Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1921-11-26 / 49. szám

111. évfolyam, Szerkesztőség és MziMhivatal, Szekszárdi Népbank épü­letében. Telefonszám 85 és 102. «A $ 42 K. negyedévre 24 K, innenen. 88 K, 46 K, 26 K. — Egyes szám ára 3 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden »vamhinta» Előfizetési díjak,és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illet­t közlemények a szerkesztőséghez küldendők. 49. szám. HírMsek árai: A festisebb hírdatéa dija 30 korom A hírdalás ta utolsó oldalon an­­ 0 aiUtmnar azálea hasábon millináttr soronként 2 korona­, a siövse oldalon 3 korona, a blrtozatban alkalyazatt reklámhír talapttt­, a nyUttér sorosként S0 koronába kerti. Családi bírák ás ráülted tői­dé tétek kölös árszabás martat. Sieteárd, 1921 november 26. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP I. Hiszek egy Istenken, hiszek egy hazában, Mszek egy isteni őrlik igazságban, Hienek Magyarország feltámadáséban. Ámen. a selyemtenyésztés és a nagybirtok. Az ország mai állapotában foko­zottan kell törekedni, hogy idehaza termelhessük mindazokat a szükség­leteinket, amelyek előállításának a feltételei nálunk biztosítottnak lát­hatnak. Az elsőrendű élelmiszerek közül csupán csak a sót kell más­honnan behoznánk, a többit mind kiadja az áldott magyar föld olyan mértékben, hogy okszerű gazdálko­dás és az összes termelési tényezők egyöntetű, tudományos irányításával jelentékeny mennyiséget szállíthat­nánk külföldre is. Elsőrendű életszükségleti cikkeink a fa, valamint a ruhaneműik is. Az előbbit illetően jórészt a szomszédos államokra szorulunk. A ruhaanyagot azonban, amelyért olyan rengeteg összegekkel adózunk a külföldnek, részben előállíthatnék magunk is. Hiszen hazánk kiválóan alkalmas a kender- és leatermelésre és a ma­gyar gyapjú a világpiacon is min­dig keresett, jól megfizetett áru vált. Mindezek a cikkek nyersanyag­­képt­ vándoroltak ki külföldre, ahonnan méregdrágán vásároltuk őket vissza. Gyapjútermésünk jórészét a tőlünk elrabolt felvidék és Erdély szolgál­­tatják, úgy, hogy most ezen a téren is jelentékeny behozatalra szorulunk mindaddig, amíg nagy uradalmaink az ország fizetési mérlegének a ked­vezőbbé tételére a megmaradt Ma­gyarországon kellő mennyiségben meg nem tudják honosítani a birka­­tenyésztést. Ehhez azonban évtizedes munka és hatalmas befektetés is szükséges. Van azonban az országban olyan gazdaság, amely a legkedvezőbb ki­látásokkal és igen szép jövedelemmel kecsegtet és ez a nagynevű Bezerédj Fái által hazánkban meghonosított, de az utolsó évtizedben hanyatlás­nak indult selyem­tenyésztés. Ismeretesek azok az eredmények, amelyeket Nagymagyarország ezen a téren is elért. A nép széles rétegei termelték nálunk a selymet és a gubókból, valamint a legombolyított selyemből a béke éveiben jelenté­keny kivitelünk is volt. Olyan össze­geket kaptunk ezért a cikkért kül­­földről, amelyeknek aranyban szá­mított értékét elhanyagolnunk nem lehet és nem is szabad. Bár legki­tűnőbb sely­mtenyésztő vidékeink idegen, román és szerb megszállás alá estek, reményünk van arra, hogy Csonkamagyarország hamarosan ugyanannyi selymet fog tudni pro­dukálni, mint amennyit nemrégiben a szent korona összes országaiban tenyésztettek. A vezető szerep ezen a téren első­sorban Bezerédj megyéjének, Tolna­vármegyének jut, mert itt honoso­dott meg legelőbb ez a külföldről importált gazdasági ág és itt vannak ennek ez idő szerint a legkedvezőbb előfeltételei: az eperfák tízezrei, ame­lyek levelei szolgáltatják a selyem­­hernyó táplálékát. Mint előbb is mondottuk, az