Trianoni Szemle, 2013 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2013-07-01 / 2. szám
A SZENT KORONA ÉS A NEMZETISÉGI KÉRDÉS A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁGON... válni (a trianoni pszichózisban szenvedők számára), hogy történelmünkben lehettek olyan korszakok - évszázados korszakok -, amelyekben törvénysértés valóban nem alkotott jogot. Ehhez tegyük hozzá, hogy az 1947 után éretté vált nemzedékek számára annál is hihetőbbnek tűnt, hogy éppen a törvénysértés az, ami jogot alapít, mert őket már minden politikai tapasztalatuk ama bizonyos tévhitnek az elfogadására ösztönözte, amely tévhit először Eckhart Ferenc szemléletében jelent meg. Hisz ők már nem ismertek törvényt, melyet nem törvénysértés alapított volna - s mi sem volt számukra természetesebb, mint hogy életérzésüket (melyet a jogbizonytalanság határozott meg) és közjogi szemléletüket a múlt évszázadaiba visszavetítsék. (Kétségbeesett vita folyik egyébként szerte a világon, hogy a jogtörténetírás kinek a tiszte: a történészé vagy a jogászé? De azok, akik amellett kardoskodnak, hogy a jogtörténetírás semmiképpen sem bízható gyakorló jogászokra, legfőbb érvnek éppen azt hozzák fel, hogy a gyakorló jogász - akaratlanul, természetesen - visszavetíti saját gondolat- és érzésvilágát és tapasztalatait a múltba. A közjogászi kudarcait is.) A Szent Korona tanának tanulmányozása közben próbáljunk meg tárgyilagosak maradni, de álszerénységbe ne meneküljünk. Tanulmányozhatjuk akármily nagy tisztelettel az angol, német, francia, cseh és lengyel koronaeszmék történetét, még azt is felvethetjük, hogy hosszú ideig hasonlóképpen fejlődtek, mint a magyar, de az összehasonlítás végkövetkeztetését nem hagyhatjuk figyelmen kívül csak azért, mert ez kedvezően világítja meg a késő középkori magyar koronaeszmét, illetve a korabeli magyar közjogi küzdelmeket. E következtetés csak ennyiből áll: A magyar politikusok a késő középkorban képesek voltak felfogni, hogy a magyarság számára semmi sem fontosabb, mint annak elfogadtatása, hogy a magyar közjogban a király rangban és hatáskörben ne első, hanem második személy legyen, azaz annak elfogadtatása, hogy a királynak felettese legyen, a Szent Korona jogi személyként, a magyar államhatalom alanyaként. Kötelező erejű közjogi tanná csak a magyar koronaeszme válik - a szerencsésebben alakuló angol történelemben ugyanez nem következik be, mint ahogy a szerencsétlenebbül alakuló cseh (évszázadokra megszűnik a cseh államiság) történelemben sem. A magyar koronaeszme, a Szentkorona-eszme tehát tanulmányozható az európai történelem folyamataiba ágyazva (kezdetei, előzményei és hosszú, évezredes története mind érdemben összehasonlíthatóak más európai történelmi folyamatokkal), de a késő középkorban kialakuló Szentkorona-tan más koronatanhoz nem hasonlítható, egyszerűen azért, mert a Szentkoronaeszmén kívül más európai vagy nem európai koronaeszme nem változik át közjogi tanná. A Szent Korona misztériumának és tanának kérdésköreit tárgyalva a magyar történelmet három korszakra oszthatjuk: az őstörténettől a XV század közepéig, a Szentkoronatan kialakulásáig, a XV század közepétől 1918-ig, illetve 1944-ig, a második világháború végétől máig . A XV század előtti korszak történetéből számunkra elsőrendű fontosságú a szakrális király, illetve a szakrális királyság rejtélyes kérdésköreinek a megvilágosítása, valamint annak a folyamatnak a méltó bemutatása, amelyben a magyar koronaeszme egyre gazdagodik, s amelynek végén a Szent Korona közjogi fogalommá válik. A Szentkorona-tan korszakában (a XV sz. közepétől 1918-ig, majd 1920-tól 1944-ig) a magyar élet (politikai, gazdasági, sőt magánélet) középpontjában áll a Szent Korona. (A Szent Koronának mind a misztériuma, mind a közjogi fogalma.) Ez időszakban a Szent Korona tana megőrző ereje a magyar alkotmánynak, a magyar államiságnak, meghatározója a magyar közjogfejlődésnek. És e korszakban a Szent Korona misztériuma, szentsége a magyar keresztény életnek is (felekezettől függetlenül) központi, sajátos kérdése. A SZENT KORONA SZEMÉLYISÉGE ÉS MISZTÉRIUMA A Szent Korona közjogi tanát a Szent Korona országainak lakói (magyarok és nem magyarok, magyarországiak és társult országok, illetve városok lakói) évszázadokon át megkérdőjelezhetetlennek, hatálytalaníthatatlannak tekintették, de nemcsak azért, mert tudatában voltak annak, hogy mit köszönhetnek e tannak, hanem azért is, mert lenyűgözte őket magának a Szent Koronának a nagyon is bonyolult személyisége. Úgy beszélnek évszázadokon a Szent Korona tulajdonságairól, megtéveszthetetlenségéről, nagylelkűségéről vagy éppen szigorúságáról, valamint a Szent Korona akaratáról, mintha mi sem lenne számukra természetesebb, mint az, hogy a Szent Korona a Magyar Királyságban az államhatalom legmagasabb rangú alanya Eget és Földet összekötő élő személyiségként. Trau dalmáciai város vezetői 1387-ben mint legnemesebb, de szenvedő személyről írnak a Szent Koronáról a velencei köztársaságnak írott levelükben.