Új Tükör, 1983. április-június (20. évfolyam, 14-26. szám)

1983-05-08 / 19. szám

A hang RÁDIÓJEGYZET Egy igazgató névjegye Riporter: Emőd Pál, beszélgetőpartner: Körösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgatója it mondhat el egy ember magáról húsz percben? Ha átszámítom az időt fölolvasott, gépelt papírra — viszonylag sokat. A rádióinterjúkban mégis többnyire túlteng az üresjárat, a szalagot ugyanis nehezebb „vágni”, mint az írott szöveget „húzni”. Körösvölgyi László nyilatkozata azonban meglehetősen sokatmondó volt. Olyan követelményekről beszélt, amelyek ismertek ugyan a marketingirodalomból, valamelyest az általánosságokban mozgó közgazdasági publicisztikából is, de meghatározott vállalatra „lefordítva”, ráadásul nagy nyilvánosság előtt, nemigen hangzanak el. Nekem az tetszett a legjobban, hogy a cég minden egyes munkatársának mintegy meg kell tanulnia „hungexpóul”. Bravó! Hogy milyen a Hungexpo-nyelv, nem tudom, remélem nem csupán a szakzsargonban különbözik más „nyelvjárásoktól”, amint azt már sok nagyvállalatnál megszoktuk. Néhány dolgot azért elárult a vezérigazgató. Azt például, hogy — a hazai közhiedelemmel ellentétben — nem szükségszerűen ő ért mindenhez a legjobban a vállalatnál. Olyannyira nem, hogy ha mégis mindenáron hozzá fordulnak, kénvtelen megkérdezni egy-egy, az ügyben járatos munkatársat. Így hát nyugodtan megkereshetnék az említettek az illetőt is. Akinek ő messzemenő szabadságot ad . . . Rokonszenves álláspont. Megjegyzem, erről mind többet hallani manapság, de tapasztalni még csak halványan lehet a változást. Ezért is fordul, akinek csak módjában áll, az igazgatóhoz. És ritka az olyan válasz: kedves uram, forduljon X. csoportvezetőhöz, ő majd intézkedik. Vajon a Hungexpónál valóban . .. ? Személyes tulajdonságokról is szó esett. Például, hogy „nem szeret dicsérni”. A munkaköri kötelesség elvégzését nem tartja dicsérendőnek, magától értetődőnek veszi. Nagy hiba — Magyarországon. Vajon hogyan sikerül Körösvölgyinek elfogadtatnia, hogy nem szívességből dolgozunk? Persze, nem tudhatom, nem viszi-e rideg túlzásba ezt a következetességét. Már csak azért sem, mert említés történt azokról is, akik történetesen hibáznak, vagy súlyosabb mulasztást követnek el. Ha az illető maga fedi föl a dolgot — állítja a vezérigazgató —, napirendre tér fölötte. Ám ha eltussolja, és csak később, amikor már jóvátehetetlen, derül rá fény, akkor ... Akkor elbúcsúznak egymástól. Nagyon helyes — teszem hozzá. Hiszen erről sem illendő nálunk beszélni, persze adott vállalat „nyelvére” fordítva, hogy aki rosszul végzi a dolgát, el kell bocsátani. A vezérigazgató saját bevallása szerint, így szól az illetőhöz: kettőnk közül valakinek el kell mennie a cégtől; én úgy gondoltam, hogy maradok... Hatásos végszó, tagadhatatlan. És adott esetben érdemben egyet is kell érteni vele. A fordulat hallatán én mégis nyeltem egyet. Vajon túlságosan hozzászoktam a lényeget oly sokszor elkendőző, óvatoskodó modorhoz ? Lehet. És, kapva az alkalmon, azt sem mondanám itt, hogy a stílusa az ember. De azért egy kicsit az ember is. És még azt, hogy nálunk kényesek az emberek. És ha sajnálatos is, a hangra sokkal inkább, mint a munkájukra. BALOG JÁNOS M 30 □ Amiről nem szólt a Krónika VITA A műsorról főleg a személyes tapasztalataim alapján kívánom kifejteni a véleményemet. Tapasztalataim a fronton szereztem, ahová 1941 júliusában kerültem a gyorshadtest autós szállítóoszlopának műmestereként. Részvételünk a háborúban tehát nem 1942-ben, a 2. magyar hadsereg kivonulásával kezdődött. A diadalittas előnyomulás ellenére mind többen vallottuk, hogy elveszítjük a háborút, mert a hadszíntér nagysága, a nem várt védekezés, s az elviselhetetlen időjárási és útviszonyok bizony hatottak ránk. Hogy nem hazánkat védjük, hanem egy olyan országra támadtunk, amely nemrég békés gesztusokat tett felénk, még a győzelemben hívők is tudták. Ezért érthetetlen, hogy a tévében nyilatkozók általában hittek a győzelemben, és úgy vélték, igaz ügyet szolgálnak, s csak Sztálingrád után támadtak kételyeik. Persze, voltak ilyenek is, hiszen jól emlékszem, amikor a szovjet csapatok a Nagykörútnál voltak, egyesek akkor is azt vallották, hogy itt fogják megállítani őket a csodafegyver segítségével. Viszont ezt a véleményét ma már senki sem ismeri be. Szó esett a tévében a hősök vagy áldozatok?