Tükör, 1965. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1965-01-05 / 1. szám

központokból. Bejönnek, köszön­nek. Azután a kályha felett jól­­esően összedörgölik a kezüket. (Nem kétséges, kint egy kicsit hi­deg van már!) Elbeszélgetnek az itteniekkel. Látszik az őszinte igye­kezetük, hogy kellemesen töltsék el az időt. — Te, Imre, mit segít ez a sok ellenőr? — Elvannak itt. . . Mielőtt tá­voznak, aláírják az ellenőrzési naplót. Esküszöm. Este szakszervezeti vezetőségvá­lasztó gyűlés. A vállalat megyei központjából kiszállt javakörbeli férfi beszél. — ... Mert szaktársak, az én bűnöm, a ti bűnötök, mindany­­nyiunk bűne, hogy a múlt válasz­tás óta nem volt gyűlés ... Mert szaktársak, nehogy azt higgyék, azzal le tudják minden kötelezett­ségüket, ha befizetik a tagdíjat . Fáradt emberek hajladoznak a lócákon. Egész nap kint dolgoztak a szabadban. Valaki halkan meg­szólal: — Nem is a gyűlés hiányzott, hanem a meleg mosdó, meleg étel. — Tessék hangosan, szaktársak — szól az előadó. Csend. Vége az épületes beszá­molónak. Feláll Nagy Ferenc, kubikos­­brigádvezető. — Én fent voltam Pesten a szo­cialista brigádvezetők értekezle­tén. Ott elmondtam a munkaver­­seny-felelősnek, hogy meleg ebéd kellene; ha este hazajövünk, neki­­állhatunk főzni. Fáradtan. Csizma kellene. Szabadban, vízben dolgo­zunk. Azt felelte, ezek nem erre az értekezletre valók ... Leül. Még néhány rövid felszó­lalás, aztán az előadó emelkedik ismét szólásra. — Mert szaktársak, mi a szak­­szervezeti bizalmi feladata? Sok minden. Például még az is, hogy meséljen. Igen, a tagoknak este... Vagy az is közösségi munka, ha szól: „te, komám, tedd már a sa­rokba a büdös csizmádat.” Ezzel is ízlésre nevel... Egyre többen szólnak a lócák­ról. — Menjünk már . . odaég a va­csoránk ... Végre — két-három méterről — eljut az előadóhoz a közvéle­mény hangja. Befejezi. Gyors szavazás. Majd kiosztják a szalámis kenyereket és az üveg söröket. KÉSŐ ESTE egy kis szobában ülünk Szögedi Miklós ács-brigád­jával. Szögedi szabadságon van, de a brigád együtt. Heten, 12 éve együtt. . . Józan életű, világos fe­jű, országot járt emberek. Kiváló szakmunkások. Szigorúak maguk­hoz, és másokhoz is. Az iménti gyűlésre legyintenek. Hogyan élnek? Keményen, szigorúan és s­okos­elégedetten. Miért? Elsősorban is, élvezik a mun­kát. Például a generátorház zsa­luzása még számukra is új feladat volt. Megoldották. Két centiméter eltérés sincs. Ez siker. Férfiöröm. Aztán: meleg víz ugyan nincs, de azért ők mindennap melegítenek a konyhán, és legalább derékig megmosdanak. És mindennap má­sikuk főz. Vacsoráznak. Azután ol­vasnak, beszélgetnek. Hét végén 6—7 órát utaznak, haza Szomo­­lyára. A családdal vannak egy napig. Aztán vissza. A keresetük­kel beérik. ÉJSZAKA végignyúlunk az ágyon és beszélgetünk. Azt mondja Lo­­sonczi Imre: — A Szegedi brigád kiváló tár­saság. Sajnos, nem mindegyik bri­gád él így. Ezek összeszokott em­berek. És a hosszú évek során min­dig a legjobbak kerültek oda. Ír­tam neked a levélben is, hogy so­kan isznak. Nem mindig csoda. Vannak, akik 10—15 órát utaz­nak Csongrádba. Órákat várnak az átszállásnál. Hideg van. Itt egy deci. Ott egy deci. Ittasan ér­nek be. — Elég szerények a szállás és általában az életkörülmények. — Finom vagy. Szerények? Po­csékok! Elhatároztam, hogy kive­rekszünk meleg tussolót, beton­járdákat, kifestetjük a szobákat, kultúrszobát rendezünk be. Mu­száj. Gyors mozdulattal kétfajta or­vosságot kap be. — Mi az? — A szívem. Nemrég vettem észre. A múltkor a Borsod ex­­presszen utaztam. Nem