Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)
1984-07-15 / 29. szám
Akar ön sokat dolgozni? Kevés pénzért és csekélyke elismerésért? Ha annyira megszállott, hogy igennel felel a kérdésre, bátran ajánlhatjuk a TF atlétikai tanszékét. Feltéve, hogy ért ehhez a nagyszerű sporthoz. Sajnos, hosszú évek óta egyetlen fiatalember sem „felelt” igennel. A tanszéken pedig megszakadnak a munkától. A tíz Magyarországon dolgozó TF atléta tanszéki munkatársa — mert hát hárman Kuvaitban tevékenykednek — jut: 4 évfolyamnyi tanári szakos, 2 évfolyamnyi szakképzős hallgató, egy nappali szakedzői tagozat, 3 évfolyam levelezői szakedzői, valamint sportszervezői, plusz a testnevelő továbbképzősök és a szakmesteredzők. Felsorolni is sok, hányfelé kell órát tartaniuk a tanároknak. S akkor még ehhez jön az edzősködés a TFSE-ben és a válogatottnál — utóbbinál 4 edző érdekelt —, az edzőtáborozás, a tudományos előadások, a diplomamunkák konzulensi feladata és fejenként sok társadalmi munka. Dr. Zarándi László tanszékvezető — az egykori olimpiai bronzérmes „villámnégyes” tagja — asztalán nem meglepő, hogy ilyen-olyan gyógyszerek sorakoznak. — Én sem vagyok már a régi — legyint a bogyókra Zarándi mester. — Ugyan még alig őszülök, de érzem, hogy öregszem. Minderről persze, aligha szólt volna, ha nem feledte volna időben — az interjú előtt — elrakni a pirulákat, kapszulákat. — A tizenhárom fős tanszékből hárman hosszú évek óta külföldön edzősködnek, OTSH engedéllyel persze, tudtommal további négyen doktorálnak, Pótzyné dr. Keresztesi Katalin pedig kandidálni készül. Mindezek ellenére, úgy saccolom, mintegy hét-nyolcszáz főt tanítanak a TF-en. Hogy bírják? — Borzasztó nehezen. De mit tehetünk? Dolgozunk. Kötelező óraszámunk ugyan nincs, de háromszor annyi órát adunk, mint más egyetemeken más tanszékek hasonló beosztású munkatársai. .. — A TF férfi kollégiumának földszinti miniszobái jelentik a tanszéket? — Ideiglenesen kushadunk itt, lassan már tíz éve. Nem mondom, hogy ez az elhelyezés megkönnyítené a munkánkat. Ez az irodánk, itt vizsgáztatunk, edzés előtt itt öltözünk ... — Az egyetlen Oros Ferenc kivételével valamennyien a TFSE-ben edzősködnek, már azokból, akik egyáltalán edzősködnek. Kívülálló számára ez meglehetősen logikus, bár más sportági tanszékek háztáján koránt sem dívik ez a gyakorlat. — Koltai Jenő rektorsága idején úgy gondoltuk, az a jó és a TFSE számára hasznos, ha itt edzősködünk, bár ezt semmilyen szabály nem írta elő . . . Ma úgy vélem, Oros Feri például sokkal többet tehet a magyar atlétikáért az Újpesti Dózsa edzőjeként, mint ha itt ténykedne. Az utóbbi időben már alig jön tehetséges atléta a főiskolára... A Szalma, Novobáczky, Vanyek, Társi-féle csapat „kiment”, és nincs utánpótlás. — A TF-et ugyan elvégezték a felsorolt sportolók, de továbbra is önök edzik őket. Ha jól összeszámolom, a válogatott atléták több mint felének valaki a tanszékről az edzője... Visszatérve azt mondta, alig van atléta már a TF-en? — Igen. Régebben húsz fölött volt a szakképzősök száma úgy, hogy mindig volt jó néhány másod- és harmadosztályú, akit elutasítottunk. Most