Tükör, 1964. április-június (1. évfolyam, 1-13. szám)

1964-06-30 / 13. szám

többségük csak néhány kül­földi minta állandó ismételge­tésére képes — ha életteli, ka­rakterisztikus és spontán han­gulatú produkciót nyújtanak. No meg ezek az amatőr együt­tesek többnyire csak nagyon kedvelt világslágereket játsza­nak! A rádió műsorának csak hasznára válna, ha a Stúdió 11-nek nem kellene betanul­nia a magyar slágertermés gyengébbik felét, s ha a job­bak közül is csak azt kellene magára vállalnia, amit egy­két állandó hangszerelője egyénien és modernül fel tud dolgozni. A szerzők tehetsége­sebbjeit is nagyobb erőfeszí­tésre, alaposabb, elmélyültebb munkára késztetné a szigo­rúbb kiválasztás! Kétségtelen azonban, hogy a rádió műsora nem válhatik emiatt egyhangúbbá. Ezért jó lenne arról is gondoskodni, hogy több, különböző karak­terű együttes állandó vendége legyen a stúdióknak. Ehhez vi­szont az kell, hogy a legjob­­­­ban képzett muzsikusok ha­sonló, állandó jellegű együtte­sekbe tömörüljenek, rendsze­resen próbáljanak, s a sajátos­ságaiknak legmegfelelőbb komponistákkal hangszereltes­senek. H­ogyan születhetnének Egyrészt nagyon is reális lehetőségnek látszik, hogy a könnyű, szórakoztató műsoro­kat rendező intézményeknek, az Országos Rendező Irodának, valamint a Hanglemezgyártó Vállalatnak legyen egy-egy ál­landó tánczenekara. Nem azért, hogy mindent ezzel a zenekarral oldjanak meg, ha­nem hogy felváltva-cserélget­­ve az együtteseket, mindhárom intézmény rendelkezhessék mindhárommal. Nem kell pénzügyi szakértő­nek lenni, hogy kiszámíthas­suk: kifizetődő megoldás len­ne. E javaslatnak legfeljebb a bürokrácia állhatja útját. Biztosítani kellene továbbá néhány reprezentatív vendég­látóhelyen egy-egy jól szerve­zett, jó képességű zenekar ál­landó foglalkoztatását. Ha csak néhány hónapra szerződ­tetik a muzsikusokat, s utána új helyen, új összeállítást kí­vánnak, mindig alacsony ma­rad az esti szórakozóhelyek műsorának színvonala! A Budapest Táncpalota, a Béke, az Emke zenekarait fel lehetne fejleszteni, ha megfe­lelő, hosszúlejáratú garanciá­kat kapnának a muzsikusok, s ha a vendéglátó ipar vezetői végre hozzáértő szakemberek­re bíznák e műsoros helyek zenei irányítását. Nemcsak a növekvő idegenforgalom, de a hazai közönség igénye is köve­teli a megnyugtató, jelentős fejlődést biztosító rendezést. Ha csak néhány helyen elkez­denék, két-három éven belül olyan színvonalemelkedést ér­nének el, amely a táncos mű­faj egész fejlődését befolyá­solná. A vendéglátó ipar vezetői azonban valahányszor szóba­­kerül ez a kérdés, rendkívül udvariasan, készséggel tár­gyalnak, csak éppen semmit sem tesznek, s minden marad a régiben. Ha mindez nem találna sü­ket fülekre, s lenne öt-hat ál­landó, jól szervezett, egyéni arculatú tánc- és jazz-zeneka­­runk, nagyobb igényt támaszt­hatnánk a muzsikusokkal és a szerzőkkel szemben is. Az előbbi természetszerűen megkövetelné, hogy a műfaj reprezentánsai legalább kon­­­­zervatóriumi szinten kapjanak zenei képzést. Az utóbbi pedig azt, hogy a jelenlegi feladatot betöltő sláger- és sanzonbizott­ság munkáját átvegye egy se­gítőkész lektorátus. Amit egy­­egy intézmény külön-külön ta­lán nem tud megvalósítani, az az összefogással megoldható! Érvelhetnénk, bizonyíthat­nánk, milyen slamposan ösz­­szeeszkábált műsorokkal rep­rezentál a Budapest mulató. Milyen régimódi, öreges zené­lés folyik a leglátogatottabb tánchelyeken. Még az Emke ügyes zenészekből álló zene­kara is milyen tervszerűtlenül összeszedett műsort játszik a maga kétségtelenül jó, de mégiscsak egyfajta sablonja szerint, halvány, elmosódó ka­rakterrel. Milyen nyomasztóan szel­lemtelenek a műsorok, ame­lyeket több évtizedes, kopott rutinnal készítenek a kiégett vagy felületes háziszerzők, s hogy egyáltalán, a háziszerzők rendszere mennyi jogos vagy jogtalan gyanúra ad okot. Mindezt azonban mindenki tudja, akit illet, s a közönség is, aki e helyeket látogatja. Érvelhetnénk statisztikai adatokkal, melyek bizonyít­ják, hogy a tánczenét milyen hatalmas tömeg hallgatja. Mi­lyen óriási a közízlést be­folyásoló szerepe! Hogy eh­hez képest a színházak és hangversenyek közönsége csak töredéknyi kisebbséget jelent. Ezek az érvek sem újak azon­ban, csak éppen az illetékesek alig veszik figyelembe. Mennyi fiatal hangadóval, vezetővel találkoztunk e terü­leten, s mégis milyen áporo­­dott levegő árad itt! írta: Fodor Lajos Fényképezte: Szalay Zoltán (Következő számunkban: Di­­zőzök, sztárok) Dobsa Sándor az új Hammond-orgonánál Az ismert trombitahang: Zsoldos Imre Egy népszerű hangszer: a bariton szakszofon

Next