Trianoni Szemle, 2013 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2013-07-01 / 2. szám

A SZENT KORONA ÉS A NEMZETISÉGI KÉRDÉS A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁGON... válni (a trianoni pszichózisban szenvedők számára), hogy történelmünkben lehettek olyan korszakok - évszázados korszakok -, amelyekben törvénysértés valóban nem al­kotott jogot. Ehhez tegyük hozzá, hogy az 1947 után éretté vált nemzedékek számára annál is hihetőbbnek tűnt, hogy éppen a törvénysértés az, ami jogot alapít, mert őket már minden politikai tapasztalatuk ama bizonyos tévhitnek az elfogadására ösztönözte, amely tévhit először Eckhart Fe­renc szemléletében jelent meg. Hisz ők már nem ismertek törvényt, melyet nem törvénysértés alapított volna - s mi sem volt számukra természetesebb, mint hogy életérzé­süket (melyet a jogbizonytalanság határozott meg) és köz­jogi szemléletüket a múlt évszázadaiba visszavetítsék. (Kétségbeesett vita folyik egyébként szerte a világon, hogy a jogtörténetírás kinek a tiszte: a történészé vagy a jogászé? De azok, akik amellett kardoskodnak, hogy a jog­történetírás semmiképpen sem bízható gyakorló jogá­szokra, legfőbb érvnek éppen azt hozzák fel, hogy a gya­korló jogász - akaratlanul, természetesen - visszavetíti saját gondolat- és érzésvilágát és tapasztalatait a múltba. A közjogászi kudarcait is.) A Szent Korona tanának tanulmányozása közben pró­báljunk meg tárgyilagosak maradni, de álszerénységbe ne meneküljünk. Tanulmányozhatjuk akármily nagy tisz­telettel az angol, német, francia, cseh és lengyel korona­eszmék történetét, még azt is felvethetjük, hogy hosszú ideig hasonlóképpen fejlődtek, mint a magyar, de az össze­hasonlítás végkövetkeztetését nem hagyhatjuk figyelmen kívül csak azért, mert ez kedvezően világítja meg a késő középkori magyar koronaeszmét, illetve a korabeli magyar közjogi küzdelmeket. E következtetés csak ennyiből áll: A magyar politikusok a késő középkorban képesek vol­tak felfogni, hogy a magyarság számára semmi sem fon­tosabb, mint annak elfogadtatása, hogy a magyar közjog­ban a király rangban és hatáskörben ne első, hanem má­sodik személy legyen, azaz annak elfogadtatása, hogy a királynak felettese legyen, a Szent Korona­­ jogi személy­ként, a magyar államhatalom alanyaként. Kötelező erejű közjogi tanná csak a magyar koronaeszme válik - a szerencsésebben alakuló angol történelemben ugyanez nem következik be, mint ahogy a szerencsétle­nebbül alakuló cseh (évszázadokra megszűnik a cseh ál­lamiság) történelemben sem. A magyar koronaeszme, a Szentkorona-eszme tehát tanulmányozható az európai tör­ténelem folyamataiba ágyazva (kezdetei, előzményei és hosszú, évezredes története mind érdemben összehason­líthatóak más európai történelmi folyamatokkal), de a késő középkorban kialakuló Szentkorona-tan más koronatanhoz nem hasonlítható, egyszerűen azért, mert a Szentkorona­eszmén kívül más európai vagy nem európai koronaeszme nem változik át közjogi tanná. A Szent Korona misztériumának és tanának kérdésköreit tárgyalva a magyar történelmet három korszakra oszthat­juk:­­ az őstörténettől a XV század közepéig, a Szentkorona­tan kialakulásáig,­­ a XV század közepétől 1918-ig, illetve 1944-ig,­­ a második világháború végétől máig . A XV század előtti korszak történetéből számunkra el­sőrendű fontosságú a szakrális király, illetve a szakrális királyság rejtélyes kérdésköreinek a megvilágosítása, va­lamint annak a folyamatnak a méltó bemutatása, amelyben a magyar koronaeszme egyre gazdagodik, s amelynek vé­gén a Szent Korona közjogi fogalommá válik. A Szentkorona-tan korszakában (a XV sz. közepétől 1918-ig, majd 1920-tól 1944-ig) a magyar élet (politikai, gazdasági, sőt magánélet) középpontjában áll a Szent Ko­rona. (A Szent Koronának mind a misztériuma, mind a közjogi fogalma.) Ez időszakban a Szent Korona tana meg­őrző ereje a magyar alkotmánynak, a magyar államiság­nak, meghatározója a magyar közjogfejlődésnek. És e kor­szakban a Szent Korona misztériuma, szentsége a magyar keresztény életnek is (felekezettől függetlenül) központi, sajátos kérdése. A SZENT KORONA SZEMÉLYISÉGE ÉS MISZTÉRIUMA A Szent Korona közjogi tanát a Szent Korona országainak lakói (magyarok és nem magyarok, magyarországiak és társult országok, illetve városok lakói) évszázadokon át megkérdőjelezhetetlennek, hatálytalaníthatatlannak tekin­tették, de nemcsak azért, mert tudatában voltak annak, hogy mit köszönhetnek e tannak, hanem azért is, mert le­nyűgözte őket magának a Szent Koronának a nagyon is bonyolult személyisége. Úgy beszélnek évszázadokon a Szent Korona tulajdon­ságairól, megtéveszthetetlenségéről, nagylelkűségéről vagy éppen szigorúságáról, valamint a Szent Korona aka­ratáról, mintha mi sem lenne számukra természetesebb, mint az, hogy a Szent Korona a Magyar Királyságban az államhatalom legmagasabb rangú alanya­­ Eget és Földet összekötő élő személyiségként. Trau dalmáciai város vezetői 1387-ben mint legneme­sebb, de szenvedő személyről írnak a Szent Koronáról a velencei köztársaságnak írott levelükben­.

Next