Törvényhozók Lapja, 1938 (7. évfolyam, 5-24. szám)

1938-08-13 / 15-18. szám

Riáisztory Imre alispán, Podráczky György jegyző, Zaffiry Imre ügyész, Szlovenics Mihály szolgabíró és Kamarás János pénztá­rno­k a felvidékről kerültek az Alföldre. A visszaálllítá­skor a vármegye nem kapta vissza régi területét s ezért Bács-Bodrog és Pest megyével hosszú vita folyt a területek visszacsatolásáért, de eredményte­lenül. A közgyűléseit a vá­rmegye nemcsak a megye szék­helyén Szegváron, hanem esetről-esetre mais-más hely­ségben tartotta és előfogatokon szállította a levéltárát a közgyűlés színhelyére. Ez a vándorló közgyűlés kb. a XIX. század elejéig volt szokásban. Természetesen ezen ván­dorlás közben az irat­ok elkallódásnak voltak kitéve, ami­nek a hátránya a levéltári kutatásoknál mutatkozik. A nemesi felkeléshez a vármegye jelentős természet­beni szo­lgáltatással és 400 újonc kiá­lllításával já­rul hozzá­. A XIX. század msodiik felében ismét előtérbe került a megyeszékhely kérdése. Erős harc indult meg Szentes vá­ros érdekében. Ez a harc Szentes győzelmével végző­dött. Szentes város felajánlotta, hogy a megyeház cél­jaira ingyen telket, egymillió téglát és 40.000 drb. cse­repet ad. Ezt az ajánlatot a megye közgyűlése 1875. évi december 15-én elfogadta és ezzel a ténnyel a megye­székhely kérdése eldőlt. Az új megyehá­za 1883. évi de­cember 10-én adatott át rendeltetésének, amikor is Rónay Lajos főispán elnökletével a vármegye első közgyűlését tartotta az új székházban. A vármegye területében két ízben történt még válto­zás. Az első volt az, amikor a kis kerületeket Csongrá­d­­vármegye közigazgatásához csatolták. A másik változás pedig azon sajnálatos esemény volt, amely a trianoni békeparancs értelmében Horgos nagy­községet Magyarorszá­g testéből kivágva, a jugoszláv ki­­rálysá­ghoz csatolta. A legutolsó évtized alatt két új község alakult a vár­megye területén. Az egyik Kiskirályság, am­e­ly Derekegy­­háza és Nagym­ágocs község egyes hatá­rrészeiből ala­kult. A másik pedig a történelmi jelentőségű Felsőpuszta­­szer-pUSztán Pusztaszer névvel. Reméljük, hogy Horgos község belátható időn belül visszakerül a vármegye közigazgatá­sa alá, s vele együtt a többi elcsatolt terület is újra magyar impérium alá­ jut. Szent István koronája ismét a régi nagy Magyarország egységét jelenti. Adja az Isten, hogy úgy legyen! Az 1830. szept. 8-ra hirdetett országgyűlés, amely szept. 11-én gyűlt össze Pozsonyban, újból megerősítette, hogy a királyi hitlevelet az ország­­gyűlés á­llapítja meg, továbbá ezen az országgyűlé­sen határozták el Csongrád vármegye követének a javaslatára az üzeneteknek magyar nyelven való szerkesztését, amit a főrendek időelőttinek tartottak s ezért ellenezték. Ekkor indítványozta Tolna vm. követe azt, hogy a lakosság tájékoztatása végett országgyűlési újság adassék ki, valamint ekkor sür­gették a Karok és Rendek, hogy a magyar ezredek­­nek magyar tisztjeik legyenek és a vezénylés ma­gyar nyelven történjék, a katonaújoncok megajjánlá­­­sánál pedig annak közlését kívántá­k, hogy mire és mennyi katona szükséges. Ugyancsak ezen az or­szággyűlésen rendelte el I. Ferenc király, hogy a részére a nemzet által felajánlott ötvenezer darab arany koronázási ajándéknak egy része az adózó nép felsegélyezésére, a m­áisik része pedig a Magyar Akadémia pénzalapjának gyarapítására fordíttassék. 122 Győr, Moson és Pozsony k. e. e. vármegye a trianoni békeszerződésben széttépett három vármegyének magyar fennhatóság alatt maradt és 1923. óta egy testet képező részeiből áll. A Duna jobbpartján elterülő és a német ha­­tárvonallal bezárt természeti adottsá­gokná­l fo­gva is e­gy összefüggő egységet alkot. A vármegye legnagyobb része lapályos. A vízszabá­lyozások előtt pedig ingoványokban, hans­ágakban bővel­kedő, folyó és állóvizekben gazdag, mélyfekvésű részek lassan és simán emel­kedtek a dunántúli do­mbosvidék er­dővel borított legszebb részeivé, ott a Lajta hegység, itt a Bakony lábáig. A régi ingoványok és a Hanság nagy­része ma Istenáldotta termőfö­ld, de a szabályozott folyók és csatornák ma is kisebb egységekre (tósziget és csiliz­­közre) darabolják szét a vármegye testét. E területrésznek természeti és földrajzi viszo­nyaiban meg voltak az összes feltételek, amelyek a nomád ősem­ber könnyű és gondtalan megélhetését biztosítják. A hal­ban bővelkedő kanyargó vizek, a vadban gazdag hegye­kig emelkedő rónák esős és száraz évszakban egyaránt terített asztalai voltak az ősembernek, később a főleg á­l­­lattenyésztést űző őslakóknak. És hogy ezeket a termé­szeti adottságokat már az őskor is kihaszn­álta — a kő-, réz-, bronz- és vaskorszakból ittmaradt és a Nemzeti Mú­zeumban, továbbá a győri Szent Benedekrend múzeumáb­ban őrzött leletek, a bezenyei fibulák, a németvölgyi sí­rok és a ma is igen gyakran felszínre kerülő értékes ős­kori leletek bizonyítják. Hogy milyen népek és kik lakták e területet az ős­korban, a történelem ködébe vész, az azonban bizonyos, hogy e területek birtoklásáért véres há­borúk és áldáz tu­­sák folytak. Az első ismert ősl­akók a kelták, akiknek a mai Győr város helyén városuk és Óvár környékén meg­erősített telepük volt. A római világuralom terjeszkedése során hazánk e része is a rómaiak fennhatósága alá került, akik rögtön felismerték Győr és környékének hadászati jelentőségét, Arrabona néven akkor hatalmas erőd­öt emeltek és még ma is „Római út” néven ismert és ma is használatban lévő úthálózattal kötötték össze Győrt a vidékkel, illetve fokozatosan megszállt területrészek­kel. A római világuralom megdőltével a népvándorlás hömpölygő árja valóságos országutat falát itt nyugat felé. A húnok, longobá­rdok, gótok, avarok, frankok utá­n jött el a magyar honfoglalás. A honfoglaló ősök itt a sajátjuknál nagyobb kultúrát, a legyőzötteknél a Rómából átplántált kereszténységet Győr- Moson- és Pozsony k. e. e. vármegyék Telbisz Miklós alispán

Next