volt hely. Álltam. Egyszer érzem, hogy baj lesz. Erősen markoltam az alumí­nium rudat. Hiába. Arra ébred­tem, hogy egy fülkében fekszem. Körülállnak. Ezt nem szeretem. Na, mindegy. Kimegyünk az udvarra. Moso­lyog. — Látod már, mi vagyunk a kocsi és mi vagyunk a ló... ? — Igen. Felnézünk a magasba. Felhős az ég. Azért látni néhány csillagot. — Érdekes, milyen hús van ilyenkor december végén, ingujj­ban. Egymásra nézünk. Nevetünk, és bemegyünk a házba. SALAMON PÁL : Fattyúper Bill A középiskolás történelemkönyvekből — ha egyébünnen nem — tudni­való, hogy a vesztfáliai béke (1648) volt az az értelmes cselekedet, mely a harmincéves háború esztelen vérontásának véget vetett. S akadt olyan intéz­kedése is e szerződésnek, mely megerősítette az augsburgi vallásbékének (1555) a szabad vallásgyakorlatot biztosító elveit De hol van már a tavalyi hó? — kérdezhetjük Villon­nal. Vesztfáliában — pontosabban s mai nevén —, a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság Felsőrajna-Vesztfália tartományában, annak is Billerbeck nevű városkájá­ban éppen most ítélte helyénvalónak Münster püspöke, hogy megpróbálja visszakanyarítani a történelem óramutatóját, jóval az augsburgi vallásbéke elé. A milliós példányszámú Stern hetilap meg úgy látszik eléggé jellegze­tesnek találta a püspök úr vállalkozását hogy éppen karácsonyi számában szellőztesse meg olvasói előtt mily furcsa, sőt mily középkori furcsaságú dolgok mentek végbe Billerbeck-ban a magas egyházi férfiú nem közönsé­ges szigorúsága folytán. Elsőnek az tűnik ki a képes riportból, hogy dr. Wahl és a felesége — mind­ketten magas képzettségű műtősebészek — megbocsáthatatlan vétket követ­tek el. Ugyanis­ a katolikus orvos első felesége katolikus volt. A házasfelek elváltak, majd dr. Wahl evangélikus nővel lépett házasságra. Esketésüket katolikus pap végezte, de a frigyből született kisfiút, Gregort, nem keresz­telték meg katolikus szertartás szerint. Löw pedig ebből Billerbeckben akkora felfordulás, hogy belereszkettek az ősi St. Ludgerus székesegyház vaskos falai. Mert dr. Höffner münsteri püspök, a tudós kánonjogász, úgy véli, a katolikusok közti házasság szent és felbonthatatlan, s így a máso­dik házasság érvénytelen, a belőle származott gyermek pediglen fattyú s nem egyéb A münsteri püspök azonban nem állott meg a kánonjogi szabályok puszta emlegetésénél, hanem tulajdon magas személyében tiltotta ki a város­ban nagy népszerűségnek örvendő orvosházaspárt a püspöki kegyuraság alatt álló St. Ludgerus kór­házból, s nem is akárhogyan. Nagy körültekintés­sel nemcsak azt tiltotta meg, hogy a kórház apá­cái dr. Wahl-ék betegeit bárminő segítségben ré­szeltessék. A kórházi laboratóriumok és ambulan­cia is megkapták a rendelkezést: a vérvizsgálati berendezések, a röntgen, az EKG-laboratórium is kötelesek ajtót mutatni, ha dr. Wahl-ék arra me­részkednek, hogy pácienseikkel zaklassák a ke­gyes termeket Így lett Billerbeck karácsonyra csatatér. Régi szomszédok, meghitt bará­tok fordítanak egymásnak hátat Püspökpártiakra és Wahl-pártiakra oszlik a miniatűr városka. Wahl-ék azonban nem költöznek el.­­Azért maradunk, hogy személyes példánkkal küzdjünk a vallási türelmetlenség ellen« — mondják. És lám, akadnak Billerbeck-ben bátor emberek. Wahl-ék váró­szobája tele van új betegekkel, zömük katolikus. Vesztfália tehát megint hallatott magáról. S ebben nemcsak a püspök­nek vannak érdemei. Dr. Wahl-éké az érdem nagyobbik fele, mindenképpen több s tanulságosabb, mint dr. Höffneré, a tudós kánonjogászé. (( —) □ 5

Next