Új Tükör, 1983. október-december (20. évfolyam, 40-52. szám)

1983-11-20 / 47. szám

Négy Butterfly A­z elmúlt másfél évti­zed a magyar éne­kes-utánpótlásban arról nevezetes, hogy lírai és vele rokon szoprán hangszínekben kivételesen magas színvonalú fiatal­­ művészeket adott. Ide nem tartozó tudományos vizs­gálódás állapíthatná meg, van-e valami törvényszerű rokon hangszínek születé­sének ilyen véletlennek tűnő sorozatában — mi­közben más hangfajtákban várva várjuk a jelentős új tehetségeket. A Pillangókisasszony mostani felújítása mind a közönség, mind a műsor­biztonság szempontjából szerencsés lehetőség: négy új címszereplővel állíthat­tuk színpadra Puccini nép­szerű operáját. Négy első­rendű erővel, aki az emlí­tett időszak négy korosztá­lyát képviseli (a legidő­sebbjük is fiatal korosz­tályt). Tehetségben árnya­latok — jellegben világok választják el négyüket egymástól. No de hiszen éppen ez a változatosság is gyönyörködtet — ha va­lakinek módja lesz idővel megnézni, hallgatni a négy Cso-cso-szánt, sorsa szerint Madama Butterflyt, ma­gyar becenevén Pillangó­­kisasszonyt. Hogy négy te­hetséges magyar opera­énekesnő, akik közül ket­ten immár jelentékeny nemzetközi hírnévre tettek szert, miként fogalmazza meg énekben, muzsikában és emberábrázolás dolgá­ban ezt a tragikus sorsot. Oldalunk jellege szerint nem a szakmai értékelésé, hanem az ismertetésé, be­mutatásé. Így hát még csak a premierek elkerül­hetetlen sorrendjéhez sem tartjuk magunkat — a ma­gyar betűrend esik legtá­volabb az értékítélettől, amelyet mondani e helyütt semmiképpen nem szándé­kunk. (Bizarr véletlen, hogy betűrend és időrend csaknem egybevág.) Kincses Veronika alakí­tásáról történetesen mó­dunk volt rövid kritikát adni lapunkban. Magyar színpadon most jelent meg először Butterflyként — magyar lemezen előbb. Giuseppe Patané, a nálunk is népszerű kiváló olasz karmester őt választotta. Meglehet — legyen szabad ismételnem kritikám fel­­tételezését —, hogy Puccini is ezt tette volna. Kukely Júlia tökéletesen más egyéniség. No de hi­szen minden világirodalmi (zeneirodalmi) alaknak annyi énje van — ami az árnyalatokat illeti —, ahá­­nyan elképzelik vagy meg­elevenítik. Gyorsan és méltán népszerűvé lett na­gyon fiatal művésznőnk keményebb alakja (és éne­ke) pontosan megfelel a rendezés negédmentessé­­gének, szikárabb stílusá­nak. Pitti Katalin nevét és személyét a televíziós Des­­demonának köszönhetően már főiskolás korában százezrek megismerték. Aki rögtön meg nem je­gyezte, az hamarosan szín­padi Tatjánájának (Anye­gin) költőiségére, Mimijé­nek (Bohémélet) szánandó szépségére, Liujának (Tu­­randot) tragikus hatására, Giseldájának (A lombar­­dok) sodró erejére lett fi­gyelmes. Rá is elmondha­tó: Cso-cso-szán már várta őt. Tokody Ilonáról évekkel ezelőtt alkalmam nyílt ír­ni ezeken a hasábokon. Akkor úgy vélekedtem, hogy ilyen szokatlan tem­pójú fejlődés, a hangszép­ség ilyen kivirulása, a ci­vil lény és a színpadi lény ilyen összefüggő és ritka természetessége, ilyen fo­kú muzikalitás és tanulási készség csak a csúcsra ve­zethet. Ezúttal igazam volt. Butterflyként meg­rendítő. RAJK ANDRÁS Kincses Veronika Kukely Julia Pitti Katalin T­okody Ilona FARKAS TAMÁS FELVÉTELEI

Next