Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-09-25 / 39. szám
könyvtáraik vannak, de az írók amiatt panaszkodnak, hogy elfogy az olvasóközönség. A napilapok szépirodalmat, tárcát, verset nem közölnek, csak töméntelen sok hirdetést. A csaknem ötmilliós Finnországnak egyetlen irodalmi folyóirata van, a Parnasso. A finn irodalom egy része elszakad saját hagyományaitól. (Furcsa, de így van: a Kalevalát nem ismerik, nem tartják úgy számon, mint mi ... A vers különféle művészeten kívüli kalandokba botlik. Költői esten cirkuszi produkcióvá heccelt versmondást hallottunk.) Az aggódó finn írók és kiadói szakemberek különösen a magyar ifjúsági irodalom eredményei iránt érdeklődtek. Szemmel látható gondjuk, hogyan lehetne fölnevelni egy új olvasóközönséget az értékes irodalom számára. Az irodalomtól elidegenedett (elidegenített!) felnőtteket, úgy érzik, már nem tudják megnyerni. A mai érdeklődő fiatalokból szeretnének új olvasókat formálni. S ehhez keresik az igényes ifjúsági műveket a magyar irodalomban is. Egy magyar ember Finnországban. Rácz István. Jó húsz éve él finn feleségével Helsinkiben. Költő, és fotóművész. Elkészítette : Barna Ferdinánd, Vikár Béla és az erdélyi Nagy Kálmán után — a Kalevala negyedik teljes magyar fordítását. Munkájának sajátos ízt ad, hogy a finn táj, a komor fenyvesek, a fehérnyírfaligetek közvetlen hatása alatt született. S megajándékozta a finneket több nagyszerű fotóalbummal, a kamera eszközeivel „fölfedezte” számukra a finn népművészetet, a középkori szobrászatot, a finn templomok reneszánsz pompájú freskóit. Rácz István Suomiban is magyar kultúrát szolgáló művész maradt. De a külföldön magyarnak megmaradt embert is a megváltozott környezet új tulajdonságokkal gazdagította. A hálókocsiból kikecmergő, csomagokkal megrakott, törődött utasokat kora reggel a helsinki pályaudvaron nem várja hivatalos személy, a konferenciát rendező testület fogadó bizottsága. Csak egy svájcisapkás férfi nyújtja a kezét. — Tudom, éhesek vagytok — mondja Rácz István. — Gyerünk reggelizni. Leroskadunk a kávézó márványasztala mellé. Az utas ilyenkor gondol arra, milyen jó volna gyorsan hírt adni az otthoniaknak, hogy szerencsésen megérkeztünk, de hol van egy trafik, egy képeslap, egy postaláda, s ki mondja meg, hány pennis bélyeget kell a lapra ragasztani. Még jóformán el sem helyezkedünk, amikor szavunkat megelőzve Rácz István két képeslapot tesz elénk. — Ezt pedig gyorsan írjátok meg, amíg megbeszélem a kisasszonnyal a reggelit. A képeslapokra a bélyeget is előre fölragasztotta. A finnek sok időt töltenek a szabadban. A játékok, a sportok közül is azokat kedvelik, amelyeket a természetben űzhetnek. A tavak mellett fiatalok horgásznak. Akinek autója van, rövid útra az is szívesen ül kerékpárra. Az íjászpályákat délután öt órakor, munka után nyitják ki. A makkulai kemping mellett a minigolfpálya állomásait a család minden tagja, a szülők és a gyerekek közösen végigjárták. De az elidegenedés furcsa jelképét is láttam a makkulai kempingben. A szólóteniszt. Amikor már nincs két ember, aki egymással játszik. Amikor már nincs partner, nincs játszótárs. Csak egy földbe szúrt vaspálca van, a vaspálcához kötve egy gumikötél, a gumikötél végén egy labda, amit a teniszütővel egyetlen ember pattogtat a földön. Az ütésekre a magányos teniszlabda, mint egy láncra kötött acsargó eb, oda-vissza ugrált. • • Ültünk járműveken, jártunk magánlakásokban, betértünk az