Tükör, 1975. január-március (12. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-14 / 2. szám
n A KÉPERNYŐ ELŐTT | -------------------------------------------------------------------1 Emberségről, embertelenségről Gyakran tettük már szóvá, kritikusok, hogy nem minden jó novella alkalmas a tévésítésre. A tv mégis, változatlanul, az elbeszéléseket tekinti tévéfilmjei ésjátékai fő alapjának, bizonnyal azért, mert hiába könyörög az egész élő magyar irodalomnak, mégsem kap megfelelő mennyiségű eredeti televíziós játékot íróinktól. Ezért is ne a bizonnyal meglevő dramaturgiai meg egyéb hibáiról, inkább arról, ami tetszett a Felnőttek című műsorban, az Árvák és A küszöb című tévéfilmesített Jávor Ottónovellákban. Mert Málnay Levente rendezésében (televízióra alkalmazó: Szauder Péter, operatőr: Németh Attila) olyan produkciót kaptunk, amely az embertelenség és az emberség ábrázolásával egyaránt meg tudott rendíteni. Annyi tengersok hasonló témájú művészeti alkotás után is (hogy kinek-kinek a maga nyomasztó személyes háborús élményeiről ne is beszéljünk) olyasmit mondtak el a háborúról, illetve úgy mondták el, hogy egy kicsit beleremegtünk. Talán azért, mert egyszerűen szóltak. Meg azért is, mert sok szó kimondását mellőzték: azok helyett egy-egy képpel, tekintettel, szemvillanással, emberi magatartástöredékkel ábrázolták, amit mondani akartak. A küszöbben például nem földöntúli hősöknek, hanem földközeli, kissé nyers, a körülményektől megkeményedett embereknek ábrázolták a partizánokat. Mégis hitelesíteni tudták, hogy a mindenáron semlegesnek maradni akaró, „csak megússzam” álláspontú öreg paraszt végül cselekvően mellettük dönt. Igaz, a hitelesítés fő érdeme Páger Antal nagyszerű alakításában rejlik. De megható szépséggel tudták ábrázolni az Árvákban is a csendes emberséget, a hideg döbbenet és a forró szeretet váltakozásait. Tomanek Nándor, Némethy Ferenc, Horváth József remek játéka mellett külön szót érdemel Békés Rita néhány perce. Ahogy egy tányér rántottat tesz az asztalra, ahogy ránéz az árván maradt kisfiúra, ahogy megsimogatja a fejét, ahogy iszonyat önti el a tekintetert a gyilkos puskagolyó hallatán — mindez sokáig emlékezetes marad. (BARABÁS TAMÁS) Bemondónő: Berkes Zsuzsa Egyre sűrűbben látjuk a képernyő előtt Berkes Zsuzsát, a tévé bemondónőjét. Az új esztendő első perceiben ő köszöntötte a nézőket, kérve, hogy vele is koccintsunk egyet... — Hogy hányan koccintottak a kérésemre, azt természetesen nem tudom — mondja Berkes Zsuzsa —, de nagyszerű érzés volt abban a pillanatban „találkoznom” a nézővel. Így mondom: a nézővel, s nem a nézőkkel. Ezzel ki is fejezem a bemondói munkáról vallott felfogásomat, hogy nekünk úgy kell dolgoznunk, úgy kell beszélnünk, hogy minden egyes néző külön-külön úgy érezze, neki, hozzá szólunk. — Komoly televíziós múltja van már. Hogyan is kezdődött? — Barátaim javaslatára 1968-ban jelentkeztem a tévénél. Elsősorban Fischer tanár úr beszédtechnikai óráit látogattam. Ezzel párhuzamosan tanultam az ELTÉ-n, francia szakon. Fél évvel később már láthattak a tévénézők az iskolatelevízióban, igaz csak egy-két mondat erejéig. Ez sokáig, majdnem három évig tartott. Azután lassanként megjelentem egy-egy szombat délelőtt, majd vasárnap délelőtt. Végül eljött a szombat-vasárnap délután. A következő állomás a 2-es műsor bemondói munkája volt, majd az „igazi”, az 1-es műsorban — este is közreműködni. Közben eltelt hat év, s az egyetemet is befejeztem. — A fordulatot tehát a tavalyi év jelentette? — Minden szempontból. 