Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1920-01-03 / 1. szám

II. évfolyam Szekszárd, 1920 január 3. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 20 K, negyedén* 10 K. Egyes szám ára 80 fillér. Megjelenik minden szombatos. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendőt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon­szám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Ne csüggedjünk! Az elmúlt esztendő hasonmás nélkül áll hazánk ezeréves történetében. Már az 1918. év gonosz örökségével kellett azt megkezdenünk s a zuhanó ember kétségbeesésével kellett látnunk mindjárt az év elején, hogy a lejtő, amelyre jutottunk, mind-mind meredekebb lesz, hogy lélegzet­­telen, fűhöz-fához hiába kapkodó lefelé­­csúszásunk egyre gyorsul, hogy végre esze­veszett üteművé válva, a megsemmisülés rémítő érzését ébressze fel bennünk... És érzésünk alig csalt meg bennünket"; a mély­ségek legmélyébe zuhantunk, összetörve, megsemmisülve, úgy, hogy az újraéledés lehetőségében még az erős szívüek is el­vesztették hitüket. És — csoda történt — szinte átmenet nélkül hamar megjött magunkhoz térésünk, a világtörténetben páratlanul gyorsan lábra­­álltunk s igaz, hogy imbolygó léptekkel, de határozott irányveréssel megindultunk az újraépítés Golgotáján. Az addig közömbös, sőt itt-ott vörös színekkel meggondolatlanul játszó néptöme­gek megmozdultak s nem kellett sok szer­vezés, biztatás, bűnbánásszerűen tértek vissza azok a keresztény és nemzeti irány­zathoz, amelynek lelket üdítő, államfentartó erejét a magyarság aligha érezte át jobban, mint napjainkban. Egy nagy tömegakarat alakult ki, amely­nek a biztos előjelek szerint az összeülő nemzetgyűlés hű kifejezője lesz, s újból szállani fog a magyar nemzeti géniusz, hogy hivatását — a kultúra védbástyájaként be­töltse. Ha ehhez a magyar nemzeti had­seregnek máról-holnapra a semmiből való megteremtését hozzávesszük, nem lehet cso­dálkoznunk azon, hogy hideg rémület szállja meg hiéna szomszédaink lelkét . . . De nemcsak ezek a belső jelenségek biztatnak bennünket! Mozog a föld a Felvidéken és Erdély­ben ... Ott a tót testvér a magyarral össze­fogva, máris hatalmassan rázza a cseh bi­lincseket, itt a magyar-székely lélekben ég, ha visszafojtva is, de annál nagyobb belső lángolással a visszatérés vágya s nem sok időbe telik, amikor a szász és az erdélyi román is undorral fog elfordulni a velejéig rothadt, s a trónig megvásárolható „nagy román“-tól. A nemzetek sorsát nem a háborúk döntik el! Minden attól függ, fel fog-e tudni lán­golni a magyar nemzeti szellem az égig, hogy maga felé fordítsa a riadtan figyelő vi­lág tekintetét. Lesz-e szíve, lelke a magyar­ság zömének a hatalmas kisgazda és föld­műves osztálynak elérni, nem felülmúlni azt a nemzeti lelkesedést, amelyet 1848-ban az egész világ megbámult. Átérzi-e ez a hatalmas osztály azt, hogy most nemcsak a lelkünk legmélyén levő reménységeink megvalósulásáról, hanem élvemaradásunk — vagy elpusztulásunkról van szó­ . Ha igen, úgy az ennek nyomán a lé­lek mélyéből fakadó elemi felbuzdulás már megnyilatkozásával is söpörni, tisztítani fog egészen az ezeréves határokig . . . És én hiszem, hogy ez meg­lesz, hogy a végpusztulás felé sodort nemzetnek tá­madnak apostolai, akik a nemzeti lélek mágnességét felfokozzák oly mértékűre, hogy az elemi erővel fogja magához rán­tani a Hungária szent testéről leszakított