Tükör, 1974. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

1974-05-21 / 21. szám

□ A KÉPERNYŐ ELŐTT 1---------------------------------------------------------------------------------------------1 Egy szó: tehetség A Színészmúzeum legutóbbi adásában Rátkay Márton port­réját igyekeztek megrajzolni, századunk ama sokoldalú szí­nészének arculatát, akiről már első (!) fellépése után ezt állapította meg a műsorban idézett színikritika: „Termé­szettől nagy művész”. Napjainkban, amikor mind Budapesten, mind Leningrád­­ban megérdemelt és átütő sikert aratott a mindkét helyen Tovsztogonov rendezte Revizor előadásban a polgármester alakítójaként Kállai Ferenc is, Lavrov is, eszembe jut Pudovkin, a nagy szovjet filmrendező, aki az ötvenes évek elején, filmgyártásunk tanácsadójaként, néhány évet ha­zánkban töltött. Azt mondta, Moszkvában és szerte a Szovjetunióban igen sok Revizor előadást látott, de Gogol polgármesterét számára egyetlen orosz színész sem tudta olyan jól eljátszani, mint Rátkay Márton. Magam feledhetetlen élményként őrzöm ennek az alakí­tásnak emlékét, mert, sajnos, elég koros vagyok már ahhoz, hogy láthattam. A fiatalabb nemzedékek a képer­nyőre vetített néhány színházi fényképből, úgynevezett standfotóból nem tudom, még tudták-e érzékelni Rátkay polgármesterének színészi nagyságát? Mindenesetre jó ötlet volt (Bános Tibor forgatókönyvíróé? Vagy Csenterics Ágnes szerkesztő-rendezőé?), hogy a képek alá adták Rát­kay darabbeli hangját, mert ha film nem is, de rádiófel­vétel már készült róla. Nagyon tetszett Bánki Zsuzsa emlékezése: valósággal lát­tatta a Shawtól félő Rátkayt („Gyerekem, Sartorius szere­pében hatalmasat fogok bukni. Ez óriási ember, maga a viktoriánus Anglia, olyan mint Somlay!”) S milyen meg­érdemelt sikert aratott ebben is, másik Shaw szerepében is! Úgyszintén remek volt Darvas Iván visszaemlékezése felfedezőjére. És egy harmadik egykori partner, Bársony Rózsi, akitől a műsorvezető Farády István megkérdezte: „Rátkaynak nem volt jó énekhangja, kicsi is volt, mi tette mégis hihetővé és kiválóvá minden alakítását?” A mű­vésznő felel: „Egy szóval meg tudom határozni: a tehet­sége!” Hát igen. így könnyű. B. T. A napsugár nyomában Érthetően nagy tábora, nézőközönsége van a tévében is az útirajzoknak, a természet- és tájfilmeknek. E műsorok egyik szerkesztője Rockenbauer Pál. — Önt időnként látjuk a képernyőn. Egy-egy világjáró körútról visszatérve beszámol a nézőknek a látottakról, ta­pasztalatokról. Hogyan is kezdődött ez a televíziós tevékenység? — Biológia-kémia szakon szereztem diplomát, s 1957-ben kerültem a tévé­hez. Évekig a gyerekosztályon szer­kesztettem ismeretterjesztő műsorokat, a többi között Öveges József nevezetes műsorát. Mindig nagyon vonzott a ter­mészetfilm, a tájfilm. 1965-ben került sor első utamra. Magyar hajóval vett részt a tévés stáb egy földközi-tengeri úton, amelyet 1966-ban Levante vize­in címmel 6 részben mutattak be. — Sok-sok ember vágya, álma az uta­zás, méghozzá a hosszú, kalandokban gazdag utazás. S ha már erre termé­szetszerűleg csak igen keveseknek van lehetősége, hát a tévében szívesen megnézik az ilyen filmeket. — Mindig hálás vagyok a tévének azért, hogy nekem sikerült ez, s olyan filmeket készíthetek, amelyek nagy utazásokról adhatnak számot. 1968-ban Ázsiában jártunk, pontosabban Mon­góliában és Szibériában, s erről négy­részes filmet mutattunk be. Ezt köve­tően Szabados Tamás operatőrrel az Antarktiszon jártunk, s ebből ötször félórás fekete-fehér és egyórás színes film készült. Mind ez idáig ez volt a legnagyobb élményem. — Egy-egy ilyen tévés expedícióhoz komoly előkészület szükséges, s nem utolsósorban nyelvtudás. — Az igazság az, hogy beszélek négy nyelven, gyengén: németül, oroszul, angolul, spanyolul. De azért megérte­tem magam. Sok segítséget is kapunk a különböző utakon. 