Új Tükör, 1978. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)
1978-04-16 / 16. szám
magányos alakjainak. Mint Németh történelmi drámáiban mindig, a cselekmény hiteles, megtörtént eseményekhez igazodik, de az író mintegy átköltözik hősébe, neki kölcsönzi személyes indulatait, s így a mű átalakul én-drámává. Kis Miklós, a mesterséget Hollandiában kitanult és hazatérve az erdélyi viszonyok között felőrlődő XVII. századi nagy magyar nyomdász sorsa Németh László hite szerint a népet fölemelő hazai géniusz törvényszerű tragédiáját példázza. Akárcsak Galileinek tudományos tanait, Kis Miklósnak is vissza kell vonnia az erdélyi hatalmasságokat méltán támadó Mentségét ; a lelki gyötrelmekbe belerokkan és belehal. Az elveiért és nézeteiért üldözött, felvilágosult iparosember sorsának láttán egy harminc évvel később „megírt” drámai hős is eszünkbe jut. „Cáfoljanak meg. Kész vagyok nyilvánosan is disputáim velük” üzeni ellenségeinek Kis Miklós, szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal, mint Sütő András Kálvinja. S őt sem érvekkel, hanem hatalmi erőszakkal törik meg. A József Attila Színház becsületes szándékú előadása nem ráz meg sem gondolatokkal, sem indulatokkal. Berényi Gábor rendező megbontja ugyan a Németh László-i drámaszerkezetet (elhagyja a teljes első felvonást, de elő- és közjátékot, valamint utóhangot — Latinovits Zoltánét — illeszt a műhöz), a komótos irodalmiassággal szőtt párbeszédek azonban sehogyan sem akarnak megtelni élettel, elvont töprengések folyondárjaként gördülnek elő a könyvlapokról. Horváth Sándor az előadás első felében drámai erővel mutatja meg annak a Kis Miklósnak a lázadó keserűségét, akit „Magyarországon iparkodással vert meg az Isten”. A megtört embert, aki a darab szövege szerint csak egyszer érzékenyül el, kissé melodrámaian ábrázolja. Szerepépítésre — huzamosabb színpadi jelenlét híján — másoknak kevesebb lehetőségük marad. Szabó Éva dicsérhető, mint Kis Miklósné, a szerető hitvesként is mindig idegen feleségtípusok egyike, és Bánffy György, aki a tartózkodó barátot, Pápai Páriz Ferencet játssza. (Képünkön Bánffy György Szabó Éva és Horváth Sándor) Koltai Tamás zasodni, egy félreértés következtében, épp egymás elől menekülnek végig három felvonást. Horváth Jenő Liliomfi-rendezése óda a színházról, himnusz a színészekhez. Szerelmes vallomás az élet képtelen-kénytelen szerepcseréiről, a megváltó mókáról és a kegyes színi csalásokról. Szigorúbban: hittétel amellett, hogy a színház és az élet egy és ugyanaz. Hogy egyik sem eszköze a másiknak, hanem egymásban feloldódó, csak együtt vállalható feladat. Helyei László Liliomfija nem romantikus hősszerelmes, még egy fikarcnyi, apaszerepekből visszamaradt joviális tekintélyt sem áraszt Koltai Róbert Szellemfi szerepében. Két vidéki vándorszínész, az állandó lecsúszottság gőgösen viselt fennsőbbrendűségében. Két kedves svihák, akiknek mindig a soron következő jóllakás áll vágyaik horizontján, akik összetartanak az életükben, mert közös a hátukon vitt színházuk. S nem ellenszenves karikatúrákkal hadakoznak, hanem olyan józanjómódú vagy éppen meggazdagodni készülő polgárokkal játszanak fárasztó bújócskát, mint Kiss István takarékos mozgású Szilvas profeszszora, ifj. Mucsi Sándor erőteljes, majd az eseményekbe egyre inkább belezavarodó Kányás fogadósa. Akad még aztán derék dilettáns, az ellenállhatatlan Csákányi Eszter Camillája, és a művészettel végleg megfertőzött naiva, Réti Eszter Mariskaként. Szükségesek ők a cselekményhez mind egy szálig, de szükségképpen háttérbe szorulnak kissé ebben az előadásban, amelyben elsősorban a darabbéli színészekre esik reflektorfény, az ő önfeledt átváltozásaikra annak érdekében, hogy önmaguk maradhassanak. S majd elfelejtettük: remek Czakó Klára villanása a Szomszédasszony másfél perces jelenésében. (Képünkön Réti Eszter és Helyei László) Mészáros Tamás túljárni az eszükön, és a bonyodalom azért hat afféle házi perpatvarnak, mert nevetségesen kicsi a tét: megláthatja-e egymást az ifjú pár a kézfogó