Tolnai Világlapja, 1925. január-március (27. évfolyam, 1–13. szám)

1925-01-14 / 3. szám

------sse» „Két paraszt álít meg a.% «ton *. Steinhardt Géza intim vallomása életéről, pályájáról és emlékeiről. (Arcképe a 4. oldalon.) Ma 51 éves és harmincnégy eszten­deje, hogy a színpad deszkáit tapossa. Elindult és hirtelen felbukkant, s abban a pillanatban már népszerű ember is volt. Van a mulatni és ne­vetni szerető emberek között egy nagy tömeg, amely egész pályáján elki­­sérte. Ha egy új száma volt szalad­tak, hogy láthassák és hallhassák. Tréfái, rögtönzései mindig aktuálisak, a mindennapi élet lmsába vágóak voltak és nagyrészt ennek és különös egyéni művészetének köszönheti, hogy az lett, ami ma: népszerű színész és népszerű ember... Az egész mód­szere különös: mindig azt hozta és azt mutatta amit az emberek nem vár­tak, aminthogy őbenne sem volt meg a vágy, hogy komikus legyen. Egy nap f­rcsa pillanatában megérezhette, hogy azzá kell lennie, akár akarja, akár nem. Mint ember nagyon meg­fontolt és nagyon komoly művész, éle­tét tervekre építette, s mint művész, komikus és az ötletek embere. Az Alsóerdősor­ utcában, saját nagy bérpalotájában lakik. Lakása ízléssel berendezett, kedves otthon, ahol fele­sége és gyermekei társaságában tölti el minden szabad percét. Nem volt és nem lesz jubileum. Nagyon nehéz meginterjúvolni. Nem Délután öt órakor sűrű köd eresz­kedett le a kis alföldi városkára. Koravén téli este lett. Papp Szilvia átvágott a piactéren. Nem mert hátranézni. A szíve ijedten kalapált. Az emberek, akik vele szembejöttek, nem a régi becsüléssel köszöntötték. Valami gúny volt a te­kintetükben, valami lenézésféle, mint­ha mindent tudtak volna róla. Abban a városkában az emberek mindent tudtak egymásról. Gyakran többet, mint amennyit az illető saját magáról tudott. Szilvia sietett. Tudta, hogy valaki várja. Ezalatt Bálya Laci türelmetlenül járt-kelt az utcán. Hideg volt, fázott, s ez a találkozás nem sok ujjal ke­csegtette már. Úgy érezte, nem ér fel ezzel a fagyoskodással. Dehogy jutott eszébe, hogy orgonanyitáskor szeret magáról beszélni, de a Tolnai Világlapja részére mégis bizalmas vallomást tesz életéről: — Harmincnégy éve — mondja — működöm és sohasem jubiláltam, nem ünnepeltettem magamat, nem szóno­koltam és nem hirdettem, hogy mi voltam, vagyok és mi leszek. Nem is fogom tenni. És mégis népszerű let­tem. Ezt valószínüleg ambíciómnak és lelkiismeretes, fáradhatatlan munkál­kodásomnak köszönhetem. Nem is tudom, hogy mit éreztem amikor szí­nész lettem — amikor rendező lettem — mikor igazgató lettem — mikor házat építtettem... A siófoki villa kritikusai. — De mégis! Amikor a siófoki vil­lám elkészült sokan álltak meg az új­donság előtt. Jöttek mindenféle em­berek, beszélgettek, nézegettek és bí­­rálgatták a villát. Néha-néha én ma­gam is fültanúja voltam az ilyen pár­beszédeknek. Egyszer — emlékszem — két veszprémi paraszt állt meg az utón. Szájukban pipa, kezükben bot. Álltak-álltak és nézték a villát. Előbb a tetőt, aztán a fundamentumot, az ablakokat, az ajtót, még a kéményt is. — Szép! — mondta az egyik. — Szép! — felelte a másik, aztán újra nézték. — Én másképp csináltam volna.. . — Én