Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
1983-02-06 / 6. szám
Bécs 1919-1933 A MAGYAR GRAFIKA KÜLFÖLDÖN A Magyar Nemzeti Galéria más múzeumokból kiegészített grafikai gyűjteménye a törzshelye ennek a vándorkiállításnak, amely most a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható, és amelyet nagyon érdemes megnézni — annak ellenére, hogy éppenséggel bennem Bajkay Éva válogatása, szerkesztési koncepciója bizonyos hiányérzetet kelt. A hiányérzetnek az az oka, hogy ez a rendezői felfogás majdhogynem szigorúan művészettörténeti. Az ifjú Bernáth Aurél avantgarde kísérletei, Bortnyik Sándor konstruktivista képarchitektúrái, Kassák Lajos címlaptervei, tipográfiái, Derkovits Gyula, Tihanyi Lajos, Uitz Béla expreszszív grafikái, Ferenczy Noémi és Lesznai Anna iparművészeti tervei vannaka legnagyobb súllyal jelen, és a lépcsőházban tisztes felület jutott Bíró Mihály plakátjainak. Volt egy idő, amikor nagyon sokat olvastam a 20-as évek elejének különböző színezetű bécsi magyar sajtóját, Göndör Ferenctől Gábor Andorig. Nekem úgy tűnik, a 80-as évekből hátrapillantva némileg túlértékelődik a MA köre, és elsikkad Bíró Mihály vagy Vértes Marcell. Mert például az utóbbi, aki a köztudatba a franciás pikantéria specialistájaként vonult be, Bécsben, emigránsként illusztrálta az „Amikor Horthy a király” című könyvet, Bíró Mihály pedig vérlázító rajzokat készített a fehérterrorról. Nem kedvelem én a dolgok agyonpolitizálását — már csak azért sem, mert a túlzott propaganda épphogy árt —, de azt hiszem, ezekben a bécsi években igen fontos volt az a tény, hogy az itt élő grafikusok nem mertek vagy utáltak visszatérni Budapestre. És inkább pornográf lapok készítését is vállalták — védekezésül az éhhalál ellen —, mint Derkovits Gyula. Amit hiányolok, az a hazátlanság, szegénység, jövőtlenség, egymásra acsarkodás vér-, könny- és verítékszaga ezen a kiállításon. Mindezt elfedi az esztétikum dezodora. De hát a szépség is fontos dolog. És az utókorra sokkal nagyobb hatással lehet, mint az aprólékos történelmi igazság. SZÉKELY ANDRÁS Lesznai Anna: Vasárnap Bernáth Aurél: Parasztok Ferenczy Béni: Tanulmány Egon Schiele emlékezetéhez 28 □ Marie a vérzivatarban MISKOLCIAK A PESTI SZÍNHÁZBAN A dolgos lenyúzó kisvárosi házán átvonul a világháború a mit a háború, a szövetségesek egész atlanti partraszállása! —, németek és amerikaiak egymásnak adják a kilincset, ha összetalálkoznak, gyilkos pókercsatákat vívnak, s miután elnyerték egymás ruházatát és felszerelését, eltanulták egymás dalait, a fritz jenkivé, a jenki fritzé vedlett, szépen átmasíroznak a túloldalra. Mindegy ki kicsoda, legalábbis a francia Apa szemében, aki két lányát sem képes megkülönböztetni, mert mindkettőt Marie-nak hívják, sőt, az anyjukat is, és további két gyermekéről sem tud többet, mint hogy a fiú amerikai, a lány pedig szovjet ejtőernyős. Egyet fog csak fel a rendíthetetlen lenyozó: Marie lánya (az egyik) a megszállás éveit többnyire ágyban töltötte, mégpedig a hozzájuk beszállásolt német katonával, Heinzcel. Ezért épp ideje volna, ha összeházasodnának. Odakint dörögnek a fegyverek, az árnyékszéket már lebombázták, az Apa pedig összehívja a családot az esküvőre. Sorra megérkeznek a gyerekek, ejtőernyővel az amerikai s az orosz — tévedésből még egy japán is leugrik —, s közben be-benéznek az aznap reggel kinevezett ellenállók autót rekvirálni. Mozgalmas Boris Vian Mindenkit megnyúzunk című darabja, mégsem cselekményes a szó hagyományos értelmében — egyáltalán, nem ismer semmiféle hagyományt. Ma már látjuk, hogy ő maga a tradíció: az 1946- ban keltezett „katonai vaudevilleben” sok azóta született mű egyenes „Vak küzd a fennmaradásért" INTERJÚ VÁRHEGYI TERÉZZEL Samukénak a szakma keresztelte el, s a kedveskedő becenév úgy hozzáragadt, mintha egy ország adta volna hozzájárulását az utólagos anyakönyvezéshez. — Harmincéves fővel próbáltam küzdeni Samu ellen — mondja Várhegyi Teréz —, de mintha levakarhatatlanul rajtam ragadt volna. A „samuka” mivoltomhoz tartozó szerepekkel együtt. Federico Fellini filmeket mert álmodni Giulietta Masina meghatóan érdes, fanyarul izgalmas egyénisége köré. Magyarországon unosuntalan tapasztalni kényszerülünk: nálunk a színházak nemigen tudnak mit kezdeni éppen azokkal a színészekkel, akikre máshol színházat lehet alapozni. Budapest legfiatalabb színháza, az első, amely gomba módra szaporodó gazdasági társulások mintájára alakult szövetkezetté, a Hököm Színpad