Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)
1978-03-19 / 12. szám
HULLÁMHOSSZ BALOG JÁNOS RÁDIÓJEGYZETE A ló másik oldalán? A második világháború következményeinek sorából — bármilyen akkurátus is az összefoglalás — egy mozzanatot rendre kifelejt a krónikás: hogy diákok és volt diákok most már menthetetlenül összekavarják a két világégés eseményeit, akárcsak a pun háborúkat. És ebből persze többnyire az első világháború tudománya húzza a rövidebbet. Ezért is helyes minden kínálkozó alkalmat megragadni a hiányok és a zavar eloszlatására. Ilyen alkalom a rádió Mindenki iskolája. A téma tehát: Az I. világháború. Sajnos, csupán fél órában, holott elhallgatnánk ezt sokkal hoszszabban is, ha színesítésül, nem két-három színész adná egymás szájába a szót, hanem a dramatizálás valóságos eszközeivel, izgalmas betétekkel és más rádiós módszerekkel elevenednék meg az egyetemes történelemnek és történelmünknek, az emberi színjátéknak ez a hovatovább feledésbe és tudatlanságba hulló, tragikus szakasza. Nem véletlenül nyomtam meg a szót. Az egészében szabatos előadással szemben ugyanis két kifogást emelek. Mindkettő bizonyos túlzást, arányvesztést jelez. Mintha az előadó, ezúttal Kőszegi Ábel — akárcsak jó néhány pályatársa — a múlt történelemtanításának egyoldalúságát egy szinte kizárólagos másoldalúsággal igyekeznék feledtetni. Tehát, ha valaha azt verték a nebulók fejébe, hogy egyrészről II. Vilmos császár, II. Miklós cár és I. Ferenc József, másrészről az angol király és külügyminisztere, Sir Edward Grey és a francia köztársaság vezető politikusai, Poincaré és Delcassé „robbantották ki a háborút”, az nem ok arra, hogy most azt a benyomást keltsük, mintha e személyiségeknek semmi közük nem lett volna a bekövetkezett szörnyű eseményekhez, ezért hát nevüket megemlíteni is szinte fölösleges. Hasonlóképpen, ha joggal tartjuk is provinciálisnak azt a hajdani szemléletet, amely Magyarországon kívül semmit sem látott vagy akart látni a világból, ez aligha ok arra, hogy egykori rövidlátókból most „távollátókká” legyünk. Mert példának okáért, igaz, hogy az első világháborút megelőző, sokat emlegetett „boldog béke” éveiben is egymást követték a helyi háborúk, és fennállt egy nagyobb összecsapás veszélye, de az is igaz, hogy a Monarchia népei — köztük a mi nagyapáink, dédapáink — vagy fél évszázadig békében éltek, és az utolsó háború, amelyet 1866-ban Königgrätznél vívtak, úgyszólván feledésbe merült. Ez is hozzájárult a lélekmérgezés sikeréhez, ahhoz, hogy a háborút a lakosság első pillanatban kitörő örömmel fogadja. Hiszen nemcsak Vilmos ígérte meg, hogy mire a falevelek lehullanak . .., hanem Ferenc József is tenyerébe hajtotta fejét, és elhitette alattvalóival, hogy mindent megfontolt és meggondolt. . . Ami pedig a következményeket illeti: igaz, hogy Németországot kiáltották ki első számú bűnbaknak, igaz, hogy a Párizs környéki imperialista békeszerződésekben Törökországot gyakorlatilag felosztották — ami ugyan egy későbbi szerződésben lényegesen módosult —, de nem kevésbé igaz, hogy Magyarország helyzetében is súlyos változások következtek be. Erről azonban ezúttal nem beszélt a Mindenki iskolája. Noha, tartok tőle, hogy kevés német, még kevesebb török, ezzel szemben fölöttébb sok hazai hallgatója van. Sci-fi mes Bármi legyen a véleményünk a sci-fi-ről, létét nem tagadhatjuk. Akár tetszik, akár nem, a műfaj jelen van, sikeres és dinamikusan terjeszkedik: szinte naponta újabb és újabb területeket hódít meg magának a művészet világából. Annak idején, először, a szépprózában, könyvekben találkoztunk vele, aztán rajzokban, illusztrációkban, később filmen, televízióban. De van már sci-fi vers, festmény, opera és űrbalett is, sőt aki vasárnap délelőtt hallgatta a Kossuth rádióban Török Tamás Napsugárfantázia című játékát, tudja, hogy már sci-fi indíttatású mese is van. Műfajilag ez, persze, egyáltalán nem meglepő. Némely esztéták és kritikusok a tudományos-fantasztikus irodalmat a tündérmese egyenes folytatásának tekintik. Lényegileg viszont annál váratlanabb az újdonság. A sci-fi anyaga ugyanis bonyolult, nem gyerekeknek való, csupa olyasmivel van tele, ami távol áll az ő világuktól. Török