Tolnai Világlapja, 1936. január-március (36. évfolyam, 1–14. szám)

1936-03-25 / 13. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA amerika- AL /GALL GENGSZTER V/L ÄG I. FEJEZET Európai romantika és amerikai valóság A „felső tízezer" kifejezést mrs Jacob Astor használta először azon a kerti ünne­pélyen, amelyre ezerháromszáz milliomost hívott meg; az „alsó tízezer" tréfásan ke­serű szállóigéjét az egyik chicagói újság teremtette meg abban a vezércikkében, amelyet a State Street-i ütközetről írt. Ez már nagyon régen történt — az alsó tíz­ezer gyorsan él és a gangsternél tíz év már egy emberöltő, — nyolc esztendővel ezelőtt, egy szikrázó júniusi reggelen, dü­börgő nyitányaként a bandaharcok komor és véres színjátékának. Akkor már egész éjszaka faggattak a chi­cagói rendőrség detektívszobájában egy sá­padt, sovány, elegánsan öltözött fiatalem­bert: Jack Arlassit, az Aiello-banda egyik emberét. Két nappal azelőtt a külvárosban szitává lőttek egy gangszert, aki a Moran­banda professzionátus gyilkosa volt és a rendőrség Aiello legényei között kereste a tettest. A két gang (banda) között már hó­napok óta tartott a háború. Aiellóék befu­rakodtak arra a területre, amelyre eddig kizárólag George Moran csempészei szállí­tottak pálinkát és m­ost úgy folyt a harc a két banda között, mint ahogy nagyhatal­mak indítanak háborút egymás ellen ex­portpiacok, nyersanyagok és tengeri utak miatt. A besúgók kitűnően dolgoztak, a de­tektívek pontosan tudták, hogy kik a gyil­kosok, de bizonyíték sose akadt egy ellen sem. Az alvilágnak becsületkódexe van, amely kötelez: a gangster nem­ vall a me­rénylői ellen. Ha ugyan össze nem roppan­nak az idegei a harmadfokú vallatás lelki tortúrája alatt. Kilenc Aiello-gangszert hoztak be az este, nyolcat még az éjszaka elbocsátottak, de ezt a kilencediket „sütötték" és gyötör­ték kora reggelig a modern kínvallatásnak azzal a tökéletes technikájával, amihez olyan brilliánsan ért az amerikai rendőr­ség. Tizenkét órán keresztül röpítettek fe­léje kérdéseket, szakadatlanul, egyetlen percnyi szünet nélkül, mindig más és más detektív kérdezett, láthatatlan, imbolygó árnyak egy sötét teremben, amelynek a közepén egy élesen megvilágított, sűrű há­lóval bevont „ke­ree" van .. . mindig más hangon zúgott, sistergett, pattogott feléje ugyanaz a kérdés, mindig újra meg újra, húszszor, ötvenszer, százszor, végkimerü­lésig. Reggelig, amikor már tompán, reked­ten ismételte a gangster — ki tudja, hány­ezredszer, — ugyanazt a választ: — Nem én tettem. Nem én öltem meg Nem én tettem. Arlassi kemény maradt. Nem vallott. Bi­zonyíték nem volt ellene. El kellett en­gedni. Reggel nyolckor levitték a felügyelő­höz. Lejelentkezni. A felügyelő szobájában nyitva voltak az akkohol amelyeken áradt be a jósznmú jú­niusi levegő. Jack cigarettára gyújtott és mosolyogva lépett a nyitott ablakhoz. Lent hullámzott a tömeg, rohantak az autók és Jack arra gondolt, hogy milyen kellemes lesz most néhány hétig üdülni teljes nyu­galomban a hegyek között. Északon, Maine­b­en, ahol már kikerestek a számára egy búvóhelyet. Egyszerre Jack egyetlen ugrással vissza­perdült az ablaktól a szoba közepére. A tö­megben három embert látott, akik kutatva néztek a rendőrfőnöki épület kijárata felé. Arlassi megismerte őket: George Moran gangsterei! Akik már rég aláírták a halálos ítéletét és itt, a rendőrség szeme láttára akarják megtorolni rajta annak a kis, mocs­kos külvárosi gangsternek a halálát. Jack a felügyelőhöz fordult. A gangster­ből, aki szótlan és kemény maradt a har­madfokú vallatás tizenkét szörnyű órája alatt, most dőlt a szó: kért, könyörgött, magyarázott. Bérgyilkosok várnak rá az uccán, mindenre elszánt banditák, lelövik, mint egy kutyát abban a pillanatban, ami­kor kiteszi a lábát az uccára. Rendőri fe­dezetet kért. Védelmet. A felügyelő megvetően legyintett a kezé­vel. Patkány. Piszkos patkány. „Yellow." Gyáva. De akármilyen­ amerikai polgár, akinek jogai vannak. Akinek az életét meg