Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Első rész. A pártütő
Budai felkapta és átfutotta a két levelet. - Csokonai, úgy látszik, nem tudta még januárius, illetve februárius hóban - folytatta Szilágyi ragyogó ábrázattal -, hogy barátja már december óta fogoly. Budai letette a leveleket. - Nincs ebben semmi kompromittáló. - Ebben magában nincs. De ha a faktumokat összevetjük? Példának okáért miért ment Pestre? Hogy Kazinczy börtönébe megvesztegetéssel üzenetet csempészszen. Hogy a fővételnél jelen legyen! - Ezt honnan tudja, barátom? - kérdezte Kotsi. - Ő maga mesélte a kollégiumban. És vannak még jó lelkiisméretű deákok, akik hírül adták nekem. - Nem Tóth Ferencnek hívják ezt az élő lelkiösméretet? - kérdezte gúnyosan Budai. Szilágyi, mintha a megjegyzést nem hallotta volna, folytatta, egyre jobban nekihevülve. - Nem bújta-e mindig a Voltaire, a Rousseau írásait? Nem fecsegett róla széktében társainak? Verseiben a tulajdonnak Istentől eredeti rendje ellen lázad! Fennhéjázó gőggel kicsinyli a teológia tudományát! A szent vallás kötelékeit is le akarná rázni! Fekély ő a kollégium testén, fertőző kelevény! Domokos uram! Mind tudjuk, mely nagy hatással van ő a többiekre, szavában és tettében. Jól gondolja meg ezt! A főbíró fejét lehorgasztotta. Kikotorta a pipáját, és figyelmetlenül a szőnyegre verte a hamut. Csend volt. A mennykő villanása és az égzengés között feszülő csend. - Legyen - mondta végül. - Jobb egy embernek kiveszni közülünk, ha menekszik a közösség. - Isten legyen izgalmas neki - mondta Kotsi ünnepélyesen.