az or­szágút. A Gyapáról iskolába járó gyerekek naponta két­szer kilenc kilométert utaz­nak, tudniillik a város má­sik végére mennek tanulni, az atomváros 32 tantermesé­be. Rajtuk kívül sok, más utazó nincs is. Inkább na­gyon kevés a Paksra mun­kába járó ember. Az erő­műépítés is hidegen hagyta a gyapaiakat, olyan értelem­ben, hogy nem rohantak na­gyobb pénzért az „atom­hoz”, megvan a jó keresetük itt, a Paksi Állami Gazda­ság gyapai kerületében, s emellett nagyszerűen gazdál­kodnak otthon, kertes, jószá­­gos portájukon. Ősfák és fiatalabb fenyők, nyírek övezik a kerületi iro­daépületet. Meseszép környe­zet. A parkot kiterjesztették a gazdasági épületek, telepek közötti sávokra is. A havas, erdős táj képét hirtelen fel­váltja egy félig elhordott ha­talmas lucernakazal, ahol most is rakodnak, faragják a széna tömött testét és az illat átlibben a fenyők fehérség­től görnyedő ágaira. Kerítés nincs, 1945 óta. Csak a te­henészeti telep van bekerít­ve, egészségügyi okokból, ez re kongtak is egyidőben minden kicsi település a telep egyébként is jóval a felszabadulás után épült. Ré­gi gazdasági épületet nem lá­tok. Egy valamikori cseléd­ház árválkodik, észre sem venné az ember, ha nem a forgalmas út mellett állna, hiszen rajta kívül majdnem száz lakóház van Gyapán, szebbnél szebbek. Tavaly hét újat húztak fel. A kerületi irodaépület aj­taja hidegben is nyitva, nagy itt a forgalom. Most is jön­nek majd például Biritóról, a gazdaság központjából. A tehenészeti telepen van szemlélődni, megbeszélni való. Az igazgatóhelyettes „terepjáró” speciális csizmá­ja itt várakozik a sarokban, Pfeil Helmut kerületi igaz­gató irodájában, az övé mel­lett, spanyolfalszerűen elbúj­tatva. Barátságos, otthonos az iroda, egyszerű régi búto­rok, hatalmas pálma és egy nylonzacskó házi paprika. Utóbbi nyilván hazakerül majd munka után. Sokáig Gyapán lakott Pfeil Helmut is, mint a legtöbb vezető szakember, de most már paksi. — Csak a gyerekek miatt költöztünk be — mondja. — Könnyebb legyen nekik az iskolába járás. Egyébként szerettem itt és nekem az volt könnyebb, amikor nem kellett autózni, hanem be­sétáltam reggel. — Úgy látom, nagy az épí­tési kedv. Ez arra vall, hogy az itt lakókat nem vonzza a város. Jól gondolom? — Igen. Az itt lakók ki­lencven százaléka a gazda­ságban dolgozik, tehát itthon. A gyerekek közül is vissza­kerül a tanulás után minden második. Nincs munkaerő­­hiány a legtöbb ágazatban. A tehenészetben viszont érzé­keny a hiányunk. Osztott munkaidőben kell dolgozni, reggel és délután, ezt senki sem szereti. A növényter­mesztés más. A dolgo­zók télen egy-másfél hónapra is elmehetnek szabadságra, ha év közben nem vettek ki semmit. Ez úgy alakul, hogy télen minden szombat szabad a növénytermesztésieknek és mivel többnyire régi dolgo­zók, összejön némelyiknek másfél hónap. A traktorosok negyven és ötven év közötti­ek. Kocsisként kezdték 1953—55-ben, aztán kita­nulták a traktorvezetést, ké­sőbb még a mezőgazdasági gépszerelő szakmát is. A hosszú szabadság után, feb­ruárban ők is bemennek a szerelőműhelybe, ott dolgoz­nak tavaszig. Megállják a he­lyüket Szerelőként. Szóval nemcsak a termelési technika fejlődött az évtizedek alatt, gondoskodtunk az emberek képzéséről is. Gondoskodtunk lakásokról. Szolgálati lakás 59 van Gyapán, tehát nem az egész kerületet mondom, csak Gyapát. Segítettük a magánépítkezést is. Sajnos tíz évig nem engedélyezték itt a családiház-építést, úgy verekedtük ki, hogy ismét lehessen építeni. Két-három év erőlködés kellett hozzá. De ezt nem mi értük el, mi ehhez már kicsik