Tükör, 1972. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)

1972-07-11 / 28. szám

kai joggal elégedetlenkedő fiatalemberek. A ko­vácsoló gyárnak van újabb részlege is. És büszkén mutatják meg a Hideghengerművet, „Közép-Európa egyik legmodernebb üzemét”. A nyitott kádakat — amelyekben eddig pácoltak — magyar találmányé, zárt alagútrendszer váltotta fel. A lágyító-rozsdátlanító eljárás után a sza­lagacél egy gépkomplexumhoz kerül. Műszerasz­talánál egyetlen munkás „vezérli” a műveleteket. A Lundwiger Eisenhütte cég kívánságuk szerint építette fel a berendezést, az elektromos vezér­lést a Siemens Művek szerelte, a lágyítókemen­cék a francia Ripoche-cég gyártmányai. A re­konstrukció 300 millió forintba került. Tolómérce, a „subler” helyett itt már Stroncium-90-nel mérik a vastagságot. A kontraszt igen erős. És mégis: az ekevas, az ásó, a motor- és bútor­rugó, a csákány, a lapát, az acélszalag, az acél­­rúd, a drót, a szeg, s a Dexion-Salgó kötőele­mek, egyaránt kiváló termékek. Hetvennyolc or­szágba exportálnak. Minden földrészre. Termelé­sük 1800-a exportáru. Évente 180 000 tonnányi a késztermékük. Évi 1,7 milliárd forint a terme­lési értékük. 4200-an dolgoznak az üzemekben. Egy részük még — technikailag — a messzi múlt­ban, mások a jelenben, de olyanok is akadnak — munkások, tervezők, vezetők — akik már jóval előbbre, a jövőben járnak. S. L. SZALAY ZOLTÁN KÉPRIPORTJA ÜS5I M -r­­­1 . c

Next