előtt, vagy sem. Csak ha meggondoljuk, hogy az asszonyok diadala igencsak viszonylagos, lévén a pénz és a hatalom a férfiaké, és a status quo már a függöny lemenetele után visszacsukódik a szereplőkre, akkor nyílhat meg modern fogékonyságunk előtt a darab világa. Az újabb külföldi rendezések vagy a dekoratív stilizáltság, vagy a gondos lélektani kisrealizmus eszköztárából válogattak. Csiszár ennél izgalmasabbat próbált, de túl sok irányban, és koncepció helyett ezúttal inkább ötleteket nyújt. Megkísértette a szövegbe könnyen beleolvasható tragikum: az elzárkózás atmoszférája, amely zsarnokot és áldozatot egyaránt eltorzít. De megörült a karneváli játékosság lehetőségeinek is, időnként pedig groteszk tablókban vagy látomásos álmokban gondolkodott. Az első vonal bizonyult a legtermékenyebbnek, telitalálat például a két fiatal lopott találkozása, amelyből kiderül, hogy e szerencsétlen kis ösztönlényeket kár terrorizálni, hisz akárkibe készek lennének beleszeretni a szabadulás csalóka reményében. A szétszórtság viszont megbosszulja magát a játék ívének szakadozottságában és a jellemek elnagyoltságában. A színészek, úgy látszik, nem kaptak elég segítséget; Margarita és Canciano szerepe nem anynyival jobb a többinél, amennyivel Lázár Kati és Papp Zoltán, hála saját erőforrásaiknak, kiugranak a mezőnyből. Szántó Judit Losey éppen egy évvel később, ebben a filmben. Antonioni is, Losey is a fordulatos, izgalmas nyomozásos krimi formájába burkolva mesélik példázatukat. Losey nagyszerű stílusérzékkel idézi fel a negyvenes évek Párizsát, benne a hűvös eleganciájú Klein úrral, akit valamilyen elírás folytán egyszercsak egy másik Klein úrral tévesztenek össze, s az zsidó és ráadásul ellenálló is egyszerre. A mi Klein urunk veszélyt hozó névrokona nyomába ered, és a kalandos út egy gyűjtőtáborba vezet, ahonnan a halálba indulnak a marhavagonok. Az okos, szép és cinikus Klein úr felvállalja a másik Klein úr jövőjét. Losey nem magyarázgatja hősének átalakulását, hanem színészének személyiségére bízza a végső döntés hitelét. S talán most először választott színészt rosszul. Alain Delon csak az egyik Klein urat ismeri, s nem hisszük el neki, hogy kíváncsi a másik sorsára is. „ . . . „ Székely Gabriella HETI AJÁNLAT BUGRISOK Szolnoki Szigligeti Színház Csiszár Imre, néhány egyénien jelentős rendezés után, túl kemény ellenfélre talált Goldoni e különös vígjátékában, amelynek ez volt hazai bemutatója. Valóban nehezen értelmezhető ez a látszólag szimpla történet a négy „bugrisról”, a moliére-i Arnolf megnégyszereződött olasz változatáról. Ahhoz képest, hogy mily rideg zsarnoksággal vágják el családjukat a külvilágtól, elég könnyű FILM KLEIN ÚR Színes francia—olasz film Klein úr foglalkozása nem riporter, sorsa mégis Antonioni hősét juttatja eszünkbe. A gazdag párizsi műkereskedő és a londoni tévériporter története csak abban hasonlít egymásra, hogy mindketten egy-egy vadidegen ember ismeretlen életét vállalják magukra. Az ember nem bújhat ki a bőréből, hiába hamisítja fényképét a halott szállodaszobaszomszéd útlevelébe, s folytatja annak hirtelen végeszakadt életét — mondja Antonioni. Az ember nem kerülheti el a sorsát, az emberi sorsot, ami az igazi Klein uraknak adatott a második világháborús Párizsban, még ha ő maga ősi katolikus családját XIV. Lajosig vezeti viszsza — folytatja a gondolatot Joseph LILIOMFI Kaposvári Csiky Gergely Színház Itt nem az a fontos, hogy két szerelmes szív, hogyan nyeri el egymást. Nem is abból táplálkozik a színpad humora, hogy a fiatalok, akik mindenáron össze akarnak há KIÁLLÍTÁS SZYKSZNIAN WANDA PLAKÁTJAI Stúdió Galéria Ritkaság, hogy egy kiállítás anyagát a járókelők túlnyomó többsége ismerje, plakátkiállításnál azonban érthető. Zorro és Fabulon arclemosó, Casco és Európa békéje — fölöttébb széles területet ölel fel Sz. Wanda tematikája. (Nevének szokatlan írásmódját a lengyel származású művésznő találta ki; talán belefáradt, hogy mindenkinek elmagyarázza: nevét igenis így kell írni, és Siksnyánnak ejtendő.) □ 3