Új Tükör, 1982. április-június (19. évfolyam, 14-26. szám)

1982-05-09 / 19. szám

világ­tükör Angyalok harisnyakötőben Azok a mozilátogatók, akik a mai filmeket látva — nem egészen alaptalanul — azt hi­szik, hogy a teljes meztelen­ség kultusza mindörökre uralkodóvá vált a filmmű­vészetben, tévednek. Mint az Espresso írja, ez a hullám nem sodorta el véglegesen az Intim Női Öltözék Őfensé­gét. Az olasz hetilap sze­rint a legújabb filmek bizo­nyítják, hogy őfensége dia­dalmasan viszatért trónjára. A pőre meztelenség hullámá­nak vége. Az intim női öltö­zék megújult fortélyossággal jelent meg újra a filmvász­non, és hátrányának csábere­je — több mint ötven év múltán — csodálatos módon semmit sem csökkent. Erről beszélnek a filmvilág híres­ségei, rendezők, színésznők egyaránt. A postás mindig kétszer csenget című filmben a „szen­vedélyes szerelem” szimbó­luma lett Jessica Lange bu­gyija, amelyet vadul tép le Jack Nicholson. Fassbinder — Lola-Lola legendáját idéz­ve — pásztázik végig felve­vőgépével az „utolsó kék an­gyal”, Barbara Sukowa fe­­keteharisnyás lábain. Brian De Palma Gyilkosságra beöl­tözve című filmjének taxi­jelenetében szintén a heve­sen letépett női nadrág hiva­tott arra, hogy jelezze az ero­tikus feszültség csúcspont­ját. — Lehet, hogy én csupán az intim fehérnemű király­nője vagyok? — tette fel a kérdést Hanna Schygulla, miután bevallotta, elszomorí­totta őt, hogy a Maria Brown házassága bemutatásaikor az európai fővárosokban tele voltak a falak harisnyakötős képével. A filmtörténetben visszaté­rő jelenség, hogy a nézők emlékezetében a filmsztár alakja összekapcsolódik egy ruhadarabbal, fűzővel vagy melltartóval, fekete harisnyá­val vagy harisnyakötővel. Amint ez a harmincas évek­ben Marlene Dietrich vagy a közelmúltban Liza Minelli, a Kabaré főhősnője esetében történt. Mágikus erejük van ezeknek a ruhadaraboknak, indokolják a szenvedélyt, amelyet nagy rendezők áb­rázolnak, Steinbergtől Bu­­nuelig.­­ Erőteljesen erotikus légkört teremthet a rendező olyan jelenetekkel, amelyek­ben a színésznő fehérnemű­ben van — mondja Laura Antonelli, akit a fekete ha­risnya tett híressé. — A tel­jes meztelenség nem annyi­ra szexis. Ilyen holmikban a színésznő sokkal vonzóbb, csábosabb. — Vizuális élve­zet raffinált rituáléját lát­juk a filmvásznon: egy ott­hagyott intim ruhadarab fel­idézi a nő alakját, bőrének illata árad belőle — magya­rázza Alberto Lattuada, az erotikus témákra legfogéko­nyabb olasz rendezők egyi­ke. — A hatvanas évek film­jeiben látott teljes meztelen­ség unalmas lett, talán ezért érdekli ismét a rendezőket és a közönséget a régi ero­tikus játék — vélekedik Bar­bara Sukowa, Fassbinder Lo­lája. — A fűzők és a haris­nyakötők a csábítás ábécé­jének elemi eszközei, eroti­kus hangulatot keltenek a nézőkben, emlékeket éleszt­hetnek. Laura Antonelli ki­zártnak tartja, hogy a fiata­lokat ne érdekeljék — akár filmen, akár az életben — az ilyen ruhadarabok. — A nők ezekben általában vonzóbb­nak érzik magukat, biztosab­bak nőiességükben — mond­ja Marina Suma. — Még a fiatal nőknek is tetszik a csá­bításnak e régi módja. Ter­mészetesen a színésznőknek is előnyösebb, ha nem telje­sen meztelenek. Így nagyobb tere nyílik a nézők fantáziá­jának és sejtelmesen eroti­kus légkör veszi körül a hős­nőt. Teljes meztelenséggel ezt soha nem lehet elérni. CSONTOS ROZÁLIA Barbara Bouchet Raquel Welch Így őrzik az elnököt Amit az Express című párizsi lap leírt, azt bármikor érvényesnek te­kinthetjük, akár De Gaulle-nak, akár Giscard-nak, akár Mitterrand-nak hívják a Francia Köztársaság elnö­két. A lap szemfüles riporterei ugyanis beszámoltak olvasóiknak ar­ról a biztonsági rendszerről, amely a mindenkori köztársasági elnök fe­lett őrködik. A Rue de Faubourg—Saint-Ho­­noré utcai hatalmas palotában — 1879 óta ez a mindenkori elnök szék­helye — legalább hatszázan élnek. Egész kis város, ahol katonák, víz­vezetékszerelők, villanyszerelők, hi­vatalnokok, postások, szakácsok stb. mellett dolgoznak eladók virágbolt­ban, telefonközpontokban, fényképé­szeten stb. Az elnök, az elnöki palo­tában tartózkodik, ha napja nagyobb részét Párizsban tölti. A palotát 210 katona őrzi. Ők a Nemzeti Gárda tagjai, a filmhíradókban őket szok­ták látni, amint történelmi viselet­ben fogadják az idegen államfőket. A palota postáján 65 ember bontja a naponta érkező sok