pedig örülünk, ha a tíz összejön ... A hallgatók persze tudják, hogy meglehetősen sokat követelünk a szakképzősöktől. Nem ritka, hogy év közben is kiszólunk belőlük. Ugyanakkor a TF-re még jobb atléta eredménnyel érkezők közül is sokat választanak inkább más szakképzést, egyéb megfontolásból. Olyat, ami később, vastagabbul fizet. — A nem szakképzősökkel is szigorúak? — Igen, bár szerintem annak a TF-esnek, aki rendszeresen gyakorol és időnként tanulgat is, nem lehet az atlétika probléma. — Meg lehet bukni e tárgyból? — Miért, azt gondolta, hogy nem? Évente átlag hat-nyolc férfi- és női hallgató jut évfolyamonként erre a sorsra. — Emlékszem, egy időben telente az Olimpiai Csarnokban tartották az órákat. Időközben megépült a TF- csarnok. Bizonyára nagy könnyebbség. — Ahogy vesszük. Mindenesetre időt nyerünk. Nem kell a Népstadionhoz utazgatni, sem a diákoknak, sem nekünk. Ettől függetlenül, létesítmények terén továbbra sem rózsás a helyzetünk. A csarnokban egyidőben két csoport dolgozik. Abban a csarnokban, aminél sokkal jobbat, korszerűbbet is létre lehetett volna hozni. Ugyanennyi pénzből. Hogy mást ne említsek, a beépített műszerek, a célfotórendszer, az erőplatók mind-mind használhatatlanok. Ugyan kinek volt ennyi pénze egy teljesen rossz, működésképtelen műszerparkra? — Az atlétika nemcsak létesítmény, hanem ikerigényes is. Gerelyből, diszkoszból, medicinlabdából alkalmasint húsz-harminc is elkel az órán. Hogy állnak ezen a téren? — Ez furcsa dolog. Egy csomó szerünk van tulajdonképpen. Ugyanakkor ezek zöme javításra szorul. A hallgatók, sajnos, nem ügyelnek a sportszerekre, esőben betakaratlanul otthagyják a magasugrószivacsot, elvesztik a dobószereket és sorolhatnám tovább ... Néhány szer pedig egyszerűen hiánycikk. Hetek óta kajtatunk például kislabdák, oktatáshoz szükséges nem versenysúlyú súlygolyók, gumi dobószerek, medicinlabda után. Sikertelenül. — Ugorjunk... A tanszéki névsort böngészve csupán két docenst találni. Dr. Szécsényi József az egyik, ő öt éve Kuvaitban edzősködik, és ön a másik. Nem éppen fergetegesen nagy létszám. — Valóban, egyébként ez az egyik legfájóbb pontunk. A TF-en az előrelépés ugyanis tudományos fokozathoz kötött, ugyanakkor aki az élsport területén produkál, azt nem ismerik el. Idén a docensi kinevezéseknél például egyetlen olyan kolléga sem került terítékre, aki sportági vonalon dolgozik! — Vajon miért? — Nem tudom. A TF csak fel sem terjeszti a sportágakban dolgozó kollégákat az OTSH-nak . . . Higgye el, ez nem hiúsági kérdés. Csupán maga a tény, hogy nem vagy alig van esély az előrelépésre, lehangoló. Mi több, cseppet sem vonzó a fiatalok számára. — Ha már tudományos területen bóklászunk, milyen a tanszéken a tudományos diákköri munka? — Minden évben elcsípnek a gyerekeink néhány helyezést a TDK-konferencián. Idén három hallgatónk Szófiába is eljutott a tanszéki tudományos diákkört képviselni... Tapasztalatom szerint, a tudományos kérdések iránt fogékony hallgatók szívesen kutatgatnak az atlétika területén, hiszen ez egzakt, mérhető sportág. A műszerhiány azonban nemcsak a mi tudományos