Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-25 / 8. szám
Ketten írták le szavaikkal, hogy milyennek látták testi formáját. Mindketten tartós jó ismeretség alapján. Domby Márton a debreceni Kollégium diákja volt, s Csokonai halála évében a szeniorságot viselte, ő fogalmazta meg a sírfeliratot, amit hamar korhadó deszkára festettek hirtelenjében, mivel halála másnapján már eltemették a költőt. A latin felirat — egykori magyar fordításban — így kezdődött: „Itt feküsznek Ovidius, Vergilius, Horatius, akik Csokonai Vitéz Mihályban, míg élt, egyesültek, mikor meghalt, eltemettettek.” Domby Márton 1817-ben adta ki Csokonay V. Mihály élete című írását, amely nem anynyira életrajz, inkább lelkes, hódoló jellemzés. A költő külső megjelenését eléggé szűkszavúan írja le: „Már maga a’ természet Csokonayt. . . rendkívül érzékennyé formálta, ő néki sovány, gyenge delirat, fáin szálacskájú, s csak nem csupa érzékenységből álló testet adván, mely az ingerléseknek elfogadására legalkalmatosabb.” Ahhoz, hogy magunk elé képzeljük, nem sokat segít ez a jellemzés, de költészete megerősíti: csupa ideg, csupa érzékenység volt. A másik, tüzetesebb leírás szerzője hatvani Gaál László, aki előbb Csurgón volt diákja Csokonainak, aztán utánament Debrecenbe, s özvegy Csokonai Józsefnénál lakott kosztos diákként, még a költő halála után is. Gaál László őrizte meg Csokonai kéziratos hagyatékának nagy részét. Joga nem volt ugyan hozzá, hogy magához vegye az írásokat, de az utókornak úgy kell ítélnie, hogy jól tette. A debreceni Kollégium akkori professzorai nem tartották kötelességüknek, hogy nagy költővé lett kicsapott diákjuk minden írását öszszegyűjtsék, ereklyeként őrizzék. Szerencse, hogy egy diákjukban több kegyelet élt. Gaál László negyven év elmúltával foglalta írásba, milyennek látta poéta professzorát, de pontosan és nagy megjelenítő erővel: „Csokonai Vitéz Mihály testalkatára nézve, tudtomra szabatos idomú, mintegy öt lábnyi és hét hüvelyknyi magas, ép termetű, melle domború, vállai nem szélesek, de karjai szembeötlő (asszonyosan) gömbölyűek és izmosak, lábai épek, combjai nem soványak. Fejének hátulja magasabbnak látszott a fő első részénél, a haja tömött, gesztenyeszínű barna, nem ismerő vagy lécszeg egyenes, ábrázatja hosszas, himlőhelyes, de vonzó tekintetű ; szemei sötétkékek, elevenek, szemöldökei szembeötlők, de nem oly gazdagok, mint Széchenyi Istváné, bajusza ritka, a himlőhelyek miatt, szája — kitetsző tülök forma gömbölyeg orrához — szabályos, alsó ajka a felsőnél vastagabb.” Gaál László nemcsak így, emlékezetében őrizte meg Csokonai képét, hanem egy valóságos arckép is volt a nála levő hagyatékban. Ezt azonban elküldte Bécsbe Márton Józsefnek, Csokonai művei kiadójának. Úgy látszik, a kép ottveszett, de rézmetszetű változata fennmaradt szerencsére, s ez lett Csokonai sok későbbi ábrázolásának az ősmintája. Márton József kétkötetes, 1816-os bécsi kiadásának élőbeszédében olvassuk: „Hogy a’ képiét illyen jól eltalálva kimetszethettem, tiszteletes Erős János úrnak köszönhetjük, a’ ki őtet, tanúló társa ’s barátja lévén, lefestette. A’ kimetszés a’ legnevezetesebb ’s e’ részben a’ legnagyobb Mester munkája, a’ kinek metszéseit minden ahoz értők, és az efféle remek munkákban gyönyörködök öszveszedik. Valaki tsak Csokonai Vitézt esmérte, és ez a' kimetszett képet nálam meglátta, örömmel eltelve így kiáltott fel: Ez az! Ó ez! — Mind a’ festett képet, mind a Csokonai Vitéz élete leírására tartozó ide alább