Tükör, 1968. január-március (5. évfolyam, 1-13. szám)
1968-03-12 / 11. szám
kilenc óra körül, a mise után kezdődött. Ennyit tudok. Ha még óhajt valamit tudni erről, olvassa el Jedlik Ányos természettan professzor úrnak, az akkori dékánnak a naplóját. De annál is többet mondhat a Najád-kút, amely a Cúria épülete, a mostani Csemegebolt előtt állt 64 esztendeig. A múlt század utolsó évében szállították el valahová a város szélére. Liget térnek hívták hajdanában azt a helyet, ahová felállították. Már azt hittem, teljesen megfeledkeztek rólam. Pedig Feszi Mihály megbecsült közkútja voltam valaha ... A ferencesek kolostora előtt álltam 1835-től a belváros nagy átrendezéséig. Akkor kerültem Kőbányára. Fél évszázadon át éjjel-nappal működtem. Aztán elkövetkezett a nagy harc 1944-ben. Súlyosan megsebesültem, azóta sem folyik víz a csöveimben, önhibámon kívül fejeztem be a közszolgálatot, s rosszul esik, hogy itt, a MAJÁV Kft Zalka Máté téren mást sem hallok, mint azt, hogy felesleges vagyok, zavarom a közlekedést ... No, de nem azért jöttél, téged a márciusi nagy nap érdekel. Jól emlékszem mindenre. Hej, fiatal kút voltam én még akkor! Az Úri utca felől jöttek a fiatalok. Egyik csoportjuk a Hatvani utcán át az orvosi egyetem felé haladt, másik csoportjuk a mérnökhallgatókat hívta az utcára, aztán együtt mentek a bölcsészekért. Elég ennyi? Vagy még többet szeretnél tudni? Hát akkor kérdezd meg mellékalakjaimat, a najádokat, Uhrl Ferenc két bájos kőfiguráját. Száztíz éve éltünk már együtt, amikor az ostrom alatt, velem együtt a hölgyek is megsebesültek. A Százados úti Művésztelepre kerültek kezelésre. Azóta is hiába várom vissza őket. Se víz, se nők ... Nehéz ám így kútnak lenni . . . | NAJÁNKDe térjünk a Elhiszik-e rólunk, hogy mi voltunk a pesti utca első, nem egyházi jellegű szoborfigurái a tárgyra. Azon a márciusi napon is a szokott módon csobogott-locsogott mellettünk a kút. Ólmos eső szitált, mégis tengernyi ember szorongott az utcákon. Az egyetemi hallgatókkal az élén a nép, nemzeti színű zászlók alatt, a Länderer és Heckenast nyomda elé vonult. Hogy mi történt ott, azt csak hallomásból tudjuk de annyi biztos, hogy elharangozták a szomszédban a delet, amikor oszladozni kezdett a tömeg. Azóta sok minden történt velünk. Az ostrom alatt elvesztettük a fejünket. De ezt szó szerint tessék érteni! Azóta itt a Művésztelepen várjuk sorsunk jobbrafordulását. Ha az illetékesek úgy gondolják, hogy nem vagyunk már utcára valók, és ezért nem restaurálnak bennünket, akkor legalább szállítsanak be minket a Kiscelli Múzeumba, a nyugalmazott szobrok közé. TÁNCSICS UTCA 9. öreg falaim jól emlékeznek Táncsics márciusaira. Először 1847. március 4-én került Táncsics az udvaromon álló vastagfalú börtönbe, abba, amelyben egykor Kossuth Lajos is raboskodott. A török időkben jégverem, Buda felszabadítása után puskaporos torony, majd laktanya és börtönépület voltam. A jobbágyból lett író 1848. március 15-ig sínylődött itt. Délután 6 óra után szabadította ki a mintegy húszezer főnyi forradalmi tömeg. A lelkes fiatalok kifogták a kocsijából a lovakat, s felváltva maguk húzták azt. A Nemzeti Színház előtt — a mai Astoria aluljárónál —, a nép a nádori páholyba invitálta Táncsicsot, de ő elhárította a megtiszteltetést. Maga Táncsics mondta el ezeket nekem, tizenkét év múlva, 1860. március 15-én amikor újra ide került, mégpedig azért, mert részt vett a Kerepesi temetőben rendezett tüntetésen. Az ügyész halált kért rá, a bíróság 15 évi börtönbüntetésre ítélte. Csaknem napra pontosan 7 év múlva, 1867. március 13-án tárult fel börtönének ajtaja. Úgy látszik, én már csak zártkapus épület maradok: a felszabadulás előtt hol laktanya, hol börtön voltam, két évtizede pedig követségi ház vagyok. Homlokomon most márványtáblák hirdetik, hogy a magyar történelem emlékezetes epizódjai játszódtak le falaim között. VERES PÁl, FOTÓ: SÁNDOR ZSUZSA PI MM ■*-'1 --------' n □ 9