Történelmi szemle, 1982 (25. évfolyam)
3. szám - ÉLETMŰVEK - Andics Erzsébet: Széchenyi és Metternich
576 ANDICS ERZSÉBET Széchenyi vergődését híven mutatják ez időbeli naplófeljegyzései. A „becstelenségek" (Ignominien) között, amelyeknek hivatalvállalása óta ki van téve, nagy helyet foglalnak el a Tisza-szabályozás kérdésében folytatott eredménytelen alkudozásai.76 .,Koldulnom kellett és kell az egymillióért. Koldulnom kell a Duna-part szabályozásáért ..." A felsorolást azzal végzi: „Óh önmegtagadás! Nem szabad, hogy végetérjél!"77 Kübecknek azt a nézetét, hogy a Tisza-szabályozás költségeit a só felemelt árából kell előteremteni, még a konzervatív Apponyi György is „Kübecksches Machwerk"-nek nevezte. Széchenyi pedig feljegyzi: „Kübeck »az én Tiszára szánt millióimat« a sóra akarja építeni! Mindent a sóra! Fiumét stb. hahaha! Micsoda művész! . . . Döntöttem ... én megyek! Vigye el őket az ördög . . . Mindent megpróbáltam. Elvállaltam bona fide a leggyűlöltebb állást! És ők cserbenhagynak!"78 Az 1847-ben megnyíló országgyűlés számára készített kormányjavaslatok (királyi propozíciók) kimunkálásába Apponyiék be sem vonják Széchenyit. A propozíciók között szerepel ugyan a Tisza szabályozása, de — Széchenyi minden erőfeszítése ellenére — határozott összeg megjelölése nélkül. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy 1847 őszén, azzal egyidőben, hogy kétségtelenné vált, a kormány a Tisza-szabályozás állami támogatására vonatkozó határozatot nem tartja be, a porondra lép Sina és Rothschild, hogy ezt a vállalkozást is kezükbe kaparintsák. Ajánlatot tesznek Széchenyinek: a haszonban való részesedéssel akarják őt megvásárolni. A kormányhivatalával kapcsolatban Széchenyit ért megrázkódtatások tetőpontja azonban az volt, amikor az 1848 március elején kialakult kritikus helyzetben Apponyi György kancellár brutális nyíltsággal megmondja neki: „Kübecknek igaza van . . ., hogy a milliót a Tiszára nem adta . .. Nem járt volna politikai előnyökkel." Apponyinak ebből az elszólásából végképp megérti, hogy játék folyt vele. „Aha ... én voltam az áldozat" — jegyzi fel keserűen.80 A reformellenzék kezdettől fogva fenntartásokkal fogadta Metternichék ígéreteit a Tisza-szabályozás állami támogatására vonatkozólag; a fenntartásokban Deák is osztozott.81 A Hetilap 1846. január 13-i számában Kossuth vezércikkben fejezte ki aggodalmait afelett, hogy a Tisza-szabályozási Társulat nem „önerejével", azaz nem társadalmi összefogással akarja megvalósítani feladatát, hanem a „státus" segítségére építi terveit. „Bizonytalan, ha kölcsönnel akartok magatokon segíteni, de a kölcsönérti kezességet mástól várjátok. Lehet, hogy teljesül óhajtásotok, de akkor aztán igen természetesnek kell találnotok, ha Ti lesztek a gazdaság s más lesz a gazda. . ."82" A Tisza-szabályozás „felkarolását" a kormány által a magyar konzervatívok mintegy zászlójukra tűzték, mint Bécs jóindulatának és bőkezűségének különlegesen fényes bizonyítékát. Ez az 1840-es évek közepén meghirdetett „új kormánypolitika" reklámdarabja volt, a „Paradepferd", 76 L. uo. 1846. október 15.; 1847. március 6, 7.; május 19, 30.; június 3, 16. augusztus 24. VI. köt. 456, 527, 568, 571, 581, 620. 77 Uo. 1847. augusztus 21. VI. köt. 618. 78 Uo. 1847. június 6, 7. VI. köt. 576, 577. 79 Az esetet Széchenyi naplófeljegyzéseiben maga mondja el, a legnagyobb felháborodással. Uo. 1847. október 29. VI. köt. 662-663. 2006. 1848. március 6. VI. köt. 740. 81 Zichy, 590. 82 Hetilap 1846. január 13. Kossuth L.: Tiszaszabályzati pénzügyvitel. 1. ugyancsak a Hetilap 1846. április 3-i és 7-i számát. 472.491-492.