1974 májusában státuszba kerültem. Felesleges hangsúlyoznom, hogy mit jelentett ez a számomra. Most már minden erőmet arra koncentrálhatom, hogy jó bemondó legyek. Különben a tanulást sem hagytam abba. Jelenleg a MÚOSZ egyéves újságíró-tanfolyamra járok. — További terveim is a tévével kapcso-latosak. Bízom benne, hogy időnként közreműködhetek mondjuk kulturális műsorok létrehozásában. Egynéhány ötletem is lenne ... Elsősorban mégis bemondó vagyok, s ebben a műfajban szeretném a legjobbat nyújtani. — A tévé különleges nyilvánosságot ad egy bemondónő számára. A hétköznapi életben gyakran felismerik? — Az a típus vagyok, aki smink nélkül más, mint a tévé előtt. Így bizony magánemberként aránylag kevesen ismernek meg. Ez a helyzet megfelel az egyéniségemnek. — Nehéz pályának tartja a bemondói foglalkozást? — Örülök, hogy erre a kérdésre válaszolhatok. A tévés munka épp olyan, mint minden egyéb. Szakma a mienk is! S éppen ennek elismerését szeretném aláhúzni. Úgy érzem, sokan azt gondolják, hogy kapunk egy kis szöveget és azt felolvassuk. Pedig sok-sok fortélya, buktatója van a bemondói munkának. Úgyszólván mindent tudnunk kell arról a műsorról, amit konferálunk. Sokirányú felkészülést igényel a mi hivatásunk. Én például külön is sokat köszönhetek kollégáimnak, köztük elsősorban Takács Marinak, akik sokat segítettek engem ezen az igazán szép, de higgyék el, cseppet sem könnyű pályán. B. L. humor innen-onnan humor innen-onnan humor innen-onnan humor innen-onnan Fesztiválok kora A nyáron nagy idegenforgalommal rendelkező országok igyekeznek a téli holtszezonban különféle folklórfesztiválokkal odacsalogatni az idegeneket. Egy ilyen gazdag programot tartalmazó füzet került a kezünkbe, amelyet szívesen bocsátunk a hazai nyilvánosság elé. NSZK: Mernzi wurst-fesztivál, január 2—5. Mernz városkáját talán kevesen ismerik világszerte, pedig e Rajna menti helyen született Ernst von Wurst őrbáró, aki 1684-ben a legenda szerint első ízben evett kolbászocskákat, amelyeket önmagáról wurst-nak nevezett el. — Ilyen jót még nem ettem! — kiáltott fel az őrbáró. A többi már történelem. A városka lakói minden évben megünneplik emlékét wurstot fogyasztva, könnyes szemmel és isszák rá a trimplinget, a környék igen zamatos, szilaj temperafestékből készült borát. Schwanzi wurst-fesztivál, január 25. Meinz városka legélesebb konkurrense a szomszédos Schwanz városka, ahol szintén azokban a napokban ünnepüik a wurst feltalálását. A legenda szerint Heinrich von Schwanz választófejedelem, szintén 1684-ben, első ízben evett kolbászocskákat, amelyet önmagáról Schwanzwurstnak nevezett el. — Emma döff! — kiáltott fel elragadottságában a választófejedelem, persze németül. A többi már történelem. A városka lakói népviseletbe öltözve fogyasztják minden évben e napokban a wurstot, kellően megágyazva egy-két liter bufffal, a Palatínusok híres kék sörével. Jugoszlávia: Zöldházkirálynő választás. Duvojbo, február 28—30. Duvojbo városkája, a magas Dinári Alpok tövében, világhírű utcai zöldházikóiról. A tengerparti évad múltán télvíz idején, a városka legügyesebb kézműiparosai vetélkednek egymással a külföldiek odacsalogatására, a legszebb zöldházikó megépítésével. A városka főterén, a villanegyedek lábánál, felvirágozva várják a házikók a zsűri tagjait, hogy kipróbálva azokat, kinek ítélik az Arany Toalettpapír nagydíjat. Az idegnek csábítására Duvojba