Új Tükör, 1976. július-szeptember (13. évfolyam, 27-39. szám)
1976-09-07 / 36. szám
HOGYAN LETTEK GAZDAGOK ? H íre futott Soltvadkert gazdagságának. A parasztvillákról, a tóparti üdülőkről, a személygépkocsik százairól, a több száz hektós családi pincékről szinte délibábként szólnak a hírek a Duna—Tisza közi Homokhátságon vagy azon túl is. Ideje hát szembenézni a vadkerti mítosszal: mi igaz belőle, és mi nem? Hét-nyolc évvel ezelőtt már szóvá tettem, mennyi itt a személygépkocsi. Beszélgető társam, a nagyközségi tanács egyik vezetője, sértődötten válaszolt: „Kalocsán száz családra is több autó jut, mint itt, de az senkinek sem súr szemet, mivel városról van szó.” Néhány héttel ezelőtt a mind több vadkerti utcában elterpeszkedő két-, sőt háromszintes családi házakra tettem hasonló megjegyzést. Beszélgető partnerem, a szőlőművelő kisgépeket bütykölgető géplakatos önérzetesen válaszolt: „Épp eleget járkálok az ország más tájain, s látom, hogy mondjuk, Nógrádban is épülnek épp olyan szép házak, mint nálunk, de azt senki nem hánytorgatja fel, mert ott bányászok élnek.” Nemcsak termelni, eladni is Nem vitatom viszonyításaik igazságát, de többről van itt szó, mint egyszerű cáfolatról. A messze hírű vadkerti délibáb megértéséhez érdemes megismerkedni annak történelmi előzményeivel is. A falu homoki szőlőkultúráját a múlt század 80-as éveiben megépült vasút lendítette fel. Az itt megtelepedők két-három aranykoronás homokföldeket hódítottak el a sívó, terméketlen pusztaságtól. Hamar rájöttek arra, hogy a bort nem elég megtermelni — értékesíteni is tudni kell. Háborús konjunktúrák idején nagykereskedők lepték el a falut s egymásra licitálva srófolták fel az árakat. Ezzel fokozatosan arra is rászoktatták a vadkertieket, hogy járják az országot, maguk is legyenek „piackutatókká”. A termékennyé vált homokon a kereskedői szellem csakúgy meggyökeresedett, mint a szőlőveszsző. A karácsony és a húsvét előtti hetekben a vadkerti postán évről évre a borral töltött 10—20 literes kishordók ezreit adják fel. A Keletiből induló mentesítő szerelvények — amelyek csak Soltszentimrén és Soltvadkerten állnak meg — már évtizedekkel ezelőtt a „bütykös vonat” nevet kapták. Az autók térhódítása csak egyszerűsítette az ügymenetet a tekintetben is, hogy jelentősen megnőtt a cukorforgalom, s ezzel együtt gyakoribb a borhami Soltvadke