alap­vető munka arra törekedett, hogy a nép széles rétegeivel megismertesse és megkedveltesse a selyemtermelést, amelynek nagy hasznot hajtó voltát mi sem jellemzi jobban, mint a fran­cia elnevezés, amely a selyem­terme­lés végső szakát aranyszüret­nek, az eperfát pedig arany fának mondja. Itt az arany, csak ki kell nyújtani érte a kezünket. Itt a mód és az alkalom arra, hogy sok száz millió bevétellel gyarapíthassuk a nemzeti vagyont és hogy javít­hassuk az ország kiviteli mérlegét. Csekély néhány hét az, amelyet a hernyók gondozására kell fordíta­nunk és busásan fizet a vele járó munka. Hogy azonban ezen a téren jelen­tős eredményeket tudjunk felmutatni, a selyemtenyésztésbe bele kell kap­csolódni a nagybirtoknak is. Ná­lunk a nagybirtokos eddig nem so­kat törődött e hasznos kis állatkák­kal. Ha gondolt is rájuk, akkor is csak bosszankodott azon, hogy a földjei mentén ültetett eperfák lomb­jainak szedésekor a kis tenyésztők kárt csináltak a mezőgazdasági ül­tetvényekben. Maga, a nagybirtokos azonban nem állt be selyemtenyész­tőnek. Nem követte az olaszországi és a franciaországi földesurak pél­dáját, akik jövedelmük tekintélyes részét az arany szüretnek köszön­hetik. Olaszországban és Franciaország­ban minden birtoknak van epreskertje, amelynek leveleivel vagy maga te­nyészt, vagy pedig kiadja bérbe más tenyésztőknek a lombszedést. Apait külföldön meg lehet valósítani, az ná­lunk is könnyen valóra válhat. Hiszen mindenütt a többtermelés elveit és szükségességét hangoztatják. An­nak a többtermelésnek a szükséges­ségét, amely nélkül a súlyos gazda­sági lothargiában szunnyadó Magyar­­ország fel nem támadhat. A föld­­mivelésügyi kormány erőteljes propa­gandát igyekszik indítani arra, hogy a selyemtenyésztés országos fontos­ságú munkájába a nagybirtokot is bekapcsolja, meggyőzvén a földbir­tokosokat arról, hogy a legpompásabb befektetési eszközük akkor, ha minél több eperfát ültetnek és gondoznak nemcsak a maguk, hanem az ország hatására is. Valaha, még nem is olyan nagyon régen, úri hóbortnak tartották ebben az országban a lelkes Bezerédj Pál önzetlen munkálkodását, amely csodá­kat művelt, szinte semmiből jelenté­­tékeny vagyont juttatott a kincstár­nak. Nemsokára eljön az idő, amikor látni fogják, hogy milyen nagy koncepció volt a selyemtenyésztés­­nek nálunk való meghonosítása. Egyelőre a külföld részére még csak nyersanyagot szállíthatunk. Azonban ha céltudatos munkával, erős akarat­tal megszervezzük ezt a nagy ha­szonnal kecsegtető termelést, remé­nyünk van arra, hogy Európa selyem­piacán Csonk­amagyarország is szá­mottevő tényező leszen. b. Levél­­einkhez. Bartal Aurél dr. ár a Tolname­gyei Nemzedék legutóbbi számában felelt november hó 12-iki lapunkban közölt „Jegyzetekére és kétségbe óhajtja vonni munkatársunk állítá­sának valódiságát és az abból levont következtetések helyességét. Bartal úrnak eme törekvésére röviden csak az a megjegyzésünk, hogy mi hal­lottuk és jól hallottuk Bartal úr ki­jelentéseit, de a gyorsírói jegyzetbe is betekintettünk, hogy kifejezését tel­jesen szó szerint adhassuk vissza. A gyorsírónak nem állott érdekében mást írni, mint amit hallott, meg az sem, hogy utólag enyhítse azt, amit leírt. Többizben hallottuk, most végre írásban is olvastuk, hogy Bartal úr különös passzióval szeretné a „zsidó­­pártiság“ bélyegét ütni lapunkra. A sakter-kés ezúttal is eredménytelenül siklott le rólunk. Tudnánk levelének ezen részére pikáns adatokkal szol­gálni, de csak annak leszögezésére szorítkozunk, hogy a mi keresztény­ségünk sohasem volt és sohasem lesz