ezer levelet. Ja­va részükre ők maguk válaszolnak, általában rutinválaszokat küldenek vagy a levelekben felvetett ügyeket, panaszokat a megfelelő hivatalokba továbbítják. A konyhának megérdemelt híre van Európa-szerte. A tizenkét sza­kács közül ugyanis nyolcnak mester­szakácsi oklevele és számtalan ki­tüntetése van. A konyhát De Gaulle egykori inasa vezeti. Ma is minden reggel azzal kezdi a napot, hogy az elnökkel megbeszéli a menüt. A politikusok hivatali szobáin kí­vül a legfontosabbak a katonai he­lyiségek. Az állam elnöke minden percben felügyelet alatt áll. 20 rend­őrfelügyelő őrködik testi épsége fe­lett, ők állandóan a közelében tar­tózkodnak. Ezenfelül a palotát 200 remekül kiképzett kommandós őrzi, akik a palotát úgy ismerik, akár a tenyerüket. Minden héten egyszer riadót rendelnek el. Erről előre csak az elnököt értesítik, nehogy meg­lepődjön, ha hirtelen karabélycsö­vekkel találná magát szemközt. Egyetlen gombnyomásra a kétszáz ember elfoglalja előre megállapított őrhelyét. A kapukat bezárják, min­den őrhelyet megerősítenek, a fo­lyosókon és föld alatti garázsokban falkiszögellések mögé lapuló, min­denre elszánt katonák tűnnek fel. Tíz percig tart a próbariadó, aztán lefújják és elemzik az időadatokat, összehasonlítják az előző gyakorlatok adataival. A palotában rendkívül fontos stratégiai jelentőségű berendezések is találhatók. Ilyen elsősorban a Ju­piter, a francia nukleáris haderő diszpécserközpontja. Ez előbb a régi, légitámadások esetére épített óvó­helyen volt, 1977-ben azután átépí­tették és kényelmesebbé tették. Ott vannak a segédtisztek helyiségei is. Az óvóhely bejáratát páncélajtók vé­dik, ide csak meghatározott szemé­lyek léphetnek be. Középen egy te­remben térképek vannak, mellettük telefonok, telexek és mikrofonok. Itt is hetente rendeznek „főpróbát”. Ilyenkor minden úgy játszódik le, mintha Franciaországot atomtáma­dás érte volna. Az elnöki palota másik rejtett be­rendezése a szupertitkos, különleges telefonrendszer. Először is minden minisztériumba külön vonal fut in­nen és semmiféle sztrájk, áramki­kapcsolás, telefonközpontrongálás vagy puccs esetén sem kapcsolható ki. A központban található narancs­­színű telefonkönyvet csak a kormány és több magas rangú szakértő hasz­nálhatja; a háromjegyű számokkal hívható az ország összes fontos in­tézménye. Van egy még bonyolultabb és titkosabb rendszer is, a Regis, ez lényegében ugyanazt a szerepet játsz­­sza, mint a Jupiter. De még titko­sabb. 1968 után szerelték fel, amikor a nagy sztrájk idején a kormány több telefonvonala is megbénult. Most már ilyesmitől nem kell tar­tani. A palota legjobban őrzött helyi­ségeiben találhatók azok a telexek, amelyeket népszerűen „forró vonal­nak” is neveznek. Mindegyik külön kis szobában van; az egyiket „vörös vonalnak” nevezik — ámbár a ké­szülék szürke színű. Ez Moszkvával köti össze Párizst a nappal és az éj­­szaka bármelyik percében. A másik, a „kék vonal” — ez a készülék is szürke — biztosítja az állandó ösz­­szeköttetést Washingtonnal. Megfe­lelő berendezések révén természete­sen az elnök akkor is használhatja ezeket a vonalakat, ha bárhol az or­szágban vagy külföldön tartózkodik. Lehallgatástól nem kell tartania. Ugyanezt a célt szolgálja egy má­sik berendezés is, amelyet viszont mindig egy magas rangú államhiva­talnok kezel, aki éjjel, hétvégeken vagy ünnepnapokon — tehát amikor hivatalosan a palota zárva van — itt teljesít szolgálatot. Számára egy kis lakosztályt jelöltek ki a Marigny­­fasor felőli oldalon. Neki egyetlen másodpercre sem szabad elhagynia a helyiséget, állandóan egy kis szür­ke készülék közelében kell tartóz­kodnia, amelyen ez a lakonikus fel­irat díszeleg: „közvetlen vonal”. Igen, közvetlen vonal az elnökhöz, bárhol is tartózkodjék. E készülékkel, bár­mi történjék is, a tanácsadók, mi­niszterek, tábornokok mindig elér­hetik az elnököt. Az ügyeletesek so­ha nem panaszkodnak erre a beosz­tásra, a remek konyha ugyanis fe­ledteti az ügyeleti órák unalmát, no és azonfelül­­ velük lehet a felesé­gük is. Csak a feleségük! Régebben egy hatalmas dupla ágy is volt itt, de ezt De Gaulle felesége annak ide­jén frivolnak találta és két riasztó külsejű tábori ágyra cseréltette. így látta biztosítottnak, hogy az ügyele­tes hivatalnok mindenkor inkább az állam érdekeire összpontosítson ... N. I. 42 □ Laura Antonelli

Next