Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
Kultúránk a világban Miért tetszenek a magyar filmek? A MAGYAR FILMNAPOK SIKERE HOLLANDIÁBAN Április 10. és május 2. között rendezték meg immár harmadízben a hollandiai Magyar Filmnapokat. A fesztivál gazdája és szervezője kezdettől az utrechti ’t Hoogt művelődési központ. Hagyománnyá vált, hogy a filmnapok más-más rendező munkássága köré szerveződnek. 1973- ban a műsor középpontjában Jancsó Miklós életműve állt, az 1978-as filmhét gerincét Fábri Zoltán művészete alkotta. Az idén Sándor Pál legfontosabb filmjeivel ismerkedhetett meg a holland közönség, emellett láthatta a tavalyi és tavalyelőtti termés kiemelkedő alkotásait: az Angi Verát, a Ménesgazdát, a Kedves szomszédot és Szabó István Bizalom című filmjét. Amszterdam után Groningenben, Enschedében, majd Utrechtben vetítették a filmeket, végig telt ház előtt. A sajtóvisszhang a tavalyelőtti fesztiválénál is nagyobb és lelkesebb volt. A filmnapok előtt a NOSTelevízió, filmrészletek bemutatásával, negyedórát szentelt a fesztiválnak. A kampányhoz — három adással — a rádió is csatlakozott. A két legnagyobb napilap, a De Volkskrant és az NRC-Handelsblad, valamint az Utrechts Nieuwsbland oldalnyi terjedelemben foglalkozott a filmhéttel. „Amit a jelenleg zajló magyar filmnapokon bemutatnak, ismét színtiszta minőség .. . Persze, a magyarok kezdettől fogva különös érzékkel nyúltak a filmhez. Ez így volt már 1945 előtt is, amikor Czukor, Lugossy, Kertész és a Korda testvérek meghódították Hollywoodot. A magyar operatőrök máig is a legkeresettebbek az egész világon!” — írja az Utrechts Nieuwsblad. Harry Hosman, a De Volkskrant kritikusa így vélekedik: ,,... a szocialista országok közül Magyarország filmgyártása tűnik ki leginkább állandó minőségével, mely nemzetközi szinten is egyre több elismerést arat. Mint például a berlini fesztiválon, ahol 1976-ban Sándor Pál Herkulesfürdői emléke, majd az idén februárban Szabó István Bizalom című filmje kapta meg az Ezüst Medvét. Aki a magyar filmművészet fejlődését akarja nyomon követni, annak jó alkalom a jelenlegi fesztivál. S A ’t Hoogt művelődési központ szórólapja mindjárt az is kiderül, hogy egy Hollandiánál 5 millióval kisebb lélekszámú ország (ebben téved kollégánk, mert legföljebb 3 millióval vagyunk kevesebben! A szerk.) sokkal több lelkesedést és tehetséget képes mozgósítani, mint náluk valaha is sikerülne, ahol a filmesek a kicsinyes szöszmötölés és tehetetlenkedés mocsarában süllyednek el.” Ellen Waller, a NEC-Handelsblad filmkritikusa összetettebben látja a mai magyar film helyzetét. ..Nem lehet kétségünk afelől, hogy Magyarország filmgyártása rendkívül magas színvonalon áll, és hogy a produkció minősége is a többi európai ország átlaga fölé emelkedik. Az a tény, hogy a technikai és művészi színvonalat államosított filmgyártás védi és finanszírozza , melyhez formai és tartalmi kísérletezést lehetővé tevő kulturális nyitottság is párosul, magyarázatot ad arra, hogy miért oly gazdag, változatos évről évre a magyar termés.” Van azonban Ellen Waller szerint egy olyan negatív tényező is, ami végső soron szintén a fejlődést segíti. ,,A magyar filmet mindenütt szeretik és becsülik, csak éppen Magyarországon nem. S a magyar rendezők, mint a csalódott, kikosarazott alkotó szerelmesek, újra és újra valami olyan megoldáson törik a fejüket, mely végre a hazai közönség tetszését is megnyerhetné. Ám ismételten a közöny falába ütköznek. Sándor Pál rendező a napokban arról a szinte áttörhetetlen bizalmatlanságról beszélt Amszterdamban, mellyel a magyarok saját filmművészetük iránt viseltetnek. Érthető, hogy szükséges