Tolnai Világlapja, 1910. október-december (10. évfolyam, 40–52. szám)

1910-12-25 / 52. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA 2983 A hittérítő telep mögött egy erdőség nyúlt el, a­mely­ben roppant sok majom élt. Kedvezőbb körülményeket kívánni sem lehetett volna a végből, hogy közvetlen közelből tanulmányozni lehessen a majmok beszédét. Csakhogy persze össze kellett a majmokkal barát­kozni és lehetőleg alkalmazkodni kellett az élet­módjukhoz. Garner professzor egy szétszedhető, nagy vas ket­reczet készíttetett magának s ezt az erdőbe vitette. Saját vallomása szerint három hónapig lakott Garner tanár ebben a ketreczben, hogy a majmokat ősállapotuk­ban alaposan megfigyelhesse. A ketrecz húsz percznyire volt csak a hittérítő te­leptől,­­ közel a misszió kútjához és szép, árnyas úton lehetett eljutni a vasketreczhez, a­melyet a professzor gorillavárnak nevezett el. Éjszakát csak hármat töltött Garner tanár a ket­reczben, mert a moszkitók miriádjai szörnyen kínozták, úgy hogy nem tudott köztük éjjel megmaradni. Június 18-án visszaindult Garner Anglián keresztül Amerikába, s emlékül első utazásából két kis csimpánzot vitt ma­gával. Ezek azonban, sajnos, nem igen akartak vele elbeszélgetni. Ennélfogva Garner tanárnak nagy garral hirdetett vállalkozása kudarczczal végződött s az amerikai pro­fesszor, bár azóta több izben járt még Afrikában, a­hol mindössze hat esztendőt töltött, a majomnyelv szótá­rával és nyelvtanával, a melynek megirására vállalkozott, mind máig adósulmaradt.­­ . Persze Garner tanár nem ismerte be a kudarc­át, s azt állította, hogy sikerült neki több határozott jelen­tésű majomszót ellesnie. Például a whuri szó ennivalót jelent, a cheny innivalót, a jegk szó körülbelül azt teszi, vigyázz ! Otthon aztán tovább folytatta Garner tanár a meg­figyeléseit a washingtoni állatkertben s fonográf segít­ségével állítólag még több más szót is megrögzített. Meg­figyelt például egy szót, a­mely általánosságban vonatkozik mindennemű enni- és innivalóra, egy másik szót, a­mely a kezek használatára vonatkozik és egy harmadikat, a­mely az idő mérését jelzi. A majomnyelvnek állítólag nyolcz vagy kilencz alaphangja van és 30—35 ezekből származtatott mellékhangja, a­melyeket a majmok egytől­egyik disz-mollban ejtenek ki. Mindez, bizony nagyon gyarló és jelentéktelen meg­figyelés alapján Garner tanár ebben a kérdésben foglalta össze véleményét: * ››Ha az ember a majomtól származott, miért ne lehetne az emberi nyelv is az embermajmok tökéletlen nyelvének a továbbfejlődése ?« Erre a kérdésre Verne Gyula, a zseniális regényíró, ››Falu a levegőben«­ozima munkájában, a­hol bőven fog­lalkozik a többi között Garner próbálkozásának ismer­tetésével is, ezt a szellemes megjegyzést teszi:­­­Ez nagyon szép dolog. Csak az a kérdés, vájjon az embernek csakugyan a majmok-e az ősei ? Ezt be kel­lett volna bizonyítani. Eddigelé azonban senki sem bi­zonyította be.« Egyszóval Garner tanár nagy felfedezése a majom­nyelvre vonatkozólag­­néhány hangra zsugorodik össze, a­melyet a majmok használnak, hogy majomtársaikkal érintkezzenek. Csakhogy ugyanezt szépen megtehetik a töbi állatok is, a kutyák, lovak, juhok, libák, fecskék, méhek, hangyák stb. egyaránt. Garner tanár megfigyelései szerint ez az érintkezés úgy történik, hogy a majmok vagy han­gokat adnak, vagy jeleket adnak, vagy bizonyos mozdu­latokat végeznek, s bárha voltaképp mindezzel nem is fejeznek ki gondolatokat, külsőleg mégis bizonyos lelki­érzéseket tolmácsolnak, például örömöt vagy az ije­delmet. Egymás mellé állított három kis képünkön egy fiatal csimpánzot mutatunk be, a­mint arczán három különböző érzés: a harag, a kedélyesség, és a félelem tükröződik. Tisztán látható a kis csimpánz arczának elváltozása a három különböző érzés hatása alatt. De ennek a meg­figyeléséhez nincs szükség sem fonográfokra, sem afrikai kirándulásokra, sem vastag könyvekre, sem nagy reklámra. Hiszen ezt régen megállapították, hogy az emlős­állatoknak, a kutyáknak, majmoknak és a többinek épp olyan gégeszerkezete és nyelve van, mint az embernek, sőt vannak hangszalagjai is, a­melyek alkalmasak arti­kulált hangok létrehozására. De megállapították azt is, hogy minden beszédet gondolatnak kell megelőznie. Hogy beszélhessünk, ahhoz előbb gondolkodnunk kell, de hogy gondolkodhassunk, kell tudnunk általánosítanunk, vagyis kell tudnunk olyan elvont általános fogalmakról, a­minő pl. a szépség vagy a pirosság ítéletet alkotnunk. S ez a képességük nincs meg az állatoknak. A papagáj például beszél, de egy szót sem ért abból, a­mit elgajdol. Más szóval, az állatok azért nem tudnak beszélni, mert a természet nem ruházta fel­ őket a kellő értelemmel. Egyébként mi sem akadályozná őket abban, hogy be­széljenek. Tisztában van ezzel minden józan ember, de Garner professzor ezt az egyszerű igazságot nem akarta elismerni. Ezért vállalkozott meddő munkájára, s ezért járt kudar­ccal hosszú fáradozása. A tudomány hiába küzd a ter­mészet törvényei ellen. Azt a tényt nem másíthatja meg, hogy az embert a beszélés vagy más szóval a gondol­kozás képessége választja el áthidalhatatlanul a többi élő­lénytől. Mikor haragszik. Fiatal csimpánz. Mikor jól érzi magát. Mikor meg van ijedve és gyanakszik.

Next