Tolnai Világlapja, 1928. október-december (28. évfolyam, 40–52. szám)
1928-11-07 / 45. szám
50 John Gilbert tragikeus szerelme A függöny mellett — Az első lépés a filmnél A statiszták élete összeomlik a filmdekoráció és meghal egy leány John Gilbert vallomása múltjáról, küzdelmeiről és életéről Hollywood, 1128 október. Itt ül előttem a világ egyik legnépszerűbb fűszínésze, John Gilbert. Nem hódító jelenség, egyszerű, hallgatag fiatalember, tele rejtett energiával, szemében égő tűzzel, szerényen és egy kicsit szomorúan. Amikor beszélni kezd, érzem, hogy nem egy sablonos nyilatkozatot fogok hallani, hogy azelkövetkező percekben egy nélkülözésekben és küzdelmekben gazdag múlt fog előttem elvonulni: egy színész élete, aki lenn kezdte és lassú, szívós munkával felküzdötte magát arra a polcra, ahonnan már csak lefelé lehet tekinteni. Áhítattal elmondott szavait áhítattal írom ide, úgy, ahogyan tőle hallottam, kulisszalátogató igazgató — Semmi okom sincsen arra, hogy eltagadjam, milyen sikertelenül próbálkoztam a színpadokon, mielőtt filmszínész lettem volna. Először is meg kell j ngveznem, hogy szüleim színészek voltak és gyermekkoromban folytonos vándorlás volt az életünk, mert szüleim majdnem minden amerikai városban vendégszerepeltek. Amikor tanulmányaimat befejeztem, igyekeztem végre a saját lábamon megállni és elszerződtem egy washingtoni színházhoz „kulisszalláogató igazgatónak". De bizony ennek a könnyű feladatnak sem tudtam megfelelni, mert egyszer, amikor a színpadon egy detektívdrámát játszottak és a közönség érdeklődését végsőkig fölcsigázták, rossz pillanatban húztam meg a függönyt, akkor, amikor a jelenetnek még nem volt vége. Emiatt aztán másnap az összes lapok lehúzták az új detektívdrámát. Az igazgató csak azért nem bocsátott rögtön el, mert nagyon sajnált. Egyszer aztán azzal bíztak meg, hogy minden kelléket vigyek a színpadra, hogy ezzel az előadás zavartalanságát biztosítsák. És amikor előadás közben az egyik színész ezt kiállotta: „Itt a végrendeletem", a végrendelet nem volt sehol! Ezután bebizonyították, hogy kellékesnek sem vagyok alkalmas. A színházi trupp végül is feloszlott, de azt nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy ennek nem én voltam az oka. A színészeket elbocsátották és természetesen engemet is. Apám ekkor egy portlandi kis színházban rendező volt, fölkerestem őt és arra kértem, hogy adjon tanácsot, mert előre tudtam, hogy a kis színháznál nem tud engem foglalkoztatni. Tizenhét évvel, migy reményekkel a filmváros felé Egy ideig céltalanul bolyongtam, amíg egy napon eszembe jutott, hogy részemre csak egy pálya létezik: a film. Abban az időben sok hírességet láttam: Kathlin Williamst, Earle Williamst, Anita Stewardot, de a leggyak rabban Charlie Chaplint! Amikor megmondtam az apámnak, hogy mit akarok csinálni, nyomban levelet írt Walter Edwardsnak, aki Thomas Ince stúdiójában, Incevillében (Santa Monicában) rendező volt. A levélhez a fényképemet is mellékelte. És ezután a kétségek és remények korszaka következett. Az izgalomtól enni sem tudtam és egész éjjel filmkarrierrőlálmodtam. Türelmetlen voltam a végletekig és féltem, hogy a levélre majd nem jön válasz. De végre ez a korszak is elmúlt és megjött a levél, amely lakonikus rövidséggel a következőket tartalmazta: „Mr. Ince üzeni, hogy a fiatal gyermek heti tizenöt dollárral alkalmazható, ha kedve van Incevillébe jönni." Amikor a levelet elolvastam, majdnem beteg lettem az izgalomtól. Mi az, hogy kedvem van? A körömből szerettem volna kiugrani! Hol sírtam, hol meg nevettem, végre is az apám rámparancsol, hogy legyen eszem és viselkedjem komolyan. Két nappal később útban voltam Los Angeles felé és az úton folyton filmsikerekről ábrándoztam. Tizenhét évemmel abban a tévhitben voltam, hogy Los Angelesben az emberek most másról sem beszélnek, mint John Gilbert filmszínész szerződéséről. Arról is meg voltam győződve, hogy aír. Ince a legjobb autójával várakozik rám Los Uzsonnaszkind a filmgyárban, John Gilbert és Greta Garbo egyik készülő filmjének felvétele közben (Photo M . M.) John Gilbert és Joan Crawford Tolnai Világlapja -