Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
1983-02-06 / 6. szám
ÉS FÓKÁK PINGVINEK A hideg jégen egyre hűvösebb van. Nem csoda, ugyanis az egyre népszerűbb jeges sportágakban rossz hírek járnak: a Ferencváros megszünteti műkorcsolyaszakosztályát és a BSE szakosztálya alatt is törik a jég. Támogatók hiányában az amúgy is szűk bázisú sportág egyre szűkül. A rossz nyelvek szerint a korcsolyázás halálra van ítélve hazánkban! Nem ezt bizonyítja a városligeti műjégpálya, amely ezen a délutánon is zsúfolásig megtelt, sok ezer fiatal korcsolyázik körbe-körbe. Kár, hogy ennyire zsúfolt. Az elkerített kis pályán apróságok ismerkednek az egyensúlyozás művészetével és a keménységgel. Anyukák, apukák lesik, ahogy csemetéjük játékosan korcsolyázni tanul. Nincs könnyű feladatuk az oktatóknak, az állandóan bömbölő zenét kell túlkiabálniuk. A gyerekek között egy ismerős arc. Csak nem? De, de ... Csordás Marika az. A Csordás—Kondi többszörös magyar bajnokpáros tagja. Hogyan került ide a Vb-Amikor Csordás Mari még Kondi Lászlóval együtt párosban versenyzett rosligetbe, hiszen egy éve még a Spartacusnak nevelte az utánpótlást a Millenárison? — Itt tisztább a levegő — mondja mosolyogva és rekedten. — A Rozmaring SE jégiskoláját vezetem, és van egy előkészítő műkorcsolyázó csoportom is. Ezenkívül tanítok a Jakabházy-féle jégiskolában is. A volt bajnoknő jogi egyetemet végzett, jelenleg a Volán Tröszt szakszervezeti bizottságának munkatársa. Tízévi szünet után két gyerek nevelése, nyolcórai munkaidő mellett vajon miért tért vissza a jégre? — Tizenhét évig korcsolyáztam és bizony nagyon hiányzott, nem tudtam meglenni a jég nélkül. Sajnos a Millenárison nem volt zavartalan a munkám, más elveket vallottam az utánpótlás neveléséről, mint kollégáim. Most itt jól érzem magam. Társadalmi munkában alapismereteket tanítok majdani gyorskorcsolyázóknak és kísérletképpen egy kis létszámú, műkorcsolyázásra készülő újonccsoporttal is foglalkozom. A gond majd csak akkor jelentkezik, ha a gyerekek elérik a versenyzői kort. Remélem azonban, hogy akkor is otthont kapnak majd a szakosztályban. Még beszélgetnénk, de megérkeznek a „fókák”, a Jakabházy jégiskola 6—8 éves korú gyerekei, így az edzőnőnek mennie kell, várják a fiatalok. Azt, hogy mi a Jakabházyféle jégiskola, nem mástól kell megtudnunk, mint dr. Jakabházy Lászlótól, a Testnevelési Főiskola tanárától, az FTC és a válogatott jégkorongcsapatának volt edzőjétől. Készséggel válaszol kérdéseinkre. — Évek óta siránkozunk, hogy hazánkban kevés a jégfelület és ezért a korcsolyázás, a jéghokizás bázisa nagyon szűk — mondja a szakember. — Elhatároztuk, bebizonyítjuk, hogy ezt a kevés jeget megfelelő szervezéssel sokkal jobban ki lehet használni. A Népstadion és Intézményei Vállalat vezetőinek és a KISZ KB segítségével létrehoztunk egy munkaközösséget. A Népstadion adja a pályát, a TF az oktatói gárdát. Délelőttönként hat kerület iskoláinak biztosítunk lehetőséget arra, hogy diákjai megtanuljanak korcsolyázni. Az akció célja az, hogy egy idényben körülbelül 40 ezer gyerek ismerkedjék meg ezzel a szép sportággal. Közben a pályára háromnégy éves gyerekek, a pingvinek csúsznak. Bemelegítésként bukfenceznek, majd leülni és felállni tanulnak az apróságok. Ugyan még bukdácsolnak, de már nem félnek a jégen. — Nem vártunk ilyen nagy érdeklődést — vallja be Jakabházy. — Jelenleg több mint 500 a jégiskola létszáma. Az iskolák keretében történő délelőtti oktatás ingyenes, a délutáni díja pedig egy hónapra 350 forint. Ezért a gyerekek hetente kétszer jeges, egyszer pedig erőnléti edzésen vehetnek részt. Több szülővel beszélgettünk , egyikük sem sokallta az oktatás díját. Véleményük szerint szívesen fizetnek, mert tudják és látják, hogy csemetéjük jól szórakozik, friss levegőn sportol. Sőt, az igények miatt a felnőttek részére is kellett indítani egy csoportot. S most már amelyik szülő megtanult korcsolyázni, az a várakozási időt a nagypálya jegén tölti. Sok mendemonda kering arról, milyen jól keresnek a jégiskolában dolgozó edzők. Amikor ezt említjük, Jakabházy László kissé indulatos lesz. — Mint már említettem, a jégiskola nem ingyenes. A havi 350 forintból fizetjük a pályahasználati díjat és az edzői bért. A szülők csekken fizetik be ezt a pénzt a Népstadionnak, s mi is tőle kapjuk fizetésünket. Igen, megfizetjük az edzőket. Ennek két oka is van. Az alacsony bérekkel kényszerítik a műkorcsolyában az edzőket arra, hogy a szülőktől pénzt fogadjanak el. Nálunk ilyen nem fordulhat elő, mert aki ezt tenné, azonnal távozik. A másik ok, hogy amiért az emberek fizetnek, azt megbecsülik. Ezért aztán a gyerekek nem hiányoznak, rendszeresen lehozzák őket a jégre és így munkánk hatékonysága jó. Sajnos hó helyett ismét elered az eső. Igaz, ez csak minket zavar, a gyerekek továbbra is jól szórakoznak. Csordás Marika éppen libasorba állítja a színes anorákos apróságokat, majd elindul a „kígyó” a jégen. Nem korcsolyáztunk, de mégsem bánjuk, hogy kilátogattunk a jó öreg műjégpályára, ahol az enyhe tél ellenére friss szelek fújnak. Köztudomású ugyanis, hogy ez a C-kategóriás sportág egyre kevesebb állami támogatást kap. Ez a jégiskola éppen ezért nagyon jó példa arra, hogy az új feltételek között hogyan lehet megmenteni ezt a gyönyörű téli sportágat a hanyatlástól. Ugyanis nem a szakosztályokat kell megszüntetni, hanem meg kell teremteni számukra a működéshez szükséges költségeket. A műkorcsolyában például az ehhez való pénz eddig is megvolt, csupán egy jelentős részük „feketén” az edzők zsebébe vándorolt. Ha ezután a szülők nem zsebbe, hanem az egyesületnek fizetnének, akkor talán a szakosztályok kisebb állami támogatással is működhetnének. Ez a jégiskola azonban nemcsak a sportág, hanem sportéletünk számára is példa lehet arra, hogy nem elegendő a sportpályák kapuit kinyitni, hanem vonzóbb programokkal kell a fiatalokat oda becsalogatni, s akkor azok jönnek, még ha fizetni is kell. Persze mindezek után nehogy valaki azt higgye, hogy Jakabházyék feltalálták a spanyolviaszt. Nem! Ők csupán gyorsan alkalmazkodtak az új gazdasági körülményekhez. SALÁNKI MIKLÓS Élet a Városligetben hemző KÁROLY ÉS BOROS JENŐ FELVÉTELEI Kicsik a jégen