Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
2 NÉPÚJSÁG W MMoáím Hétfő: Taifban ülésezik az iszlám országainak csúcskonferenciája, Waldheim, az ENSZ főtitkára is felszólalt ezen — Újabb „figyelmeztető sztrájkok” Lengyelországban. Kedd: Teljes üléssel folytatódott a madridi találkozó. — Gromisko Moszkvában Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével tárgyalt. — Reagan elnök köszöntötte a volt túszokat. Szerda: Ecuadori csapatok behatoltak Peru területére. — A „mekkai nyilatkozattal” véget ért az iszlám csúcskongresszus. — Haig tábornok, amerikai külügyminiszter első sajtóértekezlete. Csütörtök: A lengyel kormány nyilatkozata a rend és a nyugalom helyreállításáról. — Reagan első sajtóértekezletén hidegháborús hangokat ütött meg. — Lemondott a spanyol miniszterelnök. Péntek: Pinkowski lengyel miniszterelnök tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel. — Schmidt kancellár külpolitikai expozéja a bonni Bundestagban. — Dél-afrikai kommandóakció Maputóban. Szombat: Harcok Salvadorban, az ország nyugati részén és a főváros körül. — Lemondott a norvég miniszterelnök — Vita Madridban a Calvo Sotelo kijelölt kormányfő egypárti kormányzási kísérletéről. — Részleges megegyezés a lengyel kormány és a szakszervezetek tárgyalásain. A hét 3 kérdése 1. Mit jelent az iszlám csúcskonferencia határozata a „szent háború” meghirdetéséről? Semmiesetre sem — háborút... A „dzsihád” ,amolyan mozgósítást jelent, azaz a mohamedán államvallású országok tartoznának mindent megtenni azért, hogy rászorítsák Izraelt az 1967-ben elfoglalt arab területek kiürítésére és hogy ezt követően sor kerüljön a palesztin nép önrendelkezési jogának érvényesítésére. A „szent háború” fenyegetése már túl sokszor és túlságosan hatástalanul hangzott el a múltban, semminthogy a katonai lépéseket akarták volna most is mindenekelőtt kilátásba helyezni. Ugyanúgy nem adtak hangsúlyt az„ olajfegyver” bevetésével kapcsolatos lehetőségeiknek sem. E téren is hatástalanoknak bizonyultak már korábban a fenyegetőzések. És akkor? Mégis jelentős dolog, hogy 38 jelenlevő küldöttség, királyok, köztársasági elnökök, emírek, sejkek, kormányfők együttese a Palesztin Felszabadítási Szervezet mellett állott ki. Ezzel elvetették a Cam David-i amerikai politikát, félretolták a „jordániai megoldást” is,amely szerint a palesztinok Jordánia fennhatósága alá kerülnének, s a végén szoros gazdasági, politikai kapcsolatok alakulnának ki az ilyen Jordánia és Izrael között. Az iszlám csúcskonferencia elítélte Izrael álláspontját a jeruzsálemi kérdésben is. . Az iszlám országainak vezetői Taifban egy igazi háborúról szintén nyilatkozni akartak volna: az iraki—iráni „nem szent” háborúról. De Irán nem képviseltette magát, emiatt aztán hivatalosan nem nyílt mód arra, hogy állást foglaljanak, hogy közvetítési kísérletet tegyenek, hogy felszólítsák a hadviselőket, hagyják abba az ellenségeskedést. De a folyosókon annál több szó esett erről. Valószínű, hogy új kísérletek kezdődnek a két mohamedán államvallású, szomszéd ország közötti fegyvernyugvás, majd tárgyalások érdekében. 2. Hogyan alakul a salvadori helyzet Reagan elnök beiktatása után? Az új amerikai kormányzat folytatja a segítségnyújtást a salvadori juntának, pénz és fegyver és katonai tanácsadó egyre özönlik a közép-amerikai országba. A hivatalos nyilatkozatokból is azt olvasni ki, hogy csak növelni fogják a junta fennmaradásához szükséges támogatást. Az Egyesült Államok szerepének megnövekedésére utal az a tény, hogy a Salvadori Forradalmi Demokratikus Front ismételten kifejezte készségét az USA-val való tárgyalásokra! Az elmúlt hetekben, azaz a Carter-kormányzat utolsó időszakában megindított általános népi támadás megmutatta, hogy a junta egymaga képtelen lenne az ország teljes területének ellenőrzésére. A felszabadított övezetekben a lakosság a haladó erőket támogatja. Ami a baloldal által meghirdetett általános sztrájkot illeti, ez nem hozta meg a remélt eredményt. Kevesebben vettek részt a munkabeszüntetésben, mint számítottak rá. Persze, nyilvánvaló, hogy a junta épp akkor csak fokozta kegyetlen elnyomását. Az életével játszott mindenki, aki engedelmeskedett a baloldaliak sztrájkfelhívásának. A Forradalmi Demokratikus Front úgy döntött, hogy a forradalmi fegyveres erők taktikai visszavonulását rendeli el. Ezzel egyidőben azonban Latin-Amerika országaiban a salvadori népi küzdelemmel való együttérzés mind több jelét látni. Ezt a rokonszenvet igyekszik táplálni a salvadori baloldal küldötteinek körútja több latin-amerikai fővárosban. A diplomáciai és társadalmi-politikai akció célja az, hogy erősítsék a nemzetközi kiállást a salvadori nép ügye mellett és az amerikai beavatkozás ellen. 