Tükör, 1975. július-szeptember (12. évfolyam, 26-39. szám)
1975-09-09 / 36. szám
PALOTAI Manapság egyre ritkábbak azok a kitűnő labdarúgók, akik az aktív játék után a lényegesen jövedelmezőbb edzői vagy szakvezetői tisztség helyett, a játékvezetői hivatást választják. Nos, ezen kevesek közé tartozik a 40 éves Palotai Károly is, aki előbb játékosként, majd bíróként rövid idő alatt figyelemreméltó sikereket ért el. — Mikor határozta el, hogy játékvezető lesz? —Egy átigazolási kényszerpihenő alatt, tehát még aktív játékos koromban. 1959 tavaszán szorgalomból végeztem el a bírói tanfolyamot Ezután néhány úttörő és alacsonyabb osztályú mérkőzésen próbáltam elméleti szabályismereteimet a gyakorlatban is kamatoztatni. 1967-ig futballoztam a Rába ETO színeiben, majd egy makacs, többször is kiújuló térdsérülésem miatt végleg abbahagytam a játékot. Időközben az edzői képesítést is megszereztem, volt egyesületem pedig szívesen látott volna szakvezetőként. Ekkor válaszút elé kerültem, s alapos megfontolás után végül is a játékvezetés mellett döntöttem. Elhatározásomban az is közrejátszott, hogy az edzői tevékenység mellett kevesebbet tudtam volna foglalkozni gyermekeim nevelésével, mert feleségem kozmetikusként két műszakban dolgozik. A zöld gyeptől, egykori sikereim színhelyétől továbbra sem tudtam, de nem is akartam végleg elszakadni, így Jármer Ernőnek, a győri játékvezetők „atyjának’’ nem került nagy fáradságába, hogy engem a „füttyös emberek” közé toborozzon. Végigjártam a különböző minősítési fokozatokat. 1970-ben a Haladás— Salgótarján mérkőzéssel mutatkoztam be az NB I-ben és még abban az évben tagja lettem a FIFA-keretnek is. Összecsapás Dalnokival — Játékos korában milyen volt a viszonya a játékvezetőkkel? — Nyugodt lelkiismerettel mondhatom: a fegyelmezettebb játékosok közé tartoztam, és ha szidtam, kritizáltam is a játékvezetőt egy-egy nekem nem tetsző döntése miatt, ezt sohasem hangosan tettem. — Kiállították? — Egy alkalommal, először és utoljára! Ma is jól emlékszem, 1956 tavaszán a Vasas ETO—Bp. Kinizsi mérkőzésen történt a sajnálatos eset. Csatárt játszottam, s az egyik támadás során Dalnoki Jenővel, a Fradi jelenlegi edzőjével hozott össze a „sors”. A labdáért való küzdelem hevében mindketten a földre huppantunk, de a „feltápászkodás”, mi tagadás, nem a legsportszerűbb körülmények között sikerült. No, persze Jenő barátunk nem tartozott a közismert „puhányok” közé. E közös „produkciónk” Pósa Jani bátyánknak, a mérkőzés játékvezetőjének teljes joggal, nem tetszett és mindkettőnket azonnal leküldött a pályáról. Újra a játékvezetés kerül szóba. — A „minden kezdet nehéz” — mondás sohasem volt igazabb, valósabb, mint az én esetemben. A kezdeti sikertelenségek azonban nem kedvetlenítettek el. Jól esett szakvezetőim biztatása, bátorítása, amely átsegített a nehézségeken. Emelkedés a ranglétrán Palotai Károly gyorsan jutott az országos játékvezetők élvonalába, bár kezdeti balsikerei után sokan megkongatták fölötte a vészharangot, mondván: „Azért, mert jó játékos volt, nem biztos, hogy jó játékvezető válik belőle!” Sőt, egyik-másik gyengébb teljesítménye után több bíráló cikk jelent meg róla és működése kényes témaként szerepelt a rádió égyük Kettőtől-hatig című sportadásában is. Palotai alaposan mérlegre téve az eseményeket, erről így vélekedett: — Aki a nyilvános szereplést választja, annak számolnia kell a jogos, vagy jogtalan kritikával is. Igyekeztem mindig önkritikus lenni, akkor