Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-02 / 1. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Eltűnt nőt keres a rendőrség TOLNA A lakosság segítségét kéri a rendőrség egy 25 éves tolnai nő eltűnése kapcsán. Rostás Viktória 2016. december 23-án tűnt el Tolnáról, körülbelül 155 centiméter magas, vékony testalkatú, barna szemű, a haja barna, vállig érő, a szája fölött anyajegy látható. Eltűnésekor piros mellényt, sötét pulóvert és fehér sportcipőt viselt. A rendőrség kéri, aki tud valamit a tartózkodási helyéről, az keresse fel a Szekszárdi Rendőrkapitányságot, vagy hívja a 0674/501-100-es telefonszámot. Névtelenül is tehet bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es számon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. H. E. Ajtókat is lopott a lakatlan házból GYULAJ Vádemelési javaslattal zárta le egy lopási ügy nyomozását a Dombóvári Rendőrkapitányság. Az akkor még ismeretlen tettes október 25-e és november 9-e között több tárgyat, faajtókat, fogast ruhaneműket lopott el a testvére lakatlan házából. A 30 éves helybéli férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, tájékoztatott a rendőrség. i. I. Kitüntetésekre várnak javaslatot DUNAFÖLDVÁR Városi kitüntetettek személyére vár javaslatot a képviselő-testület. Horváth Zsolt polgármester szeretné, ha véleményükkel, javaslataikkal segítené a lakosság a városvezetést, hogy közmegbecsülésnek örvendő, arra érdemes személyeket, csoportokat tüntethessen ki. A Dunaföldvár Város Díszpolgára, a Dunaföldvár Gyermekeiért, a Dunaföldvár Sportjáért és a Dunaföldvárért Emlékérem elismeréseket a várossá avatás napja - március elseje -alakalmából rendezett gálaműsor keretében adják át. V. T. 2017. JANUÁR 2., HÉTFŐ Az elmúlt évben is javult a baleseti helyzet Tolna megye útjain Vezetnek a gyorshajtók Az életüket kockáztatják azok a gyalogosok, akik a közúton nem viselnek láthatósági mellényt, vagy akik kivilágítatlan kerékpárral közlekednek. Iharosi Ibolya SZEKSZÁRD Dr. Kovács Zoltán r. ezredest, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének rendészeti helyettesét kérdeztük a balesetek tavalyi alakulásáról. Mint elmondta, továbbra is kiegyensúlyozott a baleseti helyzet a megyében. Abból a szempontból is szerencsés az elmúlt év, hogy az elképzeléseiknek megfelelően csökkent a halálos balesetek száma. Ennek érdekében meg is tettek mindent. Mint mondta, bár egy eset is tragédiának számít, de korántsem mindegy, hogy 70-80 vagy 10-15 halálos baleset történik a megyében. Kérdésünkre hozzátette, hogy 1990 volt a legrosszabb év ebből a szempontból, akkor 70 személy halt meg közlekedési balesetben Tolnában. Tavaly november végéig egyébként 11 ilyen eset történt a megye útjain. Az előző év hasonló időszakában 21 halálos szerencsétlenség történt, és előfordult olyan eset is, amelynek során egyszerre hat ember vesztette életét. A 2015. évtől eltekintve viszont 2010 óta minden évben 20 alatt maradt ez a szám. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma az előbb említett időszakig 103 volt idén, ami kettővel több az előző évinél. A könnyű kimenetelű esetek száma az elmúlt évek tekintetében is tartósan 200 alatt maradt, tavaly november végéig 170 ilyen történt Tolna megyében. Dr. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, hogy bár baleseti szempontból a második legbiztonságosabb megye a miénk, a célkitűzés továbbra is az, hogy a balesetek számát csökkentsük, valamint azok kimenetelét enyhítsük. - Összefoglalóan el lehet mondani, hogy azokat a terveinket, céljainkat, amelyeket a 2015. évi értékeléskor meghatároztunk, tudtuk teljesíteni tavaly - mondta. Majd hozzátette, ezek érdekében - a közút kezelőjével szorosan együttműködve - számos forgalomtechnikai beavatkozást hajtottak végre tavaly is, kezdve a közlekedési táblák cseréjétől, a hangos útburkolati jelek elhelyezésén át a sebességkorlátozásokig. Az ezredes még kiemelte, külön hangsúlyt fektettek arra is, hogy fokozott rendőri jelenlét, valamint gyakori