Új Tükör, 1977. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
egy emlékezéshez Kérdőjelek Az Új Tükör 1977. október 16-i számában századunk klasszikus magyar zeneszerzőiről — Bartókról, Kodályról — olvastam visszaemlékezést. Ifj. Bartók Béla elmondja itt: „Van egy csoport — és ez a legveszélyesebb —, amely valótlan adatokat akar a közvéleménybe beletáplálni apámmal kapcsolatban ... és ezt kötelességem megcáfolni”. Néhány oldalt visszalapozva, Csenki Imre Emlékeim Kodály Zoltánról című írásában, sajnos, egész sor olyan részletre bukkantam, amely a tényekkel szembesítve nem áll meg, csupán egy máris túlságosan terjedelmes Kodály-eposzt gyarapít újabb strófákkal, őszintén sajnálom, hogy így van, hiszen Csenki Imre előadóművészetünk nagyjai közé tartozik, kórusnevelő és -vezető munkásságának értéke vitathatatlan, akárcsak megannyi érdeme Kodályművek hazai és nemzetközi népszerűsítésében. Naplót azonban feltehetően nem vezetett, és emlékeit utólag sem ellenőrizte — máskülönben hogyan csalták volna meg a legszemélyesebb élményei? Nos, az ifjú Csenki 1928 karácsonyakor semmiképp nem örvendezhetett még az általa említett Kodály-lemezeknek. A Pesti Napló 1928. november 25-i száma (18. oldal) adta közre az alábbi hírt: „A Kultuszminisztérium megállapodott a His Masters Voice angol gramofontársasággal, hogy Bartók—Kodály népdalgyűjtését a társaság Székelyhidy, Basilides Mária, Medgyaszay Vilma, Palló Imre és gyermekkórus közreműködésével gramofonra veszik. A felvételek a napokban megkezdődtek”. A Kultuszminisztérium, amint az A zene című folyóirat 1929 májusi számában (14—15. oldal) olvasható, 1929. április 16-án mutatta be az elkészült lemezeket a sajtónak. Forgalomba ez után kerültek. Az emlékhez hozzátartoznék még a Kodály-dalok zongorakísérőjének neve: Bartók Béla! A Zeneművészeti Főiskolán Csenki Imre nem lehetett tagja az Egyetemi Énekkaroknak (Vaszy Viktor nevezetes férfikara, bármily furcsa, így, többes számban íratik, nem Egyetemi Énekkar tehát, amint Csenki említi). Ez az együttes ugyanis nem a Zeneművészeti Főiskolán, hanem attól függetlenül működött. A 30-as évek derekának repertoárjáról olvasom: „Kodály férfikarait szinte keletkezésükkor énekeltük” — majd, a felsorolásban szerepel az 1913—17-ben komponált Két férfikar, a Mulató gajd és a Bordal is. Férfikarként szerepel továbbá Kodály Ave Mariája, ez a törékeny, gyengéd szólamvezetésű női kórus. Alig hihető, hogy az Egyetemi Énekkarok műsorán szerepelt ám ha mégis, női kar mivoltján ez sem változtat. „A Kollégiumi Kórus 1948- ban megnyerte a Nemzetközi Munkáskórus-verseny első díját...” A közlés így nem fedi a valóságot. Csenki Imre legendás debreceni együttese a verseny egyik első díját nyerte meg (A-kategóriában), míg egy másik kategóriában például a Vándor Kórus nyert ugyancsak első díjat. A verseny 1948 augusztusában zajlott, Kodály-kompozíciókat diadalra vivő svájci turnéjára nem e verseny után vezette együttesét Csenki, hanem előtte, 1948. május 13—18-a között. A debreceni szabadtéri színpadot felavató Székely fonó előadás viszont nem e verseny előtt volt — amint azt az írás elrendezése sugallja —, hanem majd két évvel később, 1950. június 10-én. Az ezzel kapcsolatosan idézett Kodály-nyilatkozat pontatlan. A zeneszerző, a debreceni Néplap 1950. június 12-i számában megjelent nyilatkozatában így fogalmazott: „A kórus jobbnak bizonyult a pesti Operaházénál, mert közvetlenebbek, módszereikben egyszerűbbek voltak”. A nyilatkozat kulcsmondata azonban a következő: „Úgy érzem, hogy megvolt a színpad és a közönség között a kapcsolat, amelyet én annak tulajdonítok, hogy a nézőtéren nagy többségben dolgozók, üzemi munkások ültek”. Az emlékező idézi Kodálynak az Állami Népi Együtteshez, 1951. június 26-án, az Üveges-tánc romlott dallamának kiigazítása tárgyában írott levelét, s hozzáfűzi: „Ezek után a táncosok a helyes dallamot éneklik..E levél keltezése több mint kétséges. Ha a Népi Együttes már 1951 derekától kijavította az Üveges tánc dallamát, vajon minek írt Kodály ez ügyben két évvel később, az Új Zenei Szemle 1953 szeptemberi számába fullánkos cikket „Az Állami Népi Együttes romlott népdalt terjeszt” címmel? Csenki Imre beszámol egy, Kodály lakásán, 1954 decemberében lezajlott több órás beszélgetésről, amelynek Kodály azzal vetett véget, hogy dolgoznia kell, „s rámutatott Arany János dallamgyűjteményére. Annak sajtó alá rendezésén dolgozott akkor”. Azon aligha, hisz e gyűjtemény az Akadémiai Kiadónál 1952-es dátummal 1953-ban megjelent. Arany népdalgyűjteményével foglalkozó előadását is 1952. október 27-én tartotta Kodály a Tudományos Akadémián. Helyesbítés nélkül idézi Csenki Imre az Állami Népi Együttes diadalmas, 1955-ös párizsi koncertjének kritikáját: „Mátrai képek, 1928”; a komponálás éve: 1931. Kétes Kodály-emléket Csenki cigány népzenegyűjtő munkájával kapcsolatban is olvashatunk. Kodályt idézi: „Gyermekkoromban ismertem Kecskeméten egy cigányt. Télen-nyáron bársonykabátban járt... Más nem is volt rajta ... Nagyon szépen énekelt”. Ez aztán csuda dolog. Eősze László kutatásaiból tudjuk, hogy Kodály, szüleivel együtt, 1883. június 7-én Kecskemétről Szobra költözött, tudjuk, gyermekkorában Kecskeméten, nem járt. Végül, Csenki Imre szavait olvasva: „Sok fényképet őrzök ... A Mesterrel vagyunk együtt az együttesben, a Zeneakadémia nagytermében, a Parlamentben, vagy a Ganz-MÁVAG kultúrtermében. Néhányat nekem is dedikált.”, csodálkozom, miért nem e zenetörténeti értékű felvételek illusztrálják az írást. Mert az egyik fotón Csenki Imre látható a Népi Együttes kórusával — Kodály nélkül; a másikon Kodály, az Állami Hangversenyzenekar próbáján — Csenki Imre nélkül. Hozzáteszem még: aki Kodályra emlékezik, kultúrtermet ne írjon, ismerje Kodály Zoltán „Szóval: kultúr?” című nyelvművelő előadását, amelyben a „kultúr” kezdetű szóösszetételek burjánzása ellen protestált. A pontatlanságokat elsősorban nem is napjaink Kodály-képének alakulása tekintetében érzem veszélyesnek, bár Kodály Zoltán életéről-munkásságáról máris túlontúl sok tévedés, legenda, mítosz kering A jövő azonban forrásnak tekinti majd mindazt, amire a kortárs emlékezik, s mind nehezebben tudja majd elválasztani a megtörténtet a megnem történttől, a pontos információt a novellisztikus visszaemlékezéstől. A memoárra is legyen érvényes hát Bartók Béla szenvedélyes óhaja: „Csak tiszta forrásból”! BREUER JÁNOS Kodály Zoltán és Csenki Imre Cikkemet nem lexikon számára írtam. Élményeimet meséltem Kodály Zoltánról. Az évszámokban tévedhettem, de örülök, hogy a lényeget érintően Breuer János nem talált kifogásolnivalót. Néhány dologban azonban ő sem elég tájékozott. Talán elhiszi nekem, hogy tudom: az Ave Maria női kar, de ő is higgye el nekem, hogy ezt mi énekeltük az „Egyetemi Énekkarokban”, mint ahogy ma is énekli például a Telefongyár férfikara. Visszaemlékezéseimnek nem lehetett tárgya, hogy a Vándor-kórus és más kitűnő kórusok milyen eredményt értek el az említett versenyen. " Fölösleges akadékoskodásnak tartom annak kifogásolását, hogy egy Kodály-nyilatkozatot sem teljes terjedelemben közlök. Témámhoz azt a részt választottam, amelyik legjobban illett. Breuer János kételyét fejezi ki az Üveges-tánccal kapcsolatos Kodály-levél dátumát illetően. Kételye alaptalan, amint azt a mellékelt fotókópia bizonyítja. Nem minden él nélkül hiányolja Breuer János azokat a képeket, amelyeken Kodály és én együtt szereplünk. Kételyeinek eloszlatására megmutattam a képeket a szerkesztőségnek, amely kiválasztott közülük egyet. (Lásd fent.) Egyébként köszönöm kiigazításait, én is vallom Bartókkal: „Csak tiszta forrásból”. CSENKI IMRE Kodály levele a vitatott Üveges-tánc ügyében 42 □