üzletekbe. Mindenünnét a hasznosat, a szépet, az emberszabásút szerettem volna magammal hozni. A finn építészet eredményeiről már sokat hallottam, de nem gondoltam, hogy példái ennyire szemléletesek. Ők is panelből, betonból, üvegből építkeznek, de a hajdani népi építészet minden értékét, az arányokat, a formakultúrát a változatosságot sikerült átmenteniük a modern építkezésbe. Olyan kezek emelték ezeket a modern épületeket, amelyek tiszteletben tartották a természetet és a régit, s megőrizték a fából ácsolt, tornácos parasztházak esztétikumát. Táj és ember, környezet és lakóház, természeti formák és mesterséges alakzatok, a vörös gránitsziklák, a zöld fenyők és a fehér falú házak csodálatos összhangját valósították meg építészeik. Két hét alatt eleget ültünk vonaton, helyi és távolsági autóbuszokon, hogy valami képünk legyen a közlekedésről. A vonaton nemcsak szappan, víz és törölköző (egyszerre mind a három!) található, hanem egy üvegben ivóvíz és alatta (ingyen) műanyag pohár is. Az autóbuszból a közlekedési vállalat nem szereli ki a gyárban beépített ülőhelyeket (..hogy több legyen a férőhely” — jelszóval). Helsinkiből Tapiolába akkor indult el az autóbusz, amikor az utasok az utolsó ülőhelyet elfoglalták. Legszívesebben egy porvooi boltosra emlékezem ... A régi Hanza-város kis boltja leginkább a mi iparművészeti üzleteinkre, a Képcsarnok Vállalat boltjaira hasonlított: kerámia tárgyakat, metszeteket, fafaragásokat, reprodukciókat, képkereteket lehetett benne kapni. Hátul kis műhely: a boltban árusított kerámia tárgyakat az iparművész feleség itt készítette. Egy öblös cserépedényben szép, fából faragott evőeszközöket láttam. Kiválasztottam egy kecses vonalú, szép formájú kanalat. A nyakára kis cédulát ragasztottak, arra volt írva az ára: tíz márka. Amikor a boltos a számla elkészítésébe fogott, és a kanalat a kezébe vette, hozzám fordult: — Pardon ... Ez egy készlet, uram. A kanálhoz villa is, kés is tartozik. Ez együtt tíz márka . . . Az öblös nyakú cserépedényhez lépett, a villát is, a kést is a kanál mellé tette, és az egészet becsomagolta. ’— Nem ismerik a hamis illemszabályokat magyar utas megérzi már a távolság ízét □ 17 TAKÁTS GYULA A „LAHTI 77" KONGRESSZUSRÓL Anna Maija Nieminenéknél A légykapó beköltözött a házba Nieminenéknél Tapiolába .. . Nézzük, könyvek közül, üvegen át: hogy él a légykapó család ? S a költőnő, Anna Maija, olyan velünk, mint szárnyas anya; fogadja a vendég madarat s a rég elvált-megtért rokonokat... Gyertyát is gyújt, pirosat-fehéret-zöldet, valami tiszta ragyog fölötted, s a nyírfatea magyar bodzával, mintha csak nem is ez a század .. . Mikor még egy volt... S a szívekbe, mint remény világít az északi este . .. Tapiulu, 1977. június Negyven év után Seurasaariban Tegnap volt?. . . Néhány perce csak . . . Közben mi is volt ? . .. S ha volt, hol az? ... Mintha csak a pillanat folytatódna e fenyőfák alatt... És tizenhét lépés a kiállítotthajó. Leléptem, mert tudtam, annyi... De az a negyven! ... Az akkori, most folytatom? Áll a hajó a parton, szárazon. Benne ülnek a láthatatlanok. . . Megállnak itt... Kiszállnak ott... Nézik az esküvőt, kelyhet, papot a sziklán . .. öléből semmi ki nem esett.. . Rózsaszín színnek a gránit szigetek. Köztük eveztem . . . Tudtam. Suomi szeret. Együtt készültünk ide. Veled, s most mérem: tizenhét lépés, meg az a negyven ... A Tiéd, ha három. Visz a tölgyfa-csónak . . . Nem is látom . .. Seurasaari, 1977. június