legszebb, legtemperamentumosabb anyókái üldögélnek hálászkendőt kötve a házikók előtt. A győztes zöldházikó építője és anyókája tükröt kap, díszes bős anyák homokzsákot, petrencével díszített keféket. Este partit adnak, ahol hajnalig folyik a cruny, a híres dalmát linóleumhoz és jóízűen eszik hozzá a pljevet, a helyi palacsintát, amelyet a zöldházkirálynő személyesen tölt meg ... Ausztria: Trapazimmeri virágfesztivál, december. Az elmúlt 112 évben minden alkalommal megrendezték Bécs e külvárosában a híres Virág- és Növényfesztivált. Ezekben a decemberi napokban a lakosok által termesztett virágok, növények éppúgy beszélnek, mint az emberek. Sőt, nemcsak beszélnek a Trapazimmerekkel, hanem énekelnek hozzájuk, táncolnak velük, még csókolóznak is A fesztivál zárónapja a virágok és növények álarcosbálja, ahol a kankalin orchideának öltözik, a nőszirom nadragulyát húz és a papsajtot mindenki öszszetéveszti a büdöskével. A lakosság és a vendégek reggelig isszák a schluckot, a helyi szilaj mustárból készült pálinkát, amely spray alakban is kapható. Görögország: Brutus-szigeti Zoknifesztivál, december 31—32—33. A görög Brutus-szigeteken — itt született a mitológiából közismert Brutus kolosszus — minden esztendő utolsó napján és még azután is, megrendezik a hagyományos és színes zoknifesztivált. A helyi szokások szerint a brutusi férfiak egész évben nem váltanak zoknit és ezen a napon, a sziget főterén, levetik és földhöz csapják. A levegőtől feléledő zoknik képesek akár órákig is ugrálni és táncolni a sziklákon. A táncoló zoknikhoz csatlakoznak a fesztivál vendégei is, akik szorgalmasan hörpölik magukba a kukist, a 40 fokos erős, halászhálóból és borotvavízből készült helyi italt. Hajnalra összeszedik a fáradt zoknikat, beledugják a cipők börtönébe, hogy ismét egy évig álmodozzanak a szirtaki táncról. Törökország: Muftimerülő fesztivál. Kilibstan, Nizir, Tokud és mások. Január. Törökországban a kisfiúk előbb tanulják meg, hogy hogyan kell muftival a szájban víz alá merülni, mint járni. Kora télre benépesülnek a tengerparti tájak, ahol az igazi mediterrán mufti terem, amely a környék kedves csemegéje. A mindenünnen idesereglő idegenek ugyancsak ámulnak, hogy a fiatal törökök milyen ügyesen ássák ki szájukkal a sziklák közt lapuló muftikat és merülnek vele a tenger vizébe, anélkül, hogy kezeikkel, vagy lábaikkal illetnék. A környék lakosai színpompás fezeikkel igazi keleti hangulatba kergetik nézőiket. Estére megtelnek az utcák az éneklő, daloló, táncoló és razhit, a híres kecskebőrből és sóból készült nemes italt öblögető lakossággal. A fesztivál végén hadat üzennek a görögöknek. TARDOS PÉTER BÉKEPIPA A kis legény, miután elolvasott egy indiánokról szóló történetet, megkérdi apjától: — Mondd csak, papa, miért van az, hogy amikor az indiánok békét kötöttek, mindig elszívták a békepipát is? — Azért, mert két-három szippantás után már nem volt erejük ahhoz, hogy tovább harcoljanak. GIGI Reggel a feleség így szól a férjéhez: — Álmodban folyton egy nevet hajtogattál: „Gigi, Gigi, Gigi”. Mit jelentsen ez? — Csak nem vagy féltékeny, válaszolja a férj. Gigi, annak a lónak a neve, amelyre múltkor a lóversenyen fogadtam. Este hazajön a férj a munkából s megkérdi: — Mi újság, drágám? — Telefonon keresett valaki. Azt hiszem a lovad lehetett. ARCPÍR Az idős hölgy így szól a fiatal lányhoz: — A régi szép időkben a lányok sokkal gyakrabban pirultak, mint manapság. — Képzelem, mit mondhattak nekik! (Krokogyil)