Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Első rész. A pártütő
a rebellisekkel, ha valami nyomra akadnak kollégiumunkban! A mindenható Isten és a nemes város polgárai tanúsíthatják, hogy negyedszázada óvom, védem, ha kell, a kígyó ravaszságával, iskolánk szabadságát, önállóságát a pápista ármány, a császári önkény ellenében. Barátaim, nem lehetünk elnézőek. Nem tűrhetünk semmi könnyű elméjűséget a forrófejű, minden felfordulásra kapható deákság között. Szabad gondolat, respublika, egyenlőség... - Hívságos kísértései a gőgös elmének! — sziszegte Szilágyi. - Erről talán nem a mi dolgunk ítélni. Vajúdik a kor, ki láthat méhibe? A mi erős várunk a hit, és e vár bástyája az ősi kollégium. Ez a mi strázsahelyünk, itt kell megállanunk, erről kell számot adnunk az Úr és a boldogabb maradék előtt. Szilágyi a tógája ujjából két agyongyűrt levelet vont elő. A papiros zizzenése kettémetszette az ünnepélyes csendet. A professzor következő mozdulatával úgy csapta őket az asztalra, mint kártyás a tromfot. Meglepetten pillantottak rá. Domokos kezébe vette a leveleket. - Tekintetes Kazinczy Ferenc úrnak címezve. Mi legyen ez? - Kazinczynak, akit a pallostól csak a királyi kegyelem mentett meg a jakobinus perben - felelte Szilágyi. - Hogy került hát kegyelmedhez? - A polkcát fogta el, mikor a címzett már a börtönben ült. Budára küldték, ott megvizsgálták, és visszairányították ide, Debrecenbe, a feladójához. - Ki az? - Csokonai.