Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)

1979-02-25 / 8. szám

K­etten írták le szavaikkal, hogy mi­lyennek látták testi formáját. Mind­ketten tartós jó ismeretség alapján. Domby Márton a debreceni Kollé­­­­gium diákja volt, s Csokonai halála évében a szeniorságot viselte, ő fogalmazta meg a sírfeliratot, amit hamar korhadó desz­kára festettek hirtelenjében, mivel halála másnapján már eltemették a költőt. A latin felirat — egykori magyar fordítás­ban — így kezdődött: „Itt feküsznek Ovi­dius, Vergilius, Horatius, akik Csokonai Vi­téz Mihályban, míg élt, egyesültek, mikor meghalt, eltemettettek.” Domby Márton 1817-ben adta ki Csokonay V. Mihály élete című írását, amely nem any­­nyira életrajz, inkább lelkes, hódoló jellem­zés. A költő külső megjelenését eléggé szűk­szavúan írja le: „Már maga a’ természet Csokonayt. . . rendkívül érzékennyé formálta, ő néki so­vány, gyenge delirat, fáin szálacskájú, s csak nem csupa érzékenységből álló testet adván, mely az ingerléseknek elfogadására legalkal­­matosabb.” Ahhoz, hogy magunk elé képzeljük, nem sokat segít­ ez a jellemzés, de költészete meg­erősíti: csupa ideg, csupa érzékenység volt. A másik, tüzetesebb leírás szerzője hatvani Gaál László, aki előbb Csurgón volt diákja Csokonainak, aztán utánament Debrecenbe, s özvegy Csokonai Józsefnénál lakott kosztos diákként, még a költő halála után is. Gaál László őrizte meg Csokonai kéziratos hagya­tékának nagy részét. Joga nem volt ugyan hozzá, hogy magához vegye az írásokat, de az utókornak úgy kell ítélnie, hogy jól tette. A debreceni Kollégium akkori professzorai nem tartották kötelességüknek, hogy nagy költő­vé lett kicsapott diákjuk minden írását ösz­­szegyűjtsék, ereklyeként őrizzék. Szerencse, hogy egy diákjukban több kegyelet élt. Gaál László negyven év elmúltával foglal­ta írásba, milyennek látta poéta professzo­rát, de pontosan és nagy megjelenítő erővel: „Csokonai Vitéz Mihály testalkatára nézve, tudtomra szabatos idomú, mintegy öt lábnyi és hét hüvelyknyi magas, ép termetű, melle domború, vállai nem szélesek, de karjai szembeötlő (asszonyosan) gömbölyűek és iz­mosak, lábai épek, combjai nem soványak. Fejének hátulja magasabbnak látszott a fő első részénél, a haja tömött, gesztenyeszínű barna, nem is­merő vagy lécszeg egyenes, ábrázatja hosszas, himlőhelyes, de vonzó te­kintetű ; szemei sötétkékek, elevenek, szemöl­dökei szembeötlők, de nem oly gazdagok, mint Széchenyi Istváné, bajusza ritka, a himlőhelyek miatt, szája — kitetsző tülök forma gömbölyeg orrához — szabályos, alsó ajka a felsőnél vastagabb.” Gaál László nemcsak így, emlékezetében őrizte meg Csokonai képét, hanem egy va­lóságos arckép is volt a nála levő hagyaték­ban. Ezt azonban elküldte Bécsbe Márton Józsefnek, Csokonai művei kiadójának. Úgy látszik, a kép ottveszett, de rézmetszetű vál­tozata fennmaradt szerencsére, s ez lett Cso­konai sok későbbi ábrázolásának az ős­mintája. Márton József kétkötetes, 1816-os bécsi kiadásának élőbeszédében olvassuk: „Hogy a’ képiét illyen jól eltalálva kimet­szethettem, tiszteletes Erős János úrnak kö­szönhetjük, a’ ki őtet, tanúló társa ’s barát­ja lévén, lefestette. A’ kimetszés a’ legneve­zetesebb ’s e’ részben a’ legnagyobb Mester munkája, a’ kinek metszéseit minden ahoz értők, és az efféle remek munkákban gyö­nyörködök öszveszedik. Valaki tsak Csokonai Vitézt esmérte, és ez a' kimetszett képet ná­lam meglátta, örömmel eltelve így kiáltott fel: Ez az! Ó ez! — Mind a’ festett képet, mind a Csokonai Vitéz élete leírására tartozó ide alább