Tükör, 1974. október-december (11. évfolyam, 40-52. szám)

1974-10-01 / 40. szám

Mamára a twtyta Bevallom, valahányszor sziklamászókat ábrázoló képek kerülnek a kezembe, újból feltámad bennem a kíváncsiság: mibe is kapaszkodik a sziklamászó? Meg egyáltalán: hogyan lehetséges felmászni a függőleges sziklafalon? Nem is szólva arról, hogy soha meg nem oldható rejtélyként lebegett előttem a sziklamászók kötele. Mert ha képen láttam őket, ott fityegett az övükön a kötél — vagy éppen ők fityegtek a kötél végén ég és föld között. Hova kötik a kötelet? Csalafintaságot nem tételeztem fel róluk, ismerve a sporterkölcsöket, el sem képzelhető — amit az ember első pillantásra hajlandó volna önmaga számára magyarázatul felhozni —, hogy valaki valahol, kényelmesebb úton fölsétál a csúcsra, lelógatja azt a bizonyos kötelet, lenn a legények megragadják, belecsimpaszkodnak, aztán neki a meredek falnak. Bár szó ami szó, ez is jelentős teljesítmény volna. De nem, ezt nem hittem. Csakhogy — gondoltam — az is alig képzelhető el, hogy a kötelet magukkal viszik a falon másztukban. Mert ha már fölmásztak anélkül, akkor minek a kötél? Nemrégiben aztán alkalmam nyílott vallatóra fogni az illetékeseket, nevezetesen a nyíregyházi Bottyán János Alpin Klub sziklamászóit. S mit láttam? Mit hallottam? Először is most már szemtanúként bizonyíthatom, hogy a hegymászó a maga erejéből, a maga tíz körmével kúszik föl a meredek sziklafalon. A sziklamászás egyik alapvető „hármas szabálya” — hagyjuk most figyelmen kívül a magyar nyelv egyes számot kedvelő sajátosságát — a két kéz egy láb, vagy két láb egy kéz feltámasztás, ami annyit tesz, hogy a sziklamászónak csupán „öt körmével” szabad tapogatnia újabb kis kapaszkodó felé, s ha ráakad és úgy véli, hogy a körmeit eléggé jól belemélyesztette, akkor indulhat csak útjára valamelyik láb. Nos és a kötél? Ahhoz, hogy a kötelet megértsük, meg kell ismerkedni még egy-két tartozékkal, nevezetesen a szöggel, a karabinerrel, a kalapáccsal és — ez már a sziklamászó tudományának a tartozéka — a csomózásokkal, mert ezek nélkül semmit sem ér a kötél és oda az amúgy is vékony szálon csüngő biztonság. Szóval, a szög. Nem közönséges szög persze, hanem olyan ékféle az egyik oldalról, és karika a másikról. Az éket beütik a kiszemelt kis sziklarésbe, a kötelet befűzik a karikába és megfelelő csomóval megszorítják benne, hogy ha netán kiszaladna a mászó lába alól a világ, akkor ez a kis szög és a csomó zuhantában biztosan felfogja. De egyúttal úgy kell beütni a szöget és úgy kell megkötni benne a csomót, hogy amint túlhaladt rajta, hát félkézzel, néha csak két ujjal szépen kiemelhesse a szöget és kioldhassa a csomót. Mesélik, hogy már mindegyikük zuhant — nem lezuhant, csak zuhant —, néha öt-hat métert is, amíg a kötél megrándult a derekukon a karabinerben, a hely, ahol ez történt, néha egy 500 méteres függőleges sziklafal közepe volt (például a Magas-Tátrában). A kötél egyébként 40 méter hosszú, s a sziklafal gyakran sok száz méter magas. Ha a sziklamászó nem volna a sokféle képessége és adottsága mellett még a sziklarések „röntgendoktora” és a csomózás tudósa is, akkor bizony vagy lezuhanna, vagy hamarosan a maga teremtette kötélrabságba fonná magát valamelyik sziklafalon, amiből csak a hegyimentők vagy a keselyűk szabadíthatnák ki. Azt is láttam, hogy a sziklamászók sisakot viselnek. Ennek a magyarázata már sokkalta egyszerűbb, bár a rendeltetése többféle. Például, ha a mászó zuhan lefele a sziklafalon és a kötél egyszerre csak megrándul a derekán, s ő ideoda fityeg, imbolyog rajta, akkor bizony végigsikálja a sziklafalat a testével és az viszi róla a bőrt, még jó ha nem tördeli, morzsolja a csontjait. A sisak ilyenkor áldás a fej védelmében. De áldás akkor is, ha fönt, amikor a hármas szabályt betartva tapogat az egyik kéz és a lazább kövek, morzsalékok elszabadulnak, hogy azok ne kólintsák úgy fejbe a mászót, hogy a kövekkel együtt alágördülni szándékozzék. De véd még a sisak a tűző naptól és a hirtelen támadt esőtől is. A villámcsapástól, sajnos, nem védi meg a sziklamászót, pedig a magashegyi mászók ennek is ki vannak téve. A vasszögek, a hosszú, átnedvesedő kötél, mint valamely csali, úgy vonzzák az elektromosságot. Mesélik, hogy egyszer a Kárpátokban, 2000 méter fölött hirtelen viharba ke- Sólyombérc tövében Pihenő a 2665 méteres magasság meghódítása ütjton Szokol István a Gefrjkhfalvi csúcson f A sólyombérci mászóiskola a Zemplén hegységben ,