Új Tükör, 1982. április-június (19. évfolyam, 14-26. szám)

1982-06-20 / 25. szám

Vérfagyasztó idill RÁDIÓJEGYZET A lázadó Füst Milán drámája Rádióra alkalmazta: Bárdos Pál; rendezte: Varga Géza; szerep­lők: Sztankay István, Schütz Ila, Béres Ilona, Szabó Sándor, Éless Béla H­atározottan nem unal­mas ember — jegyezte föl Füst Milánról Kosz­tolányi. Határozottan nem az — csodálkozhatunk rá mi is, valahányszor az utóéletét élő Füst Milánnal találkozunk. Egy csaknem ismeretlen drá­májának rádióváltozatát hall­hattuk, ami ezúttal, tudniil­lik, hogy „csaknem ismeret­len”, csaknem magától érte­tődő. Ha lehetséges síron túli elégtétel, ha létezik túlélés vagy valamiféle „halhatat­lanság”, akkor Füst Milán igen sajátságos módon él vele. Miután többé-kevésbé a kései megismerés számos írásának a sorsa, módjában áll ma is, másfél évtizeddel eltávozása után és még jó ideig egy-egy „új művel” meglepni a közönséget. És ami még fontosabb, nem csu­pán a mű létezésének tényé­vel, hanem a benne rejlő mondanivalóval, az újból meghökkentő fordulatokkal, amelyek megdöbbentő gon­dolatok hírnökei avagy kí­sérői. Itt van például ez a „láza­dó”. Szerencsétlen ember, mert még élhetne, szerethet­ne és őt is szerethetnék, ám gyógyíthatatlan beteg. Tudja, „szerettei” is tudják. De bár­milyen hihetetlen, nem ez lé­tezésének tragikuma; a tüde­jénél is gyógyíthatatlanabb a sem velük, sem nélkülük­ vi­szony, amely családjához köti, s egyben el is taszítja attól. Még a régtől szokásos „strindbergi” jelző sem al­kalmazható itt, mert e család­ban szeretet honol. Szeretet, ám valami eksztatikusan önző formában. Kérem az olvasót, ne bó­lintson rá rögvest, hogy ezt már ismeri. Ha nem olvasta Füst A lázadóját, ez könnyel­mű kijelentésnek bizonyulhat. Azt hiszem, aki valamennyi­re is kiegyensúlyozott csa­ládban él, ha még annyi súr­lódás, gond teszi is próbára e harmóniát, nem érheti föl a megéltség teljességével a Füst Milán-i tragédiát. De mindenki beleérezhet annyi­ra, amennyire voltak már nehéz vagy éppen kritikus órái, napjai a családi létben. És kinek nem voltak? Ez a bravúros „nagyítás” — szándékosan használom a napjaink leleményének tulaj­donított eljárás műszavát — Füst magától értetődő írói eszköze, mi több, hitvallása. Sándor, bármilyen döbbene­tes, nem a tüdővészbe, ha­nem a családjába hal bele, íme, a kincseskamra. Bár­dos Pál kitűnő érzékkel vá­lasztott és rádiósított, Varga Géza pedig alázatos értelme­zőjének bizonyult. Az előadás szenzációs volt. Akik Sztankay remekbe sza­bót páros produkcióinak ha­tása alatt — nem utolsósor­ban éppen Schütz Ilával a szuper sikerű jövőre veled ugyanitt-ben — netán hajla­mosak lennénk betuszkolni őt egyfajta „charmeur” szerep­körébe, mert „olyan jól csi­nálja”, újból ráébredhetnek, hogy egyet-mást alighanem még jobban csinál. Most, a betegágyon, a még egyszer megkísérelt élet és a mene­­külésszerűen választott halál partjai közt vergődve, léleg­zetelállító volt. Egy egészen más Sztankay. És megint beigazolódott, milyen csodálatos partner Schütz Ila. A másik lélegze­tét is érti, már ahogy ebben az átkozott szerelemben „ér­tik” a másikat. Béres Ilona és Szabó Sándor megveszte­gető kedvességével vált tel­jessé a vérfagyasztó családi idill. Teljessé, mondhatnám, tökéletessé. BALOG JÁNOS Sztankay István Füst Milán 30 □ Hetven a hetvenre SZÜLETÉSNAPI FÉNYES SZABOLCS-MŰSOR R­eggeltől késő estig Fé­nyes Szabolcs nép­szerű dalai töltik be a tele­vízió IV. stúdióját. Az éne­kesek dobogóján és a kép­ernyőről már jól ismert ele­gáns „primadonnalépcsőn” színpompázó virágkosarak. Ünnepi műsor készül. Szü­letésnapi köszöntő a 70 éves zeneszerző tiszteletére. — Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. A szerkesz­tők úgy döntöttek, hogy csak azokat a dalaimat idézi fel a műsor, amelyeket a közön­ség megkedvelt — mondja Fényes