1970-ben a FAO megbízásából egy hónapot voltunk Ne­pálban, ahol közreműködtünk abban az akcióban, amely a nepáli közélel­mezés javítását, a haltenyészet elter­jesztését kívánta elősegíteni, s ezt egy magyar professzor, dr. Woynarowich Elek irányította. — Mikor láthatnak a nézők egy újabb útifilmet? — Pontos műsoridőt nem tudok mon­dani, de az előzményekről annyit, hogy dr. Balogh János akadémikus társasá­gában, Halász Mihály operatőrrel öt és fél hónapos utat tettünk meg, amelyet 13 részben sugároz majd a tévé. Hogy hol jártunk, s mit láttunk? Hát ezt rö­viden nagyon nehéz elmondani. A so­rozat címe azonban sok mindent el­árul: A napsugár nyomában. Az egyik rész például Új-Guineában készült, az őserdő szegénységét-gazdagságát mu­tatja be. A sorozat egy másik fejeze­tében, amely az Inkák igazi aranya cí­met viseli, kutattuk e földrész egészen csodálatos évszázadokkal ezelőtti me­zőgazdasági kultúráját. A spanyol gyarmatosítók arany után kutattak, s eközben olyan fejlett agrotechnikával találkoztak, amely messze megelőzte korát. De nem kevésbé volt páratlan él­mény a Hawai szigeteken levő izzó lá­vatóról felvételeket készíteni. — A szerkesztő további tervei? — Bemutatni Magyarországot, még­hozzá több éves program szerint. Az idén kezdtük el a magyar tájak soro­zatot, s ebből elkészül hat rész. Azt szeretnénk, ha évente hat ilyen filmet láthatnának a nézők, s ebben bemutat­nánk a hazai tájak csodálatos gazdag­ságát. B. L. komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan Esküvő — Kérem, mondja utánam: „Én, Dariusz Gripsky . . — Én, Dariusz Gripsky . . . — ... házasságra akarok lépni... — ... házasságra akarok lépni... — ... Marianna Kristiná­­val. .. — Hm, hm. — Nem hallom. Ismételje hangosabban: — Marianna Kristinával... — Ezt nem mondhatom. — Miért? — Meg kell gondolnom .. . — Meggondolni? Mit? — Hogy feleségül ve­gyem-e. Marianna Kristina nagyon bájos, kedves, sem­mit sem mondhatok ellene, de hogy csak így egyszer­re összeházasodjunk .. . — Már bocsásson meg ked­ves Vőlegény, de nem ivott egy kicsit ahhoz, hogy bá­torságot gyűjtsön? — Ugyan kérem! Egy csep­pet sem! Reggel óta nem volt egy perc megállásom: virágcsokrot kellett venni, sötét öltönyt kellett venni, taxit kellett rendelni... kész bolondok háza volt! — Már elnézést, de miért jött ide? — Hogyan is mondjam . . . magam is ezen gondolko­zom. — Óh, Te! — kiáltott a menyasszony a vőlegényre. — Talán abbahagynád a bolondozást és feleségül vennél végre? — Látja — derült fel a vő­legény —, Marianna meg­aláz, és nem ez az első eset. Ezért van kétségem ... — Avagy úgy! — kiabált a menyasszony. — Afelől vi­szont nem voltak kétségeid, hogyan töltsük el a sza­badságot egy kétszemélyes sátorban ... — A sátorban csakugyan nem voltak kétségeim, de ami a házasságot illeti, ez már kérdés. — Megengedi végre, hogy befejezzük az esketési el­járást? — kérdezte idege­sen az anyakönyvvezető. — A következő pár már bizo­nyára türelmetlen. Vőle­gény, mondja utánam: Ma­rianna Kristinával... — Szívesen mondanám ... csak attól tartok, hogy még nem készültem fel a házas­ságra. — Nézzék csak — hadoná­szott a menyasszony. — A sátorban fel volt készül­ve... — A sátor az más dolog__ — Ez nem becsületes do­log! A sátorban esküdöztél! — Esküdöztem . . . Valóban. De az nem törvényerejű . .. — Hát tudod mit? Nekem ebből elég volt! Vagy ki­mondod rögtön: „Marian­na Kristinával...” — vagy nem felelek magamért. Nézz az órára, te szeren­csétlen idióta. — Marianna Kristiná­val ... — Na, végre! — az anya­könyvvezető megkönnyeb­bülten sóhajtott és kezet szorított a fiatalokkal... A tanúk aláírták az anya­könyvet. Amikor az esketés befeje­ződött, az anyakönyvveze­tő félrehívta a fiatalas­­­szonyt és suttogva megkér­dezte tőle: — Magyarázza meg, kérem, hogyan sikerült mégis rá­bírnia a vőlegényt, hogy igenlő választ adjon. — Nos, még van lelkiisme­rete. Tudja, a fiunk és a lá­nyunk nemsokára hazajön az iskolából, ebédet kell adni nekik, mi pedig itt fe­csegéssel töltjük az időt. Dariusz vőlegénynek sem­mirekellő, de nagyon jó apa ... Stefánia Grodzenska (Ford.: P. M.) 30 □ GYORSASÁG Egy detektívregény író arról volt híres, hogy nagyon rö­vid idő alatt írta meg mű­veit. Egyszer felhívta őt a kiadója és az író titkára így válaszolt: — Most nem zavarhatom a mestert, az új regényét írja. — Nem baj — válaszolta a kiadó, — megvárom itt a telefonnál, amíg befejezi! AJÁNDÉK A feleség nyakkendőt vett férjének születésnapjára. — Nos, hogy tetszik neked? Mit gondolsz, mi megy hozzá a legjobban? A férj megnézte a rikító nyakkendőt és így válaszolt: — Hosszú szakáll. VESZTESÉG — Magát nagy veszteség érte — mondta jelentőség­­teljesen kliensének a jós­nő. — Valószínűleg a fér­jét vesztette el. — De hiszen még lány va­gyok. — Akkor az esernyőjét. (Krokogyil) NEM BAJ — Ne várj csak, kisfiú! Megmondom a tanító bá­csidnak, hogy cigarettázol! — Csak tessék nyugodtan megmondani: én még nem járok iskolába! (Rohac)

Next