Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-11 / 10. szám

Utazás térben és időben RÁDIÓJEGYZET ondhatom, örömmel hallgatom a fiata­loknak — és ha nem tévedek, nem kizárólag a fia­tal életkorúaknak — szánt ötödik sebességet. És bízom benne, hogy ebben koránt­sem állok egyedül. Ezért is térek vissza rá ezen a he­lyen. Különben is, ha az em­ber már, ahogyan mondják, benne van a korban, de nem akar elidegenedni korától, akkor ha módjával is, de igyekezzék lépést tartani. Mindenben, ami az élet ré­sze, de főleg érdeklődésben. Következésképpen hallgas­son ifjúsági műsorokat is. Egyszóval: mindent a maga idejében ! Ezek után néhány meg­jegyzés. Szóba került az if­júsági turizmus. És ezzel ösz­­szefüggésben az az ifjúsági utazási kártya, amely turis­­taútlevél birtokában, kemény háromezer forintért ugyan, de egész Európában szabad utazást tesz lehetővé egy álló hónapig. Talán nem kell mondani, hogy ha követsége­­sebb is, azért célravezetőbb, tervszerűbb megoldása ez a világ megismerésének, mint az alkalomadtán igénybe ve­hető autóstop. Csakhogy va­lami félreértés folytán az ér­dekeltek eddig nem tudták, hogy a jogosultság felső kor­határa a 26. esztendő (és nem 23.). Elég hiba. És az is kiderült, hogy sokáig szinte nem is tudtak a fiatalok az egészről. Jól tette tehát a szerkesztő, hogy szóba hozta ezt. Csak azt nem értem, miért mentegette a szóvivő a vasutat, mondván: nem áll érdekében egy kedvezmé­nyes igazolvány népszerűsí­tése. Hanem mi áll érdeké­ben? Hogy a fiatalok ne utazzanak?! Vagy az autó­utak peremén ácsorogja­nak?... Én mind ez ideig úgy tudom, hogy a MÁV utaztató intézmény, és egye­lőre nem hagyom magam meggyőzni az ellenkezőjéről. Másik észrevételem is va­lamennyire az utazással kap­csolatos. Az NDK-ban dol­gozó magyar fiatalokat láto­gatta meg a műsor munka­társa és, mint említette, meglehetősen rossz benyo­másokat szerzett. Híven az itt kötelező rövidséghez, nem részletezte tapasztalatait, csak egyetlen igen lényeges körülményt emelt ki , hogy legtöbbjüket az itthoninál nagyobb kereset tartja kint, miközben alig használják ki a speciális önképzésre, tanu­lásra nyíló lehetőségeket. Még a nyelvet sem igen sa­játítják el. Amit — elisme­rés az őszinte riporteri szóért — a vendéglátók sem vesz­nek szívesen. Csak az ezt kö­vető hangzatos kijelentés kedvetlenített el: egy kicsit el­játszottuk a becsületünket, kár érte ... Először is, ez így valószí­nűleg túlzás. De ha nem az, akkor is csupán arra jó, hogy érvet adjon az NDK a munka ellenzőinek. Majd azt mond­ják: ha nem utaztatunk, ak­kor nem lesz, a­ki eljátssza a becsületünket. Ez egyszerű, igaz? Holott talán helyesebb lenne, ha megfontoltabban, ésszerűbben választanák ki a jelentkezők közül az al­kalmasat. Akik örülnek, ha sok olyasmit tanulhatnak, amit valóban érdemes a né­metektől megtanulniuk. Mert a bezárkózás, gondo­lom, semmire se jó. A jelen­be zárkózás sem. Köztudott, mekkora a tudatlanság múl­tunk, sőt közelmúltunk szá­mos vonatkozásában az­­ifjú fejekben. Ezért is keresett föl a riporter történészeket, akik aztán erősen hangsúlyo­zott fenntartás­okkal szóltak a történelembe tévelyedő pub­licisztikáról és az amatőrök­ről. Alkalmasint a mostaná­ban oly népszerűvé vált visszaemlékezésekről. Mégis zokszó nélkül vették­­tudo­másul, hogy sok történelmi­leg fontos dokumentumba ezért­ azért­­nem tekinthetnek bele — „például az angol külügyi levéltárban.. ..” Ha legalább dohogtak volna egy kicsit, azt mondhatnánk, pestiesen: ezért sírjon az ő anyukájuk! De nem dohog­tak. Akkor pedig vegyék