Tolnai Népújság, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-20 / 43. szám
2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK Harmincadik évfordulóját ünnepli az Ifjúsági Unió A közösségépítésen volt most a hangsúly Farsangolt az Ifjúsági Unió a Táncsics utcai klubjában szombaton. Az idén harmincéves szervezet ezúttal nem természetjárásra, hanem egy közös csapatépítő programra várta tagságát és szimpatizánsait. Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - A társasjáték is előkerül ilyenkor, mert mostanában ez az egyik kedvelt elfoglaltságunk - mondta Szauer Szilárd egyesületi tag, az IFU farsangjának szervezője. - Az este folyamán pontozzuk egymás jelmezét - tette hozzá Pesti Kitti, az Ifjúsági Unió Szekszárd (IFU) soros elnöke. - Van egy jelképes első-második-harmadik hely. Vándordíjunk az Arany Mopsz, ami az első helyezettnek jár, a következő eseményig. - Ez a mai farsang hagyomány - mondta Ignácz György, a már Pesten élő alapító tag. - Amikor elkezdtük, egy nagyobb báli mulatságot szerveztünk, ez mostanra baráti összejövetellé vált, amelyen nem kerülnek elő a telefonok, inkább beszélgetünk és játszunk. Ez annak ellenére így van, hogy a fiatalok egyre inkább kezdik átvenni a szerepet a szervezetben. Az IFU idén harmincéves. A közel százfős tagságot a természet szeretete köti össze. Gyakran túráznak - a 21. Bartina Teljesítménytúra is hozzájuk kötődik -, de kerékpáros és vízi szakágakon is szerveznek programokat. Ilyen például a Laudetour vízi teljesítménytúra, amelyet tavaly tizedszer tartottak meg. Korábban a Gemenc Nagydíj szervezéséből is aktívan kivették a részüket, és több alkalommal hívtak iskolai osztályokat vetélkedőre. - Mindig jó valahova tartozni - vallja Pék Györgyi programszervező. - Nekem ez az egyesület tizenöt éve jelent egy közösséget. Segítette az életemet, a gyerekeim életét. Sokrétű, mindenki megtalálja a saját motivációjának megfelelő lehetőségeket. Sokat tanultam, és a megszerzett képességeket hasznosítani tudtam. Többször voltam elnök is, de most úgy gondoltam, hogy ideje átengedni a stafétát a fiataloknak, hogy részt vehessenek az elnökségi munkában - tette hozzá. Április elsején ünneplik a harmincadik évfordulót, a tervek szerint az alkalomhoz méltó összejövetellel. A további elképzelések kapcsán elhangzott, augusztus utolsó szombatján lesz a Gemenci erdőt és a Szekszárdi-dombságot érintő Karika Toura kerékpáros teljesítménytúra, illetve idén sem marad el a gyerekek nyári vízi tábora. A természet szerelmesei számíthatnak a december hatodikai Mikulás-túrára is. Jókedvű farsangi mulatságot szervezett hétvégén az Ifjúsági Unió, amelynek tagságát a természet szeretete köti össze Fotó: Kiss A. Az önkéntességért működtek együtt Az Ifjúsági Uniónak az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel is volt egy közös projektje, amelyről a szervezet titkára, Weiszné Szabó Magdolna beszélt. 2012 decemberétől 2013 decemberéig tartott a kitörési pontokat kereső, önkénteseket buzdító, önkénteskoordinációt szervező program. Abban ugyanolyan egyéni ügyfélfogadással dolgoztunk, mint egyébként a munkamódszerünk. Közel háromszáz önkéntest toboroztunk; voltak, akik rendszeresen, voltak, akik alkalmi jelleggel csatlakoztak. A projekt az oktatási, a szociális és az egészségügyi területen végzett önkéntes munkát preferálta. Ezekhez kell egy jó előszűrés, mert volt arra példa, hogy amúgy kedves, de drogos fiatalember iskolákban akart kisegíteni. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu KITEKINTŐ g PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZEKSZÁRD Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! (kanadai animációs film), 17 óra. Az ír (amerikai életrajzi dráma), 19 óra. KÖNYVBEMUTATÓ PAKS Kincskereső Gyermekkönyvtár: Horváth Margit Mesevár című kötetének bemutatója, 16.30. ELŐADÁS SZEKSZÁRD Garay János Gimnázium, díszterem: Függőségek rabságában - Miért lesz valaki függő? Az egészséges énkép alapja és kialakulása, 17 óra. TENGELIC, Faluház: Hogyan őrizzük meg az egészségünket? - Ferenczy László természetgyógyász, hypnoterapeuta, életmód-tanácsadó előadása, 17 óra. MOZI SZEKSZÁRD Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! (kanadai animációs film), 17 óra. Az ír (amerikai életrajzi dráma), 19 óra. SZÍNHÁZ BÁTASZÉK, Petőfi Sándor Művelődési Központ: Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művét a Csavar Színház mutatja be, 18 óra. TOLNA, Kulturális Központ: Ketten egymás ellen - vígjáték a Hadart Színház előadásában, 19 óra. SZÓLJ BE A PAPNAK! SZEKSZÁRD Yankee Pub étterem és söröző: Miért engedi Isten a szenvedést? - vitaest, amelyen Fodor Péter baptista lelkipásztor, Gyurkó Donát Sámuel metodista lelkész, dr. Kaszó Gyula református lelkész, Petkó Tamás római katolikus pap és Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész válaszol a kérdésekre 18-20 óráig. MOZI Jubileumi volt az idei sítábor HŐGYÉSZ Harminc éve minden télen sítáborba mennek a Hőgyészi Általános Iskola diákjai. Az intézmény tájékoztatása szerint az első években vonattal utaztak Komáromig, ott átsétáltak az Erzsébet hídon, majd szlovák busz vitte fel őket a Körmöcbánya melletti Skalkára. - Több mint húsz évig jártunk oda. Eleinte húsz-huszonkét fővel, de később a nálunk végzett már középiskolás, egyetemista volt tanítványok illetve egész családok csatlakoztak, így ma már busszal és személyautókkal utazunk. Az úti cél immár Szlovénia, Rogla. Idén hat iskola (Hőgyész, a gyönki általános iskola, a gyönki gimnázium, Pincehely, Simontornya, Pálfa) tanulói vettek részt a jubileumi sítáborunkban. Mind a százharminchatan sérülés, baleset nélkül ismerkedhettek meg a síeléssel, a téli táj szépségével - tájékoztatta lapunkat Balaskó László testnevelő tanár, aki a kezdetek óta szervezi a tábort és a kollégáival együtt tanítja síelni a gyerekeket. B. M. Balogh László tanította síelni az ifjakat Beküldött fotó A debreceni Papp Tímea ezúttal Gyönkön, a művelődési házban mutatta be alkotásait Hivatásszerűen készít képeket kavicsokból GYÖNK A kő lelke címmel nyílt meg hétfőn Papp Tímea kavicskép-kiállítása a művelődési házban. A rendhagyó tárlat közönségét Bruti stand-up humorista hangolta az alkotások befogadására. - Debreceni vagyok, ez már a második bemutatkozásom Gyönkön. Több, mint harminc alkotásom látható. A megnyitón minden korosztály képviselte magát, amelynek tagjait végigkísértem a tárlaton. Úgy érzem, jól sikerült. Ezen kívül bejelentkeztek gyerekcsoportok, de egy méhész társaság tagjai is - mondta Papp Tímea, aki immár harmadik éve készít hivatásszerűen képeket kavicsokból. Arról is beszélt, hogy természetesen nem vesz fel minden követ a földről, csak az érdekesebbeket, különlegeseket. Jelenleg egy meseképen dolgozik, miután a közelmúltban talált egy aranyhalformájú kavicsot. A kiállítási képei nem eladók, mert ahogy elmondta, az azokon látható különleges kavicsokat nem tudná pótolni. Miután újabb felkérést kapott Tolna megyéből, így várhatóan ősszel Tolnán is láthatóak lesznek az alkotásai. A gyönki kiállítása március 23-ig tekinthető meg. B. M. Különleges kavicsokból formálódnak az alkotások Papp Tímea maga kalauzolta a látogatókat Beküldött fotó