3. Mit hozott ez a hét a lengyelországi helyzet alakulásában? Lengyelországban egyrészt folytatódtak a kormány és a szakszervezetek képviselőinek tárgyalásai, másrészt azonban elhangzott az első igen komoly figyelmeztetés a sztrájkhullámot meglovagolni akarók cénére. Figyelemre méltó a TASZSZ szovjet hírügynökségnek az a megállapítása, hogy Lengyelországban aktivizálódik az ellenzéki , szocialistaellenes erők. A lengyel minisztertanács közleménye utalt arra, hogy a stabilizáció bonyolult folyamatát megzavarják veszélyes akciók és tendenciák. Középületeket foglaltak el itt és ott törvényes munkanapok szervezett bojkottjára került sor, szrájkok voltak, így aztán akadozott a gyárak és a bányák munkája. A gazdasági helyzet gyors ütemben romlik. Fokozódnak a nehézségek a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítésében. Csökken az export, korlátozódik az import, romlanak az ország fizetési lehetőségei, így aztán csökkennek a tavaly augusztusi megállapodások megvalósításának anyagi alapjai. Az állam életében káosz és anarchia vegyül, ez pedig veszélyezteti Lengyelország és állampolgárai sorsát. Ha tovább tart a sztrájkhullám, a kormány kénytelen lesz meghozni azokat a szükséges döntéseket, amelyek a társadalom jól felfogott érdekeinek megfelelően biztosítják a vállalatok, üzemek normális működését. A Lengyel Népköztársaság kormánya leszögezte: alkotmányos elkötelezettségeiből adódóan köteles biztosítani a rendet, a nyugalmat és a fegyelmet, köteles megteremteni a feltételeket az állampolgárok normális életéhez. Ugyanekkor a lengyel kormánynyilatkozatban azt is leszögezték, hogy tovább kívánják építeni a kapcsolatokat a szakszervezeti mozgalommal és hogy tovább kell vinni a szocialista megújulás folyamatát. A szakszervezetek képviselőivel folytatott tárgyalásokon a szabad szombatok kérdésével foglalkoztak elsősorban. A megegyezés szerint minden hónapban három lesz a szabad szombatok száma. Megállapodás történt arról is, hogyan élhetnek a szakszervezetek a sajtó, rádió, televízió nyilvánosságával. Az augusztusi megállapodások egyik lényeges pontjával kapcsolatban pedig hivatalos bejelentés történt: március 1-ével bevezetik a húsjegyrendszert, ami a munkásbizottságok követelései között szerepelt. PÁLFY JÓZSEF Francois Miterrand (jobbra) lett a Francia Szocialista Párt hivatalos elnökjelöltje. A politikus mellett Lionel Jospin áll, aki a párt első titkárának posztját vette át. (Képtávírónkon érkezett.) Hazatértek az Egyesült Államokba az Iránból szabadon engedett amerikai diplomaták. A több mint 14 hónapot fogságban töltött túszok néhány napos orvosoi megfigyelése után egy NSZK-beli amerikai légitámaszpontról (képünk) indultak haza. (Képtávírónkon érkezett.) Az új amerikai hadügyminiszter az Egyesült Államok nagyszabású fegyverkezésére szólított fel. Képünkön: Caspar Weiberger (jobbra), aki a szenátus hadügyi bizottságában szólalt fel, még a Carter-kormányzat rekordösszegű katonai költségvetését is keveselte. (Képtávírónkon érkezett.) 1981. február 1. Peru és Ecuador vitája Fernando Belaunde Terry, perui államfő szombaton elutasította Kolumbiának és Venezuelának azt a javaslatát, hogy a két ország közvetítsen a Peru és Ecuador között szerdán kiújult határvillongás elsimítása érdekében. A perui elnök arról tájékoztatta Luis Herrera Campins venezuelai és Julio Cesar Turbay Ayala kolumbiai államfőt, hogy Perunak feltett szándéka megőrizni az érintett területeket és szuverenitást gyakorolni felettük. Manuel Ulloa perui miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a perui csapatok az érintett területek nagy részét visszafoglalták az ország területére beszivárgott ecuadori egységektől. BUDAPEST Szombaton, a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában megkoszorúzták Szántó Bélának, a Kommunisták Magyarországi Pártja alapító tagjának, egyik első titkárának, a Magyar Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosának sírját, születésének 100. évfordulója alkalmából. A magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom 1951- ben elhunyt kimagasló alakjának életútja előtt tisztelegve a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Nemes Dezső és Lakos Sándor, a KB tagjai koszorúztak. