Törvényhozók Lapja, 1938 (7. évfolyam, 5-24. szám)
1938-08-13 / 15-18. szám
Riáisztory Imre alispán, Podráczky György jegyző, Zaffiry Imre ügyész, Szlovenics Mihály szolgabíró és Kamarás János pénztárnok a felvidékről kerültek az Alföldre. A visszaálllításkor a vármegye nem kapta vissza régi területét s ezért Bács-Bodrog és Pest megyével hosszú vita folyt a területek visszacsatolásáért, de eredménytelenül. A közgyűléseit a vármegye nemcsak a megye székhelyén Szegváron, hanem esetről-esetre mais-más helységben tartotta és előfogatokon szállította a levéltárát a közgyűlés színhelyére. Ez a vándorló közgyűlés kb. a XIX. század elejéig volt szokásban. Természetesen ezen vándorlás közben az iratok elkallódásnak voltak kitéve, aminek a hátránya a levéltári kutatásoknál mutatkozik. A nemesi felkeléshez a vármegye jelentős természetbeni szolgáltatással és 400 újonc kiálllításával járul hozzá. A XIX. század msodiik felében ismét előtérbe került a megyeszékhely kérdése. Erős harc indult meg Szentes város érdekében. Ez a harc Szentes győzelmével végződött. Szentes város felajánlotta, hogy a megyeház céljaira ingyen telket, egymillió téglát és 40.000 drb. cserepet ad. Ezt az ajánlatot a megye közgyűlése 1875. évi december 15-én elfogadta és ezzel a ténnyel a megyeszékhely kérdése eldőlt. Az új megyeháza 1883. évi december 10-én adatott át rendeltetésének, amikor is Rónay Lajos főispán elnökletével a vármegye első közgyűlését tartotta az új székházban. A vármegye területében két ízben történt még változás. Az első volt az, amikor a kis kerületeket Csongrádvármegye közigazgatásához csatolták. A másik változás pedig azon sajnálatos esemény volt, amely a trianoni békeparancs értelmében Horgos nagyközséget Magyarország testéből kivágva, a jugoszláv királysághoz csatolta. A legutolsó évtized alatt két új község alakult a vármegye területén. Az egyik Kiskirályság, amely Derekegyháza és Nagymágocs község egyes határrészeiből alakult. A másik pedig a történelmi jelentőségű Felsőpusztaszer-pUSztán Pusztaszer névvel. Reméljük, hogy Horgos község belátható időn belül visszakerül a vármegye közigazgatása alá, s vele együtt a többi elcsatolt terület is újra magyar impérium alá jut. Szent István koronája ismét a régi nagy Magyarország egységét jelenti. Adja az Isten, hogy úgy legyen! Az 1830. szept. 8-ra hirdetett országgyűlés, amely szept. 11-én gyűlt össze Pozsonyban, újból megerősítette, hogy a királyi hitlevelet az országgyűlés állapítja meg, továbbá ezen az országgyűlésen határozták el Csongrád vármegye követének a javaslatára az üzeneteknek magyar nyelven való szerkesztését, amit a főrendek időelőttinek tartottak s ezért ellenezték. Ekkor indítványozta Tolna vm. követe azt, hogy a lakosság tájékoztatása végett országgyűlési újság adassék ki, valamint ekkor sürgették a Karok és Rendek, hogy a magyar ezredeknek magyar tisztjeik legyenek és a vezénylés magyar nyelven történjék, a katonaújoncok megajjánlásánál pedig annak közlését kívánták, hogy mire és mennyi katona szükséges. Ugyancsak ezen az országgyűlésen rendelte el I. Ferenc király, hogy a részére a nemzet által felajánlott ötvenezer darab arany koronázási ajándéknak egy része az adózó nép felsegélyezésére, a máisik része pedig a Magyar Akadémia pénzalapjának gyarapítására fordíttassék. 122 Győr, Moson és Pozsony k. e. e. vármegye a trianoni békeszerződésben széttépett három vármegyének magyar fennhatóság alatt maradt és 1923. óta egy testet képező részeiből áll. A Duna jobbpartján elterülő és a német határvonallal bezárt természeti adottságoknál fogva is egy összefüggő egységet alkot. A vármegye legnagyobb része lapályos. A vízszabályozások előtt pedig ingoványokban, hanságakban bővelkedő, folyó és állóvizekben gazdag, mélyfekvésű részek lassan és simán emelkedtek a dunántúli dombosvidék erdővel borított legszebb részeivé, ott a Lajta hegység, itt a Bakony lábáig. A régi ingoványok és a Hanság nagyrésze ma Istenáldotta termőföld, de a szabályozott folyók és csatornák ma is kisebb egységekre (tósziget és csilizközre) darabolják szét a vármegye testét. E területrésznek természeti és földrajzi viszonyaiban meg voltak az összes feltételek, amelyek a nomád ősember könnyű és gondtalan megélhetését biztosítják. A halban bővelkedő kanyargó vizek, a vadban gazdag hegyekig emelkedő rónák esős és száraz évszakban egyaránt terített asztalai voltak az ősembernek, később a főleg állattenyésztést űző őslakóknak. És hogy ezeket a természeti adottságokat már az őskor is kihasználta — a kő-, réz-, bronz- és vaskorszakból ittmaradt és a Nemzeti Múzeumban, továbbá a győri Szent Benedekrend múzeumábban őrzött leletek, a bezenyei fibulák, a németvölgyi sírok és a ma is igen gyakran felszínre kerülő értékes őskori leletek bizonyítják. Hogy milyen népek és kik lakták e területet az őskorban, a történelem ködébe vész, az azonban bizonyos, hogy e területek birtoklásáért véres háborúk és áldáz tusák folytak. Az első ismert őslakók a kelták, akiknek a mai Győr város helyén városuk és Óvár környékén megerősített telepük volt. A római világuralom terjeszkedése során hazánk e része is a rómaiak fennhatósága alá került, akik rögtön felismerték Győr és környékének hadászati jelentőségét, Arrabona néven akkor hatalmas erődöt emeltek és még ma is „Római út” néven ismert és ma is használatban lévő úthálózattal kötötték össze Győrt a vidékkel, illetve fokozatosan megszállt területrészekkel. A római világuralom megdőltével a népvándorlás hömpölygő árja valóságos országutat falát itt nyugat felé. A húnok, longobárdok, gótok, avarok, frankok után jött el a magyar honfoglalás. A honfoglaló ősök itt a sajátjuknál nagyobb kultúrát, a legyőzötteknél a Rómából átplántált kereszténységet Győr- Moson- és Pozsony k. e. e. vármegyék Telbisz Miklós alispán