részeket s örökre meg fog halni a messze más világban, talán nem is rosszhiszemű, de félrevezetett tudós koponyában megszü­letett agyrém : a feldarabolt ezeréves Ma­gyarország. Egységes nemzet, egységes parlament­tel és erős nemzeti királlyal az élen vég­leg kiépíti a fegyelmezett, lelkes nemzeti hadsereget s annak megjelenése egymagá­ban elegendő lesz, hogy a testünkön élős­ködő rabló szomszédaink régi határainkig meg se álljanak. De hogy ezt elérjük, ahhoz lelkesedés, áldozatkészség és kitartás kell! Adjon a magyarok istene ezekből az erényekből mindnyájunknak sokat, vagy még többet: elegendőt! ' ó 1. szám. Schnetzer Ferenc tábornok Szekszárdon. Sc­hnetzer Ferenc tábornok, nőtt had­ügyminiszter múlt év december hó 27-én Szek­szárdon tartózkodott és dr. B­itt­lay Dezső kormánybiztos vendége volt. A vitéz magyar tábornokkal, — aki az egész háborút az első raj­­vonalban küzdötte át (152 csatában vett részt és három rohamot vezetett) is aki a bolsevis­mus rémségeinek letörésére megindított ellen­forradalmi mozgalomnak telke és vezetője volt,— sikerült lapunk szerkesztőjének hosszabban beszélgetni az ellenforradalmi mozg­a­lmakról is a politikai viszonyokról. Kérésünkre a leg­nagyobb készséggel mondotta el, hogy az át­­kos Károlyi kormányzat miként játszotta át a hatalmat­­ K­u­n­ Béláéknak, miként küz­döttek néhányan a bolsevismus őrülete ellen és a kísé­rtetezések balsikerei által el nem ijesztve, mily halálmegvetéssel munkáltak az ellenforradalmak előkészítésében, amelyekből végre is a magyarságnak a vörös uralom alól való felszabadítása fakadt. A magyar lélek hálás mel­lével hallgattuk a mozgékony, bá­tor, igazi magyar katonának történelmi fon­tosságú közléseit, amelyekből sikerült a követ­kezőket megrögzítenünk: Mikor mi novemberben láttuk, hogy a Ká­rolyi-korm­ány nem abban az irányban halad, a­melyet mi hittünk, a független Magyarország ki­építése irányában, akkor többen idősebb tisztek a hadseregből kiléptünk , nem vállaltunk szolgála­tot tovább. Decemberben már nyilvánvalóvá lett, hogy a szocialisták kerekednek felül és az elto­lódás balra egyre erősebb. Január 6-án Károlyi leköszönt s állítólag átadta Lovászynak a kor­mányt , de még és ismét Károlyi aznap megváltozott a helyzet maradt miniszterelnök. Én ak­kor felkerestem Lovászyt, felajánlottam a szerve­zést a szocialisták lefogására. Kétezer tisztem volt fegyverben, a Kunságban pedig megszer­vezve kb 10.000 emberünk. Lovászy Friedrich­­hez utasított — aki hadügyi államtitkár volt — január 5. és 6-án egész nap tárgyaltam Fried­­richhel a hadügyminisztériumban a vasutak miatt, hogy a vidéki erőket felhozhassuk ; szán­dékunk volt január 6-án a pesti vadász­ezreddel, amely Fehér ezredes parancsnokságával ki is vonult — a tisztekkel együtt — lefogatni a szocialista vezetőket és addig tartani, míg vidéki csapataink megérkeznek. Friedrich a székely dandárt is bele akarta vonni, de Károlyinak besúgták a dolgot és ő az egészet leszerelte j igy az egész dolog elmaradt, mert a közönség zöme akkor még hitt abban, hogy Károlyi az országot jó irányba akarja vezetni. Mikor az országban a bolsevikiek átvették a hatalmat, Budapesten különféle ellenforradalmi alakulások keletkeztek. Csilléry mostani minisz­ter fáradozásának köszönhető, hogy valamennyien egy központi szervezetben találkoztak, mely szer­vezés engem választott katonai vezetőjévé. Különféle kísérletek