Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)
1981-10-18 / 42. szám
Ifi lÁg-tükör Minden film hordoz politikai mondanivalót BUDAPESTI BESZÉLGETÉS JUAN ANTONIO BARDEMMEL Tizennyolc filmet készített eddig, hatot nemzetközi díjakkal jutalmaztak, köztük a Főutcát is, amely az egyetemes filmművészet kimagasló alkotása. Nálunk egy bolgár produkción dolgozott a nyáron: a készülő film témája Dimitrov politikai munkássága 1932—33-ban. — Magyarországon, és másutt is tapasztalható, hogy a dokumentarista film közelít a játékfilmhez. A Hét januári nap című korábbi filmje — és a Dimitrov-film is — megtörtént eseményekből indul ki. Mi a valós történet és mi az, amit ön hozzátesz, kitalál? — Úgy gondolom, hogy a két dolog együttes alkalmazása megfelelő arra, hogy bemutassunk egy eseményt vagy egy személyiséget egy már lezárult történelmi korszakból. Ilyen értelemben valóban mindkét filmemben kétfajta anyagot használok: az egyik valóságos eseményeken alapul és olyan, mintha dokumentumfilm volna; a másik a képzelet szüleménye, amelynek segítségével egy létező vagy kitalált figurán keresztül feltárom és elemzem az események bizonyos összefüggéseit. Akkoriban — a Hét januári nap idején — Gregorio Marán újságíróval együtt közelről kísértük figyelemmel, hogyan és miért következtek be az események. Mint ismeretes, öt haladó ügyvédet gyilkoltak meg Madridban, a spanyolországi demokratikus rend ellen harcoló szélsőséges jobboldali erők. Nem fedeztünk fel semmi újat, de azért sikerült megtudnunk néhány olyan dolgot, amelyet a vizsgálat során nem hoztak nyilvánosságra és ezekre utalunk a filmben. Így aztán, amit a film elmesél erről a bűntényről, az pontosan úgy történt, nem is történhetett másként. Amit nem sikerült megoldanunk az az, hogy míg a baloldali személyek eredeti nevükön szerepelnek, a jobboldaliak nem. Egyrészt néhánynak nem sikerült tisztázni a szerepét, másrészt ezzel beavatkoztunk volna az ellenük folyó még le nem zárt eljárásba. — A nálunk bemutatott spanyol filmek legtöbbje parabola. A Pisztrángok, az Oké, spanyolok!, a Nemzeti vadászat innen nézve meglehetősen egyformák. Borau filmje, az Orvvadászok nem példázat, mégis sokkal hatásosabb ezeknél. Borau filmje, amely Franco halála előtt készült, hatalmas siker volt Spanyolországban, mert a közmegegyezés által elfogadott konvenciók helyett teljesen természetesen és valóságosan mutatja be a hatalom egyik képviselőjét. Azt gondolom, hogy a filmeknek pontosan kell megítélniük a kort és a helyet, amikor és ahol játszódnak. Világos, hogy különböző filmek a spanyol történelem különböző időszakainak felelnek meg, egy részüket Franco halála előtt, más részüket pedig utána készítették. Spanyolországban hirtelen szakítottak a régi módszerekkel, de Franco halálát nem kísérte a társadalom struktúrájában mélyreható változás. Ha egy idegen égitest lakója — ismerve a történelmi helyzetet — a földre érkezne és megnézné a spanyol filmeket, sok esetben nem tudná megmondani, melyik készült Franco halála előtt, és melyik utána. Ez azért van, mert a spanyol filmek nagy része — a kevés kivétel közé sorolnám a Hét januári nap és a Híd című munkáimat — nem ad világos képet az aktuális spanyol politikai helyzetről. A parabolát mi, baloldali művészek is sokat használtuk a francoizmus idejében. Egyes kollégáim mind a mai napig megmaradtak ennél a lehetőségnél, én azonban úgy gondolom, hogy már jóval nagyobb a művészi szabadság és nem szükséges használni a régi módszereket. Azt nem mondom, hogy ma nincsenek korlátozások a kifejezés szabadságát illetően, de a filmművész csak úgy tudja informálni nézőit az országban történő eseményekről, úgy tudja sikerre vinni elképzeléseit, ha világos filmnyelvet használ. Valójában a filmen azt közvetíti a néző felé, ami a fejében van. Ha zavaros dolgok vannak a fejében, akkor azt, ha pedig tisztán lát, akkor azt fogja továbbadni. Sokan állítják, hogy a cenzúra miatt nem tudtak haladó filmet csinálni, de ezek többsége a cenzúra megszűnése után sem képes erre. Természetesen tudom, arról sem szabad elfeledkezni, hogy olyan társadalmi rendszerben élünk, ahol a filmgyártás pénzemberei nem rajonganak a haladó filmekért. — Franco halálával megszűnt a cenzúra? — A cenzúra tulajdonképpen akkor szűnt meg, amikor törvényerőre emelkedett az új alkotmány, benne az állampolgárok szabadságjogaival, a művészi szabadsággal. — Nem lehetséges, hogy a hosszú diktatúra alatt kialakult a filmművészekben valamiféle öncenzúra. — Nem hiszem, én ezt nem öncenzúrának nevezném, hanem politikai állásfoglalásnak. Nincs olyan film, amely nem politizál. A burzsoáziának van egy kedvenc frázisa, amit sokan elhisznek, nevezetesen oly módon osztályozzák a filmeket, hogy amelyek baloldali