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Kovács Pál altábornagy és Szatmári Miklós vezérőrnagy a Partizánszövetség nevében pedig Markovics János, az országos bizottság tagja és Ráth Károly, a választmány tagja helyezte el a kegyelet virágait. A tiszteletadáson a sírt megkoszorúzták a család tagjai, harcostársak, tisztelők is. * Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizottság mély felháborodással értesült az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) maputói képviselete ellen a dél-afrikai rohamosztag által elkövetett bestiális agresszióról. Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizottság, a szocializmust építő magyar társadalom együttérzését kifejezve, teljes szolidaritásáról biztosítja a dél-afrikai nép igazságos küzdelmét, a nemzetközi imperializmus által támogatott kegyénen, fehértelepes uralom ellen. Követeljük a brutális támadások megszüntetését, a bűnösök felelősségre vonását MOSZKVA A Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátottak egy újabb Molnyija—1 típusú távközlési műholdat. A Molnyija—1 a szovjet televízió központi műsorait sugározza a távol-kelelti, a távoli északi, illetve a közép-ázsiai területekre. BUKAREST i Nicolae Ceausescunalk, az RKIP főtitkárának, államelnöknek meghívására február 1-én és 2-án baráti látogatást tesz Romániában Cvijetin. Mijatovics, a Jugosziláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államelnökségének elnöke, Sztane Dolanc, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagja, és Joszip Vrhovec külügyminiszter — jelentették be szombaton reggel a román fővárosban. NEW YORK Cson Tu Hvan dél-koreai elnök pénteken este New York-ba érkezett. Röviddel ezután találkozott David Rockefelerrel, a Chase Manhattan Bank elnökével, s szombaton délelőtt Kurt Waldheim fogadta. Csen vasárnap érkezik Washingtonba, ahol Reagan, az Egyesült Államok elnöke tárgyal majd vele.1 WASHINGTON Az NBC televízió pénteken este félórás riportot közvetített Afganisztán egyik hegyi körzetéből, egy, a pakisztáni határ közelében lévő ellenforradalmi fegyveres táborból. Az amerikai televízió újságírók a szokott módon Pakisztánból jutottak be — törvényellenesen — a kormányellenes erők által használt hegyi utakon afganisztáni területre, ugyanazon az úton, amelyen beismerésük szerint az ellenállók a fegyvereket kapják. A forgatócsoport értesülése szerint a fegyverek nagy része, s általában a legtöbb segítség az afgán ellenforradalmárokhoz Egyiptomból érkezik. RÓMA Egy római vizsgálóbíró pénteken óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte a L’Ecpresso című olasz hetilap két őrizetbe vett munkatársát. A vádat azonban nem ejtették ellenük: bűnpártolásért, cinkosságért és hamis tanúzásért kell felelniük a bíróság előtt. MADRID János Károly spanyol király szombaton délelőtt a katalán és a baszk kisebbségi pártcsoportok vezetőinek fogadásával, folytatta konzultációit az Adolfo Suárez miniszterelnök csütörtöki meglepetésszerű lemondásával kirobbant kormányválság megoldására. ORLANDO A floridai Orlando-i haditengerészeti tisztképző iskola kadétjai pénteki napjukat azzal töltötték, hogy átvizsgálták a környékbeli szemétlerakón található hulladékhegyet. Az iskola nagytakarítása során ugyanis véletlenül kidobták egy, a hajók atommeghajtásának részleteit tartalmazó 5000 oldalnyi titkos dokumentumot. A szorgalmas kadétok a hírek szerint már felkutatták a titkos iratok felét, amelyek meglehetősen megviselt állapotban kerültek elő. TOKIÓ A japán törvényhozás vitájában a baloldali ellenzék határozottan elítélte „a szovjet katonai fenyegetés” ürügyén folyó szigetországi fegyverkezést, az amerikai kormányzat enyhülésellenes politikájának japán követését, s felszólította a tokiói kabinetet hatékony leszerelési javaslatok előterjesztésére. Tájékoztató árváltozásról A Cement- és Mészművek, az Eternit, Azbeszt-cementipari Vállalat és a Tüzép egyesülés tájékoztatása szerint egyes építőanyagok termelői ára — az alapanyagok és az energiaköltségek változása miatt — részben a múlt évben, részben január 1-től megemelkedett. Ennek megfelelően a termelői árakkal arányosan most növelik a fogyasztói árakat. Február 1-től az égetett, darabos mész ára átlagosan 15 százalékkal, az azbeszt-cement termékeké 15—30 százalékkal emelkedik.