olyan, amely gyűlölettel harcol. A mi eszményképünk a kereszténység ter­jesztésében nem a keresztes­ háborúk vitéze, aki hullahegyek emelésével akarta erősíteni a kereszténységet, hanem az a pap, aki messze idegen­ben, feszülettel a kezében, szeretettel a szívében szolgálja és terjeszti Krisz­tus fenséges tanait. És végül még egyet: Bartal úr úgy óhajt bennünket feltüntetni, mint akik helyeseljük, sőt anyagi érdek­ből támogatjuk is azokat, akik meg­­akarják akadályozni a „világrend visszaállítását“ és jogok szerzése ne­vében mások jogai elvételére törek­szenek, akik kihúzzák magukat min­den anyagi és erkölcsi szolgáltatás elől. Bartal úr levelének első része le­het, hogy „memoria“ fogyatékosság­ból ered, a második résznél „sport­szenvedélye“ ragadta a kis kilen­gésre, de a harmadik résznek vagy nagyfokú tájékozatlanság vagy, — amit mi, akik jól ismerjük Bartal urat, még feltételezni is alig merünk, — rosszmájúság lehet az indítéka. Két év óta fennálló lapunk min­den törekvésével és cikkeinkkel éles ellentétben áll az, amit Bartal úr reánk és azokra kíván tolni, akikről azt hiszi, hogy velünk vannak. Galileinek esküvel kellett meg­tagadnia tanait, de ezért a föld for­gott tovább, ha nem is tetszett Rómában. Nemzetünk életében új eszmék, vajúdnak még akkor­­ is, ha azok Bartal urnak nincsenek is örömére Lapunk törekvése mindenkor az volt és az is lesz, bármily kis körre terjed is ki hatása, hogy a vajúdás gyümölcse ne a múlt hagyományait ostoba elmével és durva kezekkel felforgató szélsőséges irányzat le­gyen, hanem minden társadalmi osz­tályt megbecsülő és a nagy építés munkájában összefogó, együttérző józan magyarságé. A Szekszárdi Katholikus Kör negyedszázados jubileuma. Alig találunk a vidéken társadalmi egyesületet, amely rövid idő alatt hatalmasabb lendületet vett volna, mint a szekszárdi Kath. Kör. Alig van kultúrintézmény, amely rövid idővel a megalapítás után oly pom­pás eredményeket tudott volna fel­mutatni, mint a vármegye székhelyé­nek ez az imponáló arányú testülete, amely vasárnap ünnepelte fennállásá­nak huszonötéves jubileumát. Az istenfélelem és a hazaszeretet jegyé­ben indult meg a mozgalom, amely életre keltette és ez a két szent cél adott erőt ahhoz, hogy naggyá legyen, hogy áldásos, üdvös munkát végez­hessen. Az alapítás: Götz Sándor újvárosi plébános és Virág Ferenc káplán vezették azt a mozgalmat, amely a szekszárdi Róza, Kath. Olva­skör alapját megvetette és velük együtt buzgólkodott a világi elem részéről Sági György, Posta István, Steiner József Márk­­várt, Vesztergombi Antal, Szuliman György, Takler Ferenc Bóvári, Hor­váth György, Praimajer József Pol­lermann, Nagy János Prantnerf Takács Ferenc és Horváth József is, akik még mindig életben lévő aktív tagjai a körnek. Orbán Imre, Bóvári László, Vesztergombi János, Nagy György Hangonyi és még néhány lelket alapító időközben eltávozott az élők sorából. Nehéz viszonyok között, anyagi nehézséggel küzdve indult meg a fiatal kor, amelynek a létét tulajdonképen Sági György szekszárdi polgár megörökítésre méltó nemes elhatározásának és gavallériá­jának köszönheti. Az első mecénás, Sági György volt az, aki a saját házának néhány helyiségét díjtalanul felajánlotta a kör céljaira és ezeket a helyiségeket a saját költségén ffi­­zette és világíttatta is. A 160 taggal alakult kör helyiségei azonban hama­rosan szűköknek bizonyultak, mert az új egyesülés nemes iránya és szivet, lelket művelő munkája foly­ton újakkal gyarapította a tagok lét­számát. Búcsút mondtak az áldozat- „VILÁG” MOZGÓ | | | SZERSZÁM • ' * • n l

Next