Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-07-17 / 29. szám
Egy amatőr „szeplőkutató" — tudomást szerezvén anyaggyűjtésemről — jóakaratúan figyelmeztetett László Lajos személyiségének egyéb torzulásaira is, nehogy melléfogjak. „Tudod, a barátai révén belelát a tévések kártyáiba, s amikor meghallotta, hogy riportfilmet készülnek forgatni az uránbányászokról, minden felkérés nélkül szinopszist küldött, most pedig csodálkozik, hogy nem a könyv alapján készítették a filmet. Vigyázz, ebbe az utcába ne menj bele!” A film szerkesztője, riportere és rendezője Pomezánski György, a Dunántúli Napló 1976. október 19-i számában egyebek közt a következőket mondja: „Soha még nem voltaim bányában, eddig csak filmekből — többnyire néhány perces híradóanyagokból sejtettem, milyen "félelmetes« is a bánya, s milyen «hősi» erő kell ahhoz, hogy valaki ott dolgozzon. Féltem tehát a leszállástól, a körülhatároltságtól, a leselkedő misztikus veszélyektől. Hogy legyőzzem önmagam, le kellett mennem a bányába. Ekkor jött egy olvasmányélmény — László Lajos dokumentumkönyve. Bizony érdekes olvasmány volt. Izgalmasan mozgalmas környezetet, embereket írt meg az író. Nagyon kíváncsi lettem: vajon egy másik művészet képviselője ugyanúgy, ugyanazt látja-e, mint az író?”szélnek, hanem önmagukról. Azért említem mindezt, mert így történt, de ránk az egészből annyi tartozik, hogy a könyv, a színdarab, s remélhetőleg nemsokára a film révén is szélesebb körben megismerik az uránbányászok életét, munkáját, ezeket a sokszor nyers, darabos, de keményen dolgozó, tisztességes embereket. Szentiványi Józseftől, a városi pártbizottság titkárától azt kérdezem, mi a véleménye az uránbányászokról. — Kis vagy nagy betűvel? — kérdez vissza, de rögtön folytatja is. — Egész Újmecsekalja — mi csak Uránvárosnak hívjuk — vállalati beruházásban épült, s a pécsiek joggal büszkék erre a városrészre. De nemcsak itt, hanem Pécs más területein járva is lépten-nyomon az uránbányász szocialista brigádok társadalmi munkájának eredményeivel találkozunk; játszótereket építenek, iskolákat, óvodákat, állami gondozott gyerekeket patronálnak, minden értelmes célra mozgósíthatók. Bár a nehéz föld alatti munka sokat kivesz belőlük, fogékonyak a kultúra iránt, hogy mást ne mondjak, az Uránbányászokat is sokan olvasták, még többen látták. Mindebből természetesen nem következik, hogy lámpással kellene keresni a vállalatnál fegyelmezetlen, bumlizó, italozó, nőket hajkurászó embereket. Csak egyet-kettőt említve ennek jór, hogy többnyire nem szoktak kijönni a függöny elé, megköszönni a tapsot. Miért? — Régen rossz, ha már magyarázni kell. Azt akarjuk ezzel kifejezni, hogy nem bennünket, hanem a bányászokat illeti az elismerés. Féltem ettől a darabtól, a címe nem létező hősöket sejtet. De már első olvasásra megfogott a szöveg, megértettem, hogy ezek az emberek valódi gondokkal küszködnek, még azt sem mondanám, hogy különleges bányászgondokkal. Dilemmáik általános mai érvényűek, én például, ha ez jelent valamit, sajátomnak tudtam elfogadni őket, s a nézőnek sem kell vájárnak vagy csillésnek lennie ahhoz, hogy azonosuljon velük. Valahol a Mecsekben, alig ismert körülmények között, már több mint húsz éve ezer és ezer uránbányász dolgozik. Nem lehet biztosan tudni, hányan vannak, mindenesetre többen, mint ahány példányban a róluk szóló könyv 1974-ben megjelent. Igaza van az üzemi pártbizottság titkárának, ideje