Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)

1978-03-19 / 12. szám

HULLÁMHOSSZ BALOG JÁNOS RÁDIÓJEGYZETE A ló másik oldalán? A második világháború következ­ményeinek sorából — bármilyen akkurátus is az összefoglalás — egy mozzanatot rendre kifelejt a krónikás: hogy diákok és volt diákok most már menthetetlenül összekavarják a két világégés ese­ményeit, akárcsak a pun háború­kat. És ebből persze többnyire az első világháború tudománya húz­za a rövidebbet. Ezért is helyes minden kínálkozó alkalmat meg­ragadni a hiányok és a zavar el­oszlatására. Ilyen alkalom a rádió Mindenki iskolája. A téma tehát: Az I. világhábo­rú. Sajnos, csupán fél órában, hol­ott elhallgatnánk ezt sokkal hosz­­szabban is, ha színesítésül, nem két-három színész adná egymás szájába a szót, hanem a dramati­­zálás valóságos eszközeivel, izgal­mas betétekkel és más rádiós módszerekkel elevenednék meg az egyetemes történelemnek és tör­ténelmünknek, az emberi színjá­téknak ez a hovatovább feledésbe és tudatlanságba hulló, tragikus szakasza. Nem véletlenül nyomtam meg a szót. Az egészében szabatos elő­adással szemben ugyanis két kifo­gást emelek. Mindkettő bizonyos túlzást, arányvesztést jelez. Mintha az előadó, ezúttal Kőszegi Ábel — akárcsak jó néhány pályatársa — a múlt történelemtanításának egyol­dalúságát egy szinte kizárólagos másoldalúsággal igyekeznék feled­tetni. Tehát, ha valaha azt verték a nebulók fejébe, hogy egyrészről II. Vilmos császár, II. Miklós cár és I. Ferenc József, másrészről az angol király és külügyminisztere, Sir Edward Grey és a francia köz­társaság vezető politikusai, Poin­caré és Delcassé „robbantották ki a háborút”, az nem ok arra, hogy most azt a benyomást keltsük, mintha e személyiségeknek semmi közük nem lett volna a bekövet­kezett szörnyű eseményekhez, ezért hát nevüket megemlíteni is szin­te fölösleges. Hasonlóképpen, ha joggal tart­juk is provinciálisnak azt a haj­dani szemléletet, amely Magyar­­országon kívül semmit sem látott vagy akart látni a világból, ez aligha ok arra, hogy egykori rö­vidlátókból most „távollátókká” legyünk. Mert példának okáért, igaz, hogy az első világháborút megelőző, sokat emlegetett „bol­dog béke” éveiben is egymást kö­vették a helyi háborúk, és fenn­állt egy nagyobb összecsapás ve­szélye, de az is igaz, hogy a Mo­narchia népei — köztük a mi nagyapáink, dédapáink — vagy fél évszázadig békében éltek, és az utolsó háború, amelyet 1866-ban Königgrätznél vívtak, úgyszólván feledésbe merült. Ez is hozzájá­rult a lélekmérgezés sikeréhez, ah­hoz, hogy a háborút a lakosság el­ső pillanatban kitörő örömmel fo­gadja. Hiszen nemcsak Vilmos ígérte meg, hogy mire a falevelek lehullanak . .., hanem Ferenc Jó­zsef is tenyerébe hajtotta fejét, és elhitette alattvalóival, hogy min­dent megfontolt és meggondolt. . . Ami pedig a következményeket illeti: igaz, hogy Németországot kiáltották ki első számú bűnbak­nak, igaz, hogy a Párizs környéki imperialista békeszerződésekben Törökországot gyakorlatilag felosz­tották — ami ugyan egy későbbi szerződésben lényegesen módosult —, de nem kevésbé igaz, hogy Ma­gyarország helyzetében is súlyos változások következtek be. Erről azonban ezúttal nem beszélt a Mindenki iskolája. Noha, tartok tőle, hogy kevés német, még ke­vesebb török, ezzel szemben fölöt­tébb sok hazai hallgatója van. Sci-fi mes Bármi legyen a véleményünk a sci-fi-ről, létét nem tagadhatjuk. Akár tetszik, akár nem, a műfaj jelen van, sikeres és dinamikusan terjeszkedik: szinte naponta újabb és újabb területeket hódít meg magának a művészet világából. Annak idején, először, a széppró­zában, könyvekben találkoztunk vele, aztán rajzokban, illusztrá­ciókban, később filmen, televízió­ban. De van már sci-fi vers, fest­mény, opera és űrbalett is, sőt aki vasárnap délelőtt hallgatta a Kos­suth rádióban Török Tamás Nap­sugárfantázia című játékát, tudja, hogy már sci-fi indíttatású mese is van. Műfajilag ez, persze, egyáltalán nem meglepő. Némely esztéták és kritikusok a tudományos-fantasz­tikus irodalmat a tündérmese egyenes folytatásának tekintik. Lényegileg viszont annál váratla­nabb az újdonság. A sci-fi anyaga ugyanis bonyolult, nem gyerekek­nek való, csupa olyasmivel van tele, ami távol áll az ő világuktól. Török Tamás