munkánkra, az övékre is kihat. Túl azon, hogy ezzel a néhány tehetséges, kutatói vénájú gyerekkel is foglalkoznia kellene valakinek. Nekünk. De mikor? Éjszaka fél egytől fél kettőig? — Mellesleg a családja hogyan tűri, hogy ritkán látja magát? Gondolom, azzal, hogy a fedettpályás Európa-bajnok Szalma Laci mellé áprilisban a magyar csúcstartó rúdugró Salbert Ferencet is elvállalta, még inkább csökkent az otthon töltött órák száma. — A feleségem húsz évvel ezelőtt, amikor hozzám jött, jól tudta, mit várhat. Sohasem zúgolódik, pedig ezidáig Laci fiammal hármasban éppen kétszer két hetet nyaraltunk együtt. Nem valami sok ... Edzősors. Hét vége nincs. Nyaralás nincs. A telelés az alapozás-felkészülés miatt ugyancsak elmarad. Van viszont: siker, öröm, mosoly, kacagás. Időnként. Többnyire az sem. Edzősors. Dr. Zarándi László — s ebben biztosak lehetünk — mégsem cserélne senkivel. MORVAI KATALIN TF TANSZÉKEK II. 4 KlftfiYNÓTEiW&ffliK. I végül is magánügy, de I m azért közreadom: vi- IM forláskarrierem úgy iz kezdődött, hogy a MM fergeteges szél előtt behúzódtunk a boglári kikötő területére, mi, a vizsgázók, de hogy hogy nem, amikor rám kerülta sor, óriási pöffökben támadott a szél az egyébként viszonylag védett öbölben és a labilis kalóz bizony egy nem túlságosan sikeres pördülésnél kis híján felborult. Szerencsére a „manschaftom” jól megtermett srác volt, sikerült „kiütnünk” a hajót. Őszintén szólva, nem nagyon hittem abban, hogy ezek után megkapom a vízi jogosítványt, de szerencsém volt. Alig telt el ugyanis néhány perc a „talponmaradásom” óta, amikor egy másik vitorlás érkezett ugyanoda, s ahol én majdnem szerencsétlenül jártam, ott ez a legénység nem úszta meg kényszerű fürdés nélkül: hatalmasat borultak. Megmentettek. No, meg Krasznay Tóni bácsi — így vélhetően az égvilágon mindenki ismeri a Balatonparton, ha azt írtam volna, hogy Krasznay Antal, akkor bizonyára sokan törnék a fejüket: vajon ki az? — hihetetlenül elnéző volt. Akár az egész nyarat vízen tölthetném, zsebemben a B- kategóriás, kishajóra érvényes engedéllyel. De vajon tényleg így van-e? Valóban ennyire egyszerű lenne az Schulek Ágoston, Szalma László korábbi edzője technikai magyarázat közben ... 1980 óta nem a TF-en tanít, hanem kicsit távolabb, Kuvaitban Zarándi László portréja 1952-ből, abból az évből, amikor a 4X100 méteres váltó, a „villámnégyes” tagjaként olimpiai bronzérmet nyert 34 □ egész? Az megy manapság vitorlázni, aki akar? Vagy mondjuk: az, akinek pénze van? Először — függetlenül, persze, a vizsgától, ahol azért Krasznay következetesen szigorú volt — a 74 esztendős, igazi balatoni „rókának” számító egykori sokszoros bajnoktól kértem magyarázatot: lesz-e egyszer a tömegek sportja a vitorlázás Magyarországon? A Fertő-tó, a Balaton és a Velencei-tó bajnoka úgy ingatta a fejét, hogy azonnal láttam: kétségbe vonja, hogy normális vagyok-e? A vitorlázás, mint tömegsport?! — Nagyon sokan vitorláznak már nálunk, csak a versenyzői létszám körülbelül a kétszerese annak, mint amennyi az ideális lenne, nem is beszélve azokról, akik hobbiként szállnak, vagy inkább szállnának vízre.