Tolnai Népújság, 2021. november (32. évfolyam, 253-277. szám)
2021-11-02 / 253. szám
2021. NOVEMBER 2., KEDD EGY PERCBEN Újra győzött a Gerjeni SK LABDARUGÓ Kilenc vereség után örülhetett győzelemnek az NB III. Közép csoportjában szereplő Gerjeni SK, amely a 14. fordulóban az ESMTK-t verte 2-1-re. A Szekszárd kikapott, a Paks meccse elmaradt. ► 15 Változatos a vendég igénye GASZTRONÓMIA Kifaggattunk három tolna megyei étterem-tulajdonost, étteremvezetőt, hogy árulják el, milyen ételeket választanak legszívesebben a vendégek. Az első helyen természetesen a különféle húsételek vannak, de felbukkan a válaszok között, hogy a halételek is kedveltek. ► 2 A szolidaritás őrtüze Tevelen SZÉKELYFÖLDI AUTONÓMIA Minden év októberének utolsó vasárnapján emlékeznek Kárpát-medence-szerte a székelység autonómiatörekvéseire, így történt ez vasárnap Tevelen is, őrtüzet gyújtottak a falu határában a megemlékezők. A tévedés akár halálos is lehet GOMBASZEZON Egy-egy túra alkalmával megfordul az ember fejében, amikor gombát talál, vajon szedhet-e belőle, vagy sem. Javában tart az őszi gombaszezon, aminek kapcsán Mezei Attila gombaszakértő tartott előadást Bonyhádon erdők, mezők kincseiről. ► 5 Jó reggelt! Kiskert. Ősz. A betakarítás ideje. Harc a termésért a hangyákkal, darazsakkal, férgekkel, poloskákkal, madarakkal. Falevélből egyre nagyobb a kínálat. Az elmúlás megannyi árnyalata. Rozsdaszínű álomvilág. Csöppnyi nyugdíjas romantika. Szív alakú hársleveleket lebegtet a szél. Gondolatok a megfoghatatlanról, a visszahozhatatlanról. A múltról, amit megszépít a távolság. A proletárdiktatúráról, mely biztonságos, kellemes életet kínált mindazoknak, akik semmi mást nem akartak, csak sört, virslit és rúzsfoltos ideológiát. Ősz. A lebukó nap vörösbarnára pingálja a felhők hasát. Jól nézd meg! Kétszer nem bámulhatod ugyanazt a lebukó napot! W. G. Békés, nyugodt körülmények között róhattuk le kegyeletünket Napsütésben, megszépült sírkertekben emlékeztünk TEMETŐK Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát, mécsest gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi. Szerencsére igazán szép, napfényes őszi időben járhattuk a temetőket, emlékezhettünk elhunyt szeretteinkre. Annak is örülhetünk, hogy sem balesetekről, sem rendbontásról nem számolt be lapunknak a rendőrség. Képgaléria: TEOL.hu Fotó: Mártonfai Dénes ► 6 Emelkednek a támogatás forrásai BUDAPEST Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy 3500 milliárd forintot fordít a kormány a családokra - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd. Az újabb ötvenmilliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatokkal kapcsolatban elmondta: az előzetes ütemterv szerint haladnak a bölcsődeépítések. ► 9 Vendéglátás: tízezrek hiányoznak MUNKAERŐHELYZET A KSH adatai szerint 2019-ben több mint 193 ezren dolgoztak a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban, ez a szám már 2020 végére 177 ezer alá esett. Főként a pályaelhagyás a jellemző, a koronavírus-járvány a legnagyobb károkat ebben a szektorban okozta. A munkaerőhiányon egyértelműen a pénz segíthet. ► 7 További izgalmas hírekért látogasson el ide: TEOL.hu Súlyos katasztrófa mindenszentek estéjén Óriási lángokkal égett a tamási termálfürdő TAMÁSI Tegnap délután tűz keletkezett a tamási termálfürdőben, a tűz átterjedt a tetőszerkezetre. Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője este fél nyolc körül a teol.hu hírportálnak elmondta, az oltáson hat település összesen negyven tűzoltója dolgozik a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett. - A legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt - mondta Porga Ferenc, Tamási polgármestere. - Nyitva volt a fürdő, a vendégek azonban időben el tudták hagyni az épületet. Reménykedünk, hogy sikerül megfékezni a tüzet. Folyamatosan frissülő információk, videók és képek: teol.hu. ► 4 Megfeszített erőkkel dolgoztak az oltáson tűzoltók. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai Dénes Gépen csak oltatlanok vannak MAGYARORSZÁG Nagyon megugrott a koronavírusos betegek száma, a kórházakban látogatási tilalmat vezettek be, a kormány mindenkit a harmadik oltás beadatására buzdít. A járványügyi védekezés segítésére pedig mától további 194 fővel lesz jelen a Magyar Honvédség, így mintegy 300 katona nyújt segítséget számos budapesti és vidéki kórházban, hogy tehermentesítse az intézmények dolgozóit. ► 9 Vasárnap még a PEAC, ma már aJeka KOSÁRLABDA Fantasztikus hangulatú mérkőzésen győzte le az NKA Universitas PEAC csapatát az Atomerőmű KSC Szekszárd a női NB I. rangadóján, s ezzel Djokics Zseljko együttese őrizte meg veretlenségét. Ma este (kezdés 18 órakor) jön az év mérkőzése, az Euroligában címvédő UMMC Jekatyerinburg ellen. . ► 16 9 770865 603029 21253 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Iharosi Ibolya 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 14 16 Esős délelőttünk lesz, de délután felszakadozik a felhőzet, a nap is kisüthet. Szerdán borult idő lesz, és csütörtökre ismét esőt jósolnak. ► 12r Boldog névnapot kívánunk Achilles és Tóbiás nevű olvasóinknak!