sebességellenőrzés legyen azokon az útszakaszokon, amelyeken az elmúlt időszakban több baleset történt. A főkapitány rendészeti helyettese kitért arra is, hogy a közlekedési bűncselekmények jó része gondatlanság miatt következik be, melyet rendőrségi eszközökkel igencsak nehéz megakadályozni. A rendőrség természetesen ennek ellenére is mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívja a járművezetők figyelmét a veszélyforrásokra. Mint kiderült, a baleseti okok sem változtak, a tapasztalatok és a statisztikai tények is azt mutatják, hogy az elsődleges tényező továbbra is a gyorshajtás, amely 2016. november végéig 110 alkalommal volt a szerencsétlenség kiváltója. - Ezen a területen tehát még mindig vannak tennivalók - mondta dr. Kovács Zoltán. A technikai fejlesztés egyébként megtörtént, csatasorba állt a fix és a mobil kamerarendszer Tolnában is. A további baleseti okok közt szerepel az elsőbbségi jog megsértése és a kanyarodás szabályainak be nem tartása. Előbbi 54, utóbbi pedig 37 esetben vezetett balesethez a 2016. év első 11 hónapjában. Még mindig jelentős azonban a gyalogosok hibájából bekövetkezett balesetek száma is, akik nagyobb körültekintéssel, valamint a kijelölt gyalogátkelőhelyek használatával jelentősen csökkenthetnék a szerencsétlenségek bekövetkezésének esélyét. Mivel visszatérő probléma a téli időszakban a láthatóság kérdése, a biciklisek és gyalogosok esetében szigorúbb intézkedéseket határozott meg a rendőrség. Az előbb említett csoportok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, annak érdekében, hogy ne váljanak baleset áldozatává, a láthatósági mellény viselését, illetve a kerékpárok kivilágítását szigorúan ellenőrzik a rendőrök, és a hiányát szankcionálják is. Ez esetben sem a büntetés kiszabása, hanem a szabályok betartására irányuló figyelemfelhívás a cél, emelte ki dr. Kovács Zoltán, majd hozzátette, a közlekedésrendészeti állomány 2017-ben is azon fog dolgozni, hogy még az eddigieknél is kevesebb baleset történjen. Balesetmegelőzés már az óvodában A balesetmegelőzési felvilágítás szagos gyermek- és ifjúsági kör már a legkisebbeknél, az óvoda- lekedésbiztonsági vetélkedőket, ban elkezdődik. Egyrészt azért, szakmai versenyeket, valamint hogy gyalogosan, majd kerékpár- folytatta a .Közlekedik a család” ral is biztonságosan közlekedje- vetélkedőt is. Céljuk, hogy minnek majd, mire jogosítványt szeden korosztályt megszólítsanak, reznek, tudatos sofőr váljon bele- és minél többekkel ismertessék lük. Ebből a célból a Tolna Megyei meg a biztonságos közlekedés Baleset megelőzési Bizottság alapelveit, a balesetek elkerüle 2016-ban is megrendezte az őrsének lehetőségeit. A fellépés bevételéből egy Decsen élő háromgyerekes, rászoruló családot segített a Duna-Rock Akusztik Karitatív célú rockkoncertet rendeztek Gerjenben GERJEN A szórakozás mellett karitatív célt is szolgált a Duna-Rock Akusztik zenekar év végi koncertje, amelyen vendég basszusgitárossal, Pilisi Istvánnal kiegészülve is játszottak a Duna-parti település színpadán. A szervezők két vendégzenekart is hívtak erre az eseményre. A First Lady - korábbi nevén Féster Band - régi ismerőse nemcsak a szervezőknek, hanem a gerjeni Duna-Rock Fesztivál publikumának is. A kalocsai Country Road Zenekar viszont most debütált a településen, a falu hagyományos fesztiválján mindeddig csak nézőként fordultak A most megtartott koncert egy tavalyi baráti összejövetel továbbfejlesztése nyomán született. Mint a házigazda együttes cajonosa, Mezősi László mondta, 2015-ben a zenekar rajongótáborát hívták meg és karaoke bulit rendeztek, hogy „akik eddig csak hallgattak, most énekelhessenek is”. Most viszont nyilvánosan is meghirdették a programot, amelynek bevételéből egy Decsen élő háromgyerekes, rászoruló családot segítettek a szervezők. A zenekar már korábban is támogatta a családot, amelynek helyzetét betegség is nehezíti. Vida T. meg: A Duna-Rock Akusztik Pilisi Istvánnal kiegészülve játszott A kalocsai Country Road Club együttes