tu­domásul, hogy ki-ki megpró­bál a maga erejéből­­ visz­­szaemlékezni. Ez a történel­mi önkiszolgálás. BALOG JÁNOS 30 □ A szülők panaszai BESZÉLGETÉS A CSALÁDI KÖRRŐL T­avalyi utolsó adásuk­ban foglalkoztak né­hány szülő levelével. Ezek az indulatok keményen bírálták a Családi kört, mert a szülők és gye­rekek vitáiban nem a szü­lőknek, hanem majdnem mindig a gyerekeknek adott igazat. A televízió szellemes és csipkelődő hangon, derűs műsorral válaszolt a nézők­nek. De vajon a humoros hang nem bagatellizálta a szülők tényleges panaszait? Így hangzott az első kér­dés, amelyet beszélgetésünk elején Kelemen Endrének, a televízió osztályvezetőjének, a Családi kör műsorvezető szerkesztőjének föltettem. — Természetesen nem ál­talában a­­szülőkkel hadako­zunk, hanem egy szemlélet­tel. Magyarországon igazán nem panaszkodhatunk : a gye­rekkultusz létező, eleven, va­lóságos valami, az anyagi fel­tételek sem hiányoznak hoz­zá. Nagyon sok családban vi­szont a gyerek kiszolgáltatott helyzetben van. „Amíg az én kenyerem eszed, addig azt kell csinálnod, amit én mon­dok!” — ezzel a gyakran el­hangzó nyomatékos kijelen­téssel és különböző változa­taival jellemezhetjük talán a legjobban ezt a téves, rossz szemléletet. Az a szülő, aki ezt az álláspontot képviseli, sem megértő partnere fiának vagy lányának, hanem szin­te ellentmondást nem tűrő kényúrként, valóságos ural­kodóként érvényesíti vele szemben a saját határozott akaratát. Jóformán csak pa­rancsokat osztogat, ahelyett hogy a szükséges korlátozást és a megengedést harmoni­kusan­­alkalmazná. Nálunk a családi nevelésben a korlá­tozás uralkodik. — Milyen mértékű ez? A családok többségére érvé­nyes? — H. Sa­s Judit szocioló­gus írja, hogy a szülők sze­rint a legnagyobb gyermek­­vétség a szemtelenség. En­nek számít m­i­nden,­­ami szambenált a felnőttek aka­ratával. Még a másféle vé­lemény is. A szülők­­nemcsak abba szólnak bele megfel­lebbezhetetlenül, milyen pá­lyára lépjen a gyerek,­­hanem abba is, hogyan öltözzék, mi­féle zenét szeressen, s kivel barátkozzék. — Hát nem szólhatnak be­le? Ez eleve helytelen? — Magától értetődik: be­leszólhatnak. A­­gyerek irá­nyítása elemi jog és köteles­ség. Ám a fiatalokat sze­rintünk úgy­­kellene a jóra vezetni, s ezt akarjuk szol­gálni műsorainkkal is, hogy közben ne s­ér­tsük meg sze­mélyiségüket. Soka­n egysze­rűen nem tűrik el a gyerek saját, önálló véleményét és döntését. Úgy­­is mondhat­nám — talán nem­­hat fel­lengzősnek ez a fogalmazás — nincs igazi demokratiz­mus a családokban. — Érvényes ez a demok­ratizmus a tanulással kap­csolatos követelésekre is? Pontosabban — s itt vissza­térek az első kérdésre — a szülőknek nem egyszerűen az a kifogásuk, hogy leg­gyakrabban nem nekik ad igazat a Családi kör. Hanem az, hogy úgy érzik, a mű­sor mindenféle követelésről le akarja őket beszélni. A Családi kör az elmúlt esz­tendőkben sokszor kimutat­ta, miféle káros következ­ménnyel jár, ha szigorúan ragaszkodnak követelésük­höz. A divat, az öltözködés, a zene dolgaiban még csak vitatkozhatnánk. De ha a szülői akarat a tanulás ser­kentésére vonatkozik, akkor, azt hiszem, mindenképpen mellé kell állni. — Nem föltétlenül és nem mindig. A szülői szándék gyakran függetlenedik­­a gyerek valóságos­­képességei­től és hajlamaitól. Sokan a jobb jegyekért­­hajszolják, 100—120 forintos különórák­ra járatják, túlterhelik gye­rekeiket. A következmény, nem egyszer, kudarcok sor levelek Az idei műsorok házaspárja (Venczel Vera, Székhelyi József) és a rendező, Palásthy György Horesnyi László, Muzsay Zsolt és Bánki Zsuzsa

Next