után végre junius hó­napban annyira vittük a dolgot, hogy kb. 16,000 emberünk állott fegyverben és junius 27 éve volt kitűzve az általános felkelés napja. Junius 24 én egyik csapatunk — Lemberkovics csapata — hamarabb kitört, mint mi szerettük volna, bízva abban, hogy a munkásság melléje áll. Én már akkor is óva intettem ettől a csoport nálam járt egyes tagjait, két okból 1) ne köszönhesse az ország megmentését a munkásságnak, mert különben örökké a nyakunkon maradnak, 2) figyelmeztettem, hogy a munkásság cserben fogja őket hagyni. Ha ki akarnak is vonulni az utcára, engedjék, hogy a munkásság menjen elől s azután csatlakozzanak hozzá, teljes fiaskó lett belőle. — Megfordítva csinálták . Utána erős megfigyelés alatt állottunk, úgy, hogy hosszabb ideig semmi mozgási szabadságunk nem volt. Az újabb ter­minus augusztus 3 ára volt kitűzve. Elsején a népbiztosok váratlanul leköszöntek és a Peidl­­kormány segítségével elhagyták Budapestet. Aug. 4 én lefogtunk egy bécsi telefonüzene­tet Böhmtől a Peidl-kormánynak, mely a követ­kezőkép szólt: „az entente-tel a megegyezés kész, ha bevesztek láts­­atra négy burzsujt és két parasztot (a kormányba), továbbra is mi maradunk az urak“. Erre elhatároztuk a Peidl­­kormány lefogását, mert különben az országra egy uj Károlyi éra következett volna és ott lennénk, ahol a bécsiek most vannak, hogy egy látszólagos kormány mellett titkos kommunizmus van Aug. 5-én megbízást kaptam, hogy az en­tente ott levő képviselőjével, Romanelli alezre­dessel, valamint a románokka­ a szándékolt puccs végrehajtása tekintetében tárgyalásokat kezdjek. Felkerestem Romanelli alezredest, aki direkt meg­tiltotta a puccs végrehajtását s midőn mereven ragaszkodtam szándékunk kiviteléhez, szavamat vette, hogy 24 óráig nem csinálunk semmit, míg ő instrukciót kér. 6-án délután újra elmentem hozzá. Ő ismét letiltott és midőn újra kijelentet­tem, hogy most már szavam alól fel vagyok mentve, tehetek, amit akarok, bevitt egy másik szobába Borghese herceghez, kit re­pülőgépen hozatott le Bécsből, hogy vele tárgyaljak. Borghese is élénken tiltakozott a puccs Fallen és felelőssé tett bennünket az összes követ­kezményekért. Felkerestem aztán a román vezér­kar főnökét, Vasilescut, akinek szintén bejelen­tettem szándékunkat, ő kijelentette, hogy »men­­nyiben Pesten vér fog folyni, valamennyiünket felelőssé tesz és fegyverrel fogják a puccsot le­verni. * 6 án éjjel két autóval, melyre géppuskák voltak felszerelve, behozattuk József fő­herceget, ki 7 én reggel szerencsésen meg is érkezett. A puccs végrehajtását 7 én délutánra tűztük ki, a szerepek ki lettek osztva, mindegyikünknek egy­­egy minisztert kellett volna letartóztatni Csilléry a polgári szervezés feje a miniszterelnökségre lett irányítva, én a hadügyminisztérium lefoglalását kaptam feladatul. A hadügyminisztériumot 6 óra­kor átvettem s kiadtam a szükséges intézkedése­ket. Oim­ét átmentem a minisztere­lnökségre, melyet épen akkor vett körül Csilléry 40 lovasrendőrrel s közölte velem, hogy bent volt Peidl­eknech, de nem akarnak lemondani. együtt a miniszterelnökségi Erre bementem vele tanácsterembe (hol épen minisztertanács folyt afelől, hogy kit vegye­nek be a polgári és paraszt elemekből a kabinetbe) ezekkel a szavakkal: Schmietzer tábornok va­gyok, az urak mondjanak le, az urak le van­nak tartóztatva. Felkelt erre Garbai, a szovjet elnöke és azt

Next