voltunk, segített érvelni a gazdaság központja. Épült is mindjárt az első évben, tavaly hét ház, illetve ennyi kezdődött el. — Mind a heten a gazda­ság dolgozói? — Persze. Fizikai munká­sok. — Mennyit keresnek Gya­pán az emberek? A kerületi igazgató behív­ja a bércsoportvezetőt, Mül­ler Józsefet, legyen pontos a tájékoztatás. A csoportvezető hozza a kimutatásokat, két évről. — A teljes munkaidős dol­gozók átlagkeresete egy hó­napban 3686 forint, de ez a valóságosnál kisebb szám, mert a betegek is benne­ vannak. — Egyénenként nézzünk meg néhányat! Kik keresnek legjobban? — Traktorosok és tehené­szek. A tavalyi még nincs meg egész évre, ezért 1978- as adatokat mondok. Lacza Ferenc és a váltója, Mukli György nehézgépen­­ dolgo­zik, két műszakban, a kere­setük 68 500 forint volt két éve, egyformán. Idős Bren­ner György tehenész kerese­te közepes: 54 600 forint. — A fiatal diplomások ha­vi fizetése mennyi­? — Lehetne több is. Példá­ul Hajdú János műhelyve­zetőé 4300, Tárnai Mihály növényvédő mérnöké 4600 fő­­forint. — Tehát a legjobb szak­munkások többet kapnak. Mekkora jövedelmet jelent az illetményföld? — A termés nagyságától függően változik minden év­ben, hány mázsa májusi morzsolt kukorica jár 1200 öl terület után. Mondjuk, 30 mázsa. A gazdaság minden munkát elvégez és vetőma­got ad, az összes költség 1776 forint. Harminc mázsa kukorica ára nálunk kisebb, mint a gabonaforgalminál, de már számíthatunk leg­alább 300-at mázsánként. Szóval pénz ez is. Arról nem beszélve, hogy mivel jószág­nevelő emberek, felhasznál­ják a takarmányt és így még jobban járnak. Nagy a tenyésztés, 150—200 kocát kihajtanak a legelőre. — A sertéspásztornak mennyit kell fizetni egyé­nenként? —­ Semennyit. A gazdaság fizeti. GEMENCI JÓZSEF­­ Fotó: GOTTVALD KÁROLY ez A traktorosok kocsisként kezdték. Az utánpótlás is Gyapán tanul. Húsfüstölés. Jószágnevelő emberek, sok sertést tar­tanak. A park már kiterjed a majorra is KÉPÚJSÁG 3 A nagyberuházásokon a hangsúly A vállalati jelentés, ame­lyet megküldték a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának, megállapítja, hogy a szocia­lista brigádok kiemelkedően vettek részt a kongresszusi és felszabadulási munkaver­­seny eddigi szakaszaiban, vállalásaikat teljesítették. A lelkiismeretes és lelkes munka eredménye — többek között —, hogy a paksi „A” erőmű-lakótelepen is meg­valósultak a célkitűzések. Ezen belül átadtak 501 la­kást, 32 tantermes iskolát és az év folyamán az ERBE soron kívüli megrendeléseit is kielégítették. A lakásátadások egésze a következőképpen alakult: Pakson 501, Szekszárdon 372, Komlón 278 átadott lakás, összesen tehát 1151 új ott­hon. Néhány számadat a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny-vállalásokról és azok teljesítéséről 1979. augusztus 31-től december 31-ig. A hatékonyság javítá­sával mintegy százezer fo­rint a többletérték, az ered­ményesség javításával több mint fél százezer. Az energia­­megta­karítás ezen időszak­ban 170 ezer forinttal több volt, mint a tervezett, össze­sen ötmillió 670 ezer forint. A társadalmi munk­aakciók értéke több mint 321 ezer forintot tett ki. A szocialista brigádok kö­zül kimagaslónak értékelik a „Ferro” fűtésszerelő elő­regyártó, a Brém István ve­zette kőműves, a Gödör Jó­zsef vezette kőműves és az Andrási Péter vezette panel­szerelő brigád munkáját. A munkaverseny folyik és nem ér véget a pártkong­resszussal és hazánk felsza­badulásának évfordulójá­val. Az idei év feladatai kö­zött első helyen áll a mun­­kaverseny-mozgalom pozitív vonásainak erősítése, meg­szabadítása a formális