Tükör, 1973. április-június (10. évfolyam, 14-26. szám)
1973-05-29 / 22. szám
FILMLEVÉL Szabad lélegzet R égesrég, gyermekkoromban, nagyanyám padlásán rátaláltam a Gartenlaube egy évfolyamának félvászonba kötött példányaira. A Gartenlaube a századvég érzékeny női telkeinek szerkesztett folyóirat volt. Boldogan és izgatottan olvastam a benne közölt folytatásos regényt. Boldogan, mert végre megbarátkoztam azokkal a szálkás gót betűkkel. És izgatottan, hiszen fordulatos, megható volt a történet. De milyen furcsa az emlékezet! A meséjére, hőseinek nevére ma is pontosan emlékezem, azt azonban csak gyanítom, hogy a címe Varrólány álruhában lehetett, és előállítója Eschtruth vagy Courts-Mahler. Azt hiszem a regény azért hatott annyira rám, mert úgy képzeltem, a szerző a történetet a való életből leste el. Íme, dióhéjban a történet: A kis Mitzi varrodában dolgozik, surrog a sok varrógép, tart a lármás, egyhangú munka. Mitzi fél: ha véget ér a műszak, a ház előtt ott vár rá Siggi, a durva lelkű munkásember, aki mindenáron feleségül akarja venni. Mitzi nemet mond Sigginek, mire az alaposan felpofozza, s közli, csak azért is feleségül veszi. Este Mitzi, okos barátnőjével, Cordulával, elmegy a „fiákerbálba”. A kis hamupipőke kivirul a táncos forgatagban, s igazán nincs abban csoda, hogy a fess, szalmaszőke ulánus hadnagy, Egon von Glanzstück-Gehrock, megkívánja, sőt a maga szótlan módján belé is szeret. Több titkos és illedelmes légyottra kerül sor, de Mitzi vívódik önmagával. Végül bevallja Egonnak, hogy megtévesztette, dehogyis grófkisasszony ő, hanem a nép gyermeke, azonkívül varrólány. Egont ez nem tántorítja el szerelmesétől, csak megdöbbenti. Jóformán semmit sem szól, dehát miért éppen most beszéljen, amikor a történtek folyamán jóformán meg sem szólalt?! És közli: szakadjon le bár az ég, ő szereti a leányt, s még így is feleségül akarja venni. De Mitzi nehéz kis teremtés: mindenáron azt akarja, hogy Egon — persze grófkisasszonyi álnevén — bevezesse a grófi családba. Ez meg is történik. A gróf és a grófné egyformán szótlanok, a gróf talán azért, mert nincs mondanivalója, a grófné pedig azért, mert — különben született Pfatz-Stehkragen hercegnő — nem helyesli, hogy egyetlen fia csak egy grófkisasszonyt kíván a házhoz hozni. Teli van kékvérrel a grófné, de mizantróp természetű kastélyában nem tűr személyzetet, maga főz, süt, mos, takarít. A két fiatal a kastélyban semmit sem tud egymással kezdeni, bár egy fonográfon szól a divatos sláger, később Bach, természetesen a d-moll toccata és fúga. Mitzi látja, milyen reménytelen a helyzet, a grófok mint grófkisasszonyt se látják szívesen, hát még mint a nép egyszerű gyermekét, mint varrólányt. Otthagyja Egont, odadobja magát a kitartó, durvás, de már némileg megszelídült Sigginek. De hiába — csak Egont tudja szeretni! Még egy kétségbeesett kísérletet tesz, elviszi arisztokratának álcázott, iszákos, jópofa atyját a grófékhoz, majd közli: kicsoda is valójában. A családban fellángol a grófi vér, a grófné elűzi Mitzit, Egon faképnél hagyja, s mire a kopár albérleti szobába a gyanút fogó Cordula megérkezik, Mitzi már ki is itta a halálos adag gyufát. Régesrégen olvastam ezt a megható történetet. S mekkora volt az örömöm, hogy újra találkoztam Mitzi és Egon esetével! Mert Mészáros Márta kegyeletes kézzel nyúlt az ősi témához. Mitzi most Jutka, a szövőlány, Egon, most András, egyetemista, a szülők filmjeinkben honos, megszokott agyalágyult, kispolgári munkásarisztokraták, s bálterem helyett egyetemi klub, keringő és boston helyett rock, a szemérmes, lelki szerelem helyett bőségesen adagolt testi szerelem is. Csókolózások, pucér együttlétek, gondosan emlékeztetve a nézőt ismert olasz, francia és japán filmek víz feletti és víz alatti csókolózásaira. A forgatókönyvet is Mészáros Márta írta — dramaturg: Bikácsy Gergely, konzultáns: Bacsó Péter — és saját maga rendezte meg gondosan, és valószínűleg abban a félreértésben — akárcsak az ősmag kieszelője — hogy mai életünk és ifjúságunk legszomorúbb problémája az, hogy egy munkáslányt és egy munkásapa fiából lett egyetemistát, akárcsak a varrólányt és a grófot hajdan, elválasztanak az osztálykorlátok. Erről, hogy feleségül vehet-e egy egyetemista egy munkáslányt, röpke ankétot is tartanak az események folyamán, egyedül a szereplőket győzve meg, a nézőt semmiképp. A történet csak megoldásában tér el a modelltől: bár az egyik szövőlány azt gyanítja, hogy kolleganője a W. C.-ben véget vet reménytelen életének, ez mégsem történik meg. A lány visszatér, telesírja a textilt, amit éppen sző. Ugyanakkor azonban felcsillan a remény, hogy összekerül egy munkásifjúval — „munkáslány maradjon a munkásfiúnál” (a fiút csak egyszer láthatjuk, a film vége felé, akkor is sötétben és totálban). Nagyon szépek voltak — víz felett és víz alatt — Koltai Lajos fotói, fülbemászó és igen sikerült Szörényi Levente zenéje. A lányt Kútvölgyi Erzsébet játszotta, a fiút Nagy Gábor, de mindketten csak félig tölthették meg lélekkel és igazsággal keserves-üres szerepeiket. Körülöttük és mellettük igen jó epizódisták — köztük ismét remekelve Kállai Ferenc — a szerelemről pedig, mint olyanról, Moór Mariann olyan őszintén mondott el néhány közhelyet, mintha igazak is lennének. Jelenet a Szabad lélegzet című új magyar filmből Thurzó Gábor ceRlUAHeGYeZUwuKaRiKaTURi5TáK-paléRiája HEGYI FÜSTÖS LÁSZLÓ Sósáé b BELV CL B.S. BEtGL) BOZÓT BÉKLYÓ e a EGÉR EtyESÜLÉS ELE FAR 7 ECyéNHédiK ENNIVALÓ tekercs tatakjakas TELEFONPÓzKa TAMASZ TÖMÉNY T01//S ö n ÜGETŐ C/SÜ ÜLÉS Ö nti * & © © Űrnap ÜGYFÉL ÜTÉS d KOTTA KÉZEN ÁLLÁS KOR KÁT TUSA-TÁNC KEFE KÁLYHA □ 13