-kérdésről. Mint autós katonák, a szakmánk áldozatainak tartottuk magunkat, mert emiatt hívtak be minket. Egyébként a hősöknek nem kellett volna földet ígérni, mint ahogyan enélkül is hősiességet tanúsítottak a szovjet partizánok és a katonák, s ez nem volt ránk hatástalan a megítélésben, hogy ki képviseli az igaz ügyet. De hősként tiszteltük azt a magyar katonát is, aki két német tábori csendőrt lőtt le, mert fegyvert emeltek ránk. Viszont azokat, akik a földért, kitüntetésért harcoltak, balekoknak tartottuk. Hőstettnek éreztük, amikor eltévedt szovjet katonákat szállítottunk az első vonalak felé, aminek történetét meg is írtam. A hősiesség tehát szemlélet kérdése, s már én sem tudom, hogy „hőstettünk” egyes mai értékelők szerint nem hazaárulás volt-e? Úgy is vélhetik, hogy az ötvenes évek hatására írtam (1974-ben). És talán okosabb lenne hallgatnom erről. Vitatták a tévében, hogy a csapatokat már eleve halálra szánták. Nos, a zsidókat és a megbízhatatlan elemeket bevallottan ilyen sorsra ítélték, a harcoló csapatokkal pedig a szándéktól függetlenül ez történt. A védekezés és a harc, az „odapörkölés” csak fokozta az áldozatok számát. Nehezítette az átállást vagy a megadást, amire nem volt könnyű senkinek rászánnia magát. A Korán is azt mondja, „az embernek sok esetben nehéz azt tenni, ami a javát szolgálja”. A tévét nézve időnként kételkedtem emlékezetemben. A munkaszolgálatos elmondta, hogy bántatlanul megütötte a keretlegényt. Annak idején saját szememmel láttam munkaszolgálatosokat ok nélkül lelőni. A jólelkű keretlegény nem volt jellemző. Az adásban elhangzott több ilyen epizód után a valóságban véres események barátságos dzsemboriként hatottak. A hadapród elbeszélésével sem egyeztek tapasztalataim, hogy a lankasztószerek hatására a nők bántatlanok maradtak. Ennek ellentmond a szoknyához érve explodáló „sodribunkó” története. A létrehozott nyilvánosházak is nagy forgalmat bonyolítottak le, de nem elégítették ki azokat, akiknek az erőszak szerzett gyönyört Ma is hallani vélem a sikongást, amerre katonáink „udvaroltak”. A fronton szórt röplapokról sem tudott a hadapród, és az ötvenes évek kreációjának tartotta, amelyről Televíziós szakácskönyv HÉT ORSZÁG JELLEGZETES ÉTELEI Hogyan készül, mennyi zsírral, zöldséggel, fűszerrel a bakonybetyáros, a matyó csirke vagy a Gundel-palacsinta? Akiket érdekel, megtudhatják majd a televízió képernyőjéről, s nemcsak itthon, de külföldön is. Hét nemzet televíziósainak összefogásával rövidesen elkészül az a sorozat, amelyben a különböző országok legjellegzetesebb ételeit mutatják be. Az ötletet a svéd televízió kettes programjának vezetői vetették fel, 1981 májusában, a müncheni koprodukciós értekezleten, amelyen képviseltette magát a BBC, az olasz RAI, a portugál és a magyar televízió. Az elmúlt évben Rómában megszületett a döntés; a részt vevő televíziós állomások készítsenek öt 15 perces filmet, amelyben országuk egy-egy tájegységének, városának látványosságait felvillantva mutassák be legjellegzetesebb ételeiket — mondja Tamás György főszerkesztő. — Csatlakozott az NSZK-beli és az ausztrál televízió is, így összesen hét ország vesz részt a nemzetközi „szakácskönyv” összeállításában. A koprodukcióban részt vevő országok egyébként cserében saját öt filmjükért hatszor 75 perces anyagot kapnak. — Mikorra készül el? — A megállapodás szerint 1982 végére mindenütt leforgatták a filmeket. Mi ez év februárjában a lisszaboni értekezletre már kiküldtük videokazettán az anyagot. A tanácskozás elnöke, Hannes Olseund, a svéd kettes program egyik vezetője, úgy nyilatkozott, hogy az ausztrálok után ez aratta a legnagyobb tetszést. A vetítéseket nyíltszíni taps kísérte. Ott, Lisszabonban vetődött fel, hogy felkérik a szovjet, a francia, az amerikai, a spanyol, a kínai és a görög televíziót is, hogy kapcsolódjanak be a sorozatba. — Hol forgatták a magyar epizódokat? — Úgy gondolom, a filmek címe erre választ ad. Több rendezőt kértünk fel, így a Pest-Buda és A ménes című részt Vámos Judit, a Vadászat című epizódot Csenterics Ágnes, a Matyóföldet Pintér Gyula, a Hortobágyot pedig Eck T. Imre rendezte. A műsor szerkesztője Molnár Margit.