ele­mektől, mindenekelőtt a mennyiségi szemlélettől, amely még mindig hat, foko­zottan előtérbe kell k­erül­­niök a minőségi követelmé­nyeknek. Az eddigi eredmények biz­tatóak a jövőre nézve. Gazdasági jegyzet Selejtezés* Fáj a szívem. A műhely placcán százával a kicsorbult szer­számok, nyeletlen kalapácsok, törött fúrók, még használható fogók, megrepedt satuk. Közöttünk a munkások apró kis köröket írnak le, mint a farkasok a zsákmány láttán. Látom fáj a szívük nekik is. Várják a pillanatot, mikor lehetne egy­­egy darab selejtezésre váró, az otthoni műhelyben kitűnően hasznosítható, kincsként kezelt szerszámot elcsaklizni a bi­zottság elől. De nincs kegyelem. Ilyenkor év elején, illetve év végén sok munkahelyen láthatunk hasonló jeleneteket. A készlete­ket csökkenteni kell, a balesetvédelmi szempontból veszélyes szerszámokat ki kell vonni a forgalomból. Rendben is lenne így a dolog. Csak. A selejtező bizottság elvégzi a papírmunkát, aláírják a jegyzőkönyveket és aztán... munkába lép a nagykalapács. Mindent apró darabokra kell törni, a használhatót használhatatlanná tenni. Kérdezem a kísérőt: nem lehetne másképp? Nem. Ez az előírás. Egyértelmű: ez az előírás. „De minden előírás jó?” Pró­bálkozók ismét. „Az nem az én dolgom!”Ezzel elintéztetett az ügy. Vajon lehetséges-e, hogy az ilyen szerszámokat — mondom kincset érő eszközök az otthoni műhelyekben — meg le­hessen vásárolni? Ésszerű-e, hogy takarékosságról beszélünk és akkor kiselejtezzük a nyél nélküli kalapácsot? A lakatosok­, esztergályosok, mesteremberek szívesen meg­vásárolnák ezeket. Ami a nagyüzemben már balesetveszé­lyes, vagy nem lehet vele teljesítményben dolgozni, az még használható. S miért nem lehet ezt megoldani intézményesen? Egyszerű az ok, csak érthetetlen. Azt mondja az egyik vezető: „Ha megengedjük, hogy megvásárolja és hazavigye a dolgozó, ak­kor olyan lehetőség is fennáll, kicseréli újra és ezzel kárt okoz az üzemnek. Ha nem törjük össze, akkor a MÉH-telep­­ről hozza vissza és azt cseréli ki.” Vajon ilyen a közgondolkodás nálunk? Mert ha így van — hogy minden lehetőségben a rosszat látjuk — vagy azért nem teremtünk lehetőséget, mert az lehetőséget biztosít egy­két meggondolatlan, csak saját hasznát néző embernek. Vagy mégsem ilyen a közgondolkodás, csak így egyszerűbb a megoldás. Addig míg ezt sok munkahelyen eldöntik, nem kellene felfüggeszteni a selejtezésre váró szerszámok összetöretését? —hj— Kihelyezett nevelési tanácsadások A megyei nevelési tanács­adó évente számos olyan 3— 18 éves fiatal vizsgálatával és gondozásával foglalkozik Szekszárdon, akiknek tanu­lási vagy magatartási zava­raik vannak. Mint Kamarás Józsefnétől, a tanácsadó ve­zetőjétől megtudtuk, a segít­ségükre szorulók érdekében novembertől havonta egyszer kihelyezett rendeléseket is tartanak. Erre minden hónap második szerdáján Dombó­váron, harmadik és utolsó szerdáján Tamásiban, illetve Pakson kerül sor. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, de a még ered­ményesebb munka érdeké­ben fontos az, hogy az érde­keltek továbbra is előzetesen és Szekszárdra, a megyei ne­velési tanácsadóhoz küldjék be vizsgálati kérelmüket, s innen kapnak majd értesí­tést: mikorra várják őket Pakson, az ifjúsági házba, Tamásiban az úttörőházba, Dombóváron pedig a műve­lődési házba. A vizsgálati ké­relemhez orvosi és pedagó­gusi véleményt is mellékelni kell. A gyermekek vizsgála­tát az oktatási és nevelési intézményekéin kívül a szü­lők is kérhetik, akikhez er­ről részletes tájékoztatást juttatott el a szülői munka­­közösségek révén a megyei tanácsadó.

Next