játékából sem ért­hettek meg mindent. A kisebbek aligha tudhatták, mi a nukleáris reakció, sokan bizonyára a boly­gók helyzetének elemzésébe is belezavarodtak. De a legfontosab­bat nyilván megértették és felis­merték. Nemcsak a cselekmény fordulatait a jó és rossz küzdelmé­ben, hanem azt is, hogy ez a mese nem egészen olyan, mint amilye­nekkel általában találkoznak, hogy szokatlanabb, mint az átlag. Az értelmesebbek és a nagyobbak ta­lán arra is rájöttek, miközben él­vezettel hallgatták a magyar nép­dalokat éneklő égitestek kórusát, hogy ezt a különbséget a játékban található tudományos anyag okoz­za. Tudjuk, e nemben Török Tamás meséje nem a legelső. De nálunk feltétlenül az elsők közül való. D. L. KÉPERNYŐ TAMÁS ISTVÁN TV-KRÓNIKÁJA Március költője .Most már talán el tudná mon­dani, mert öregebb lenne, hogy mennyit bölcsített rajta a követ­választási kaland” — írta Jókai több mint negyven évvel később, amikor a Feszty család arról pa­naszkodott, hogy a „Papi” emlé­keiben már csak Petőfi él, vele tölti az idejét, vele játssza újra az ifjúság lázas napjait. Jókait a pá­lyája végéig gyötörte a kérdés, hogy vele kellett volna-e mennie, a költőtárssal, a „gyönyörű, az igazi, a meggondolatlan, a veszé­lyes” (egyszer még azt is mondta, hogy „az őrült”) eseményekbe, vagy jól tette hogy egy kicsit belül is kívül maradt, leszámítván a tardonai remeteség, a bujkálás hó­napjait, ahonnan Rózája oly re­gényesen visszamenekítette a hal­hatatlanságba. „De hisz’ a másik is halhatatlan lett még halhatat­lanabb halhatatlan ...” (Mikszáth) Illyés Gyula Az ünnepelt­ben ar­ra használja fel a Petőfi—Jókai egységet és ellentétet, hogy a hő­sének engesztelhetetlenül forradal­mi arcát mutassa meg. Aki habo­zás nélkül, fenntartás, aggály, mérlegelés nélkül forradalmár, akinek a gondolkodása „nem sza­­bályozódik a reáliák” (Gyulai Pál) által, és azt teszi, szorongással bár, de megállíthatatlanul, amit a meggyőződése elébe ír. És ezért megmutatja a költő-fiatalembert, akinek a „napi” politikához és a politikai praktikákhoz, a politika érvényesítésének e nélkülözhetet­len járulékához nincsen eszkö­ze, mert a meggyőződéséből nem tud engedni. Kívánná bár, hogy erőszakot tehessen a természetén — de nem bír.­­ Petőfi, tehát nem tehet egyebet. A dráma arról szól, hogy kü­lönbség van — fájdalmasan nagy különbség — a nép irodalmi és politikai felszabadítása között. Amit a szabadszállási mandátum­­„ígérvény” és a szabadszállási bu­kás — buktatás — között Petőfi mondott, az nem politikai, hanem „csak” költői jóslat. Hanem a nép, akkor még, a negyvenes évek végén, kivált né­mely vidéken, a forradalom első izgalmaiban, csak tömeg, felizga­tott, felizgatható tömeg, amelyet a saját érdekeitől, a saját politikai fontosságának felismerésétől mesz­­szire elvihet egy szolgabírót, egy tiszteletesi szó. Benne a múlt, a történelem, a szolgai beidegzett­­ség. Az pedig, amit Petőfi hirdet, s amiben átmenetileg összetörik — ámde amitől a hite nem rendül meg —, első hallásra felfoghatat­lan, mert új, mert forradalmi igazság. Nincsen hozzá élmény, ta­pasztalás, nincsen hozzá — a köz­vetlen megértéséhez — erő. Hintsch György alkalmazta te­levízióra és rendezte Az ünnepel­tet, amelyet egy előzetes vetítésen láthattam. Ami lehetetlen volt, azt az érzékeny és Illyés értésére felhangolt átdolgozó-rendező sem tudta megoldani: televízióssá, te­levíziósan mozgalmassá tenni a színműnek azokat a lapjait, ame­lyeken hitéről, szabadság-eszmé­nyéről, politikai-művészi meggyő­ződéséről beszél Petőfi szabadszál­lási barátjával vagy Jókaival. Ezek a részek, talán a súlyuknál fogva, „ülve” maradtak. De az egész: élt, hatott, elgondolkoztatott. Szacsvay László Petőfi-alakítása nemes, szép, törekvő színészi munka, Nagy Gábor Jókaija ízléssel formált fi­gura volt; egy-egy szerepben szí­vesen látta a néző Hűvösvölgyi Il­dikó, Juhász Jácint, Szirtes Ádám, Horváth József, Ambrus András és Buss Gyula játékát Czabarka György igen szép színes képein. HÁZI KONCERT Ezzel a címmel Jeli Ferenc ötletéből Polgár András írt tévéjátékot. A ma játszódó fordulatos történetet Horváth Tivadar rendezte. Szereplői: Szabó Gyula, Fónay Márta, Jani Ildikó (képünkön), valamint Szemes Mari és Maros Gábor. Operatőr: Mestyán Tibor.

Next