kell védelmeznie a rendőrségnek. A garázst kérte a házitelefonon. — Melyik kocsi indul Ciceró felé? — Indul kocsi kifelé? — Dugan és Olson detektívek mennek Ciceróba. — Mondja meg nekik, hogy egy pat­kányt kivisznek magukkal. öt perc múlva Jack Arlassi megkönnyeb­bülve ült a két detektív között a rendőr­autóban. Az utcákon már viharzott a for­galom, lépésben lehetett csak menni az autók sűrűjében. Lassan, meg-megállva vánszorgott a kocsi a Madison Streetre. Ez az ucca Chicagó szívében van, ott, ahol metszi a State Street­et, van a világ leg­forgalmasabb uccakereszteződése. A rend­őrautó befordult a sarkon, tovább ment a State Streeten, folytonosan meg-megállva az autók örvénylő forgatagában. A két de­tektív között Jack Arlassi a biztonság bolt dog nyugalmával szívta cigarettáját. DÉR­ IMRE RIPORTSOROZATA Ekkor egyszerre valami váratlan, meg­lepő, fantasztikus és hihetetlen dolog tör­tént. Egy csukott, kék Hudson-kocsi vala­hogyan átkígyózott a forgatagon, gyorsan elhúzott a rendőrautó mellett, az ablakán kinyúlt egy gépfegyver csöve, amely a kö­vetkező pillanatban dübörgő kattogással szórta a tüzet a két detektív kocsijára. Du­gan detektív holtan zuhant vissza az ülésre, Arlassit a vállán érte egy golyó. Olson elő­rehajolt és revolverből viszonozta a tüze­lést. A State Streeten hullámzó tömeg egy pillanatra megtorpant. Sikítás és hörgés hallatszott, három ember véresen vonag­lott az aszfalton. Vad rohanás támadt a kapuk alá, az autók ijedten állnak meg a kocsiúton és a pánikban a gangszerkocsi sivítva vágtatott előre, folytonosan tüzelve az utána rohanó detektívautóra. Olson de­tektív már kint ült, előrehajolva a sofőr mellett, búgott a rendőrgép szirénája, a forgalmi rendőrök idegen autókra kapasz­kodva vették át az üldözést és a vad hajsza megindult Chicagó legforgalmasabb ut­cáin végig. Nem tartott soká. Az egyik for­dulónál a gépfegyveres kocsi eltűnt. Elme­nekült. Három halottal és két súlyos sebe­sülttel véget ért a State Street-i ütközet. A chicagói polgárság, amely egyre ide­gesebben nézte a szervezett banditizmus előretörését, felhördült erre a példátlanul vakmerő támadásra, amihez fogható még nem fordult elő az amerikai gangsterizmus véres és izgalmas történetében. Azelőtt is fordultak elő kegyetlen és megdöbbentő bűntények, azelőtt is irtották egymást az alvilági bandák, azelőtt is volt időről-időre „bűnhullám", amely elborította Amerika nagyvárosait — de az alvilág vakmerőségé­ben sohasem mert vetemedni arra, hogy fényes nappal egy hárommilliós város leg­forgalmasabb pontján gépfegyverrel támad­jon rá egy rendőrautóban ülő gangszerre. „Az alsó tízezer hadat üzent a polgári tár­sadalomnak" — írta másnap Hearst új lapja, a Chicago American. „A patkányokat vissza kell kergetni a csatornába" — dö­rögte a Tribune. Az egész sajtó frtó hábo­rút követelt a gangszerek ellen és mr Hug­hes, a rendőrfőnök, kemény nyilatkozatot adott ki, amelyben fogadkozott, hogy ki­írtja az alvilág titkos szervezeteit. örc/Őcet azok­ CRÉM 30 SZEPLŐ, MÁJFOLT, PATTANÁS, ARC­TISZTÁ­TLANSAJtOK ELLEN. Szépít, fiatalít. Próbatégely 80 fillér, nagy P 1.80, előre fizetve. Utánvéttel drágább. RÁCZ T. JÁNOS erder­'verm. Kiskaahalu. Az alvilág arisztokráciája ... Nem irtotta ki. őt lendítette ki évek­kel később állásából a megfékezhetetlen alvilág. A State Street-i vérfürdő csak elő­játéka volt a nagy amerikai gangszerdrá­mának, amely megdöbbentette Amerikát és amelynek véres és váratlan fordulatait lé­lekzetvisszafojtva figyelte Európa. Új és ed­digi ismeretlen társadalmi jelenséggel ál­lott szemben a világ: az üzletszerűen meg­szervezett bűnnel, profitra dolgozó gyilko­sokkal. Ez már nem bűnhullám volt, nem a társadalom szegényeinek félénk vagy vir­tuskodó, óvatos vagy duhaj támadása a polgári rend ellen, amelytől egy darab ke­nyeret akar kicsikarni. A nagyiparosított bűn jelent meg itt egy álmélkodó világ szeme előtt. A „kriminalitásból" hipermo­dern eszközökkel dolgozó üzletág lett.

Next