Szabolcs. De bizony nekem vannak olyan ked­venc dalaim, színpadi játé­kokban felhangzott nóták, amelyeket én nagyon szere­tek, kedvenceim, de valaho­gyan soha nem jutottak el igazán a közönséghez. A 70 perc a televízió műsorában sok idő. De mégsem elég ar­ra, hogy teljes munkásságo­mat bemutathassa, hiszen a szimfonikus könnyűzenéim és a balettzenéim ebből az adás­ból kimaradtak. — Hány esztendő szerze­ményeit idézi fel a műsor? — Jó ötven évet ölel fel. Nagyon jó érzés volt, hogy milyen sok kitűnő művész vállalta, részt vesz a produk­cióban, hiszen dalaimat ope­raénekesek, prózai színészek, táncdalénekesek adják elő, és most tudtam meg Csenterics Ágnes rendezőtől, hogy meg­­lepetésként néhány archív­anyagot is felhasználnak, így Honthy Hanna 1942-ben for­gatott filmjéből azt a részt, amelyben a Van-e szerelme­­sebb vallomás című dalt énekli, aztán egy Latinovits Zoltánal készült felvételt, amelyen a Szeretni bolondu­­lásig című nótát adja elő gi­tárral, és néhány filmrészle­tet a 2X2 néha 5 című játék­filmből. Azért mondtam, hogy ez meglepetés, mert az eredeti forgatókönyvben nem szerepelt. — A sokat emlegetett nosz­talgiahullám emelte-e az utóbbi időben a Fényes-szer­zemények népszerűségét? — Jöhetett bent, a punk, a disco, mégis mindig éltek olyan dalok, amelyeket a háziasszony a konyhában tu­dott énekelni vagy a férfiak borotválkozás közben a für­dőszobában. Hamis lenne, ha azt mondanám, hogy az én nótáim a fiatalság kedven­cei. Nem. A fiatalságnak más ritmusigénye van. És az is igaz, hogy az utolsó nyolc-tíz évben inkább színpadi sike­reim voltak. Igazán nem lett népszerű egyik dalom sem. És az a furcsa, hogy a ré­gebben írt dalaim ma is si­keresebbek, mint az utóbbi esztendőkben komponáltak. Pedig érzem, hogy igazán 45 éves korom után kezdtem jól komponálni. De újabb sike­reim mégsincsenek. — A műsorban kétféle in­terjú készül Fényes Szabolcs­­csal. Kellér Dezsőnek zongo­ra mellett és dalban vála­szol, Szilágyi Jánosnak pedig prózában. — Kellér Dezsőhöz ezeréves barátság fűz. Nagyon örül­tem, hogy vállalta velem a fel­lépést, és azonnal megegyez­tem vele, hogy nem vesszük komolyan ezt a hetven évet. Ijesztő ez a szám. Nem tu­dom elképzelni, hogy már ennyi évet megéltem. Rette­netesen magas kor az én ka­maszlelkemhez. Először nem is lelkesedtem, hogy így fel­­plankoljuk a születésnapo­mat. Rögtön mondta a fele­ségem, minek hozzuk nyilvá­nosságra, hogy öregszünk. Ezért kitaláltuk Kellér De­zsővel, hogy nem csinálok magamból morcos öregurat, komoly zeneszerzőt, és akár­milyen kérdést tesz fel, még ha kellemetlent is, én csak dalban vagyok hajlandó vá­laszolni. Szilágyi Jánost is kértem, hogy ne lelkizzünk. Azt már megtettük egyszer a Kettesben-műsorban. De hogy miről kérdez, az utolsó pillanatig titok marad, mind­addig, amíg nem lépünk a kamera elé. — Elárulta, hogy nem min­den kedvenc dala hangzik el a 70 perces műsorban. Ha választhatna, melyik szerze­ményét idézné most fel a kö­zönség előtt? — A kutya, akit Bozzi úr­nak hívtak című musicalem Csoda kell című dalát, még­­pedig Kalmár Magda előadá­sában, és a Rigó Jancsi Csak álmodom című dalát, amelyet Valamikor Sárdy János éne­kelt. A Fényes Szabolcs-műsor rendezője Csenterics Ágnes, a vezető operatőr Darvas Máté. A dalokat a többi kö­zött Kalmár Magda, Miller Lajos, Berkes János, Hofi Géza, Katona Klári, Máté Péter, Voith Ági, Esztergá­lyos Cecília, Felföldi Anikó, Bodrogi Gyula, Hernádi Ju­dit, Zalatnay Sarolta, Kovács Zsuzsa, Németh Sándor, Tahi-Tóth László és Rátonyi Róbert énekli. A felvétele­ken közreműködik Bogár Richárd koreográfus és az operettszínház tánckara. A műsor a tervek szerint még az idén képernyőre kerül. SEBES ERZSÉBET Fényes Szabolcs: Rettenetesen magas kor az én kamaszlelkemhez KELETI ÉVA FELVÉTELE Kovács Zsuzsa és Felföldy Anikó LIPPAY ÁGNES FELVÉTELE

Next