közlött rajzolatokat (leírásokat V. B.) nagyságos Gaál László Úr baráttságából leírom, és hogy én az ő képiét illy szép metszésben, így eltalálva hazámfiainak, az ő számos Barátinak és betsülőinek általadhatom, azon való igaz örömömet eléggé ki nem fejezhetem.” Erős János a debreceni rézmetsző deákok egyike, később kábai lelkész. Az 1816-os kiadásban megjelent pontozásos technikájú rézmetszetet Friedrich John készítette. * Az utóbbi időkben három, eddig ismeretlen arckép bukkant fel, s mind a háromnak közlője hiszi és vallja, hogy megtalálta a második hiteles Csokonai-portrét. Sorrendben az első, elefántcsontra (?) festett miniatűr a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében. Keresztury Dezső közölte először Csokonai arcképjeként a Magyar irodalom képieskönyve (1956) 129. lapján. A második képlét vaslemezre festették olajfestékkel. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban található. Közlője és pártfogója Takáts Gyula költő. (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1962. 50—54. 1.) A harmadik egy pasztellkép, budapesti magángyűjteményben. Rózsa György művészettörténész mutatta be az Irodalomtörténeti Közlemények 1973. évfolyamában, a 6. számban. A három kép szembetűnően különbözik egymástól is, de John metszetétől is. Egymás esélyét semmisítik meg. A miniatűrön ábrázolt fiatalember szemöldökének vonala hasonlít még leginkább az ismerős Csokonaiéhoz és talán a szeme is. De már az orra annyira nem „tülök forma gömbölyög” és a szája környéke is annyira más vonalú, hogy van okunk kételkedni benne. Csokonait ábrázolja-e. A kaposvári arckép leginkább a koponyája formájával üt el az ismerős képtől és Gaál László leírásától. S figyelemre méltó Rózsa Györgynek az az érve is, hogy az első két kép barna szemű embert ábrázol. Csokonai szeme pedig a leírás szerint sötétkék volt. A harmadik képét ránézésre azért nem hihetjük Csokonaiénak, mert modellje szembetűnően testes. De vegyük figyelembe, amit Gaál László írt emlékezéseiben: „Közkézen forgó kimetszett mellképe, melyet holta után festett le Erős János, kábai pap. — Csokonait 1804-dik évi beteges, sovány formájában tünteti elő.” Rózsa György feltételezését az is erősíti, hogy a három közül ennek az egynek van sötétkék szeme. Viszont nehezíti az azonosítást, hogy a pasztellképlet restaurálója „áthangolta”: írásos bizonyíték is van a harmadik kép hitelességére, legalábbis közvetve. Márton József ajánlotta Csokonainak Theodorovits Ariza budai rác portréfestőt. Ennek a képnek a stílusa pedig emlékeztet Theodorovits hiteles fennmaradt portréképéhez — szintén Rózsa György szerint. Antropológusok talán hozzá tudnak szólni, az ábrázolások arányait összehasonlítva. p. A három feltételezéshez hadd tegyek hozzá egy negyediket. Csokonai Pozsonyban, 1796- ban kiadott poétai újságjának, a Diétái Magyar Múzsának fennmaradt néhány eredeti kötésű példánya. A rézmetszetekkel díszített borító hátlapján copf stílusú díszítményben babérkoszorúval díszített profilkép látható. A kép bal oldalán a művész neve alig olvasható. A profilkép lehet képzelt arc is, de ha kiderülne, hogy volt ilyen nevű művész, és akkoriban Pozsonyban járt, akkor azt is föltehetnénk ,hogy az eszményített koszorús fej Csokonait ábrázolja. (Weöres Sándor szerint inkább egy Habsburg-profil lehet.) Babérkoszorúval díszített profilkép, olvashatatlan aláírással. A Diétái Magyar Múzsa borítójának hátlapjáról (1796) Friedrich John pontozásos technikájú rézmetszete (1816) □ 11