üzeneteket tartalmaznak, azok „politikai” filmek, a maradék az nem. Ez nem igaz, mert minden film hordoz politikai mondanivalót, még a Szombat esti láz is! Az más kérdés, hogy ez a politikai mondanivaló milyen! Sok rendezőben tisztázatlan a hovatartozás. Beleesnek a felállított csapdába, elfogadják a művésznek felajánlott kiváltságos helyzetet, miszerint az objektív politikai események őket nem érintik, isteni felsőbbrendűséggel szemlélhetik a dolgokat. Aki ezt elfogadja, közvetíti a burzsoázia ideológiáját. Úgy gondolom, a művésznek, jelen esetben a filmművésznek, egyértelmű politikai álláspontot kell kialakítania. Franco idejében ennek megítélése egyszerűbb volt, mert az akkori filmekben a legparánnyibb Franco-ellenes megnyilvánulás bizonyítványt adott az alkotónak. Manapság világosabban kell beszélni. Két választás van: vagy egyetért valaki a mai társadalommal, vagy megpróbálja megváltoztatni. — Miért érezte szükségesnek, hogy elforduljon a Fő utca hangvételétől, az esendő kisemberek lélektani ábrázolásától? — A Főutca egy kisvárosban élő, kispolgári életmódot folytató spanyol nő történetét mondja el az 1956 körüli években. Ennek a már nem fiatal asszonynak a helyzete, magányossága alkalmas volt egy diktatúra alatt senyvedő kisváros légkörének, erkölcseinek ábrázolására. Vissza kellett adnom ennek a korszaknak a hangulatát, vagyis el kellett hitetnem a nézővel, hogy a főszereplő valós közegben mozog. A film talán azért sikerült jól, mert akkoriban nemcsak Spanyolországban, hanem más országokban is hasonló helyzetet élhettek át ezek a nők. Kétségtelenül, a Híd teljesen más típusú film. 1976 nyarán forgattam, miután kiszabadultam a börtönből, örültem a szabadságnak, az egyszerű állampolgár szabadságának, a művészi szabadságnak és ezért a film tele van spontaneitással és örömmel. Visszatérve egy korábbi gondolatra, a film számomra mindenekelőtt egy adott történelmi pillanat tanúságtétele. — Mik a további tervei? — Országunkban kétmillió munkanélküli él, az ő kiszolgáltatott helyzetükről szeretnék filmet készíteni. A másik elépzelésem amit régóta szeretnék megvalósítani és jövőre remélem nekikezdhetek: filmet akarok készíteni Federico García Lorca meggyilkolásának körülményeiről, a halála előtti két hónapról. Mondanom sem kell, hogy a filmet Spanyolországban, eredeti helyszíneken szeretném leforgatni. HENDE MONIKA Bardem a pesti utcán BALOGH BÉLA FELVÉTELE Otthonunk az erdő A rousseau-i „vissza a természethez” jelszó egyre népszerűbb. Európában és Amerikában egyaránt megtalálhatók a primitívkörülmények között élő kisebb-nagyobb csoportok, amelyek között elég nehéz eligazodni: kik a világtól elfordult lelki sérültek, kik a valódi természetbarátok és kik az egyszerű kalandkeresők? Párizstól néhány kilométerre, a fontainebleau-i erdő mélyén él két fiatalember — írja a 30 millions d'amis című folyóirat, ők nem vonultak vissza a világtól, egyszerűen csak folytatják azt, amit gyermekkorukban megszoktak. Apjuk kőfejtő volt és egyik fia, Alain ugyanezt a mesterséget választotta. Az öccse, Patrice favágó. Világéletükben a falu szélén kezdődő erdőben laktak, apjuktól megtanulták az erdei mesterségeket, az egyszerű növénytermesztést, a széltől-hótól védő faházak építését. Az erdő egyik sziklás dombján építették fel külön-külön házaikat. A berendezés egyszerű: egy ágy, asztal, déshez, aztán a fontainebleau-i erdő mégiscsak visszahúzta. A metróvonal nem ér idáig, a ló viszont megmaradt. Van egy kutyájuk, amelyet valamilyen lelketlen gazda tett, de az állat jó cserét csinált, amikor Alain és Patrice magához vette. A macskák a viperákat tartják távol tőlük. Az állatok érzik, hogy ez a két loboncos hajú kétlábú a barátjuk. Gyakran meglátogatják őket az őzek, egész rókacsaládok vagy a félénk nyulak. Télen kevés a munka, korán sötétedik. Alain és Patrice alig mozdul ki. De a tavasz beköszöntével mindig újra meg újra felfedezik az erdőt. Nincsenek nagy igényeik. Szeretnének az erdőben nyugodtan megöregedni. Addig is dolgoznak, hogy megkeressék a maguk és az állatok élelmét, a ruházkodásukra valót és annyit, amennyibe egy-egy kiruccanás, baráti összejövetel kerül. Néha utazgatnak, ismerkednek a világgal. Házuk bejáratánál két tábla fogadja az arra járót. „Úgy keményítsük meg lelkünket, hogy ne feledkezzünk meg a gyengédségről”, — és „Egyesek próbálkoznak, mások kudarcot vallanak, de ha csak egynek sikerül, már az is elég.” A 2-3 szék, tűzhely, edények, néhány könyv, rádió. Alainnek 10 macskája van, Patrice-nak pedig lova. Az istálló ablaka a hálószobára nyílik. Amikor a kirándulók egyre nagyobb számban kezdték ellepni az erdőt, Patrice attólfélt, hogy a metrót idáig vezetik és nyugalmasabb hely után nézett. Lovat vett a költözke- 42 .