Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-03 / 206. szám

2005. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VÁGTÁZTAK ÉS CSOBBANTAK Mintegy százötvenen vágtak neki tegnap délután Szekszárdon, a Béla király térről a Fut a megye megmérettetésnek. A Megyehét immár vissza­térő sportprogramján egyaránt rajthoz álltak a legfiatalabbak, illetve a legidősebbek. A kicsiknek, azaz az általános iskolásoknak egy kört kellett megtenniük, míg a felnőttek négy körön keresztül teljesítették az előírt 6,8 kilométeres távot. A Megyehét úszóversennyel is bővült, a főiskola uszodájában nyolcvan fiatal csobbant a vízbe. Az iskola hírnevet szerzett tanévnyitó A közgyűlés elnöke avatta fel az intézményt A bátai iskola volt a házigazdá­ja szerdán annak a megyeheti konferenciának, mely a közok­tatási pályázati lehetőségeket tekintette át. Ugyancsak a kö­zelmúltban felújított, most fel­avatott intézmény adott otthont a megyei tanévnyitó ünnepély­nek, melyen Frankné dr. Ko­vács Szilvia, Tolna Megye Köz­gyűlésének elnöke tartott ünne­pi beszédet. Ebből idézünk egy részletet. „Az iskola az Országos Integ­rációs Hálózat egyik megyei bá­zisintézménye, az Apáczai Tan­­könyvkiadó bázisiskolája, a Pé­­c­­si Tudományegyetem Illyés­­ Gyula Pedagógiai Főiskolai Ka­­a­rának gyakorlóterepe. Munká­­­­jában igényes és küllemében fo­­­­lyamatosan szépülő, gazdagodó­­ intézménynek vagyunk itt ma a vendégei. A pedagógusok pe­dig, akik ebben a felújított és megújított iskolában, óvodában tanítanak és nevelnek, mind­annyiunknak példát mutatnak: lelkesedésből, frissességből és lendületből, szakmai elhivatott­ságból, összefogásból. A bátai iskola is komoly hírnevet, elis­mertséget szerzett magának az elmúlt néhány évben a dél-du­nántúli régióban­. Mit is kíván­hatnánk jobban az induló új tanév küszöbén, mint azt, hogy legyen a megyénknek minél több hasonló iskolája. Működ­jön minél több iskola a tanulók, szülők, a fenntartó teljes meg­elégedésére.” A kisdiákok az avatás után azonnal birtokba vették a bátai iskolát 1 Győztek az elmebajnokságon kvízjáték Meg akarják tartani a serleget A Megyehét alkalmából vizs­gáztak a polgármesterek is, méghozzá játékos formában. A kistérségi kavalkádon ugyanis kvízjáték keretében mérték össze tudásukat a települések első emberei. A kistérségi szer­veződés kialakította csapatok egymás után válaszoltak a mű­sorvezető kérdéseire, egyebek mellett arra, hogy ki volt az első kisdedóvó megalapítója a me­gyeszékhelyen, avagy melyik király adományozott vásárjogot egy tele­­­­­­pülésnek 1476-ban. Összesítéskor a szekszárdi kistérség mutathatta­­,/ fel a leg­­jobb ifik iiii ip I.... tot, így­ a­zt Czifra Ferenc (Alsónána polgár­­mestere), Háry János (Sióagárd polgármest István (Bogyiszló polgármeste­re) alkotta csapat és segítőik, az­az a kistérségi társulás munka­társai vehették át a győztesek­nek járó serleget. - Kellemes kikapcsolódást je­lentett számunkra a Megyehé­ten a kistérségi elmebajnokság - nyilatkozott Tóth István, aki pontos válaszaival a társaság erősségének bizonyult. - A ku­pát egy évig őrizzük, de bízunk abban, hogy a jövő évi bajnok­ságon megismételjük a mostani sikert. tere), Tóth A győztesek: Tóth István, Háry János, Czifra Ferenc 5 Pecsétet adott az uralkodó Több mint 300 éve, 1699. szep­tember elsején I. Lipót császár és magyar király pecséthaszná­lati jogot adományo­zott Tolna me­gyének. A pe­csét rajzolata idővel a megye címerévé lett. Erre a jeles ese­ményre emlékez­ve immár hetedik al­kalommal rendezi meg a megyei önkormányzat - más segítőkkel összefogva - a Megyehetet szep­tember elején. Idén augusztus 28. és szeptember 3. között szá­mos kulturális program és szak­mai rendezvény várta - és még a mai nap is várja - a megye la­kosságát. A különböző színes eseményekből mindenki kivá­laszthatta a neki legérdekeseb­bet és legkedvesebbet. Nyolc szerző Wosinskyról A Megyehét könyvcsemegéjét jelenti az a kiadvány, mely Wosinsky Mór alakját tárja az olvasók elé. „A jeles pap, a kitű­nő férfiú, a nagy tudós...” alcí­met viselő kötetet szerkesztő­ként dr. Gaál Attila, a szekszár­di Wosinsky Mór Múzeum igaz­gatója jegyzi. Az olvasmányos kiadvány Wosinsky tudományos mun­kásságát mutatja be. Dr. Gaál Attila mellett Zalai-Gaál István, Torma István, V. Péterfi Zsu­zsanna, Odor János Gábor, K. Németh András, Balázs Kovács Sándor, V. Kápolnás Mária rész­letezi azt a tevékenységet, ami­be éppúgy belefért az őstörté­net, mint a népvándorlás korá­nak régészeti tanulmányozása. A szép kivitelű könyv borítólapja Az oldal megjelenését a Tolna Megyei Önkor­mányzat támogatta Megtapsolták a tehetségeket m­űvészetek Valahol Európában a diákokkal A szeptember elsején megtartott ünnepi megyei közgyűlésen azok vehették át elismeréseiket, akik különböző területeken ma­radandót alkottak, s így öregbí­tették szűkebb pátriájuk jó hírét. A díjazottakat, illetve a közönsé­get színvonalas kulturális bemu­tatók szórakoztatták. Erőteljesen és zengve szólt az egyetemisták­ból álló Vivat Bacchus ének­­együttes: a csapat a humort is be­csempészte nagy tapssal jutal­mazott műsorába. Hasonló ko­moly sikert aratott a gyönki Tol­nai Lajos Német Nemzetiségi és Kéttannyelvű Gimnázium, Szak­­középiskola és Kollégium tanuló­inak színjátszóköre. A tizenéves fiatalok - Veszprémi András pe­dagógus vezetésével - ez év tava­szán debütáltak a megye több te­lepülésén a Valahol Európában című musicallel. Ebből mutattak be néhány részletet, életkoruk­hoz képest meglepően kiforrott módon, mentesen a megillető­­döttségtől. A nap csemegéjét ezek után hallgathatták, illetve tekinthették meg az érdeklődők: Varnus Xavér orgonaművész ez alkalommal is azt hozta, aminek köszönhetően nemzetközi elis­mertséget szerzett: a legmaga- A gyönki diákok több részletet is jobb művészi minőséget és ma- A művész és vendéglátói: balról jobbra Frankné dr. Kovács Szilvia, Varnus Xavér, Kustra József megyei rend­előadtak a musicalből tadandó élményt őrfőkapitány, Pócs Margit szekszárdi polgármesteri titkár és Kopasz Árpád nyugalmazott dandártábornok

Next