közelebbről megismerkedni velük. Jó alkalmat kínál ehhez a Magyar Televízió, amely a Pécsi Nemzeti Színház 1977. június 29-i előadásán felvette az Uránbányászokat, hogy rövidesen az egész országnak bemutassa. Addig sem árt azonban tudnunk, hogy a Molnár Pista nem olyan. KÉRI TAMÁS r ’ I PÉCSI KCMZSTISZÉKHÁZ 0 * felújítás Igte M KftMARaSXIMHnZDfKN 1977. május 20-án, pánithmist 1 7 órakor Korrekt nyilatkozat, értékét * film fogja eldönteni. Fölmerülhet a kérdés, hogy a Sugárbányászok elkészültének körülményei (ezt a címet adták a filmnek, nehogy valaki az Uránbányászokra, tehát a könyvre gondoljon) miért tartoznak a nyilvánosságra? Erre egy beszélgetés ad magyarázatot, amelyet Kovács Istvánnal, a Mecsekes Ércbányászati Vállalat pártbizottságának titkárával folytattunk. Az ő véleménye szerint László Lajos könyve kissé egyoldalú, az anyaggyűjtésben nyilvánvalóan az a felfogás vezette az írót, hogy a jóról, a szabályszerűről nem lehet igazán izgalmasat írni. De a figurák élők, jellemzőek — ha csak az uránbányászok egy részére is —, s végső soron pozitív következtetés levonását teszik lehetővé. Igenis ezt a heterogén társaságot sikerült összefognia a vállalat vezetőinek — a volt szénbányászok, a kommunisták segítségével. — A tévések először úgy jöttek ide — folytatja a titkár —, hogy együttműködnek a szerzővel a dokumentumfilm elkészítésében. Az illetékesek azonban (nem a kulturális illetékesekre gondolok) nem helyeselték ezt a tervet, ezért szorult háttérbe az író, s az elkészült film végül is kicsit válasz a könyvre és a színdarabra. Van benne egy jelenet, amelyet a dráma bemutatása után rendezett munkás-művész találkozón forgattak, de a színészek és a szerző nem látszanak a filmen, s az uránbányászok sem a produkcióról beszerteágazó okai közül: a messziről érkezettet nehezen fogadják be ezen a tájon, hosszú időbe telik, amíg a pécsi „tükék” között gyökeret tud ereszteni. Vagy amire László Lajos is utalt a könyvében, a viszonylag magas kereset is csábíthat könnyelmű életvitelre bizonyos körülmények között. Arra a könyvre haragszom is, meg szeretem is. Haragszom rá, mert túlságosan sokat foglalkozik a félrecsúszott életekkel, és szeretem, mert becsületes alkotás, kísérletet tesz arra, hogy az emberekben levő jót és rosszat együtt, egymással kölcsönhatásban ábrázolja. Nem az érintettek hibája, ha ehhez még nincsenek hozzászokva. — Hogyan vélekedik a Nehézipari Minisztérium leveléről, amely meg akarta akadályozni a könyvből készült dráma bemutatását? — Nem az a lényeg, én hogyan vélekedem. A színház a levél ellenére is bemutatta, az idén felújította a színdarabot, s a munkásművelődési akció keretében megtekintésre ajánlotta a város szocialista brigádjainak. Pákozdy János színművész, az Uránbányászok Simon Gáspárja elismerő kritikákatkapott, s még azoknak a nézőknek is tetszett a játéka, akik a drámát sikerületlennek tartják. Előadás után alig áll a lábán, a hangja rekedt. Akik a korábbi előadásokat is látták, mond LÁSZLÓ LAJOS: URÁNBÁNYÁSZOK 1*«« Hat l¡««-tarlóinkra! Pogány Györg Bodor György Czanalossy Z Cseh Tamás Fabó Györg Faludy Sási Katona Ág Galambos \ Harkányi }› Joó Kataim Gy* mii** e* féke ' Kova« Dénes Krajnói Klára Labanc* Borbála Albert Almád Éva Monori Ferenc N. Szabó Sándor Pákozdy János Sólyom Kati Stívler József Takács Gyula Tima Tamás ‘*er Pálma Az előadás plakátja Jelenet az előadásból Vájárok Vágathajtó brigád ERLE JÁNOS felvételei □ 19