a folytonos útkeresés, többek közt ezért is marad a rendező sokoldalú.” DEDINSZKY ERIKA 26Q Az Angi Vera angol tanulságai Napjainkban szinte már szerencsés véletlennek tekinthető, ha egy külföldön elismerést arató magyar film itthon is igazi közönségsiker. Az Angi Verával, Gábor Pál filmjével ez történt. Amerikai jó fogadtatása után most az angol kritikusokat hódította meg. Derek Malcolm (The Guardian) és David Robinson (The Times) a filmet az ötvenes évek pszichózisa eddigi legjobb elemzéseként üdvözölte. Az alkotást azonban túl könnyű lenne azzal elintézni, hogy egy bizonyos korszak hatalmi túlkapásai fölött ítélkezik. A film szolgálhat tanulságokkal a ma emberének is — mondja Derek Malcolm. „Az Angi Vera, ez a sajátosan magyar látomás a választásról és felelősségről, nagyon igaz, bölcs és szép film” — írja David Robinson, arról a korról, amelyet a rendező némi szépítéssel a nagy nehézségek korszakénak nevez. Robinson szerint az Angi Vera bátor film, ám bátorsága nem politikai, hanem etikai jellegű. Amikor Vera feláldozza szerelmét, politikai lojalitása feltétlen szolgai engedelmességgé válik és ő a karrier útjára lép. A manipuláció készséges eszköze, de egy társadalmat csak addig lehet manipulálni, amíg akadnak Angi Verák, akik meglovagolják a lehetőségeket, s el tudják altatni lelkiismeretüket azzal, hogy hibáikért a társadalomra hárítják a felelősséget. Mindenkit meg lehet vesztegetni, vonja le a konzekvenciát Derek Malcolm is, s minél gyengébbek vagyunk, annál könnyebben. Az erő is lealjasíthatja az embert, hiánya azonban bizonyosan így hat. De a film nemcsak azért méltó a figyelemre, mert egyetemes érvényű. Malcolm úgy látja, hogy Gábor Pál vérbeli rendező, aki engedi kibontakozni a jellemeket, s nem elégszik meg annyival, amennyi a történet tanulságainak körvonalazásához alapvetően szükséges. Igaz emberi lényeket vonultat fel, nem bábukat rángat a polémia kénye-kedve szerint. Különös tehetséggel teszi élővé a kort és embereit, s ebben nagy segítségére vannak a kitűnő színészek, különösen Papp Vera — Vera alakítója. HUNYADY JUDIT Papp Vera Egy asszony és egy ország MAGYAR VONATKOZÁSÚ FRANCIA KÖNYVEK Nagy példányszámú zsebkönyvben jelent meg Jean Mistier Ethelka című regénye. A szerző, akinek A meztelen nő című kisregényét 1977- ben lapunk folytatásban közölte, az első világháború után több évet töltött Budapesten mint francia lektor, illetve mint kulturális attasé. 1973 óta a Francia Akadémia örökös főtitkára. Ethelka című, először 1929-ben kiadott regényében, egy szép és szerencsétlen sorsú magyar asszony történetét meséli el, és színes kulcsregényt kerekít hősei élete és a korabeli, pesti napihírek meg pletykák köré, roppant sötét képet festve a Horthy-korszak nyomorúságos, inflációs, tőzsdespekulációs éveiről. „Szabadsághíd” — ezzel a magyar alcímmel adták ki ez év áprilisában Franciaországban Paul Lemaire Le Pont de la Liberté című visszaemlékezését. A szerző, akinek eredeti foglalkozása tanító volt, a ma mintegy ezer francia hadifogoly egyike, aki a második világháború alatt Magyarországra szökött. Kötetében a balatonboglári táborban töltött napokra, az Eötvös Kollégiumra emlékezik, ahol lektorkodott, elmondja a menekült katonáik által alakított színjátszó csoport történetét, továbbá 1944-es letartóztatását és visszahurcolását a náci táborba. Mint képünkön látható, a szerző összetévesztette a felszabadulás után épült Szabadság-hidat a régi Erzsébet-híddal. Természetesen, ez a tévedés nem változtat azon az örvendetes tényen, hogy az egykori francia hadifogoly mély barátsággal emlékezik vissza a magyar nép vendégszeretetére. B. L. E.