Tamás játékából sem érthettek meg mindent. A kisebbek aligha tudhatták, mi a nukleáris reakció, sokan bizonyára a bolygók helyzetének elemzésébe is belezavarodtak. De a legfontosabbat nyilván megértették és felismerték. Nemcsak a cselekmény fordulatait a jó és rossz küzdelmében, hanem azt is, hogy ez a mese nem egészen olyan, mint amilyenekkel általában találkoznak, hogy szokatlanabb, mint az átlag. Az értelmesebbek és a nagyobbak talán arra is rájöttek, miközben élvezettel hallgatták a magyar népdalokat éneklő égitestek kórusát, hogy ezt a különbséget a játékban található tudományos anyag okozza. Tudjuk, e nemben Török Tamás meséje nem a legelső. De nálunk feltétlenül az elsők közül való. D. L. KÉPERNYŐ TAMÁS ISTVÁN TV-KRÓNIKÁJA Március költője .Most már talán el tudná mondani, mert öregebb lenne, hogy mennyit bölcsített rajta a követválasztási kaland” — írta Jókai több mint negyven évvel később, amikor a Feszty család arról panaszkodott, hogy a „Papi” emlékeiben már csak Petőfi él, vele tölti az idejét, vele játssza újra az ifjúság lázas napjait. Jókait a pályája végéig gyötörte a kérdés, hogy vele kellett volna-e mennie, a költőtárssal, a „gyönyörű, az igazi, a meggondolatlan, a veszélyes” (egyszer még azt is mondta, hogy „az őrült”) eseményekbe, vagy jól tette hogy egy kicsit belül is kívül maradt, leszámítván a tardonai remeteség, a bujkálás hónapjait, ahonnan Rózája oly regényesen visszamenekítette a halhatatlanságba. „De hisz’ a másik is halhatatlan lett még halhatatlanabb halhatatlan ...” (Mikszáth) Illyés Gyula Az ünnepeltben arra használja fel a Petőfi—Jókai egységet és ellentétet, hogy a hősének engesztelhetetlenül forradalmi arcát mutassa meg. Aki habozás nélkül, fenntartás, aggály, mérlegelés nélkül forradalmár, akinek a gondolkodása „nem szabályozódik a reáliák” (Gyulai Pál) által, és azt teszi, szorongással bár, de megállíthatatlanul, amit a meggyőződése elébe ír. És ezért megmutatja a költő-fiatalembert, akinek a „napi” politikához és a politikai praktikákhoz, a politika érvényesítésének e nélkülözhetetlen járulékához nincsen eszköze, mert a meggyőződéséből nem tud engedni. Kívánná bár, hogy erőszakot tehessen a természetén — de nem bír. Petőfi, tehát nem tehet egyebet. A dráma arról szól, hogy különbség van — fájdalmasan nagy különbség — a nép irodalmi és politikai felszabadítása között. Amit a szabadszállási mandátum„ígérvény” és a szabadszállási bukás — buktatás — között Petőfi mondott, az nem politikai, hanem „csak” költői jóslat. Hanem a nép, akkor még, a negyvenes évek végén, kivált némely vidéken, a forradalom első izgalmaiban, csak tömeg, felizgatott, felizgatható tömeg, amelyet a saját érdekeitől, a saját politikai fontosságának felismerésétől meszszire elvihet egy szolgabírót, egy tiszteletesi szó. Benne a múlt, a történelem, a szolgai beidegzettség. Az pedig, amit Petőfi hirdet, s amiben átmenetileg összetörik — ámde amitől a hite nem rendül meg —, első hallásra felfoghatatlan, mert új, mert forradalmi igazság. Nincsen hozzá élmény, tapasztalás, nincsen hozzá — a közvetlen megértéséhez — erő. Hintsch György alkalmazta televízióra és rendezte Az ünnepeltet, amelyet egy előzetes vetítésen láthattam. Ami lehetetlen volt, azt az érzékeny és Illyés értésére felhangolt átdolgozó-rendező sem tudta megoldani: televízióssá, televíziósan mozgalmassá tenni a színműnek azokat a lapjait, amelyeken hitéről, szabadság-eszményéről, politikai-művészi meggyőződéséről beszél Petőfi szabadszállási barátjával vagy Jókaival. Ezek a részek, talán a súlyuknál fogva, „ülve” maradtak. De az egész: élt, hatott, elgondolkoztatott. Szacsvay László Petőfi-alakítása nemes, szép, törekvő színészi munka, Nagy Gábor Jókaija ízléssel formált figura volt; egy-egy szerepben szívesen látta a néző Hűvösvölgyi Ildikó, Juhász Jácint, Szirtes Ádám, Horváth József, Ambrus András és Buss Gyula játékát Czabarka György igen szép színes képein. HÁZI KONCERT Ezzel a címmel Jeli Ferenc ötletéből Polgár András írt tévéjátékot. A ma játszódó fordulatos történetet Horváth Tivadar rendezte. Szereplői: Szabó Gyula, Fónay Márta, Jani Ildikó (képünkön), valamint Szemes Mari és Maros Gábor. Operatőr: Mestyán Tibor.