Történelmi szemle, 2015 (57. évfolyam)
3. szám - TANULMÁNYOK - Bagdi Róbert - Demeter Gábor: Sátoraljaújhely migráns és helyi társadalma az 1869. évi népszámlálás alapján
382 BAĞDI RÓBERT-DEMETER GÁBOR adataik és gazdasági szerepük vizsgálatához nagy segítséget jelenthetnek az 1869- es népszámlálásnak a hazai levéltárakban megtalálható eredeti összeíró ívei, amelyeket ilyen céllal eddig nem aknázták ki kellőképpen, noha a későbbi korokra vonatkozó kutatások számára jó referenciapontként szolgálhatnak. E városok szerepe azért sem lebecsülendő, mert az 1910. évi népszámlálás szerint a rendezett tanácsú városokba összesen 517 ezer fő vándorolt be, míg a mintegy harminc törvényhatósági jogú városba összesen 543 ezer fő. A migráció gyakran társadalmi mobilitással vagy foglalkozási átrétegződéssel jár együtt, nem is beszélve az életminőségben, egészségügyi ellátásban bekövetkező változásokról; e várostípusok migrációs jelenségeinek vizsgálata a módszertani újszerűség mellett ezért is figyelmet érdemel. Dányi Dezső egyik összehasonlító tanulmányában már foglalkozott e „második vonalbeli” városok migrációs sajátosságaival és jelentőségükkel, de egyrészt nem az 1869-es, hanem az 1910-es adatok alapján, másrészt a migráns társadalom városokon belüli rétegződésével, ilyen irányú, kisebb léptékű komparatív vizsgálatokkal nem találkozunk írásában. A helybeli születésűek aránya, az ugyanazon vármegyéből származók aránya és a más vármegyékből származók aránya alapján Dányi Sátoraljaújhelyt „lokális centrumnak” minősítette. (A lokális centrum kritériumának azt tekintette, hogy a helyben született lakosság arányának 50% alatt kellett lennie. Sátoraljaújhely esetében 1910-ben 45,5% volt a helyi és 23,8% a Zemplén vármegyei születésűek aránya.) Északkelet-Magyarországon a Sátoraljaújhelytől keletre még három rendezett tanácsú város volt. Munkácsot Dányi „paracentrumnak” minősítette, mivel lakosainak 54,3%-a született helyben az 1910-es népszámlálás szerint. 21,8% Beregből, 13,3% a szomszédos vármegyékből, míg 10,6% más vármegyékből érkezett. A másik két várost, Beregszászt és Ungvárt már a lokális centrumok közé sorolta. Mindezek alapján Sátoraljaújhely Ungvárral, Beregszásszal, Erzsébetvárossal, Gyulafehérvárral, Hátszeggel, Körmöcbányával, Nagyenyeddel, Nagyszombattal, Vajdahunyaddal és Zólyommal mutatott azonos sajátosságokat 1910-ben, így nemcsak földrajzi fekvése, de migrációs sajátosságai alapján is egy gyakori típust testesít meg. Kérdés, hogy korábban milyen volt a helyzet, milyen népességdinamikát mutatott Sátoraljaújhely 1869-1910 között, illetve az 1910-es állapottal való össze g Dányi Dezső: Regionális vándorlás, urbanizáció a XIX. század végén. In: Migráció. Tanulmánygyűjtemény. I—II. KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Bp., 1998-1999.1. 99. 4 Uo. 87-114. 5 Uo. 103. Országos viszonylatban Sátoraljaújhely a középmezőnyben helyezkedett el. 1910-ben az összes rendezett tanácsú várost tekintve Hajdúböszörmény volt a „legzártabb” közülük, ahol a lakosok 91,1%-a született helyben. Az ellenkező pozíciót Trencsén foglalta el, csupán 30,6% helyben született lakossal. A Statisztikai Hivatal Tisza bal partja néven foglalta össze a Máramaros - Borsod — Szepes közötti vármegyéket. 7 Beregszász adatai a következők: 48,2% helyi születésű, 23,1% beregi volt, míg 17,6% a szomszédos és 11,1% más vármegyékből érkezett. Ungváron 46,6% volt a helyi születésű, kiegészülve 20,3%-nyi Ung vármegyében születettel, a vármegyehatáron kívülről, a szomszédból 14,4%, míg messzebbről 18,7% érkezett.