is... — Aztán tudja-e komám, hogy kié ez a ház? — Nem én biztosan valami pesti úré... — Hát a Szájhárdé! — Ejnye na! Nem is hittem volna... — Aztán tudja-e komám uram, hogy ezt a Szájhárd danolással sze­rezte ? — Danolással?... No a ,rosseb egye ki! Én meg valahányszor dano- t­.. A mindig elúszik a pénzem ... így van a szegény ember! A legkimagaslóbb esemény. Steinhardt Géza néhány pillanatig elmélázott emlékein, aztán még a kö­vetkezőket mondotta: — Nekem a pályám­ minden mo­mentuma érdekes és izgató, mert én kizárólag csak hivatásomnak és csa­ládomnak élek. Nekem minden próba, minden premier, minden előadás ér­dekes és kimagasló esemény és ha előadás vagy próba után hazaérkezem az én — unberusen toj, toj, toj — bol­dog családi otthonomba és a keb­lemre ölelhetem feleségemet és két lurkómat, akkor érzem, hogy ez az én életem legkimagaslóbb eseménye... Viszontlátás milyen más érzelmekkel sétált erre­felé. Csak Szilvia gondolt rá. A tél behavazta a bokrokat. S most Bálya Laci, mint egy idegen ficsur lépdelt mellette és arról beszélt, hogy el kell válniok, mert az élet más városba szólítja őt. Szilvia hallgatott. Mit mondhatott volna ennek az idegennek? Arról a titokról beszéljen, amit csak az el­csábított leány vesz észre? Nem, ezt nem lehet ennek a hetyke legénynek megmondani. Nincs apasziv, csak anyasziv van! Iszonyodva állott ellen az ölelésnek, mellyel a fiú búcsúzni akart. Futott, mint az elűzött állat. A fiú utána nézett. Jó kis szerető­nek tartotta, talán sajnálta is egy kicsit... Szilvia óvatosan surrant be a házba, hogy ne kelljen anyjával talál­koznia. Kis, kopott biedermeyer- 3» TOLNA! VILÁGLAPJA ^3T~^c?~ megy a­­faluba, lemond a színésznői karrierről, feláldozza a jövőjét, mert rájött arra, hogy a szerelem minden­nél erősebb. Álljon elő, aki ebben ké­telkedni mer. — Drága, — mondta Jenő, ahogy elindult a vonat — erről igazán ál­modni se mertem. Hiszen olyan hideg volt hozzám mindig... Hogy tudta így titkolni ezt a nagy szerelmet? Milyen kiszámíthatatlanok maguk... — Igen, — mondta Manci — mi nők ilyenek vagyunk... Ahogy a ceglédi állomáson leszáll­tak, Manci még visszanézett a vonat felé és majd kővé meredt. A harmincötös lépett ki egy har­madik osztályú szakaszból és aláza­tosan kalapot emelt. Jenő is odanézett és biccentett a fejével. — Ismeri? — kérdezte Manci. — Hogyne, — szólt Jenő minden jelentőség nélkül és unottan tette hozzá: — A szabósegéd Váráéinál, ahol dolgoztatok. Egy kicsit bolond sze­gény ... Irta Galambosné Paál Erzsébet diványa sarkába roskadva dermedt közönnyel száraz szemével nézett a sötétségbe. Itt-ott egy-egy fájó szó keresztülhasított agyán. Szíve össze­­facsarodott, hogy azután vállában, karjában, sőt ujjai hegyében is kíno­kat érzett. Anyja, mióta férje főbelőtte magát, álmatlanság ellen Veronáit szedett. Szilvia elcsente a szekrényről az egész üveget. Megkönnyebbülten só­hajtott fel és hirtelen ajkához emelte a kis üveget. W­ALDHEIM-FÉLE Életmód megváltoztatása nélkül állandó súly­csökkenés. Egy nagy doboz ára 50.000 korona. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár: Szent Péter Gyógyszervegyészeti Laboratórium, Budapest, VI., Felsőerdősor 48.

Next