közlött rajzolatokat (leírásokat V. B.) nagyságos Gaál László Úr baráttságából leírom, és hogy én az ő képiét illy szép met­szésben, így eltalálva hazámfiainak, az ő szá­mos Barátinak és betsülőinek általadhatom, azon való igaz örömömet eléggé ki nem fe­jezhetem.” Erős János a debreceni rézmetsző deákok egyike, később kábai lelkész. Az 1816-os ki­adásban megjelent pontozásos technikájú rézmetszetet Friedrich John készítette. * Az utóbbi időkben három, eddig ismeretlen arckép bukkant fel, s mind a háromnak köz­lője hiszi és vallja, hogy megtalálta a máso­dik hiteles Csokonai-portrét. Sorrendben az első, elefántcsontra (?) festett miniatűr a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjte­ményében. Keresztury Dezső közölte először Csokonai arcképjeként a Magyar irodalom képieskönyve (1956) 129. lapján. A második képlét vaslemezre festették olaj­festékkel. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum­ban található. Közlője és pártfogója Takáts Gyula költő. (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1962. 50—54. 1.) A harmadik egy pasztellkép, budapesti ma­gángyűjteményben. Rózsa György művészet­­történész mutatta be az Irodalomtörténeti Közlemények 1973. évfolyamában, a 6. szám­ban. A három kép szembetűnően különbözik egymástól is, de John metszetétől is. Egymás esélyét semmisítik meg. A miniatűrön ábrázolt fiatalember szemöl­dökének vonala hasonlít még leginkább az ismerős Csokonaiéhoz és talán a szeme is. De már az orra annyira nem „tülök forma gömbölyög” és a szája környéke is annyira más vonalú, hogy van okunk kételkedni ben­ne. Csokonait ábrázolja-e. A kaposvári arckép leginkább a koponyája formájával üt el az ismerős képtől és Gaál László leírásától. S figyelemre méltó Rózsa Györgynek az az érve is, hogy az első két kép barna szemű embert ábrázol. Csokonai szeme pedig a leírás szerint sötétkék volt. A harmadik kép­ét ránézésre azért nem hi­hetjük Csokonaiénak, mert modellje szembe­tűnően testes. De vegyük figyelembe, amit Gaál László írt emlékezéseiben: „Közkézen forgó kimetszett mellképe, melyet holta után festett le Erős János, kábai pap. — Csokonait 1804-dik évi beteges, sovány formájában tün­teti elő.” Rózsa György feltételezését az is erősíti, hogy a három közül ennek az egy­nek van sötétkék szeme. Viszont nehezíti az azonosítást, hogy a pasztellképlet restaurálója „áthangolta”: írásos bizonyíték is van a harmadik kép hi­telességére, legalábbis közvetve. Márton Jó­zsef ajánlotta Csokonainak Theodorovits Ar­­iza budai rác portréfestőt. Ennek a képnek a stílusa p­edig emlékeztet Theodorovits hite­les fennmaradt p­ortrékép­éhez — szintén Ró­zsa György szerint. Antropológusok talán hozzá tudnak szólni, az ábrázolások arányait összehasonlítva. p. A három feltételezéshez hadd tegyek hozzá egy negyediket. Csokonai Pozsonyban, 1796- ban kiadott poétai újságjának, a Diétái Ma­gyar Múzsának fennmaradt néhány eredeti kötésű példánya. A rézmetszetekkel díszített borító hátlapján copf stílusú díszítményben babérkoszorúval díszített profilkép látható. A kép bal oldalán a művész neve alig olvasható. A profilkép lehet képzelt arc is, de ha kiderülne, hogy volt ilyen nevű művész, és akkoriban Pozsonyban járt, akkor azt is föl­tehetnénk ,hogy az eszményített koszorús fej Csokonait ábrázolja. (Weöres Sándor szerint inkább egy Habsburg-profil lehet.) Babérkoszorúval díszített profilkép, olvashatatlan aláírással. A Diétái Magyar Múzsa borítójának hátlapjáról (1796) Friedrich John pontozásos technikájú rézmetszete (1816) □ 11

Next