is, ha dicsértek. Rövid időn belül kerültem az élvonalba, várható volt, hogy akadnak olyanok, akik nem nézik ezt jó szemmel. Azt hiszem, természetes, hogy a jót szívesebben olvassa mindenki saját magáról, a kedvezőtlen minősítés engem amolyan „csakazértis” hangulatba hoz. Ha egyik-másik mérkőzésem nem úgy sikerül, mint ahogy szeretném, soha nem a személyemet ért esetleges kritika iránt, hanem az, hogy okot szolgáltattam a támadásra azoknak, akik erre vártak. Mint játékos is azok közé tartoztam, akik tudtak veszíteni, most sincs másként. Palotai Károly a benne bízókat igazolva ma már mind a hazai, mind a nemzetközi porond egyik legkitűnőbb játékvezetője lett. A FIFA megtisztelő meghívása alapján részt vett az 1972-es müncheni olimpiai labdarúgótornán. Aztán, elérve élete nagy álmát, tagja lett az 1974-es világbajnokság harmincas bírói keretének és a Hannoverben rendezett Hollandia—Uruguay (2:0) találkozón kitűnő teljesítményével kivívta mind a szakvezetők, mind a világsajtó elismerését. De Palotai sikersorozata ezzel még korántsem teljes: márciusban tagja volt annak a bírói hármasnak, amelyet a Buenos Airesben rendezett Independiente—Atletico Madrid Világ Kupa-döntő mérkőzésére jelöltek. Közvetlenüla találkozó előtt sorsolás döntötte el, hogy kinek jut a főszerep. Amint Palotai mondja, ezúttal Fortuna istenasszony nem fogadta kegyeibe és így csak partjelzőként működött. Az UEFA jelölése alapján viszont ő irányította a május 7-én Düsseldorfban rendezett Borussia Mönchengladbach—Twente Enschede UEFA Kupa-döntő fordulóját is — sikerrel. Felgyorsítani a játékot Szabad idejét családja körében tölti, szorgalmasan tanulmányozza a szakirodalmat és forgatja a játékvezetők „bibliáját”, a szabálykönyvet. Kitűnően beszél németül. Foglalkozása: a Győr-Sopron megyei TS instruktora. — Hogyan készült fel az őszi idényre? — Felkészülésem azzal kezdődött, hogy az utolsó tavaszi mérkőzés után nem hagytam abba a rendszeres edzést A játékvezetők közös egri edzőtáborozásának tapasztalatai azt mutatták, hogy nem én voltam az egyedüli, aki ezt a módszert választotta. Kőrös László játékvezető kollégámmal együtt, Győrben rójuk hetenként két-három alkalommal a köreinket és mozgatjuk izmainkat 60—80 percen keresztül. A különböző hazai kupaküzdelmek számunkra is a felkészülés utolsó állomásait jelentették. Nekem, személy szerint fárasztó, de szakmailag érdekes olimpiai selejtező tornán való részvétel jelentette az őszi idény kezdetét. Teheránban jártam, ott bonyolították le öt ország részvételével az ázsiai 1. sz. csoport olimpiai selejtezőjét, ezt végül is Irán csapata nyerte meg. — Működésével hogyan segíti elő az MLSZ és a JT célkitűzéseinek megfelelően a játék tisztaságát és felgyorsulását? — E kérdésben az MLSZ és a JT álláspontja azonos. Mindegyik azon szorgoskodik, hogy minden csapat és játékos számára egyenlő feltételeket biztosítson. A játék tisztaságánál lényeges: a durva és kemény játék közötti különbség érzékelése. Arra törekszünk, hogy a játékot felgyorsítsuk, ezért követünk el mindent, hogy a sorfal gyorsan és a szabályok által előírt távolságra álljon fel. Arra is törekszünk, hogy a kapus, esetleges időhúzási taktikáját megakadályozzuk és a bedobásokat hamar elvégezzék a játékosok. — Mit vár az őszi bajnoki idénytől? — Bízom abban, hogy a csapatok megfelelő pannerei lesznek a játékvezetőknek: kemény, gyors és sportszerű játékkal igyekeznek a nézők kegyeit visszaszerezni. SOMOS ISTVÁN 18.