Tükör, 1964. április-június (1. évfolyam, 1-13. szám)
1964-06-30 / 13. szám
többségük csak néhány külföldi minta állandó ismételgetésére képes — ha életteli, karakterisztikus és spontán hangulatú produkciót nyújtanak. No meg ezek az amatőr együttesek többnyire csak nagyon kedvelt világslágereket játszanak! A rádió műsorának csak hasznára válna, ha a Stúdió 11-nek nem kellene betanulnia a magyar slágertermés gyengébbik felét, s ha a jobbak közül is csak azt kellene magára vállalnia, amit egykét állandó hangszerelője egyénien és modernül fel tud dolgozni. A szerzők tehetségesebbjeit is nagyobb erőfeszítésre, alaposabb, elmélyültebb munkára késztetné a szigorúbb kiválasztás! Kétségtelen azonban, hogy a rádió műsora nem válhatik emiatt egyhangúbbá. Ezért jó lenne arról is gondoskodni, hogy több, különböző karakterű együttes állandó vendége legyen a stúdióknak. Ehhez viszont az kell, hogy a legjobban képzett muzsikusok hasonló, állandó jellegű együttesekbe tömörüljenek, rendszeresen próbáljanak, s a sajátosságaiknak legmegfelelőbb komponistákkal hangszereltessenek. Hogyan születhetnének Egyrészt nagyon is reális lehetőségnek látszik, hogy a könnyű, szórakoztató műsorokat rendező intézményeknek, az Országos Rendező Irodának, valamint a Hanglemezgyártó Vállalatnak legyen egy-egy állandó tánczenekara. Nem azért, hogy mindent ezzel a zenekarral oldjanak meg, hanem hogy felváltva-cserélgetve az együtteseket, mindhárom intézmény rendelkezhessék mindhárommal. Nem kell pénzügyi szakértőnek lenni, hogy kiszámíthassuk: kifizetődő megoldás lenne. E javaslatnak legfeljebb a bürokrácia állhatja útját. Biztosítani kellene továbbá néhány reprezentatív vendéglátóhelyen egy-egy jól szervezett, jó képességű zenekar állandó foglalkoztatását. Ha csak néhány hónapra szerződtetik a muzsikusokat, s utána új helyen, új összeállítást kívánnak, mindig alacsony marad az esti szórakozóhelyek műsorának színvonala! A Budapest Táncpalota, a Béke, az Emke zenekarait fel lehetne fejleszteni, ha megfelelő, hosszúlejáratú garanciákat kapnának a muzsikusok, s ha a vendéglátó ipar vezetői végre hozzáértő szakemberekre bíznák e műsoros helyek zenei irányítását. Nemcsak a növekvő idegenforgalom, de a hazai közönség igénye is követeli a megnyugtató, jelentős fejlődést biztosító rendezést. Ha csak néhány helyen elkezdenék, két-három éven belül olyan színvonalemelkedést érnének el, amely a táncos műfaj egész fejlődését befolyásolná. A vendéglátó ipar vezetői azonban valahányszor szóbakerül ez a kérdés, rendkívül udvariasan, készséggel tárgyalnak, csak éppen semmit sem tesznek, s minden marad a régiben. Ha mindez nem találna süket fülekre, s lenne öt-hat állandó, jól szervezett, egyéni arculatú tánc- és jazz-zenekarunk, nagyobb igényt támaszthatnánk a muzsikusokkal és a szerzőkkel szemben is. Az előbbi természetszerűen megkövetelné, hogy a műfaj reprezentánsai legalább konzervatóriumi szinten kapjanak zenei képzést. Az utóbbi pedig azt, hogy a jelenlegi feladatot betöltő sláger- és sanzonbizottság munkáját átvegye egy segítőkész lektorátus. Amit egyegy intézmény külön-külön talán nem tud megvalósítani, az az összefogással megoldható! Érvelhetnénk, bizonyíthatnánk, milyen slamposan öszszeeszkábált műsorokkal reprezentál a Budapest mulató. Milyen régimódi, öreges zenélés folyik a leglátogatottabb tánchelyeken. Még az Emke ügyes zenészekből álló zenekara is milyen tervszerűtlenül összeszedett műsort játszik a maga kétségtelenül jó, de mégiscsak egyfajta sablonja szerint, halvány, elmosódó karakterrel. Milyen nyomasztóan szellemtelenek a műsorok, amelyeket több évtizedes, kopott rutinnal készítenek a kiégett vagy felületes háziszerzők, s hogy egyáltalán, a háziszerzők rendszere mennyi jogos vagy jogtalan gyanúra ad okot. Mindezt azonban mindenki tudja, akit illet, s a közönség is, aki e helyeket látogatja. Érvelhetnénk statisztikai adatokkal, melyek bizonyítják, hogy a tánczenét milyen hatalmas tömeg hallgatja. Milyen óriási a közízlést befolyásoló szerepe! Hogy ehhez képest a színházak és hangversenyek közönsége csak töredéknyi kisebbséget jelent. Ezek az érvek sem újak azonban, csak éppen az illetékesek alig veszik figyelembe. Mennyi fiatal hangadóval, vezetővel találkoztunk e területen, s mégis milyen áporodott levegő árad itt! írta: Fodor Lajos Fényképezte: Szalay Zoltán (Következő számunkban: Dizőzök, sztárok) Dobsa Sándor az új Hammond-orgonánál Az ismert trombitahang: Zsoldos Imre Egy népszerű hangszer: a bariton szakszofon