Trianoni Szemle, 2019 (11. évfolyam, 1-2. szám)
2019-01-01 / 1-2. szám
AZ ELHURCOLT FELVIDÉKI KERESZTÉNYEK SZOVJET FOGSÁGBAN szélünk. Sohase lázadt fel szívesen, ő volt a leghűbb nép, ha hagyták... Európa és Magyarország a Felvidéken magától összebékül. ” Miután a trianoni békediktátum - népszavazás tartása nélkül - elszakította a Felvidéket Magyarországtól, a közigazgatást igyekeztek úgy átszervezni, hogy a magyarság lélekszámát kisebbre zsugorítsák. Az 1921. évi cseh népszámlálás a több mint egymilliós helyett már csak 761.823 magyart tart nyilván, miközben 106.000 magyart kiutasítanak az országból, több tízezren pedig a zaklatások, atrocitások miatt elmenekülnek, s a 216.000 fős zsidóság többsége már nem magyarnak vallja magát, mint tette korábban. A magyar iskolarendszer, az egyesületek, alapítványok, művelődési intézmények, történelmi emlékhelyek betiltása, átnevezése, elpusztítása, a nyelvhasználat korlátozása folyamatos. A csehszlovák részről aláírt, nemzeti kisebbségek védelmét biztosító megállapodást sohasem tartják be. Az I. bécsi döntés (1938) visszacsatolja a Felvidék tömbmagyarságát az anyaországhoz 11. 927 km 2 2 területtel és 588.621 lakossal, így is 10 ezernél több magyar marad még cseh és szlovák területen. A néhány évig tartó újraegyesülés meghatározó élmény marad a népi emlékezetben: „Éreztem ennek a megszaggatott nemzetnek elemi erejét, amellyel egymásra vágyott... Óhajtanám, vajha mindig úgy tudnánk örülni egymásnak, ahogy felfedeztük egymást Komárom főterén és Kassa utcáin, mert egy magyar emberre nézve a legnagyobb áldás és ajándék mégis mindig a másik magyar ember” - fogalmazott Ravasz László református püspök.„ Miért és hogyan történhetett a Felvidék magyar, német, szlovák keresztény népével annyi barbárság, amennyit a világháború és a politikai átrendeződések hoztak magukkal? „Miként lehetséges Európa közepén a 20. század derekán hatalmat adni egy olyan rendszernek, amely az erőszakra, a népirtásra, a hazugságra és az istentelenségre épül? Miért éppen a magyart büntette a győzelemtől ittas nagyhatalom?”- teszi fel a kérdést a könyv bevezetőjében a szerző, aki maga is áldozata, és így személyes tanúságtevője az elszenvedett megpróbáltatásoknak. A kötet 14 ajánlást és személyes prológust követően Petőfi Sándor „Élet vagy halál” című versének egy versszakával, majd Kertész Imre „Kaddis a meg nem született gyermekért” című írásának a soraival indít. Az előszó - a történeti hátteret vázolva - a világháborúra és a Felvidékre vonatkoztatott históriát egy istenes ének fohászával zárja, átmenetként az írás személyes indíttatásának hangsúlyozásához. Ehhez minden alapja megvan annak, akinek az édesapját is a Gulagra hurcolták. A szerző nem irodalmár, de a mondandóját számtalan vers és irodalmi idézet illusztrálja. És nem történész, de megírja, amit az irodalmárok nem írtak meg, és utánajár annak, aminek a történészek nem járnak utána. Ezzel megakadályozza annak a folyamatnak a beteljesedését, amely a magyarság szenvedéstörténetének egy fontos fejezetét örökre átadná a feledésnek. Az erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással szétszakított, nemzedékektől elrabolt kollektív emlékezet darabjainak az összefércelésében ennek a műnek utolérhetetlen érdemei vannak. Az odatartozók és egymástól mégis elszakítottak nevében azonosulhatunk az alábbi gondolatokkal: „A Felvidék ma nem a miénk. Szívem minden érzésével ragaszkodom szőkébb hazámhoz, hogy elveszettük, mégis alig érzem. Lelkemben úgy él, ahogy boldogabb időkben láttam és senki sem veheti el tőlem. Még ha nincs is szemem előtt térkép, elevenen magam előtt látom mindenestül hegyeit, völgyeit, erdőit, virágos rétjeit, szántóföldjeit, ezek hegynek föl, völgynek leszaladó, tarka pásztóit, hegyek ormain búsongó várait, egymást érő városait, s még sűrűbben fehérlő falvait, régi emlékeit, jólelkű embereit.” Látjuk, tapasztaljuk, hogy a maradék országban és szomszédainál ugyancsak felburjánzott a Gulag-irodalom kiadása, de a média, az iskola, a közgondolkodás még mindig - negyedszázad után is - messze van attól, hogy ez a téma a köztudatban az őt megillető helyre kerüljön. Ma sem biztatnék senkit arra, hogy maradék országunk bármely településén megkérdezze az utca emberét, mit tud a Gulagra hurcolt magyarokról. Bár Magyarországon 2012 óta november 25-dike a Gulagra hurcoltak emléknapja, a faji alapon elkövetett népirtásokkal inkább ismertek és előnyt élveznek a köztudatban az osztályalapon elkövetett, sokkal nagyobb mértékű népirtásokkal szemben. 242 1 Cs. Szabó László: A Híd. Az ember. In: Kárpát kebelében. Szellemi utazás. Könyves Kálmán Kvk. Bp. 1994. 2 Ravasz László: A visszacsatolt Felvidék. In: Isten rostájában. III. Bp., 1938.333-337. o. 3 Köteles Ágoston: „Csak azok a kaukázusi sakálok ne üvöltöznének már...” 20. o. 4 Lm. 19-24.o. 5 Divald Kornél: Felvidéki históriák. Bp., Norán Kiadó, 2007.21-22. o. TRIANONI SZEMLE